E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
14 Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. 15 Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény első szülötte.16 Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. 17 Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. 18 Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőbbség mindenben. ( Kolosszeieknek írt levél1. fejezet: 14-18)
Hogyha nem a semmiből ered az egész látható világ, akkor mégis honnan van ?
1 A hit a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka.
3 A hitből ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta,
9 Perbe szállhat-e alkotójával a cserép a föld cserepei közül ?
11 Ezt mondja az Úr, Izrael Szentje és Teremtője: „Rátok tartozik-e, hogy gyermekeim jövője felől kérdezzetek, vagy hogy meghatározzátok: mit tegyen a kezem ? 12 Nézzétek: én alkottam a földet, és én teremtettem az embert is, aki lakja. Az én kezem terjesztette ki az egeket, és én sorakoztattam fel minden seregüket. (Izajás könyve45. fejezet: 9, 11,12. )
Isten csodálatos nagysága
Isten kinyilatkoztatja magáról azt is, hogy az Ő útjait és értelmét nem lehet felérni. 13 Ki adott tanácsot az Úr lelkének, és mint tanácsadó, ki látta el útmutatással ? 14 Kit kért meg rá, hogy ossza meg vele a bölcsességet, ki tanította meg a helyes útra, és ki mutatta meg neki az okosság ösvényét ?(Izajás könyve40. fejezet:13,14. )
" Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik, hanem azt féljétek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában." Máté 10:28.
Akik fizikailag meg tudják ölni az ember testét, a lelkét nem tudják ezáltal megölni. Egy megtért, víztől és Szent Szellemtől újjászületett embert fizikailag megölnek, a teste meghal, de a lelke és szelleme örökké élni fog, és Jézus visszajövetelekor a testét is visszakapja.
Amikor az ember lelke és szelleme kilép a testéből, vagyis leveti a testet, attól ő még ugyanúgy ember marad. A lelket és szellemet viszont meg lehet ölni - ahogy az Édenben is megtörtént -, méghozzá a bűn öli meg.
Ha halott szellemmel és lélekkel költözik el az ember a földi életéből, akkor örök kárhozat vár rá.
Ha élő szellemmel és lélekkel, akkor pedig örök élet vár rá. Amilyen állapotban van a szellemünk és lelkünk a biológiai halál beálltakor, az dönt el mindent.
1 Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, 2 mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. 3 Ezért a népért is, saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia.4 A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront.5 Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „A Fiam vagy, ma szültelek.” 6 Másutt meg ezt mondja: „Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” 7 Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. 8 Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult.9 Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki, 10 mert az Isten őt hirdette ki főpapnak, Melkizedek rendje szerint.
III. KRISZTUS FŐPAPSÁGÁNAK ELŐKÉPEI ÉS JEGYEI
Buzdítás a tökéletességre.
11 Erről még sok mondanivalónk volna, de nehéz nektek kifejteni, mert közömbösen hallgatjátok. 12 Ha az időt tekintjük, már tanítóknak kellene lennetek, s mégis arra szorultok, hogy az isteni tanítás elemeire oktassanak benneteket. Tejre van szükségetek, nem szilárd ételre. 13 Aki tejen él, járatlan az igaz tanításban, hiszen még kisgyerek. 14 A tökéletesnek viszont, aki gyakorlattal megfelelő érzéket szerzett a jó és a rossz megkülönböztetésére, szilárd eledel való.
Mózes idején elég volt betű szerint betartani, és az ember nyugodt lehetett, mégis szükség volt Jézus váltságáldozatára, hiszen törvénye nem szívükben volt, hanem egy kőtáblára vésve. Ezen nem érdemelt jóság alatt, valóban, meg lettetek mentve hit által; és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez. ( Efezusiaknak írt levél2. fejezet : 8 )
Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.(Rómaiaknak írt levél5. fejezet :27-28 )
Újszövetségre lépek Izrael házával és Júda házával. Íme, jönnek napok mondja az Úr. Ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök,azt mondja az Úr:Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. (Jeremiás könyve:31. fejezet: 33,) (Zsidóknak írt levél : 8. fejezet: 9, )
4 Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, 5 még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje. 6 Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét. 7 Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé. 8 Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett.
2. Szabad akarat !. Új törvényt hoztak, a földre ! Kígyó = bukott angyalók, lúcifer
1 .A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett.Ezt mondta az asszonynak: „Valóba n mondta Isten, hogy nem ehettek a kert v alamennyi fájáról?”2 Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. 3 Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta:Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” 4 Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni.5 Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.”6 Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle.
11 De ő így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?” 13 Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt:
„A kígyó vezetett félre, azért ettem.” Ember = ÁDÁM ÉS ÉVA = Szabad akarat !.
Ti a szellem által vagytok vezetve, akkor nem vagytok a törvény alatt.
Keresztények azok, akik Istennek cselekvő ereje vagy szelleme által vezettetnekösszhangban az ő Igéjével. Ők az újszövetség alatt, a meg nem érdemelt Isteni jóság alatt vannak. ( Pál apostolnak a galátziabeliekhez írt levele5. fejezet:13-23.)
Istennek szelleme az ő népében elég hatalmas arra,hogy az igazságnak ezt a törvényes gyümölcsét megteremjék. Ezek árnyékai az eljövendő dolgoknak és azok az eljövendő dolgok Krisztusra vonatkoznak és az ő szolgálatára és országára.Elismerik a Törvényt, mint árnyékait az eljövendő jó dolgoknak, és látják hogy Krisztus Jézus eljött, mint egy főpapja azon jó dolgoknak melyeknek be kell következni. ( Pál a kolossébeliekhez írt levele2. fejezet:17.) (A zsidókhoz írt levél10. fejezet :1, 9:11)
Jelképek és a Törvénynek árnyékai egy igen fontos része Isten Igéjének, és tanulmányozni kell azt, hogy helyesen felismerje előre Istennek szándékait, az ő Krisztusát illetőleg. A Zsidókhoz írott teljes könyveihletett bizonyíték erre. Ennélfogva a Keresztényeknek joguk van idézni a régi törvényszövetségből és a Tízparancsolatból, épen úgy, mint Pálnak. volt joga idézni a Tízparancsolatból, hogy bizonyítékkal megerősítse, amiket irt.
Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közelvallókká lettetek a Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki eggyé tette mind a két nemzetséget és lerontotta a közbevetett választófalat. Az ő teste által eltörölte a gyűlölködést, a parancsolatoknak tételeivel, a Törvénnyel együtt, hogy így egyesítsen két népet, Zsidókat és Pogányokat. Pál apostol így irt a Rómában élő keresztényeknek: Ti nem vagytok a törvény alatt, hanem a érdemelt jóság alatt. Zsidókból lett keresztényeknek így irt. Mert az előbbi parancsolat félre lett téve, mert erőtlen és haszontalan. Mert a Törvény által semmi nem lett tökéletessé, de beáll egy jobb reménység, mely által közeledünk Istenhez. (Zsidóknak írt levél7. fejezet: 18,19)
Ne gondoljátok, hogy én azért jöttem, hogy a Törvényt elrontsamvagy a Prófétákat, hanem hogy betöltsem, mert bizony mondom nektek, amíg a menny és a föld elmúlik, de a legkisebb betűje vagy egyetlen pontocska el nem múlik a Törvényből, amíg minden be nem teljesedik..Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, annak legkevesebb közössége lesz a mennynek országával. Aki pedig cselekszi és tanítja azokat, az nagynak hivatik és közössége lesz a mennyek országával. (Máté evangéliuma5. fejezet: 17-19.)
Jézus a hegyi beszédben megemlíti a Hatodik Parancsolatot az öldöklés ellen és a Hetedik Parancsolatot a paráznaság ellen, amelyeket a Tízparancsolat is tartalmaz.
Pál apostol megmutatja, hogy az igazságnak hatalma az újszövetség alatt nem az eltörölt Tízparancsolat, de Istennek szelleme, amely a keresztényeket átformálja Isten hasonlatosságára: Isten pedig a szellem; és ahol Isten szelleme, ott a szabadság.Mi pedig Isten dicsőségét mindnyájan fedetlen arcai szemlélvén, visszavetjük, mint tükörből Isten dicsőségét, átváltozva az ő képmására dicsőségről dicsőségre, úgy, mint Isten szellemétől. (Korintusiaknak írt II. levél3. fejezet: 5-18 )
Bibliai ige, ami világosan igazolja , Sátánkövetői és a bukott angyalok,félre vezetik Isten népét ! Miért ? Mert tudják hogy a Sátán hatalomnak vége lesz !
1 Akkor szól Jézus a sokaságnak és az ő tanítványainak, (Márk 12,38-40; Luk 11,39-52;20,45-47) 2 Mondván: Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: (Márk 14,17-26; Luk 22,14-23; Ján 13,21-26) 3 Annak okáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik. (Malak 2,7.8) 4 Mert ők nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik; de ők az ujjukkal sem akarják azokat illetni. (Luk 11,46) 5 Minden ő dolgaikat pedig csak azért cselekszik, hogy lássák őket az emberek: mert megszélesítik az ő homlok szíjaikat; és megnagyobbítják az ő köntöseik peremét; (2Móz 13,9.4Móz;15,38-39.5Móz;11,13-22; Mát 6,1) 6És szeretik a lakomákon a főhelyet, és a gyülekezetekben az elől ülést. (Márk 12,38.40; Luk 11,43) 7 És a piacokon való köszöntéseket, és hogy az emberek így hívják őket: Mester, Mester! (Márk 16,1-10; Luk 24,1-10; Ján 20,1-18) 8 Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. (1Kor 11,23-25) 9 Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van. (Csel 1,10) 10 Doktoroknak se hívassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus. (2Móz 24,8; Jer 31,31; Zak 9,11) 11 Hanem a ki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok. (Mát 20,26.27)
13 De jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, a kik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be. (Luk 11,52)
16 Jaj néktek vak vezérek, a kik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, tartozik az. (Mát 15,14)
2 Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. (5Móz 17,19; Józs 1,8)
3 És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen. (Jer 17,8)
7 Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! 8 Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek. 9 Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, 10 jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. 11 Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, 12 s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek. 13 És ne vigyél minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól. 14 Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. 15 De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.
10 Várta ugyanis azt a szilárd alapokon nyugvó várost, amelyet majd az Isten tervez és épít.11 Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. 12 Ezért ettől az egytől, noha már nem volt fiatal, annyian származnak, mint az égen a csillag vagy mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye. 13 Mind hitben hunytak el, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön. 14 Akik így beszélnek, megvallják, hogy hazát keresnek.15 Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre.16 De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik. 17 Ábrahám hittel áldozta felIzsákot,amikor az Isten próbára tette. Készen volt rá, hogy feláldozza egyszülöttét, ő, aki ígéretképpen kapta, 18 és hallotta:„Izsák által lesznek utódaid.”19 Biztosra vette, hogy Isten képes a halottakat is feltámasztani. Ezért vissza is kapta mintegy előképül. 20Izsák hittel,szemét a jövőre irányítvaáldotta meg Jákobot és Ézsaut.21Hittel áldotta mega haldoklóJákob Józsefkét fiát, miközben botjának fejére támaszkodva imádkozott.22 Hittel gondolt Józsefhalála előtt Izrael fiainak kivonulására és rendelkezett csontjairól.23 Hitükben rejtegették az újszülöttMózest szülei három hónapig, látva, hogy a gyermek szép, és nem féltek a király parancsától. 24 Mózes a hitében tagadta felnőtt korában, hogy a fáraó leányának a fia. 25 Inkább vállalta, hogy az Isten népével együtt elszenvedi a sanyargatást, mint hogy a bűn múló előnyét élvezze. 26 A Messiás gyalázatát nagyobb értéknek tartotta az egyiptomiak kincseinél, mert a jutalommal is számolt.27 Hittel távozott Egyiptomból,és nem ijedt meg a király haragjától, hanem állhatatosan kitartott, mintha már a láthatatlant látta volna.28 Hittel ünnepelte meg a húsvétot, és a vérrel való meghintést, hogy az öldöklő ne ártson az elsőszülötteknek. 29 Hittel keltek át a Vörös-tengeren, úgy, mint a szárazföldön, de amikor az egyiptomiak kísérelték ezt meg, elmerültek. 30 A hit erejéből omlottak le Jerikó falai,azután, hogy hét napon át körüljárták.31 A bűnös életűRácháb is a hite folytán nem veszett oda a hitetlenekkel együtt, mert jó szívvel befogadta a hírszerzőket.
2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.(Eféz 4,23.1Thess;4,3)
35 Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. (2Kir 4,20.36)36 Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is; (Jer 20,2) 37 Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, (Ján 1,43;21,15-17;1Pét 1,1)38 A kikre nem volt méltó e világ,bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban. (Mát 5,12) 39 És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. (1Móz 3,15) 40 Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak. (Csel 3,14)
32És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről,= Jefte , Dávidról, Sámuelről és a prófétákról; (Bir 6,11;4,6;13,3-5.24.25;11,11.1Sám;17,4533 A kik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. (2Sám 8,1;Dán 6,16-22) 34 Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait. (Dán 3,23-27;Bir 7,19-21)
1 A hit a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka. 2 Őseink ebből merítettek bizonyosságot. 3 A hitből ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett. 4 Ábel a hittől vezettetve mutatott be értékesebb áldozatot, mint Kain, és kapott bizonyosságot igaz voltáról, mert az Isten maga tett áldozati ajándékairól tanúságot. Hite által még holtában is beszél. 5 A hitéért ragadtatott el Hénoch, hogy ne ízlelje meg a halált: „Nem találták többé, mert az Úr elragadta.” Még eltűnése előtt bizonyságot nyert, hogy kedves az Isten előtt. 6 Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi. 7 A hitben kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekről, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hitében ítélkezett a világ fölött, és a hitből fakadó megigazulásból lett örökös. 8 Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy.9 Hittel telepedett le az Ígéret földjére, idegen országban, és sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanazt az ígéretet örökölték.
Szent XXIII. János pápa humora1. Egy kórházlátogatás alkalmával megkérdezte egy kisfiútól, mi szeretne lenni, ha felnő. A gyerek azt felelte: vagy rendőr vagy pápa. „A helyedben a rendőrséget választanám – mondta a Szentatya. – Pápa akárkiből lehet, nézz csak rám!”2. „Éjjelente felébredek, eltöprengek a világ súlyos problémáin, és elhatározom, hogy ezt el kell mondanom a pápának. Aztán másnap, mikor felébredek, rájövök, hogy én vagyok a pápa.”3. Amikor egy riporter megkérdezte, hányan dolgoznak a Vatikánban, János pápa állítólag így felelt: „Nagyjából a fele.”4. Egy bíboros nehezményezte, hogy a vatikáni fizetésemelés után az egyik alkalmazott ugyanannyit keres, mint a bíboros. A pápa azt mondta: „Annak az alkalmazottnak tíz gyereke van; remélem, a bíborosnak nincsen.”5. Egy este a barátját látogatta meg a Szentlélek Kórházban. A nővér, aki ajtót nyitott, így mutatkozott be: „Szentatyám, a Szentlélek főnöknője vagyok.” A pápa így felelt: „De jó magának! Micsoda állása van! Én csak ‘Isten szolgáinak szolgája’ vagyok.”6. Röviddel pápává választása után Róma utcáin sétált. Egy pár jött szembe, és ahogy elhaladtak egymás mellett, meghallotta, hogy a nő odasúgja a barátjának: „Jó ég, milyen kövér!” Utánuk fordulva megjegyezte: „Hölgyem, gondolom, tudja, hogy a konklávé nem kimondottan szépségverseny.”7. Egyszer azt írta: „Három dolog viszi romlásba az embert: a nők, a szerencsejáték és a földművelés. Apám a legunalmasabbat választotta.”8. Amikor már bíboros és velencei pátriárka volt, egyszer azt mondta a város egyik gazdag polgárának: „Egyetlen dolog közös dolog van kettőnk között: a pénz. Önnek sok van, nekem semennyi. A különbség az, hogy engem egyáltalán nem érdekel.”9. Egy vatikáni tisztségviselő azt mondta a pápának: „teljességgel lehetetlen”, hogy 1963-ban megnyissák a II. Vatikáni Zsinatot. „Jó, akkor 1962-ben fogjuk megnyitni” – felelte. És meg is nyitotta
1 Megint tanítani kezdett a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köré, ezért bárkába szállt, így ő a tavon volt, az egész tömeg meg szemközt a tó partján a földre telepedett. 2 Példabeszédekben tanította őket sok mindenre, és tanításában ezt mondta nekik:
A magvető.
3 „Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. 4 Amint vetett, némely szem történetesen az útszélre hullott. Jöttek a madarak és felcsipegették. 5 Más szemek köves talajra hullottak, itt nem volt elég a föld. Csakhamar kikeltek, mert nem kerültek mélyre a földbe. 6 De aztán, hogy forrón sütött a nap, kiszáradtak, mert nem eresztettek mélyre gyökeret. 7 Voltak szemek, amelyek bogáncsok közé hullottak. Amint a bogáncsok megnőttek, elfojtották, ezért nem hoztak termést. 8 De volt mag, amely jó földbe hullott. Ez amikor kikelt és kifejlődött, termést hozott, az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszorosat. 9 Akiknek van füle a hallásra, hallja meg!” – mondta.
Miért beszél Jézus példabeszédekben?
10 Amikor egyedül maradt, tanítványai a tizenkettővel együtt megkérdezték, mi a példabeszédek értelme. 11 Ezt felelte nekik: „Megkaptátok az Isten országa titkát, a kívülállók azonban mindent példabeszédben kapnak, 12 hogy: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, s bocsánatot nyerjenek.”
A magvető példabeszéd magyarázata.
13 Aztán így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet. Hogy értitek meg akkor majd az összes példabeszédet? 14 A magvető a tanítást veti.16 Ugyanígy, akikben köves talajra hull a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen fogadják, 17 de nem ver bennük gyökeret, mert csak a pillanatnak élnek. Ezért ha szorongatás vagy üldözés éri őket az ige miatt, hamarosan megbotránkoznak.20 Végül, akikben jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik, és az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszoros termést hoz.
A lámpás.
21 Ezután így folytatta: „Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? 22 Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. 23 Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”
A mérték.
24 Azután így szólt: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is, sőt adnak is hozzá.
1 Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát, a melyeket én parancsolok ma néked: akkor e földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened; 2 És reád szállanak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára. (5 Móz 30,8-10) 3 Áldott leszesz a városban, és áldott leszesz a mezőben. 5 Áldott lesz a te kosarad és a te sütő tekenőd. (3 Móz 26,3-9)6 Áldott leszesz bejöttödben, és áldott leszesz kimentedben.9 Az Úr felkészít téged magának szent néppé, a miképen megesküdt néked, ha megtartod az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, és az ő útain jársz. (2 Móz 19,5) 10 És megérti majd a földnek minden népe, hogy az Úrnak nevéről neveztetel, és félnek tőled. (5 Móz,28 9.
15 (Imé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, a ki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát.) (2 Kor 5,3;Jel 3,4.18;19,8)
1Felele a Naamából való Czófár, és monda: 2 A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza?
4 Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid előtt. (Jób 10,7.14) 5 De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened! (Péld 3,13-18;8,11-19) 6 És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből. (Péld 16,16) 7 Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é? 8 Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?
11 Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra! (Zsolt 10,14) 16 Sőt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekről, úgy emlékeznél arról. 17 Ragyogóbban kelne időd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a kora reggel. (Zsolt 37,6) 18 Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál. (Zsolt 111,10; Péld 1,7;8,13) 19 Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sőt sokan hizelegnének néked. (Zsolt 3,6.7) 20 De a gonoszok szemei elepednek, menedékük eltűnik előlök, és reménységük: a lélek ki lehelése! (Jób 18,5-21)