Keresés

Részletes keresés

takarito Creative Commons License 2006.04.12 0 0 5

Nem szándékozom új vallást teremteni!

 

Nem egy uj és egy hagyományos vallás közötti különbség meghatározásáról van szó. Magáról a kereszténységről, és azokról a félreértelmezésekről, amelyek elhitetik az emberekkel, hogy jó úgy, ahogy a keresztények felfogják és csinálják. Lehet beszélni egyszerű és jóakaratú emberekről, ahhoz viszont még kereszténynek sem kell lenni.

 

Azonban a becsukom a szemem, nem gondolkodom, jót cselekszem ahogy az elöljáróim mondják, inkább a felelősség elhárításának a gyanúját meríti fel, hogy a döntést ne kelljen az embernek önmagának meghoznia. Óvatosan kell fogadni ezek bölcsességét, mert azonnal az alkalmazkodás mintaképeit fogják az orrod elé dörgölni.

 

Azonban a keresztények másfelől egy képet alkotnak a világ felé, amely viszont már tele van tévedéssel, ami ráadásul ki is mutatható. Ez így sokban tehet a világ hitetlenségéről is.

 

Ha pedig a keresztények maximálisan igyekeznek a biblia előírásai szerint élni, akkor a tévedés nem bennük születik, hanem átveszik. Magyarul Pál tévedéseit hit által átveszik, nem gondolkodnak az igazsága felől, időt sem hagy rá nekik senki. A világ pedig róluk alkot képet Istenről.

 

A legfontosabb feladatnak azt érzem, hogy Pál jelentőségét és tanítását MEGÉRTVE tudjuk megkülönböztetni Jézus tanításaitól.

 

Jézus tanítása nem olyan bonyolult, csak a jelentőséget kell neki visszaadni. Ha látjuk, hogy a sok félreértés, hamisság és megtévesztés milyen galibákat, konfliktusokat, és összetűzéseket tud csinálni, akkor az igazságról szóló tanításnak megnövekedhet a jelentősége, mert azzal a megteremtett zűrzavart szét lehet oszlatni.

 

 

Előzmény: Titanilla_ (4)
Titanilla_ Creative Commons License 2006.04.12 0 0 4
Szia!
(Hasonló topikom volt nekem is.)

Ami ilyenkor mindig eszembe jut, és el szokták felejteni a reformerek: ahogy a hagyományos vallást sem szabad(na) ráerőltetni mindenkire, úgy az újat sem szabad kikiáltani egyedüli jó értelmezésnek.
Nagyszerű, remek emberek vannak, akiknek nem ártanak Pál levelei; hisznek az Újszövben úgy, ahogy az le van írva, kiolvassák belőle a jót, és élnek nyugodtan, van életbölcsességük és lehet hozzájuk menni tanácsért.

Sokaknak ez nem való, és új, "igazabb" utat keresnek. Hajrá és sok sikert - csak sajnos a mindennapokban valahogy nem szokott megmutatkozni ez a magasabb rendű tudás.
Előzmény: takarito (3)
takarito Creative Commons License 2006.04.12 0 0 3

Nem az engedélyen múlnak a dolgok, hanem az emberek döntésein. Jézust is megfeszítettük, az ő "engedélye" nélkül.

 

Kétezer évig hagytuk magunkat ámítani, ugye nemcsak Pál levelein múlnak a dolgok, hanem akik felhasználják, most mi rajtunk múlik, lustaságból hagyjuk-e magunkat ámítani.

 

 

 

 

Találkozás szívesen.

 

Előzmény: Törölt nick (2)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.12 0 0 0
Csak a nulla.

0
takarito Creative Commons License 2006.04.11 0 0 topiknyitó
Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.

 

1.        Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett

2.       Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett

3.        Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása

4.       A törvény betöltése vagy Jézus tanítása

5.        Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése

6.        Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete

 

Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:

 http://jezusvagypal.extra.hu/

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!