Szombaton szép napos, szeles időben -a péntek éjjeli özönvíz után, a vasárnaptól tartó özönvíz előtt- leszedtük ismerősöm olaszrizlingjét igen jó erős 19es mustfokkal, szép mennyiséggel. Mondjuk a terület igen jó kitettségű teraszos DNYi meg az utóbbi egy hónap remek ideje megtette a magáét. A sajátom is 20 körül jár a refrakto szerint; de annak szedését jelen körülményeket látva határozatlan ideig elnapolom...
Könnyebb szüretelni, csak aláteszed vödröt és belerúgsz a tőkébe :))
Nálam is megvolt 2 szüret, a Bianka 23-as, a Kékfrankos 18-as lett. Rizlingszilváni nagyszüret is elkezdődik a héten, talán odaér a kombájn, a próbaszüret alapján 18-as ez is meglesz. Aztán megszületett a halálos ítélet: jövöre még "letermeljük" a területet és beadjuk kivágásra.
A vesszőnek ősszel be kell érni, a nedvkeringésnek le kell állni ahhoz, hogy tavaszig kibírja levágva. Szerencsésebb szedni február végén, esetleg novemberben.
A szőlődre keress rá valami fajtajegyzében, így túl kevés az infó.
A hétvégén leszüreteltük a jégverte szőlőm első (rizlingszilváni) adagját. Miután a jégveréstől egy csomó elszáradt bogyó volt a fürtökön, kb. 150 tőkét, négyen, 8 óra alatt szemezgettünk ki. Már elég sok szőlőt láttam, de így még sohasem szüreteltünk. Minden egyes fürtöt külön-külön megválogatva, ez ám az "igazi szemelt rizling". A minőségére nem lehet panaszom, a cukorfoka 18.5, a mennyisége ~300 liter.
Lehet, hogy egy kicsit bonyolultan fogalmaztam. A lényeg az; ha nem teszel semmit a tőke előbb-utóbb elhal. Ha még reménykedsz, tehetsz egy mentő kisérletet, esetled sikerül. Ha meg biztosra akarsz menni, vágd ki és ültess egy újat.
Hosszú válaszom: Elvileg az ESC-s tőke megmenthető, ha időben észleled a tüneteket és a fertőzött részeket szintén időben eltávolítod, megakadályozva ezzel a fertőzés továbbterjedését. A szakirodalom szerint a tőke a mechanikai sérüléseken keresztül (metszési sebek, kapavágás helyei, törési-tépési sebek) fertőződik, azaz itt lépnek be a fertőző gombák, innen terjednek tovább.
Miután eddig nem avatkoztál be, csak követted magát a folyamatot, valószínűleg keresztet (+++) vethetsz a tőkére. Persze a folyamat lefolyása nagyon tanulságos, de beavatkozás nélkül a végeredmény előbb-utóbb úgyis a fürész+ásó páros lesz. :-(
Persze megpróbálkozhatsz még egy mentőakcióval, ha úgy látod, hogy vissza lehet az ép részekig vágni a tőkét, eltávolítva ezzel a fertőzött részeket, de akkor azt tüstént tedd meg, minden egyes vágás után fertőtlenítve a metszőollót, a friss vágási felületeket meg sebkezelve. Esetleg sikerül.
A döntés (mit választasz) a Te kezedben van, és azt az aktuális szituáció, valamint a tőke múltjának ismeretében tudod meghozni.
Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy ilyenkor lehet-e dugványnak való veszőt vágni? Van esélye, ha elvermelem, tavaszig kibírja és tudok is így szaporítani szőlőt? Csak a jövő héten tudok belőle hozni Ha valaki tudja milyen fajta, lehet az is segítség, bár nem hiszem, hogy lehetne kapni Mellette Othello van, lehet hogy ez is direkttermő az Othellonál nagyobb szemű, a bogyók lilás sötétpirosak, erősen illatosak és nagyon jellegzetesen aromásak még hasonlót sem kóstoltam
Nem igazán értem,de képzeld az enyém is hajt.Totál elszáradt a nyáron, a levele lehullott és a termése is leszáradt.Most meg hajt.Én azt hiszem meghagyom...
Nem írtam csatolmányt, és eddig egész komoly helyekre írtam leveleket, ahol nem jeleztek ilyen problémát. Ezek szerint nem tudtad elolvasni, majd a céges címemről megpróbálom hétfőn újra elküldeni a levelet, meg az infót is.
Hááát szerintem nem lesz annyira veszélyes mert annyira nem nagy a terület. 4 soron 80 tőke 25*8 m azaz 200 m2.Szerintem ez még nem lesz veszélyes de ha úgy látom akkor lehet hogy bevetek valami technikát.
A Néró szőlőm 5 éves telepítés, az első igazi termését adta (az elmúlt 2 évben elfagyott). Már leszüreteltem, mert a múlt heti nagy meleg miatt kezdett megfonnyadni a fürt. 45 tőkén lett 85 kg, de inkább az idén erős vessző termett. A mustfoka 18 lett, és az íze fennséges. Egy napig állt a törkölyön, a színe sötét vörös lett, mint a kékfrankosnak 10 nap után. A nagy szárazság után meglepően sok lét adott, kb. 65 l. A fürtöknek semmi baja nem volt a néhány fonnyadáson kívül, a darazsak se támadták meg. A nehézséget a szüretelés okozta, válogatás nélkül benőtte a fürt a drótot, a vesszőt. Úgy kellett sokszor kioperálni, több darabban levágni. Majd meglátjuk a borát...
Ez nagyon sok kézimunkának tűnik, gondolj arra, hogy a gyökerek 3-4 m távolságba elmennek vízszintesen tápanyag után. Szerencsésebb lenne egy traktorral megforgattatni az esők után. A szomszédom minden tavasszal pétisózza a 1.5 m-re lévő kordonját, nem győzök neki hálálkodni.
Azt hiszem jól időzítettél. Az utolsó nyári nap holnap várható. Saját tapasztalatom is az, szedni kell. ami szedhető, botorság lenne megvárni az előttünk álló hetes esőt és lehülést.
Erre a hétre a vörös szőlők megválogatását terveztem, Oportó Zweigelt etc., oszt általános szedés lett belőle. Mikor rájöttem, hogy 18.5-es mustom lesz, azonnal stratégiát váltottam és a Kékfrankos és a Merlot kivételével levadásztunk mindent, ami szedhető, majd bolond lennék megvárni egy jégvágott szőlővel egy csapadékos hideg periódust, amikor úgy sem érne, ellenben jó eséllyel elrothadna jó része. Így meg mint írtam egészen jó must, és mennyiségileg is lefogadható cefrém lett, lesz. (Ma még folytatjuk.)
Köszi ez így jól hangzik. Bár én amire gondoltam hogy az előkészítés ugyanaz ahogy te mondtad annyi kivétellel hogy a sorközöket trágyázom műtrágyázom be ahogy majdan 2-3 évente a trágyázást.Mélyen beforgatom a földbe(beásom) és terepegyengetés után a sor- tőtávok kijelölése után leteszem az oltványokat.