Mondjuk mondanom sem kell, hogy a Nagyapám Othellóból és Izabellából csinált bort, 72 éves korában halt meg vastagbélrákban. (Ezzel nem azt mondom, hogy a metanoltól kapta, nyilván...)
Én minden esetre borszőlőnek nem ültetném, annyi jó fajta van az új nemesítésű interspecifikus fajhibridek között is, amelyeket szintén nem kell annyit permetezni.
A bor ízére én inkább azt mondanám, hogy fajtajelleges. Van akinek bejön szagos, parfümös illat, van akinek nem. (Nekem ízlett, bár legutóbb amikor ittam - már a nagybátyjám által, aki örökölte nagyapám házát- nem tudtam jóízűen kortyolni mert egyre a metanol járt a fejemeben.)
Én úgy tapasztaltam, hogy lisztharmat csak olyan augusztus környékén kezdi meglepni a levelét, viszont a bogyók nem nyílnak úgy szét, mint más fajtáknál, tehát a fürt nem betegszik meg olyan könnyen.
Szó szerint... Othellót oltanak Teleki-Kober 5bb-re. Először nekem is furcsa volt. A oltványtermesztő szerint így nagyobbak a fürtök és a szemek, mint saját gyökéren. Árban is ugyanannyiba került, mint más "rendes" szőlő, a fajtalistán a csemegék között szerepelt.
Én 2006-ban hoztam egy tizes köteget, mert kifejezett rendelésem volt rá, igaz a fickónak csak 8 kellett, így a maradék kettőt elültettem én, mert szeretem. (Mondjuk a fickót sem értettem, mert nálunk még sok helyen van belőle lugas stb, egyszerűbb lett volna kérni valakitől vesszőt, de ha neki Othelló kellett, akkor én szereztem Othellót... :) )
Szerintem ha új telepítést csinálsz, ne legyen direkttermő szőlő benne (max. amennyit megeszel). Tök mindegy, mennyit metanol lesz benne, lesznek, akik nem kóstolják meg a borodat, mert "attól megvakulunk". Van annyi finom vörös bortermő szőlő (nekem a Merlot a kedvencem), ami minőségi bort ad, ültess inkább azt. A helyedben körülnéznék, hogy a tájegységeden/borvidékeden milyen vörös fajtákat tartanak elfogadottnak, és azok közül válogatnék.
80-100 tő körül kapsz 100-150 liter bort, ha megfelelően terméskorlátozol (1,5-2 kg/tőke), 70-80% -os lékihozatallal számolva.
Szia. Nekem elég sok othellóm van jórészt én ültettem,de már 5-6 éve sem lehetett oltványt venni.Kaptam egy ismerőstől vesszőket és abból lett.A rendes neve hamvas othelló.Hogy mennyire mérgező azt nem tudom,de az biztos,hogy mikor eladom itt a faluban a bort,mindig az othellóra csapnak le először.Az íze pedig nagyon finom enni is meg inni is.Én mondjuk keverem egy kis zweigelt-tel meg merlot-val,de a nagy része othelló.A bora szinte fekete,testes száraz vörösbor.Tényleg ellenálló,de ne higgyj el mindent,például a lisztharmatra ugyanolyan érzékeny mint az átlag és a kénes permetezést nem bírja.Azért még az is érdekes,hogy ezt a fajtát mindenki ismeri és már az üköregapáink is ezt itták és nem volt semmi bajuk.A mostani 200 ft-os "tesco gazdaságos" Kancsó Kincse meg Brigadéros meg Gránátos bezzeg igazi minőségi nemesített szőlőkből vannak mi?Hát tudod inkább maradjunk meg az ilyen sokak által lenézett fajtáknál....Aki meg szeret permetezni hátcsak rajta...Ezt a fajtát nem kell annyiszor,kb fele annyi elég mint a többinek.
Az Othellónak Othelló a neve. Drikettermő, elvileg sem szaporítani nem lehet, sem ültetni, mert a drikettermők bogyójában több a pektin, és ez az erjedés során (különösen, ha sokáig van a héján tartva) megvan rá az esély, hogy metil-alkohol képződik, ami méreg.
(Ennek ellenére régebben nagy kedvel telepítették, mert igénytelen, és nem kell oltvány vásárolni kötött talajon sem. A bora pedig olyan, amilyen...)
Ennek ellenére Abasáron oltványként még be lehet szerezni, van aki csemegeszőlőnek szereti. (Én is.) Ill. régi házak udvarán, régi szőlőkben meg lehet találni és vesszővel lehet szaporítani. Én óvnálak tőle, ha bort akarsz készíteni.
Szerintem nézz más fajtát: Duna gyöngye, Medina vagy a lentebb emlegetett Néro.
Szőlős telepítését tervezem telkemen, jóféle vörösbort szeretnék készíteni (nem eladásra, 100-150 liter bort szeretnék évente). Természetesen a netet túrom, nem szeretnék mindenféle gyagyi, triviális kérdéssel bombázni a fórumot, csakha nagyon muszáj.
Néhány kérdésre még nem találtam választ, Ti biztosan tudtok segíteni.
- Mi az "Othellő" szőlő "hivatalos" neve? :) Othellő oltványt egyszerűen nem lehet kapni. - Úgy tervezem, hogy fele-fele arányban keverném a Kékfrankost és a fent nevezett "Othellót". Mit gondoltok, hány tőkét telepítsek, hogy meglegyem a 100-150 liter borom?
Szombaton szép napos, szeles időben -a péntek éjjeli özönvíz után, a vasárnaptól tartó özönvíz előtt- leszedtük ismerősöm olaszrizlingjét igen jó erős 19es mustfokkal, szép mennyiséggel. Mondjuk a terület igen jó kitettségű teraszos DNYi meg az utóbbi egy hónap remek ideje megtette a magáét. A sajátom is 20 körül jár a refrakto szerint; de annak szedését jelen körülményeket látva határozatlan ideig elnapolom...
Könnyebb szüretelni, csak aláteszed vödröt és belerúgsz a tőkébe :))
Nálam is megvolt 2 szüret, a Bianka 23-as, a Kékfrankos 18-as lett. Rizlingszilváni nagyszüret is elkezdődik a héten, talán odaér a kombájn, a próbaszüret alapján 18-as ez is meglesz. Aztán megszületett a halálos ítélet: jövöre még "letermeljük" a területet és beadjuk kivágásra.
A vesszőnek ősszel be kell érni, a nedvkeringésnek le kell állni ahhoz, hogy tavaszig kibírja levágva. Szerencsésebb szedni február végén, esetleg novemberben.
A szőlődre keress rá valami fajtajegyzében, így túl kevés az infó.
A hétvégén leszüreteltük a jégverte szőlőm első (rizlingszilváni) adagját. Miután a jégveréstől egy csomó elszáradt bogyó volt a fürtökön, kb. 150 tőkét, négyen, 8 óra alatt szemezgettünk ki. Már elég sok szőlőt láttam, de így még sohasem szüreteltünk. Minden egyes fürtöt külön-külön megválogatva, ez ám az "igazi szemelt rizling". A minőségére nem lehet panaszom, a cukorfoka 18.5, a mennyisége ~300 liter.
Lehet, hogy egy kicsit bonyolultan fogalmaztam. A lényeg az; ha nem teszel semmit a tőke előbb-utóbb elhal. Ha még reménykedsz, tehetsz egy mentő kisérletet, esetled sikerül. Ha meg biztosra akarsz menni, vágd ki és ültess egy újat.
Hosszú válaszom: Elvileg az ESC-s tőke megmenthető, ha időben észleled a tüneteket és a fertőzött részeket szintén időben eltávolítod, megakadályozva ezzel a fertőzés továbbterjedését. A szakirodalom szerint a tőke a mechanikai sérüléseken keresztül (metszési sebek, kapavágás helyei, törési-tépési sebek) fertőződik, azaz itt lépnek be a fertőző gombák, innen terjednek tovább.
Miután eddig nem avatkoztál be, csak követted magát a folyamatot, valószínűleg keresztet (+++) vethetsz a tőkére. Persze a folyamat lefolyása nagyon tanulságos, de beavatkozás nélkül a végeredmény előbb-utóbb úgyis a fürész+ásó páros lesz. :-(
Persze megpróbálkozhatsz még egy mentőakcióval, ha úgy látod, hogy vissza lehet az ép részekig vágni a tőkét, eltávolítva ezzel a fertőzött részeket, de akkor azt tüstént tedd meg, minden egyes vágás után fertőtlenítve a metszőollót, a friss vágási felületeket meg sebkezelve. Esetleg sikerül.
A döntés (mit választasz) a Te kezedben van, és azt az aktuális szituáció, valamint a tőke múltjának ismeretében tudod meghozni.
Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy ilyenkor lehet-e dugványnak való veszőt vágni? Van esélye, ha elvermelem, tavaszig kibírja és tudok is így szaporítani szőlőt? Csak a jövő héten tudok belőle hozni Ha valaki tudja milyen fajta, lehet az is segítség, bár nem hiszem, hogy lehetne kapni Mellette Othello van, lehet hogy ez is direkttermő az Othellonál nagyobb szemű, a bogyók lilás sötétpirosak, erősen illatosak és nagyon jellegzetesen aromásak még hasonlót sem kóstoltam
Nem igazán értem,de képzeld az enyém is hajt.Totál elszáradt a nyáron, a levele lehullott és a termése is leszáradt.Most meg hajt.Én azt hiszem meghagyom...
Nem írtam csatolmányt, és eddig egész komoly helyekre írtam leveleket, ahol nem jeleztek ilyen problémát. Ezek szerint nem tudtad elolvasni, majd a céges címemről megpróbálom hétfőn újra elküldeni a levelet, meg az infót is.
Hááát szerintem nem lesz annyira veszélyes mert annyira nem nagy a terület. 4 soron 80 tőke 25*8 m azaz 200 m2.Szerintem ez még nem lesz veszélyes de ha úgy látom akkor lehet hogy bevetek valami technikát.
A Néró szőlőm 5 éves telepítés, az első igazi termését adta (az elmúlt 2 évben elfagyott). Már leszüreteltem, mert a múlt heti nagy meleg miatt kezdett megfonnyadni a fürt. 45 tőkén lett 85 kg, de inkább az idén erős vessző termett. A mustfoka 18 lett, és az íze fennséges. Egy napig állt a törkölyön, a színe sötét vörös lett, mint a kékfrankosnak 10 nap után. A nagy szárazság után meglepően sok lét adott, kb. 65 l. A fürtöknek semmi baja nem volt a néhány fonnyadáson kívül, a darazsak se támadták meg. A nehézséget a szüretelés okozta, válogatás nélkül benőtte a fürt a drótot, a vesszőt. Úgy kellett sokszor kioperálni, több darabban levágni. Majd meglátjuk a borát...
Ez nagyon sok kézimunkának tűnik, gondolj arra, hogy a gyökerek 3-4 m távolságba elmennek vízszintesen tápanyag után. Szerencsésebb lenne egy traktorral megforgattatni az esők után. A szomszédom minden tavasszal pétisózza a 1.5 m-re lévő kordonját, nem győzök neki hálálkodni.
Azt hiszem jól időzítettél. Az utolsó nyári nap holnap várható. Saját tapasztalatom is az, szedni kell. ami szedhető, botorság lenne megvárni az előttünk álló hetes esőt és lehülést.
Erre a hétre a vörös szőlők megválogatását terveztem, Oportó Zweigelt etc., oszt általános szedés lett belőle. Mikor rájöttem, hogy 18.5-es mustom lesz, azonnal stratégiát váltottam és a Kékfrankos és a Merlot kivételével levadásztunk mindent, ami szedhető, majd bolond lennék megvárni egy jégvágott szőlővel egy csapadékos hideg periódust, amikor úgy sem érne, ellenben jó eséllyel elrothadna jó része. Így meg mint írtam egészen jó must, és mennyiségileg is lefogadható cefrém lett, lesz. (Ma még folytatjuk.)