Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
A hús keménységét én zavarónak találtam. Nem roppan és olvad a számban, mint a többi szőlő, hanem kifejezetten rágni kell. A többi tulajdonsága kedvező.
Bogyója éretten a napfénynek kitett fürtökön borostyánsárga, a levelekkel napfénytől árnyékolt tőkerészen sárgászöld színű. Ovális alakú, a bogyóhéj vékony, de nem sérülékeny.
Húsa kemény, közepesen lédús, magjai kicsik.
Íze kellemesen édes zamatos.
Rövidcsapos metszéssel is igen bőtermő.
Fürtje közép nagy, fürtjének átlagtömege 35-40 dkg, nem ritka a az 50-70 dkg-os fürt sem.
Erős növésű, vesszei minden évben teljes hosszukban beérnek.
Peronoszpórával, lisztharmattal és szürkerothadással szemben nem különösebben fogékony.Fagytűrése szerintem átlagos,ilyen a KLÁRA.
A Kozma Pálnét én is nagyon szeretem, pedig nős vagyok. Még azt is elnézem neki, hogy olykor "fanyarkás".
A Conegliano 2013-ban termett először, de a híreszteléssel ellentétben nem előzte meg a Csaba gyöngyét. Ennek ellenére látok benne fantáziát, van egyénisége, tovább szaporítottam.
Favorit a fali lugasomon van három tőke, páratlanul finom szőlő, idén zöldre-fásoltás - tőkeszám növelés indul. Sajnos csak nagyméretű képeim vannak róla.
Az ország közepe táján vagyok, Dunaföldvár környékén, nem mondhatnám, hogy fagyveszélyes helyen. Harminc év alatt talán háromszor volt komolyabb fagykárom, a legkomolyabb kb. 30%-os terméskiesés volt. Nem akarom a fagyvédelmet túldimenzionálni, csak a topiktárs említette, hogy azért választja a bakművelést, mert azt be tudja takarni télre. Erre reagáltam, hogy nálam a kordon is biztosítva van.
Legjobb korai a Kozma Pálné muskotály,ízben zamatban nálam verhetetlen.Júli utolsó hetében már fogyasztható másodtermése pedig aug. végén.Egész jó még a Coneglianó a klára és a Favorit.Ezek aug.első-második hetében fogyaszthatók és eléggé jóízűek.
Miután a szőlő elvirágzott és látszanak a fürtök, meg kell válogatni. Annyi vesszőt hagysz, ill. fürtöt, amennyit jónak látsz, a tőke erőnléti állapotának megfelelően. Természetesen 6 vessző sok. Volt egy ismerősöm, aki piacra termesztett csemegeszőlőt /is/, nem hobbiból, így fedezte a permetezési költségeit a borszőlőinek. Mindig, minden tőkét hosszúra metszett, aztán később kitördelte a felesleges vesszőket is, nem csak a fürtök számát korlátozta. Én nem csinálom ilyen drasztikusan, de a tuti biztos terméshez ez kell.
A betakart tőkéknek ez a hőmérséklet nem árt.
Magasművelésű tőkét is lehet biztosítani fagy ellen, mostanában volt róla szó, én is így csinálom.
Én is úgy gondoltam, hogy a 2013-asokon nem hagyok fürtöt, a 2012-eseken is max. 1-et tőkénként. Amúgy is hosszabb távon is inkább a minőségre mennék, nem a mennyiségre, hiszen csak 4-en vagyunk és 50 tőke rengeteget terem.
Még egy gondolat: ha a tőkén hagyok egy 4 rügyes csapot és egy 2 rügyeset, akkor ugyebár 6 vessző lesz. Ezek közül mondjuk meghagyom azt, amelyiken fürt lesz, plusz még egyet és a többit levágom? Nem tudom, hogy jól értettem-e. A 6 vesszőt meghagyni így a második évben nekem kicsit soknak tűnik, de nem értek hozzá.
Ami pedig a magas művelést illeti, akkor nem tudom télen betakarni földdel. Most is be van takarva (ezt sem tudom, hogy nem árt így a +15C fok???).
Fogalmam sincs, hogy jelent-e igazi veszélyt a fagy, csak gondoltam: biztos, ami biztos. Ezért terveztem a bakművelést, de ezen még lehet változtatni.
Valahogy így képzelem én is, őszibaracknál használom is a Wuxalt. A Csaba gyöngyére most kezdek jobban figyelni, emeltem a tőkeszámot, az utóbbi években inkább a késői fajtákat gyűjtögettem. Melyik korai szőlőt javasolnád még?
Ha magasra szeretnéd futtatni, hogy takarjon, ne a bakművelést válaszd. A bakművelés karóhoz kötözött vesszőket jelent, ha 2.20 m-ig fel akarod vinni, nagyon hosszú karó kéne, de így sem takarna semmit. A megoldás egy magasabb művelési forma lenne, oszlopokkal, huzallal és mondjuk 60 cm-es törzsmagassággal. Ebben az esetben a hajtások nem 10-20 cm-re a talajtól indulnának, hanem 60 cm-ről, könnyen felfutnának 2.20 m-re és a huzalok szépen, sövényszerűen megtartanák őket.
Ahogy írod, a gyenge növekedésű oltványokat két szemre vágd vissza, hogy erősödjenek. Az erőseket pedig /bakművelésnél/, ha biztos akarsz lenni a dolgodban és szeretnéd hogy termés mutatkozzon, az egyik vesszőt két szemre, a másikat pedig négy szemre vágd. Utána a nyár folyamán a hajtásokat kötözd a karóhoz és figyeld meg a metszett csapon melyik rügyből fejlődik fürt és mekkora. Jegyzeteld fel melyik fajtánál mi a helyzet, a következő években már okosabb leszel. A nagy többség két rügyes csapon is hoz fürtöt. Én a 2013-as tőkéken nem hagynék semmit. A 2012-eseknél, ha erősek, már lehet, persze látni kéne. Ha sok fürtöt hoznak, főleg nagy fürtű fajtáknál, könyörtelenül válogatni kell. Én így csinálnám, ill. magas, v. félmagas művelésre állnék át, 50 tőkénél ez nem lehet gond.
Május utolsó napjaiban szoktam kezdeni,de mindenképp virágzás előtt.Wuxalt szoktam használni 10-14 napos időközönként.Július első hetében hagyom abba,mert a csabagyöngye a hónap közepére már teljesen érett.Tovább azért sem használom nehogy gond legyen a vessző beérésével,illetve egyszer még megfújom október elején ha van még lomb mert ezt a tőke ilyenkor már csak elraktározza magának.
Segítséget szeretnék kérni metszéssel kapcsolatban. Van kb. 30 féle csemegeszőlőm, összesen 50 tőke, szóval 1-2 db fajtánként. Fele 2012 őszi, fele pedig 2013 őszi telepítés. A 2012-esek 1 kivételével mind megeredtek és 2/3-uk nagyon erőteljesen fejlődött (kb. 1,60m-nél letetejeztem őket, többségükön 2 vesszőt hagytam), 1/3-uk gyenge maradt. Fürtöt nem hagytam rajtuk, de volt amelyik nagyon teremni akart, még a másodtermést is hozta volna. Ezeknek a vesszővastagsága kb 5-6mm.
Hogyan metszem most őket tavasszal?
Az új telepítést és a régiből a gyengéket most is 1-2 rügyre fogom visszametszeni.
Az erősebekkel nem tudom mit tegyek. Honnan tudhatom, hogy melyiket kell hosszúcsapra, félszálvesszőre metszeni és melyiket rövidcsapra?
A nagyon erőseken szeretnék 1 fürt kóstolót hagyni, hogy megbizonyosodjak a fajtáról.
Egyébként bakművelés a cél és kb. 2-2,20 m-ig engedném föl, hogy takarja a szomszédot.
Elnézést a naív megfogalmazásért, de még csak most kezdtem a kertészkedést.
Ha kell, felsorolom a fajtákat, csak össze kell szednem a füzetemből.
Nekem is összeállt a fajtasorom,a tavaly őszi telepítéssel kiegészülve.Van még 1-2 fajta amire fáj a fogam,de ezek egyelőre csak külföldön beszerezhetőek,már ha be lehet szerezni.
Jelenleg a fajták azonosítása(azt kaptam-e,amit venni akartam)és termeszthetősége a kérdés,a jelenlegi helyükön.Idén lesznek 3. évesek,
tavaly minmális termés volt,pár kis fürt, a tőkék kb.50%-án,hála a nyulaknak, csirkézésig megettek mindent.Sajnos annyi kiderült ,hogy a tompson magos lett,jó nagy kemény magokkal,a többi ami termett,az hozta a fajtára jellemzőket.Rendeltem mégegyszer.A fagytűrésük amire nagyon kíváncsi vagyok,de ez adott esetben,csak évek múlva fog összeállni.A crimson és a röbbi magnélküli,hatalmasat nőttek tavaly.
Permetezve még egyik fajtát sem kellett 2 év alatt.
Én a 2013-as évet nem új fajták telepítésére, hanem a már meglévő és jó minőségű termést hozó fajták számának növelésére fordítottam/zöldre fás oltás/. Van néhány kérdőjeles szőlőfajtám, melyekkel eddig csak a gond volt: Crimson Seedles, Thompson Seedles, Kismis moldavszkij, ezek komoly fagykárokat szenvedtek, míg a többi egyáltalán nem, vagy csak kissé károsodott. A Moldovám nem bírta az aszályt, igen mérsékelt terheléssel is apró maradt. Természetesen nem mondok le róluk, de a gyengéikre nagyon oda kell figyelni. Majd írd meg a tapasztalataidat a Red Globe-ról, utána néztem, nagyon szép szőlő.
Gondoltam,hogyha van neked,akkor a tapasztalataid megoszthattad volna.Most ősszel szereztem 2 tövet,majd meglátjuk,mi lesz belőlük.
Biztos ismered,nagyszemű,lila szőlő,főleg olaszból hozzák.Nagyon ígéretesnek néz ki,de amiket kapni lehet nálunk,azok többnyire fonnyadtak,állottak,törődöttek. Nyáron összehasonlítottam az import olasz viktóriát az enyémmel(csak pár szem volt),a sajátomnak a közelébe se ért.Szerintem a red globe frissen,éretten szedve kiváló,piacos szőlő.És mégha későn is de,szerintem be is kell tudnia érnie nálunk.
Régebben Báriumpoliszulfiddal, mostanában pedig Nevikénnel lemosózom a szőlőt, minden évben. Egy agronómus barátom tanácsára nem sietem el, normál időjárás esetén március végén, április elején szoktam. A Vegasol szerintem is jó drága, a Red Globe szőlőt nem ismerem, mit kell róla tudni?
Szoktad lemosózni a szőlőidet,ha igen mivel?Erre felénk senkit se ismerek,aki lemosózná a szőlőit.NEVIKÉN vagy VEGESOL-on gondolkozom,az utóbbi jó drága.Szerinted?
Valószínűleg valamiféle szövegformázási hivatkozás lehet, vagy valami hasonló dolog, de mindegy...
Ha úgy gondolod, nagyon szívesen küldök majd belőle oltóvesszőt, ha megírod, hogy mikor, honnan, s hova küldjem.... persze ehhez még 1-2 év szükségeltetik....
Így ahogy leírtad az egész lényegét, tényleg egy az egyben bebiztosítható a szőlő biztos életbentartása, s valószínűleg amelyik oltványokon még tudok kialakítani, azokon feltétlen megpróbálkozom vele!
Én gyakorlatilag minden szőlőtőkémnél hagyok biztosítócsapot és másoknak is ezt javaslom. Talán már leírtam, hogy nem csak a fagyveszély miatt. Azt írod, hogy 1-2-3 évesek az oltványaid. Nekem van olyan csemegeszőlő tőkém, melynek a 12 év alatt már kétszer le kellett cserélnem, a biztosítócsap segítségével. Képtelen voltam úgy metszeni, hogy ne magasodjon fel, de teremjen is. Van olyan tőkém is jónéhány, amelynél 25 év alatt egyszer sem kellet ugyanezt megtenni és olyan vastag a törzsük, mint egy fiatal gyümölcsfának, de a fagycsap ott van minden évben a tövénél, minden eshetőségre. Mindezekről egész csomó képem és szkennelt rajzom van egyébként, csak időm nincs mindíg.
Gratulálok a fajtáidhoz, Bolgár rezi és az utolsó négy nekem nincs, sok más azonban igen. Lehet, hogy csalódást okozok a tanácsommal, de én valamennyi fajtát biztosítanám. A csemegeszőlők általában fagyérzékenyebbek a borszőlőknél, én viszont a borszőlőimnél is hasonlóan járok el.
Ezt a törzset pl.sajnos már le kellett váltanom, nagyon felmagasodott az évek folyamán.
A szőlő topikot továbbra is figyelemmel kísérem természetesen, semmi bajom vele, ott is megtalálsz.
Gondban voltam, hogy akkor melyik topikba tudlak utol érni...
Köszönöm még 1x segítséged, a következő csemegeszőlő fajtákból van 1-2 jelenleg 1-2-3 éves oltványom: Fehér Chassleas Itália Anita Pannónia Platina Suzy Éva Pölöskei Teréz Eszter Néró Bolgár rezi - ha esetleg valami infód lenne erről a fajtáról, s megírnád, külön megköszönném!
Moldova
Suvenir Dunaw
Árkádia
Rizamat
Vénusz
S akkor hogy véleményed szerint, melyiknél kell figyelni fagycsap kialakítására...
Boglárkám nincs, a bornemissza 8-ról meg nem is halottam még! Úgy merő véletlenségből nem lenne belőle 1-2 db 5 csapos vesszője? Sajnos a várt utazás semmibe lett, idő és anyagi hiány miatt :/
Esetleg nincs véletlenül valakinek még csóka szőlője, és piros és/vagy kék bakator szőlője?
Hamburgi muskotályt szívesen küldenék,de nincs rajta oltáshoz alkalmas vessző. A kertszomszédomnak viszont talán van Csabagyöngye őt megkérdezem ez ügyben.
Milyen művelésű formád van? Ha lugas /kordon/ akkor ugye csapokat kell metszeni a karokon. Ezeket lehet rövidre /egy-két/ rügy, vagy hosszúra metszeni. Ha a fajtának az alsó rügyei is termékenyek, felesleges hosszúra metszeni, mert sokat kell majd válogatni, ill. gyorsan felkopaszodik. Ilyenek pl. a Saszlák, Favorit, Irsai, inkább a közepes v. kicsi fürtű fajták. Kivétel az Éva, ami óriás fürtűnek mondható, de elég rövidre metszeni. Bizonyos fajtáknak viszont a felső rügyei termékenyebbek, ill. szebb fürtöket hoznak, pl. Afuz Ali, Itália, ezek vannak kevesebben. Ez van tehát kordonon, lugason, Moser művelés esetén.
Ha viszont ernyő, v. Guyo formát használsz, az szálvesszőzés, tehát eleve hosszú. Ez egyáltalán nem baj /nálam a lugasokat kivéve a 90% ernyő/ viszont a zöldválogatásnál be kell állítani a terhelést. Ez a nagy fürtű, ill. kései fajtáknál döntő dolog, egyes fajtáknál szerintem hosszú évek tapasztalata alapján derül ki az igazság.
Ez az ernyő például túl van terhelve, viszont kb. 10 évvel ez előtt készült, azóta sokat tanultam.
Szerintem nincs.Nálam 28 fajta csemege van,ernyőművelést alkalmazok de terméskimaradás még nem fordult elő.Igaz én lombtrágyázok Május végétől Júli végéig,és minden évben bőséges a termés.Rekorderek nálam Palatína és a Csabagyöngye 40 fürt/tővel gyönyörű volt!
Azt hiszem azok hajlamosak erre, amelyeket rövid csapra ajánl metszeni a szakirodalom. Én hárommal jártam meg, Palatina, Boglárka, Bornemisza 8-as. Sajnos tulterheltemőket és egy év kihagyással büntettek meg. A boglárka majdnem elpusztult.