Keresés

Részletes keresés

Magdolnna Creative Commons License 2018.07.09 0 0 1593

Meg volt a Nóra 2. Kaptam egy fajta narratívát, hogy mi történt Nórával, miután maga mögött hagyta gyerekeit, férjét, látszólagosan jól berendezett, ámde kiszolgáltatott életét. Hogyan sáfárkodott a lehetőséggel, mit nyert mit veszített, miként igyekezett felépíteni az új életét. Illetve, ahogyan a darab is kezdődik, mi történik, amikor 15 év után a legtermészetesebben kinyitja azt a bizonyos ajtót, és ott találja a dadát, aki feláldozta az életét és saját gyerekét, hogy felnevelje Nóra gyerekeit. Pfff.

Szinte már kápráztatóan őszinte a darab, kiesik minden manír, megjátszás, huza-vona, hazugság, képmutatás és ez a sok őszinteség igen meglepő volt. Nóra nem kertel, 15 év után megvallja, szívességért jött vissza, nem játszik a szavakkal, magára gondol, magát helyezi előtérbe, még ha ezzel további fájdalmat is okoz férjének, lányának. Egy Kováts Adéllal készült interjúban olyasmit olvastam, hogy ő a gyerekét elhagyó anyával semmilyen módon nem tudott azonosulni, ezért inkább a női önérvényesítést, függetlenedést igyekezett kihangsúlyozni. Kb ez a vonal volt erősebb, a lányával való szembenézés sokkal megviselősebb volt, mint a férjjel. Tartogat sok meglepetést a szembenézés, és a vége igazán realista, semmi cukormáz, érződik, hogy a ma problémái körül forognak a dialógusok, monológok, minden szereplőnek volt igazsága. Csankó Zoltán, Bodnár Erika és László Lili.

 

Magdolnna Creative Commons License 2018.07.09 0 0 1592

Szerintem is fontos :) Ha bemegyek valahova, szinte az elsők között térképezem fel, hol milyen lehetőség van.

Keresgéltem a neten az előzményekről, de nagyon kevés információt találtam sajnos. Ez a kiállítás már volt egyszer 5-6 évvel ezelőtt, és a külföldi turisták körében is népszerű volt, akkor a Vörösmarty téren volt, most a Király utca elején. Igen, vannak szép számmal  "hívószavak" hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Helyszínen vettük meg hétköznap, akkor talán kevesebben vannak, hétvégére talán érdemes jegyet foglalni, 10-12 fős turnusokat indítanak, és nincs az, hogy nyomában vagy az előző csoportnak vagy a nyakadban liheg a következő. Szerintem jól megcsinált kiállítás, azt is megfigyeltem, hogy amikor szobai zajok vannak, akkor a fülesben másodpercre pontosan akkor lesz csend, vagy akkor szólal meg az animátor. Tervezés, vezérlés (is) tökéletes. Tényleg nem tudok negatívat mondani, meg amúgy is inkább arra figyelek, amit elhozhatok. Otthon volt olyan érzésem, hogy több rövidebb filmet láttam.

Már sokat mondtam így is, de lesz meglepetésben részed bőven :)

Akit meg rémiszt a rémségek birodalma - mintha Csimpolya mondta volna -, ezek után még jobban távol tart :)

Előzmény: dmmddm (1591)
dmmddm Creative Commons License 2018.07.09 0 0 1591

Köszi ezt a WC-s infót is, fontos! :-) Nem tudom,hogy külföldi vagy magyar a kiállítás alapvetően,csak arra gondoltam, hogy ha magyar, akkor a cinkotai is belefért volna, ha külföldi, akkor természetes, hogy Báthory Erzsébetet mint "hívószót" beletették, mert a magyarok is ismerik meg talán külföldön is ismert a története.

Ezek szerint ti a helyszínen vettétek meg a jegyet?

Előzmény: Magdolnna (1590)
Magdolnna Creative Commons License 2018.07.09 0 0 1590

Még egy technikai dolog, szerettünk volna jegyváltás után toalettre menni, a biztonsági őrtől azt a tájékoztatást kaptunk, hogy a kiállító térnek nincsen mosdója, használjuk az épületben lévő fizetőst. Hát használtuk, mert ugye a komfort érzés mindenek felett. És amikor beengedtek az előre regisztrált időpontra, derült ki, hogy van. El nem tudom képzelni, hogy ne tudtak volna róla.

Báthory Erzsébet története emlékeim szerint - de majd most már biztosan jobban fogod figyelni a narrátort, mint én - úgy hangzott el, mint egy monda. De ez csak olyan mintha érzés nálam.

Rengeteg sok az információ. Szerintem azért választottak nemzetközi hírű ügyeket a szervezők, rendezők, történészek, kutatók és még ki tudja kik vettek részt a tervezésben, mert külföldi érdeklődésre is számítanak.

Előzmény: dmmddm (1589)
dmmddm Creative Commons License 2018.07.09 0 0 1589

Köszönöm a részletes beszámolót Magdolnnának, még inkább kedvet csinált a dologhoz! Én valószínűleg a kis színházi retikülömmel megyek, amibe egy pénztárca,telefon, zsebkendő, bérlet fér, azt már csak nem kell letenni....  Egy dolgon azért megakadt a szemem és az elmém, ez pedig Báthory Erzsébet ügye. Nem biztos,hogy ő sorozatgyilkos volt, lehet,hogy egy korabeli koncepciós per áldozata lett, amivel a birtokait akarták megszerezni. Legalábbis valahol ezt olvastam. De csalogatónak persze mindenképpen jó az ő ügye....  Ha már magyar sorozatgyilkos, lehet,hogy inkább ezt az elég nagy port felvert cinkotai ügyet kellett volna feldolgozni. https://hu.wikipedia.org/wiki/Kiss_B%C3%A9la_(sorozatgyilkos)

Magdolnna Creative Commons License 2018.07.09 0 0 1588

A Frida Kahlo kiállítást én is beterveztem a nyárra.

A Vendéglátóipariról meg kíváncsian várom a benyomásaid, szeretem a kis zegzugos helyeket, tereket.

Előzmény: dmmddm (1585)
Magdolnna Creative Commons License 2018.07.09 0 0 1587

Öröm, ha jó ötlettel szolgálhattam. :)

 

És akkor egy kis kedv csináló a Murder kiállításhoz, mert hogy érdemes megnézni.

Technikailag úgy kezdődik a kiállítás, hogy minden nagyobb táskát le kell adni a ruhatárba, ezt nem vettem jó néven, mert ugyan az enyém nem volt nagy, egy szokásos női táska, de a biztonságiak szerint meghaladta azt a méretet, ami a biztonságos közlekedést lehetővé teszi a rémségek sötét, szűk birodalmában. Szerettem volna magamnál tartani, lévén benne van kettőnk összes irata, kulcs, bankkártyák, a pénz ilyenkor talán kisebb súlyú, de nem maradhatott nálam.

No, ennyi apró bosszúság után a 12 fős csoport – ennyi a maximum létszám, amit egy animátor visz a túrára – kapott egy általános tájékoztatást, hogy mit kell tenni, ha valaki rosszul lesz, bármilyen fóbiája felszínre tör, hogy fotózni, fogdosni tilos stb. Csak szerény véleményem, hogy ez is a műsor része, mert mindenki tudja, hova jön, mire vált több ezer forintos jegyet. Ezek után kaptunk egy egy fülest, amiből jött a tájékoztatás, hogy majd  éppen hol járunk, mit látunk, véres történetek a legkegyetlenebb sorozatgyilkosságokról.

 

Nyitásként beléptünk egy sötét liftbe, ahol már az elején suttogja a narrátor titokzatos hangja, hogy most lesüllyedünk poklok poklába és nem tévedett, koponyákkal kirakott barlangba bejáratához érkezünk, ahonnan 21 tematikusan berendezett szoba várja a látogatókat.

Az első szoba egy sejtelmes helyiség, ahol Báthory Erzsébet fürdik szűzlányok vérében, budoár, kéj, fájdalom, szenvedés szobája, különböző effektek segítségével élővé varázsolódik a szoba (ez máshol is így lesz), szűzlány holteste lóg a mennyezetről, miközben csurog a vére a kádba, persze a látvánnyal óvatosan bánnak a rendezők, hagynak a képzeletnek is munkát. Most hogy visszagondolok a történetekre, ez maradt meg legintenzívebben bennem.

Következő helyszínen Vlad Tepes karóbahúzási módszerei kelnek életre, miközben a hang fülbe mondja az idevágó vérfagyasztó történelmi eseményeket. Nézek és hallgatok, és közben egy pisszenés el nem hangzik a csoport egy tagjától sem, láthatóan mindenki belemélyül ebbe a világba.

Sok érdekes megvalósítással lehet találkozni, beültetnek egy moziszerűen berendezett szobába (pont 12 szék van) és üveg fal mögül végignézünk egy villamosszékes kivégzést. Egy másik helyen hűtőkamrába vezet az út,  hőmérséklet lecsökken és emberi maradványok nyomait látjuk; egy Moszkva környéki erdőbe lépve fák tapithatóan, alattunk az erdő talaja, szemben vetítve a végtelenbe nyúló táj, ahol a holttestek heverhetnek. Megjelenik a Bárányok hallgatnak c. film inspirációját adó gyilkos, Ted Bundy szörnyűségei, Hasfelmetsző Jack szobája, az Amerikát félelemben tartó bohócgyilkos, aki fiatal fiúkkal fajtalankodott, mielőtt válogatott kínzásokkal végzett velük; nem sorolom tovább, mondjuk a látványt jobban nem akarom visszaadni, de az biztos, hogy nagyon életszerű.

Volt ahol a díszlet között lehet sétálni, kis zseblámpával (ezt a helyszínen kapjuk) bevilágítani ide oda, titkos fiókokba, illetve volt, amit kordon mögül lehetett szemlélni. Több szobában volt olyan érzésem, hogy filmet nézek. A rendezők az összes érzékszervet megcélozták, volt páravetítés, filmvetítés, hőmérséklet változás, mozgó viaszbábúk, fény hang effektek stb. Még egyet azért, a végén van egy utazás, ahol lanovkával megyünk az Andok hegyeiben, ez is igen realisztikus volt. Ami még az fokozta a jelenlét borzongatását, hogy nem lehet látni, egy adott helységet hol hagyunk el, hol vannak titkos ajtók, Az, hogy egy helyiségben mennyi időt töltünk, a narrátor elbeszélése diktálja. Rengeteg a vizuális élmény, meg az információ, nevek, helyek.

No, a végén egy zöld madárcsicsergős szoba – ha valaki túl komolyra vette a tárlatot – lenyugvásra, tanmesével, miszerint senki sem születik gonosznak, a körülmények és a közeg….

Igyekeztem rövidre fogni ezt a rengeteg sok ingert.

Előzmény: dmmddm (1585)
Csimpolya Creative Commons License 2018.07.08 0 0 1586

Ez már önmagában is igényes program. Valószínű, hogy mire szabadságon leszel, akad még egy-két érdekes rendezvény addigra is.

Előzmény: dmmddm (1585)
dmmddm Creative Commons License 2018.07.08 0 0 1585

Már elérhető közelségben van a nyári szabadságom (azért még néhány hét hátra van addig, de már látszik az alagút vége:), az ugyan nem biztos,hogy utazom-e valahova, de azt már  elkezdtem tervezgetni, hogy mit fogok megnézni Budapesten.

Bevallom,hogy a Murder kiállítás ötletét Magdolnnától elloptam, ez lesz az egyik. A másik, amit szintén Magdolnnától csenek, az a Vendéglátóipari Múzeumban általa megnézett tárlat, meg az állandó kiállítás,amit emlegetett. (Erőt veszek magamon és a szabim ideje alatt elmerészkedek a munkahelyem környékére.) A  napokban nyílott Frida Kahlo-kiállítás a galériában - érdekel ez a különös, szomorú sorsú nő és a képei is. A következő tervemet azt hiszem, mintha említettem volna itt, ez pedig a PIM-ben a magyar írók fényképei a balatoni nyarakról. Valamint már meg kellene néznem végre a Szecesszió Házát is, amiről talán Zsanna és Csimpolya is írt....

Egyelőre ennyi, de ötleteket szívesen fogadok !:-) 

Magdolnna Creative Commons License 2018.07.06 0 0 1584

Valaki igen jól járt vele, nekem is van; nagyon szépen, eredeti állapotában felújítva és most tűzzománc meg üvegékszereket tartok a szén helyén :)

Előzmény: Törölt nick (1583)
Törölt nick Creative Commons License 2018.07.04 0 0 1583

Én szenes vasalóval voltam így... kirakta valaki a lépcsőházba a szemetes tetejére... de én most kenyérért megyek... a spárba nem cipelem... mire visszaértem (kb 10-15 perc) lábakélt....

Előzmény: Magdolnna (1581)
Magdolnna Creative Commons License 2018.07.04 0 0 1582

Szépen felújítottam volna, aztán kint vagy a faházban használtam volna. Hátha egyszer nem leszek nyuszi. Viszont szereztem egy ősrégi csepel bicikliről - olyan nagy fekete vasdarab, igazi drótszamár - egy berozsdált csomagtartót, szépen rendbe tettem és mos kint felszögelve virágtartónak használom, futómuskátli ereszkedik le, szintén valami 80 év körüli csuporból.

Előzmény: Magdolnna (1581)
Magdolnna Creative Commons License 2018.07.04 0 0 1581

Ma reggel, ahogy jöttem dolgozni, egy öreg háznál lomtalanítás volt, a konténer tetején meg ott virított egy thonet szék, látszólag teljesen használható állapotban. Ha lett volna merszem, megállok és berakom a csomagtartóba. Jártam már így 1-2 éve, és akkor is az történt, mire erőt gyűjtöttem, hogy akkor most lekapom a szemét tetejéről, már valaki megelőzött.

Előzmény: Csimpolya (1580)
Csimpolya Creative Commons License 2018.07.03 0 0 1580

igen, nekem is. Elismerem, a Petőfi Csarnok nem volt valami szép, de megszoktam.

Előzmény: Magdolnna (1579)
Magdolnna Creative Commons License 2018.07.03 0 0 1579

Guberálni én is szeretek (nem csak könyvet ráadásul), ezért is hiányolom a pecsás bolhapiacot.

Előzmény: Csimpolya (1578)
Csimpolya Creative Commons License 2018.07.03 0 0 1578

Miután elég sok könyvtár bezár augusztusra, beterveztem, hogy olyan saját könyveimre kerítek sort, amit mindig halogattam. Ráadásul minden utcasarkon kihelyezett antikváriumba lehet botlani, és ekkora kísértésnek képtelen vagyok ellenállni.

Előzmény: Magdolnna (1577)
Magdolnna Creative Commons License 2018.07.03 0 0 1577

Azt is lehet haszonnal forgatni, ha már úgy alakult.

Lenne egy csomó film meg könyv, amivel csökkenteném a listát, de persze a körülményeket te ismered.

Előzmény: Törölt nick (1574)
Magdolnna Creative Commons License 2018.07.03 0 0 1576

Azt sejtettem, ha a Kereskedelmi Múzeum megközelítése nem túl szerencsés, akkor ez még inkább kiesik. Fent van a hegyen, nem is tudom, megy-e oda busz. Vannak ilyen elszórt gyöngyszemek a városban. Szivacs módra szívtam a hangulatot odafent és ez annak is köszönhető, hogy tényleg ennyire periférián van.

Előzmény: Csimpolya (1570)
Magdolnna Creative Commons License 2018.07.03 0 0 1575

Az is jó lehet hangulatként, főleg ha nincs tömeg.

Előzmény: Törölt nick (1568)
Törölt nick Creative Commons License 2018.07.02 0 0 1574

Nekem most egyébként sem opció, lakásom rabja leszek pár hétig...

Előzmény: Csimpolya (1573)
Csimpolya Creative Commons License 2018.07.02 0 0 1573

Mindezek ellenére megnéztem a Kiscelli múzeum programját, kiderült, hogy július 3 és 14 között felújítás miatt zárva.

Előzmény: Törölt nick (1572)
Törölt nick Creative Commons License 2018.07.02 0 0 1572

Mondjuk én Pest mellett lakom, de csak 15km-re...

Előzmény: Törölt nick (1571)
Törölt nick Creative Commons License 2018.07.02 0 0 1571

Ezzel a múzeummal hasonlósan vagyok én is...ez csak autóval. Egyszer gondolkodtam rajta, hogy BKV, azzal 3,5 óra lenne.

Előzmény: Csimpolya (1570)
Csimpolya Creative Commons License 2018.07.02 0 0 1570

Egyszer jártam csak a Kiscelli múzeumban, egy barátnőm babakészítéssel foglalkozik, és neki volt bemutatója. Sajnos, pont a város másik felén van, órán lemért három és fél, rosszabb esetben négy óra az oda-vissza út. Egyszóval, ez már kirándulás, még akkor is, ha éppen nincs minden második út lezárva.

Előzmény: Magdolnna (1563)
Csimpolya Creative Commons License 2018.07.02 0 0 1569

Köszönöm a hajózási ötleteket, élni fogok vele! Ha meleg lesz, akkor nagyon kellemes a vízen.

Törölt nick Creative Commons License 2018.07.02 0 0 1568

Hétköznap érdemes a BKV hajókra felülni, jó rá a sima bérlet. Délelőtt leginkább a kutya sincs rajta... néha belehúznak, de legtöbbször az is séta hajó tempó.

Előzmény: Magdolnna (1567)
Magdolnna Creative Commons License 2018.07.02 0 0 1567

Érdemes nézegetni a hajómenetrendet, nagyon jó kis elérhető utak vannak, akár a városhatárig, akár tovább, vagy fel a Dunakanyarba, jövet-menet.

Előzmény: Csimpolya (1562)
Magdolnna Creative Commons License 2018.07.02 0 0 1566

Nekünk legénybúcsúhoz volt szerencsénk, és elég harsányak voltak, de megbocsájtottuk, sőt a vőlegénynek minden jót kívántunk :)

Előzmény: dmmddm (1561)
Magdolnna Creative Commons License 2018.07.02 0 0 1565

Klassz! Szép és jó volt.

 

Csodás volt a vízen utazni, és nagyon régen nem láttam már így a várost!

 

Ezt én is szeretem. Legutóbb Esztergomból jöttünk a városba hajóval, kb szűk négy óra a menet idő és úgy elrepült, hogy észre sem vettük az időmúlását, végig a Dunakanyaron, gyönyörűséges panoráma mindenfelé, lentről nézve valóban egy másik arcát mutatja a város is, a táj is.

Előzmény: Csimpolya (1560)
Magdolnna Creative Commons License 2018.07.02 0 0 1564

Egy ilyen darabot láttam a Skanzen Hé '67 c. tárlatán. A tetejét megemelni sem kis teljesítmény, hát még odébb tenni :)

Előzmény: Csimpolya (1559)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!