Keresés

Részletes keresés

toloba Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4176

Trumpot az első percben elmozdíthatják, amint hivatalba lép

 

Egyetlen szabály van, ami az elnökre nézve kötelező, viszont amit rögtön a legmagasabb szinten, az Alkotmányban rögzítettek:

hogy külföldről semmilyen javadalmazást nem fogadhat el a hivatalban lévő elnök.

 

Márpedig az, hogy például a bahreiniek hatalmas pénzeket fizettek a Fehér Ház szomszédjában lévő, egyébként nemrég megnyitott Trump-tulajdonban álló hotel szobáinek bérletére az utóbbi hetekben, máris megsérti ezt a kitételt. Nagy a veszély, hogy a külföldi diplomaták és üzletemberek úgy fogják érezni, hogy jobban állnak majd Trumpnál, ha az ő hoteljeiben szállnak meg. (Trump szóvivője legutóbb épp tegnap utalt arra, hogy mindenki jól teszi, ha Trump hoteljében foglal szállást magának.)

Az, hogy Trump a hivatalba lépésének pillanatában alkotmánysértő helyzetben lesz, nem egy hajánál fogva előrángatott jogértelmezés.

Ezt gondolja például az utóbbi két Fehér Ház legfontosabb etikai jogi tanácsosa, akik a Bush-, majd az Obama kormányzatot szolgálták, a kétpártiságra ügyelve nagyon figyelnek arra, hogy mindig egymással egyeztetve, közös állásponttal nyilatkozzanak. Norman Eisen és Richard Painter úgy látják, hogy Trump terve az összeférhetetlenség feloldására öt szempont alapján négyből teljesen elégtelenek.

  • továbbra is tulajdonos marad,
  • továbbra is rálát az üzleti döntéshozatalra,
  • továbbra is juthat jövedelemhez külföldiektől, és
  • továbbra sem lesz független etikai felügyelet az üzleti és politikai döntéseinek ellenőrzésére.

 

Eisen szerint egyébként az lesz az érdekes pillanat, amikor például valamelyik washingtoni hotel, amelyiknek a Trump-hotelek emelkedő forgalma miatt visszaesik az árbevétele, perelni kezd. Ha lesznek sértettek, akkor nagyon messzire vezethet a jogi eljárás. (NPRThe Atlantic)

az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4175

Összefércelték valahogy a boszit egy fellépés erejéig, ott vigyorog ő is.

az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4174

Oszt onoka van-e?

Előzmény: toloba (4173)
toloba Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4173

Hát, rég, ez tény...éppen az én gyermekeim sem fiatalodnak...ők már dolgozó felnőttek.

Előzmény: Törölt nick (4168)
Törölt nick Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4172

mesterlovász Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4171

Bidennek lesz alibije, majd azt mondja a bidén ült a bűntett idején..

Előzmény: az isteni Higgs bozon (4134)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4170

A szektATV is élőben nyomja állítólag

Előzmény: toloba (4161)
baculum Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4169

:-)

Volt ennél nagyobb tévedés is :)

 

Előzmény: Törölt nick (4167)
Törölt nick Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4168

OFf

Hát ja... 48. :(

Már a legkisebb is érettségizik.

Rég találkoztunk, mi?

Előzmény: toloba (4166)
Törölt nick Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4167

Ejha, azt gondolják ezek ott, hogy Trump olyan formátumú politikus lesz, Mint George Washington?

Nem semmi.

Előzmény: martinaxe7 (4165)
toloba Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4166

Már ilyen öreg vagy?

:)

Előzmény: Törölt nick (4164)
martinaxe7 Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4165

Törölt nick Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4164

Érdekes, fiam oda jár, és nem mesélt ilyet.

Előzmény: etomcat (4153)
toloba Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4163

"Áder János köztársasági (?) elnök, Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, és Kövér László házmester, valamint Szíjjártó Petya külügyér egyike sem vesz részt D. Trump beiktatási ceremóniáján.
Talán az új elnök adminisztrációja rosszul tudja, hogy Magyarország első négy embere nem Szenczy Sándor, Szilágyi Béla, Szemerkényi Réka és Vujity Tvrtko."

72 Hörgő hurit Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4162

Hillary anyó nem tudja leplezni keserűségét. Mellette Bill kajánul vigyorog :)

toloba Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4161
Törölt nick Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4160

Látom, összekevered Martinaxe7 és az én hozzászólásomat.

Én nem írtam semmi alpárit.

Azért meg nem felelek, amit Ő írt.

 

Egyszóval ismét hazudtál.

Előzmény: medve talp (4131)
besodróm Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4159

Semlyénnel s a kommer Kerényivel az élen.

 

Viki szedi a szeduxeneket, bájjer putyi vigasztalja :-))

Előzmény: toloba (4158)
toloba Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4158

Oda kellett volna rendelni a sok CÖF-ös nyugdíjast....

Előzmény: medve talp (4152)
SzJ2 Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4157

Olyan lehet a hangulat  , mint mikor otthon a Fidesz gyozott.

Előzmény: az isteni Higgs bozon (4155)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4156

Január huszadikán beiktatják Donald Trumpot ... az áramkörbe

 

Az orosz hekkerek az áramot is pórázon vezetik...

Előzmény: etomcat (4153)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4155

Előzmény: medve talp (4151)
72 Hörgő hurit Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4154

1,5 óra

etomcat Creative Commons License 2017.01.20 -1 0 4153

Új műegyetemista villanykari vicc:

Január huszadikán beiktatják Donald Trumpot ... az áramkörbe

medve talp Creative Commons License 2017.01.20 -1 0 4152

nagyon ideges ha anyázik, stricizik másokat (persze ő nem mondta egyiket sem oh nem...o csak....)

 

Gondolom kiment Bayer Trump gyűlésére a hidegben aztán alig vannak és ideges :-))

Előzmény: Bakter. (4135)
medve talp Creative Commons License 2017.01.20 -1 0 4151

Nade ki van ott? vidaildi? habonyka?? 

 

Vujity Tvrtko élőben: Elindultam Donald Trump beiktatási ceremóniájára... Megérkeztem az első ellenőrző pontra..

 

 

Előzmény: besodróm (4143)
72 Hörgő hurit Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4150

Balliberálisoknak! Most érkezik meg a helyére a miniszterelnökük, akit Trump meghívott, de Orbánt nem :)

72 Hörgő hurit Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4149

Hamarosan

Előzmény: baculum (4147)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4148

Ott a trutymó. Biztos azt hiszik ő is szlovén, mint Melanie.

Előzmény: besodróm (4143)
baculum Creative Commons License 2017.01.20 0 0 4147

Rátette már DJ. a kezét a Bibliára?

:-)

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!