Ha az átlagéletkor 75 év, akkor egyeseknek már nem sok van hátra.
Ha ezt elosztjuk a könyveim számával, és hozzáadjuk a fordítási időt, valamint a nyomdai átfutási időt, akkor az jön ki, hogy hamarosan megjelenik az első könyv, majd folyamatosan a többi.
Persze, ha Isten is úgy akarja.
Légy szíves beszélj vele, hátha tudsz intézni egy kis protekciót.
Egyébként pedig te miért reménykedsz, hogy megjelenik?
Amit elküldtem neked, azt sem olvastad el, úgy mondtál róla véleményt.
Ez is tévedés. Én nem utálom, csak nem hiszem, hogy a matek lenne a fizika nyelve, és azt sem hiszem, hogy a matematika oldja meg a fizikai problémákat.
A matematika egy hasznos eszköz, de lehet parasztvakításra is használni.
"Meg fog jelenni. Nem csak a Szuperfizika, hanem a többi is."
Ha a M.o.-i férfi átlagéletkort (75 év) vesszük alapul, akkor hány évünk van még 'reménykedni' "a Szuperfizika, és a többi" 'új korszak-nyitó' könyv megjelenésében, mielőtt 'váratlanul', végleg elhallgatnál... ?! ;-/
Egyszer már betettem ide egy linket, egy nemzetközi tudományos folyóiratban megjelent egyik publikációm kivonatáról, ahol meg is vásárolhatnád a teljes szöveget. De egy találmányom lajstromszámát is be fogom tenni majd neked azon a napon, amelyen elküldöd egy kinyomtatott könyved címét és elérhetőségét. Persze ha nem csak a szád járna, akkor magad is kikereshetnéd az összeset a szabadalmi hivatal adattárából.
meg a nagy tömegű objektunmról készült rádiótávcsöves képet
.
akkor troll módjárab bedobsz valami előrángatott kérdést, hogy hány központi csillag van, vagy valami hasonló értelmetlenség. aztán idelöksz valami olyan tohuva bohu szöveget, hogy:
"A galaxis középpontjában nincs egyetlen égitest sem. Foleg nem feketelyuk, mert ilyen állat nem is létezik. Viszont van valami sokkal érdekesebb a galaxis közepén, amit a csillagászok sem tudnak. Pedig egyszeru fizika."
.
A tudomány tényszerű megfigyeléseket prezentál, amit én itt bemutatok, te meg csak süket szöveget hasalsz ide, aztán még te kéred száémon máson a "konkrét választ".
Nevetséges.
Tudod, ez rohadtul nem úgy működik, hogy te kitalálsz valamit, hogy egy tudományos konszenzussal elfogadott elmélet tulajdonképpen marhaság, majd kevélyen hanyatt dőlve azt várod el mindenkitől, hogy neked bizonyítsa be, hogy nem az.
Ahelyett, hogy normális módon te bizonyítanál, ahogy az a tudományban elvárt módon működik.
Ami tényeket meg az ember idehoz, valami egymondatos süket troll szöveggel intézed el, valami értelmetlen kérdést odalökve.
Láthatóan a tudomány által megfigyeltek, és az azokból kiszámolt dolgok nem érdekelnek, vagy nem is tudsz ezekről, vagy úgy teszel, mintha nem is léteznének.
Amikor a nagy tömeg körül mozgó csillagok pályáiból kiszámolják, hogy azok egy 4,4 millió naptömeg körül keringenek, sőt, képet is kapnak róla, ami teljesen megegyezik egy fekete lyuk elméletben kiszámolt akkréciós korongjával, te úgy teszel, mintha ez az egész nem léteznek, és megpróbálsz továbbra is mindenkit ugráltzatni, hogyb tefenséged előtt produkáélja mindenki magát, vizsgázzon le mindenki, de még maga a tudomány is, hogy bizonyítson, és győzze meg tefenségedet... mert miért is?
Ki a francnak képzeled te magadat?
Mit képzelsz te magadról, ki a nyavaja vagy te, hogy magad semmit nem produkálsz, de valami hatalmas basa módjára trónon ülve, hanyatt dőlve követelsz itt mindenkitől bizonyítékokat arra, amit a tudomány már bizonyított, csak meg kellene ismerni ezeket az eredményeket, de persze azt játszod el, hogy ilyenek nem is léteznek, a tudás meg nálad van... csak hát nem írod le, mi is az, nem bizonyítasz semmit, csak hivatkozol valami fantazmagóriára, hogy majd, ha a világ elé tárod, lesz ám nagy csudálkozás, és akkor majd mindenki hanyatt esik a zsenialitásodtól.
Nevetséges.
Térj már magadhoz, ember.
Bizonyítanod neked kell, megvan ennek a szabályos, rendes útja-módja, vagy fogadd el, hogy a tudomány olyan terület, ahová neked nincs belépüjegyed, marad a képzeleted világa.
Mások vizsgáztatását meg jó lenne, ha egyszer és mindenkorra elfelejtenéd.
Kinek képzeled te magad, hogy ezt részedről jogosnak gondolod?
Rühellem az ilyen viselkedést, és mostanra elfogyott a türelmem, de nagyon.
"Bátor dolog úgy megkérdőjelezni elméleteket, modelleket, és új elképzelésekkel előjönni, hogy nem ismered az elmúlt száz év csillagászati megfigyeléseit."
Bizonyítékokat kértem, nem azt, hogy minősítgesd a kérdéseimet és a válaszaimat.
Oké?
Amiket itt felhoztál, azok közül egy sem bizonyítja a feketelyukak létezését.
"nem lathato entitas, ami a ter egy jol meghatarozott helyen, jol meghatarozott teruleten kitakarja a mogotte elmozdulo csilkagokat."
Honnan tudod, hogy mit takar ki, ha sem a feketelyukat nem látod, sem a kitakart csillagokat?
"egitestek mozgasa a lathato egitestekbol nem meghatarozhato, megis jol behatarolhato helyenlevo gravitacios kozpont korul."
És mi bizonyítja, hogy a gravitációs központ feketelyuk? Semmi.
"csillagok fenyenek elhajlasa egy jol meghatarozhato ponthoz kepest ahol egyebkent lathato objektum nincs, mikrohullamu ill nagy hullamhosszu em sugarzas olyan sugarzasi kozpontbol, ahonnan feny nem erkezik."
A fény már egy Nap tömegű égitest mellett is elhajlik a mérések szerint.
De vannak nagyobb tömegű kialudt csillagok is, amelyek nem láthatók, és elhajlítják a fényt. Ez sem bizonyítja a feketelyukak létezését.
Úriember leszek. Én nem minősítem a válaszaidat és a kérdéseidet.
"mik okozzak qzokat a hatasokat amiket ma a feketelyukaknak tulajdonitanak?"
Nagy tömegű kihunyt csillagok.
"mi lesz az egitestekbol ha eleg ideig gyujtik a gravitaciojuk altal az anyagot?"
Csillag lesz belőlük, majd haa kialszanak, akkor fehér törpe, barna törpe vagy neutroncsillag.
"miert nem latunk galaxis meretu bolygokat?"
Mert nincsenek.
"a gravitacio elvileg vegtelensegig novelik az egitestek tomeget?"
Nem növelheti a végtelenségig. Egyrészt mert elfogy a körülötte lévő anyag, másrészt, mert az égitestek mozgása ezt megakadályozza.
Bátor dolog úgy megkérdőjelezni elméleteket, modelleket, és új elképzelésekkel előjönni, hogy nem ismered az elmúlt száz év csillagászati megfigyeléseit.