Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Igenis hajlok arra a gondolatra, hogy az Isten azért változtatott a döntésén, mert a felelősség hirtelen megoszlott, valóban hármójuk között. Ez azonban nem zárja ki azt az állításomat, hogy az első emberpár halála nem történt meg. Mert nem haltak meg.
Kavarod a dolgokat. A jelenések könyvében a feltámadás utáni második halálról van szó és semmi köze nincs egy emberei kettéosztáshoz. Testestül lelkestül vettetik az örök tűzre.
De a feltámadásig akkor is csak úgy tud élni az ember, ha teste is és lelke is és szelleme is él.
Tehát az Édenkertben semmiféle (rész-)halál nem történt.
A bűnt magát továbbra is rosszul értelmezésben használod, mintha az ember maga volna felelős a saját halálért, annál az oknál fogva, hogy eredendően bűnösnek nyilvánítod. A "bűn" azonban egyáltalában nem ez, hanem a tulajdonképpeni gonoszságok, azaz MÁSOK ELLEN elkövetett cselekedetek nevezhetők bűnnek, amelyek ellen egy törvényrendszer ÍTÉLETET mond. A gonoszság mindaddig viszont gonoszság, amíg a törvényi hatalom alán nem kerül.
Egy büntetéstől pedig csak úgy lehet feloldani valakit, ha az őt elítélő törvényt MEGSZÜNTETIK vagy KEGYELMET adnak. EZT nem értette meg Pál sem a keresztények. A kegyelem nem a bűntől szabadít meg, hanem a BÜNTETÉSTŐL.
Visszatérve a lélekhez, amely amikor megtér az Istenhez, akkor én azt mondom, hogy az ember maga olyankor MEGHAL. A példabeszédek egyszerűen ezt akarja hangsúlyozni, nem a lélek és a test kettősségét.
A bűneset helyett pontosabban a jó és gonosz tudásának a megszerzését mondanám, hiszen csakis arról volt szó, magában az emberben semmilyen halálos folyamat nem játszódott le, maga az isten is elismerte, hogy az ember olyan lett mint az istenek jözül egy, jót és gonoszt tudván. Azt pedig nem ismerte el, hogy olyan lett az ember mint egy élőhalott. Ami azonban kifejezetten megtörtént, az az, hogy haláluk helyett a környezetük elátkozása vette kezdetét.
Azt pedig kifejezetten javaslom, hogy ne gyűlöld a magad lelkét addig, amíg nem érted mit akart Jézus ezzel mondani.
De, igen, ha egy büntelen élet követi.
Valójában akár, háromfelé is oszthatnád a felelőséget. (Bíróság így járna el)
Isten szándékának, és tettei mozgatórugójának számunkra nincs belátható része. Ezért a lényeg még mindig, hogy megváltoztatta döntését. Azaz, ezek szerint korábbi véleményedtől elállsz?
Senki se ámítsa magát még most se, hogy a kígyó vezette félre, - vagy más - a felelősség az övé.
És csak remélhet, hogy Isten ismét könyörületes lesz.
Hát nem úgy van. A megijedés, mentegetőzés és a felelősség áthárítása másikra egyáltalán nem a megbánás és megtérés jele.
Javaslok azonban egy új értelmezést. Nem lehetett bizonyítani az egyértelmű felelősséget abban, hogy Ádám a maga szándékától vezetve evett a jó és gonosz tudásának a fájáról. Amely szükséges lett volna talán a halálához. Valóban nem magától szakított, hanem az Éva adott neki, és így a felelősség csökkenhetett ahhoz, hogy másképp alakuljanak a dolgok, nem Ádám halálával.
Én csak segítek Neked (is) abban, hogy ne ess a saját magad által itt megalkotott holmi "alku tárgyát nem képző"saját(os) axiómáid miatt Isten Igéjének más részeivel szemben hangsúlybeni és/vagy tárgyi tévedésekbe.
Vagy, ha Te már beleesel az egyoldalúság ilyetén hibáiba, akkor legalább ne ránts mást is magaddal azokba...
Nem sokat törődöm azzal, ki ért velem egyet vagy sem.
Ezek a pontok nem alku tárgya.
1. Lehetőség nem hat el, mert vagy van valami, vagy nincs. (Ha pedig valakinek nincs módja bűnt elkövetni, miért hal meg? Mert Isten eltiltotta az embert az élet fájától. Aki mást mond, az ellene mond a Bibliának.)
2. Nincs szükség rá.
3. Az élet cselekedetek, amellyel egy eszkimó is üdvözül.
"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram," hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám."
Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.
Te itt valamit nagyon összekevertél az én 232-es írásomat értelmezve, azt meg nem értve.
1. Írtam "pusztán fizikai test"-ről, és
2. írtam ezt is magában foglaló, de annál "több"-et jelentő "test"-ről Jézus megkülönböztetése nyomán.
Azaz nem írtam önmagában "nem fizikai test"-ről, amilyen értelemben Te itt idézel valamit helytelenül. Én csak olyan "több"-ről írtam "test"-ként a 2. pontban, amibe mindig belevettem a "fizikai testet" is!
Mert Jézus beszél a Máté 5-6-ban
1. a puszta fizikai test jellemzőiről, annak szükségleteiről, amelyek étel, ital, öltözet,
2. és az azt magába foglaló, de annál "több"-ről, amelynek vannak részei a "szem, a szív," a vér/lélek", amelynek vannak emiatt kívánságai is. Jézus mindezeket a "test" részeként írta le!!!
Azaz Jézus is a test részeként írja le a lelket, a szívet, azaz a test "tagjaként", a test jellemzőjeként szerepelteti a test részéből, a szívből származó gondolatiságot. Pál ugyanígy értelmezte a test fogalmát, ugyanígy időnként megmutatta azt, hogy a testben a szív a gondolatiság központja, a kívánságok megfogalmazója (2.Tim.2,21-22.).
Emiatt mindketten "test" kifejezés alatt elsődlegesen ugyanúgy a 2. pontban leírt, "több"-et értették, aminek része a vér/lélek, a szív, a szem, a száj, s az összes érzékszerv.
Csak óvatsoan írj ilyen felsorolásokat, mert azt láttatod ezzel, mintha némely dologgal ezen állítások közül nem értenének egyet egyesek, pl. én.
Nézzük sorban:
1. Nincsen eredendő bűn, mert mindenki saját bűneiért felel.
Alapjaiban egyetértek.
Egy kiegészítést tettem eddig is ezzel kapcsolatban, amit Pál is megtett, azaz Ő is a bűn elkövetése állapotának, lehetőségének "elhatásáról" beszélt, amiben akkor hat el a bűn maga, s így a halál az emberre, ha "vétkezik". Erről az elvről ír Jakab is (1,13-15.), erről ír János is (1.Ján.1,8.10.3,8.), erről ír Salamon is (Préd.7,20.).
2. Aki megbánja bűneit, és ennek megfeleően cselekszik, azé az élet.
Egyetértek.
3. Az élet nem hit, hanem cselekedetekből következik.
A kettőt összevonva értek ezzel egyet, ahogyan Jakab beszél erről:
"a cselekedetekből lett teljes a hit",
"látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, nem csupán hitből.
"... holt a hit is cselekedetek nélkül". (Jakab 2,22.24.26.)
Azaz Jakab mindkettő fontosságáról beszél, "nem csupán" az egyikről, vagy a másikról, hanem mindkettőről - együttesen.
Jól látod, Ádáméknál nem volt leírva a teljes megtérési folyamat.
A teljes felelősséget kezdték el továbbhárítgatni egészen a kígyóig, ahelyett, hogy beismerték volna a saját részleges, de aktív közreműködésüket is az Isten parancsolatának tudatos áthágásában.
Ádám séróból továbblökte az asszonyra az egész felelősséget, sőt, kvázi megvádolta Istent részleges felelősséggel úgy, hogy az a személy adott Nekem a fáról, akit Isten Teadtál mellém!
Éva pedig ezt az apjoktól megkapott felelősség-csomagot azonnal egészben továbbküldte a kígyónak, mondván az "ámította el" teljesen, holott nem így volt, mert a kígyó csak a megszerezhető tudással operált, de Évának más, saját kívánságai is voltak a gyümölcs felé. Az, hogy az a gyümölcs
- jó volt eledelre, s a
- szemnek is kedves volt, s
csak ezen felül lett
- kívánatos - a kígyó által emlegetett, de az első kettő kívánság mellé megkívánt - bölcsességért.
Tehát nincsen teljes megbánás, teljes megtérés leírva részükről, nem is csoda, hogy nem maradt el az ítélet mindhárom érintettre. Jézus aprólékosan leírja a bűnbocsánat feltételeit a Luk. 17 elején:
- a vétkező odamegy ahhoz, aki ellen vétkeztek - itt elbújtak Ádámék,
- megbánja bűnét - itt nem bánták meg az egészet, hanem továbbhárítgatták a felelősségüket,
- megtér a bűnéből - itt csak részlegesen fordultak el a bűnüktől, azt kissebbítgették,
- akkor meg kell bocsátani - emiatt Istennek nem kellett megbocsátania, s ítéletet mondott a résztvevőkre.
Ha ebben igen, akkor mindenben.
Sőt azt gondolom, Takarítónak és mindenkinek itt és most választani kellene: kifogadja el a 267-t és ki a 258-t!
Egyszer mindenkinek dönteni kell, tegyék most!
Ilyen megjegyzéssel csak óvatosan dobálózzál, mert:
1. Én azt mondtam, hogy Isten a lényegéből (Ján.4,24.), azaz a Szelleméből adott az embernek a teremtésekor, amely bennünk lakozik, s az a feladata, hogy élő lelkiismeretként "vizsgálja a szívünk, bensőnk dolgait" (Péld.20,27.).
2. Azok esetében, "akikhez az Isten beszéde lőn", a azt befogadják, s így az Isten fiává levés biza Jézus szerint lényegét tekintve igencsak hasonló a közös szellemi lényeg miatt az Istenné váláshoz, s azokat Jézus értelmezése szerint az Ige maga mondja "Isteneknek". Ján.10.33-36.)
Csak gondoltam intelek, ahogyan Jézus is intette itt a korabelieket, hogy "az írás felnem bontható", s te se bontsd fel azt, hanem inkább tanulmányozd és értsd meg!
Mert a lényege az embernek a szelleme, ahogyan Istennek is.
Nézzük tovább, milyen részük, s a "halálnak" milyen szintű állapotába került aznap Ádám(ék)nak az elkövetett bűnük miatt?
"Mivelhogy hallgattál a Te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról, ... Orcád verítékével egyed kenyeredet, míglenvisszatérsz a földbe,mert abból vétettél: mert por vagy Te, s ismét porrá leszel.
... most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék,s örökké éljen: Kiküldé Őt az Úr Isten az Éden kertjéből..." (1. Móz.3,19.22-23.)
Mint írtam korábban, két szintű halál van leírva az Igében:
- elsősorban fizikai, a test szintjén bekövetkező, ami után az ember lelke és szelleme még tovább él az utolsó ítéletig, és
- a lelki szinten bekövetkező másik szintű, az ún. "második halál" (pl. Jel.21,8.), ami az ember lelke felett kimondott ítélet a földi léte alatt elkövetett "cselekedetei" alapján (Jel.20.13-14.).
Isten úgy teremtette az emberpárt, hogy nem akarta azt, hogy a "halál" bármely formájában részesedjen e két teremtménye. A "halál" már létezett tehát Ádámék teremtése előtt, s azt a korábbi (csupán szellemi testtel rendelkező) teremtmények lázadása hozta létre, szintén bűn elkövetésével. Emiatt az embernek 2 szinten lett a bűneset miatt "útja" a "halál" felé, mivel két szinten fog lezajlani a romlás megítélése:
- egyrészt folyamatosan romlik a (neki porból adatott) testi állapota, egyre gyengül az ember, s "jönnek az esztendők, amelyekről azt lehet mondani: nem szeretem ezeket", míg "a porfölddé lesz, mint azelőtt volt;"
- "a lélek pedig megtér Istenhez, aki adta volt azt ... mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az."(Préd.12.3.9.16.)
Ez alapján van az embernek 2 "halál" felé útja, amelyek a teremtésekor nem voltak Neki szánva, s csak a bűneset miatt jöttek be az az után élt életébe:
- egyik a testi elmúlásnak, halálnak az útja.
Erre mondott ítéletet Isten azzal, hogy "míglen visszatérsz a földbe ... mert por vagy Te, s ismét porrá leszel". Ez a halál nem következett be az 1. Móz. 2,17-ben említett bűnt cselekvő "ama napon, amely napon", de a magának a halál eme formájának a jövőbeni ítélete kimondatott.
Megjegyzem, hogy a földi testet elvesztő, de lelkük állapota miatt örök életre jutó emberek a lelkük megítélése után újból kapnak testet is, "romolhatatlan testet". Azaz visszaáll Náluk a testükben is az az állapot, amire teremtetett az első emberpár, azaz örök lelki és testi létre - együttesen.
- a másik a lélek elmúlásának, halálának az útja.
Erre mondott azonnali ítéletet azzal az Úr, hogy elszakította az élet fájának gyümölcsétől az embert az Isten, emiatt csak küzdelem, megbánás és megtérés által lehet újból a lelkében, a lelke felett "győzedelmes" újra az ember, s csak ekkor ehet újra az élet fájáról, s ihat az élet vizéből.
Ennek a visszatérésnek a folyamatáról, menetrendjéről beszél Jézus a Jelenések könyvében több helyen:
- a gonoszt el nem szenvedő,
- hitben fáradozó,
- tűrő,
- terhet viselő,
- hamis tanításokat eredményesen megítélő,
- az első szeretethez megtéréssel visszatérő hívő lesz újból "győzedelmes", s annak adatik újból "az élet fájáról evés", az, ami Ádáméktól akkor azonnal (!) elvétetett!
Emiatt az Ige számtalan helyen beszél a fizikai, testi halál mellett egy másik halálnak az útjáról, s arra rálépett, azon Ádámékhoz hasonlóan járó emberekről, ami bizony a lélek elmúlásának az útja. Azaz következetesen megkülönbözteti a lélek megítélésének az útját, annak a halálhoz vezető útját a testtétől, ahogyan az előbb idéztem a Prédikátorok könyvéből e megkülönböztetett elmúlást, vagy pl. máshonnan ugyanez:
"Van olyan út, mely helyesnek tetszik az ember előtt, és vége a halálra menő út." (Péld.14,12.).
Magyarán az első emberpár erre az útra lépett rá azonnal a bűnesettel, a földi testének az elmúlása csak később következett be. Ez nem volt benne Ádámék életében szükségszerűség szintjén a teremtésükkor, de azonnal belekerült a bűnesetkor, ahogyan el is választattak azonnal a lelkük örök életét biztosító isteni jelenléttől, amely táplálja az örök élet fáját is, s így az abból evőt.
Emiatt kerülnek e fához vissza a Jel. 2-ből előbb idézett módon mindazok, akik nem cselekednek bűnt, s teljes hívő életet élnek, s vettetnek el mindazok a bűnös cselekedeteik alapján a "második halálban", akik bűnt cselekszenek. Ezt érzékletes képpel írja le szintén a Jelenések könyve:
"A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosaknak, és paráznáknak és bűbájosaknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál." (Jel.21.8.)
Magyarán azok az emberek, akik ezeket cselekszik, azok már most ennek a "második halálnak" az állapotában vannak - a lelkük szintjén. Ezeknek az embereknek a lelke nincsen Isten jelenlétében, attól el van választva. Ebbe az elválasztott lelki állapotba került azonnal Ádám és Éva, s kérdéses, hogy később eredményes lett-e az Úr nevének újbóli segítségül hívása (1.Móz.4,26.) ahhoz, hogy a testük földi életének végéhez érve mégis jó reménységgel várhassák az utolsó ítéletet (Jel.20,13-14.).
Ehhez az kell, hogy élő lelkiismeretként az embernek a lelkénél fontosabbik része, "az Úrtól való szelleme lámpásként, szövétnekként vizsgálja meg a szív, a benső minden rejtekét" (Péld.20,27.), kikutatva azt, hogy hol van még a testében-lelkében javítanivaló, hol vallhat még esetleg kárt a lelkében a földről testben való elköltözése után, ama utolsó ítéletkor? Ha ez a vizsgálódás alapos és kijavítás is követi, akkor letér az ember a második halál útjáról, s marad csupán az első szintű halál, a porhüvelyének a bekövetkező lerakása, de a fontosabbat, a lélek kárhozatát elkerüli. Ehhez az kell, hogy az Isten lényegéből adatott, az Ő lényegével egylényegű emberi szellem uralja a lelket-testet, s ne fordítva. Azaz az ember szellemének kell vizsgálnia, uralnia az ember szívét, lelkét, bensejét, s nem fordítva.
Így lesz az emberből szellemi szinten vezetett ember, s nem süllyed vissza a lelkének, a lelke kívánságainak a szintjére, amelyet megfertőzhet bizony jogtalan, kísértő kívánságokkal a Sátán (Ján.8,44. és Jakab 1,13-15.), emiatt ha kell, akkor Jézus szerint az Ő szükséges szintű követéséhez a lelkünket meg kell gyűlölni (Luk.14,26.), s a szellemünknek kell engedelmeskedni az Ő felhívása alapján. Azaz a szellemnek kell uralnia a testet, s a lelket, mert a test, s a benne lakozó vér/lélek biza gyakran erőtlen, s nem támogatja, hanem elerőtleníti a maga erőtlensége miatt az Isten akaratát mégoly készségesen követni akaró emberi szellemet is (Márk 14,38.).
Tehát azt értsd meg, hogy van csupán lelki szinten vezérelt, megélt élet, de abban már benne van a halál is, abban az esetben, ha nem az ember szelleme vezéreli az ember személyiségének egészét, a testét, lelkét is, ha nem az vizsgálja az ember szívét (Péld.20,27.). Ha a lélek irányít, akkor az Isten akaratától elfordult lélek elválasztja rövid idő alatt Istentől az ember egészét, s emiatt ezt a lelket a Jézust követni akarónak meg kell gyűlölnie, s az Istentől kapott szellemének újra alá kell rendelnie.
Isten az élet, Ő az élet forrása és fenntartója, a Vele való kapcsolatnak a megszűnése azonnal a halál állapotába helyezi az embert, sőt bármit, bárkit. A halál állapotában van a Sátán is jelenleg is, annak ellenére, hogy még "létezik", azaz a szellemi testében még él, de az élet forrásától és mindörökké biztosítójától már elválasztva. Emiatt már Ő sem ehet az "élet fájáról", Ő előle is lezáratott az, azaz nem élhet bűnösként örökké, a fából "eszegetve". A lelkének az állapota jelenleg halott, de még nem a teljes elmúlás állapotában van. Az majd Nála is csak később következik be (Jel.20,10.).
A Sátán "emberölő", az embernek halált okozó kezdettől fogva Jézus leírása szerint (Ján.8,44.). Azaz a Sátán az embert megölte, s nem a testi elmúlása lényeg ekkor az embernek sem, hanem a lelkének a sorsa, ahogyan az Őt "megölő" Sátánnak is.
Emiatt az ember lelke meghalt a bűnesetkor, de nem a teljes elmúlással, hanem az élettől való elválasztással, megmaradva "létezőként", kvázi "élőként", de a valódi élettől, Istentől elválasztva. Jézus megfogalmazása szerint Ő az Út, az Igazság és az ÉLET, de van rajta kívül is kvázi "élet", de az elsősorban csak "létezés" szintű, elmúlásra ítéltetett élet, s nem az igazi, "örök élet" valósága. Mindazon napon "meghal", a halál állapotába kerül emiatt az ember lelke, amelyeken ugyanúgy cselekszik, ahogyan Ádámék cselekedtek, azaz minden bűn elkövetésekor az élettől elválasztott állapotba kerül, de a földi életének végéig még nem az elmúlt, végérvényesen elveszejtett állapotba. Ebbe csak akkor kerül bele, amikor a földi élete letelik, s kivárja a feltámadást, s elítéltetik az utolsó ítéletkor. De az ítéletet már a földi élet után lehet sejteni, azzal, hogy hová kerül a földi élettől elköltözött lélek - a pokolba, vagy a mennybe?
Emiatt intette Jézus a tanítványait, hogy vigyázzanak a lelkük, szívük állapotára, hogy nehogy a végérvényes elmúlás állapota várásával lépjenek ki a földi testükből.
Ebből a meghalt állapotból megtéréssel, a bűnnel azonosult, meghalt, a halál állapotában lévő lélek meggyűlölésével lehet kilépni Jézus leírása szerint (Luk.14,26. - Jel.2,5.7.).
Mindezt az mutatja, hogy lehet létezni, kvázi "élni" a halál állapotába került, "meghalt" lélekkel, mert a "halál" egy szellemi valóság, amivel lehet az embernek közössége mindaddig, amíg maga ez a szellemi valóság létezik (merthogy nem létezik ez sem örökké, hanem ez is a tűznek tavába vettetik (Jel.20,14.), mert ítélet alá vettetett).
A "halál" tehát nem elsődlegesen a testben bekövetkező, időleges elmúlást jelenti, hanem egy szellemi valósággal való időleges (vagy véglegesen megmaradó) közösséget. Emiatt a "halál" még nem jelent teljes elmúlást, csupán egy új állapotot,ami még nem jelenti azt, hogy az illetőnek megszűnt volna a létezése!Emiatt azokról az emberekről, akik "meghaltak" - a "halállal" közösségbe kerültek valamely módon, valami miatt -, számos esetben beszél tovább is az Ige, "létezőkként", kvázi "élőkként" (pl. Luk.16,19-31.).
Azaz a "halál" megsemmisítésének be nem következtéig a halál állapotába jutott lelkek nem semmisülnek még meg elmúlással, hanem csak Isten ÉLETET jelentő szellemi valóságából átkerülnek egy másik, - jelenleg még szintén létező - szellemi valóság, a "HALÁL" közösségébe, annak állapotából részesülve.
Amikor már sem a "halál", sem a "pokol", sem a "Sátán" nem fog kikerülni a tüzes tóból, akkor már ezek a szellemi valóságok megszűnnek a megmenekült emberekre hatni, rájuk már csak Isten jelenléte fog hatni.
De jelenleg a "halál" még hat a földön, még jelen van az emberek életében, de nem végleges elmúlást okozva, hanem csak a rá is kimondott ítéletet közvetítve a gonoszul cselekvő emberek felé, s a saját akarat ellenére kiengedve ez alól az ítélet alól a megtérő, a gonosz lelküket meggyűlölő, azt kiigazító Jézust követő hívőket.
Jézus szerinted "nem mondja azt sehol, hogy a lélek meghal." Sőt, szerinted a "lelkében kárt vall" nem ugyanaz a lélek meghalásával. Az előbb bőven taglaltam azt, hogy mennyire félreérted a "halál" fogalmát, s annak szintjeit, időbeni síkjait, azaz már azok bőven elegek lennének ezen állításod cáfolatára. de azért még ajánlom azt is, hogy olvasd el rendesen a Máté 10. 28-at is, mert itt Jézus arról beszél, hogy:
- nem kell félni a csupán testet megölőktől azoknak, akiknek a gonosz beszédek, kívánságok, cselekedetek a lelküket nem vitte a lelki halál útjára (Péld. 14,12.) még korábban. Mert azok, akiknek a lelke nincsen megfertőztetve (Márk 7,15-23.), nincsen a lelki halálra, a "második halálra" (Jel.20,13-14.; 21,8.) vezető úton a lelke, azoknak a testük halála esetén nem lesz semmi komoly gondjuk Jézus szerint, mert a lelkük üdvössége megmarad.
- bizony azonban a lelkükben kárt vallottaknak Jézus szerint bizony a lelke nagyonis "elveszejtetik" a gyehennában. Ez a második halál, a tűznek tava, a lélek halála, ezt vetítette előre a Máté 10,28-ban Jézus - is.
És hol láttad, hogy Ádám megbánta? Hogy az úr ezért változtasson a büntetésen.
Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között. Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem. Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.
Itt.
Az ember mondandójában nem csak félelem van benne, hanem a megbánás és a bocsánatkérés is.
Az ember megijedt. Ha valakinek tiszta a lelkiismerete, akkor megmagyarázza a másik félnek, miért érzi magát meztelennek. De, Ő elrejtőzött, ami a félelmet mutatja. A megbánást az, hogy nem áll ki tette mellett, hanem protofarizeushoz hasonlóan megmagyarázza cselekedetét és annak alapját áthárítja a kígyóra. A bocsánatkérést ott fedezhetjük fel, hogy mindketten elhárítják maguktól a rossz szándékot, és tudatlanságukra hivatkoznak, ami egyben kifejezi azt az elhatározásuk, hogy többet nem tesznek ilyet. ( Hiszen, rászedni értelmes embert, csak egyszer lehet.)
A kinek higgyünk kérdést a Bibliákra értettem. Melyik fordítás lenne a helyes?
fiát: Késői kéziratok szerint: elsőszülött fiát.; Ez a vers a legrégibb kéziratokban nem található ; Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Néhány későbbi kézirat hozzáteszi: Vagy meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?; Az én poharamat kiisszátok: Néhány későbbi kézirat hozzáteszi: és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek
Számtalan kisebb eltérés van a különböző kéziratok között, mind az ó, min az újszövetség tekintetében.
Ezek az eltérések nem zavarják az összképet, a mondandó lényegét.
Azonban, amikor olyan részletekbemenő viták vannak, ahol egy kifejezés határozza meg, a lényegi elgondolásokat egy fontos témáról, a szöveg értelméről, akkor tévúton járnak.
Erre mondtam, hogy nekem. Azaz ne a részleteket, hanem az egészet tekintsd. Ha ott felismered az igazságot, akkor megleled a részletekben is.
Ez nem felsorolás, hanem az örök igazság.
Nincs eredendő bűn, mert mindenki saját bűneiért felel.
Aki, megbánja bűneit, és ennek megfelelően cselekszik, azé az élet.
Az élet nem hit, hanem cselekedetekből következik.
Istennek ez a parancsolata, és Jézus erről beszélt.
Aki élni akar, az ezt kövesse, ne Isten ellensége által felkent tévtanítókat.
Ezt a mondatot te alakítottad át, vagy valamilyen speciális Bibliából vetted?http://www.parokia.hu/bible/http://biblia.fpn.hu/_dwad_/frameset.php?path=http://biblia.fpn.hu/A legtöbb fordítás meghatározza a halál idejét is, mégpedig ant a napot, amelyiken eszik a jó és gonosz fájáról.
- Legtöbb igen, de az idézetemnél ennek nincs jelentősége, mivel ott, nem ezt taglaltam.
A fenit megfogalmazásból ez a határozott időpont megjelölés HIÁNYZIK, és ezért semmiképp nem kerül a mondat alapján Isten olyan helyzetbe, hogy állítani lehessen róla egy megtévesztést.
- Az eredeti héberben is benne van. Azonban még egyszer elmondom Neked és utoljára: Nincs szó megtévesztésről, hanem a döntés megváltoztatásáról.
És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és és port egyél életed minden napjaiban.
Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad. Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.
Remélem, fel tudod fogni, hogy Isten itt arról beszél, milyen büntetést ró ki azokra, akik a bűnt elkövették...
Attól, hogy nincs ott szó szerint leírva a döntés megváltoztatása, ( hiányzik) még a történet ép és kerek. Egyértelmű, hogy Isten megváltoztathatja döntését, - miként az emberek is – és erre nem egy példát találni még a Bibliában.
