Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
Köszönöm,hogy hozzászoltál a Magdalénához.Amiket leírtál róla az mind nagyon hasznos információ lehet a jövőben.Az a baj hogy korrekt leírást sehol nem találtam róla sem a német,sem az angol,sem az orosz nyelvterületen.Annyit tudunk,hogy nagyon új fajta.Ha esetleg több információt tudsz meg róla,írd meg a fórumba.
Izgaga-nak mondom,hogy a Belgrádi rezisztens helyett Bolgár rezisztensre /Bolgár rezi/
gondoltál?Mert ilyen szölő létezik./szept.elején érik,bogyó sárga,ovális,nagyméretű.Gombarezisztens/.
Szia Szőlőszem. Nekem a konkurens cégtől van Magdaléna szőlőm.2011 áprilisában ültettem. Már a következő éven termést hozott miközben futott vagy négy métert. Azóta,tehát 2013-ban és az idén is nagyon sok fürtöt nevel.
Fürtje laza szerkezetű,bogyója kicsi,hamar beszíneződik sokáig a tőkén tartható.
Betegségekkel szemben ellenálló. Az íze semleges.Növekedési erélye óriási,vetekszik a bakóval.Talán az íze is hozzá hasonlít.
Számomra csalódást okozott talán,mert túl nagy volt az elvárásom vele szemben.
Ettől teljesen függetlenül, mellékesen érdeklődöm, hogy esetleg nincs-e a birtokodban a 73-as hsz-ban írt Csilla és Anna. Ha volna, esetleg boltolhatnánk.
(Egyébként az ott linkelt oldalon az Évát bőtermőnek írják, meg hogy rövid csappal érdemes metszeni. Én idén kipróbálom rövid és hosszabb termőrészen is, aztán meglátjuk, mit mutat. Mindenesetre a termés finom, aki szereti a nagy szemű, fehér, ropogós szőlőt, annak érdemes vele foglalkozni.)
Pedig minden hozzászólást elolvastam az elejétől, a 159-est is. Biztosan felületes voltam, így akkor átsiklottam hogy bele van írva a rövid csapos metszés is. Most hogy felhívtad rá a figyelmemet alaposabb voltam.
Újra itt vagyok.Az a baj, hogy csak hétvégén jutok számítógép közelébe.
Zalai 88: Az Árkádiáról leírást és képet kaphatsz,ha a 159-es hozzászólást megnézed.
Vizerg: Én tavalyelőtt május végén ültettem gyökeres oltványt.Már márciusban rendeltem külföldről,többször is megsürgettem,-írták sorry-,de már le is mondtam róla,amikor jött a futárposta.
Sok reményt nem fűztem hozzá,de a tízből mind a tíz kihajtott.Persze én is mindent elkövettem,hogy sikerüljön.Mikor egy hónap mulva köszönő levelet küldtem nekik,megkérdeztem,hogy csinálták,hogy
száz százalékos az eredés?Azt írták vissza,hogy +5 fokon tárolták az oltványt,és csak az erős gyökerűeket értékesítik. Sajnos tavaly áttértek a borszölőre,és csemege oltványt már nem forgalmaznak.Kár.
Erről jut eszembe,hogy tavaly tavasszal rendeltem egy új különleges magnélkülit az egyik hazai-de osztrák vagy német tulajdonú-kertészetből./Magdaléna a szölő neve-ismeri valaki?/A kertészet nevét nem írom le,mert hitelrontásért beperelhetnének.Pedig megérdemelnék hogy közhírré tegyem.Megjött az oltvány szép "díszdobozban",korrektül becsomagolva.Ja azt elfelejtettem mondani,hogy egy darabot nem lehetett rendelni,így rendeltem mellé egy Anitát is.Az Anitának satnya 3 kis gyökere volt,nem is hajtott ki.1800 -Ft.volt az oltványoknak darabja,postaköltséggel/futár/ 5000-Ft-ot fizettem érte.Így került a Magdaléna ötezer forintomba.Ő legalább kihajtott,jövőre már teremni fog.
Garancia sajnos nincs,sem arra hogy kihajt,sem arra hogy azt a fajtát kapod,amit kértél.
Abaltuga:Kedves szölőbarát!Ha különleges csemegeszölő fajtákat akarsz jó helyen jársz.Ha kitartó fórumozó leszel,sok jó fajtával megismerkedhetsz.
A Heliotrop fajtáról a 170-es hozzászólásban találhatsz leírást és képet.Egyébként a fajtáról még annyit,hogy ropogós,magvas,semleges ízű.Inkább a bogyó különleges mintázata, és viszonylagosan jó betegség ellenállása miatt érdemes ültetni.Nekem is van belöle termő./lásd kép/.
A Viktóriáról tudod-e hogy hol "gyártották?Mert ugyanis több fajta van.Szerintem neked román viktóriád van.Made in Románia.Tetszetős sárgás nagybogyójú,augusztusban/15 után/érik.De sajnos nagyon rothadós,botrytisra érzékeny.A többi betegségekre is alacsony az ellenállása.Nekem is van belőle.Saját tapasztalat:termesztésre nem ajánlott/annak ellenére hogy olasz nagyüzemi intenzív termesztésben találkoztam vele/biztos agyon permetezik?/.
Fajtagy:Az Éva nálam sem jött be-az idén sem-Próbáltam hosszúcsapra,és félszál-vesszőre metszeni.Az idén még csak fűrtöt sem hozott.Tavaly sikerült egy kis fürtről fotót csinálni.Elrakom emlékbe,hogy ilyen szölőm is volt.
A Talismán úgy tudom azonos a Kesa-1 -el. Az Oválníj,és a Stimul egy nagyon tudatos szelekció és keresztezés eredménye.Mindkét fajta bogyója sokkal nagyobb mint a Talismáné.Nekem mindhárom megvan a gyüjteményemben,de csak a Kesza-1 terem.Az Oválnijról és a Stimulról jövőre tudok nyilatkozni,ha majd teremnek.Mindháromnak azonosak a szülei.
Ha "hátul "megvan az e-mail címed,akkor fogok írni rövidesen.
Mindkét általad keresett szőlőfajta - Vosztorg és a Heliotrop - nálam megvan, de sajna nem oltványként.
A Vosztorg csemegeszőlőként szerintem nem annyira "érdekes". Persze kipróbálni ki lehet...
Azonban van egy szőlőfajta a Talisman, aminek az együk szülője a Vosztorg. A Talisman nővirágú, küldök róla egy képet.
Talisman:
A fürt laza, bogyók viszonylag nagyok. És a bogyó mindig fehér marad, nem "rozsdásodik". Bőtermő. Több "testvére" is létezik, mint a Kesa-1, Talisman stimul, Talisman oválnüj... Bár nekem csak az egyik fajta van meg.
láttam a hozzászólásaidat no meg a képeket, érdekelne engem a következő szőlőfajta HELIOTROP, honnan tudnám én ezt beszerezni, milyen ennek a szőlőnek az íze, zamata, magja, viselkedése?
Royat kordon az alap elképzelés, a szomszédban is az van. Az Évának biztosan jó lesz, mert az olvasmányaim szerint rövid csapos metszéssel is terem. Az Árkádiaról még hiányos a beszerzett tudásanyag.
Azért írtam hogy még ráérek eldönteni, és Te is azt erősítetted meg hogy jövőre két szemre vissza kell metszeni az idei vesszőt. Szóval idén csak növeszteni, erősíteni kell a szőlőt, a tudást pedig gyarapítani.
ez tőled függ, milyen kordont szeretnél , ezt most kell eldönteni mivel úgy kell majd a tőkét kialakítani.
Többfajta kordonművelés létezik , nézz utánna s az alapján alakísd a tőkét, mert vannak egykarosakk, kétkarosak, ernyős nevelés .
ha most ültetted a szőlőt akkor azt jövőre vissza kell majd metszeni 2 szemre, hogy erősödjön, mert akkor jövőre abból a két csapból amit most kinevelsz nagyon szép vesszők fejlődnek ki. Majd 2 év múlva már teremni is fog neked
Hol van az oltványod? Ha iskolába van berakva s már beindult akkor , szerintem hagyd ott, mert az Őszi ültetés a legjobb, vagy ha még nincs elültetve akkor elültetheted de nagyon óvatosan kell vele bánni, aolyan mély gödröt kell készítened hogy a szőlőnek a gyökerei lelógjanak és az oltás szinben legyen a föld színével, majd jól be kell öntözni a gödröt, 20l vizzel utánna kezdheted az ültetést, félig betemeted a gödröt földel no meg egy kis trágyát sem árt mellé tenni, óvatosan megtaposod majd ismét víz amig el nem lepi a teljes gödröt. Amikor a víz leszívárgott jöhet a teljes gödör betemetése. Most már nem szabad visszametszeni mert nagyon be vannak indulva s lehet hogy elvérezne. Kicsit fel kell hantolni, hogy a vesszők földel legyenek betakarva s várni ő majd kibújik.
azt szeretném kérdezni tőletek, hogy május végén érdemes-e/lehet-e még szőlőt ültetni, vagy akkor inkább már ősszel? Illetve ha megvan az oltvány el lehet-e tárolni őszig?
a képet nézve ez még az oltás s nem a vad, előfordul hogy a szemzésen nem látod de tele van alvó rüggyel, abban az esetben ha a csapokon nem jön meg a szem akkor innen kezd hajtani. Nincs ezzel semmi baj, a lényeg mit akarsz ebből nevelni, kordonosat, vagy alacsony tőkét, ennek fügvényében kel meghagyni egy vagy két hajtást, a többit meg eltávolítani, hogy ezek nőjenek és erősödjenek.
nagyön örülök, hogy vannak olyan emberek akik rajonganak a csemegeszőlőkért és keresik a különlegességeket.
Én is keresem a jó, nemes zamatos s valamiben különleges fajtákat , csak az a baj, hogy nem igen lehet hozzájutni.
Amit kereskedésben talál az ember az nem mindig különleges, ősszel sikerült találnom az egyik kertészetben egy csemegeszőlőt amit éppen akkor hoztak ,neve Viktória, 5 darabot és abból 4-et a tulaj lenyult egyet meg én vettem meg. lassan már levelesedik, remélem megmarad.
Ha valakinek van különleges csemegeszőlője s eladná vagy ajándékozná szívesen átveszem.
Összel vettem náhány tő csemege szőlőt (Éva, Árkádia) és megkértem az eladót hogy metssze meg ültetésre kész állapotra, mivel én nem értek hozzá.
Felcsirkéztem ahogy ajánlotta, aztán izgultam hogy az enyhe ősz miatt nehogy baja legyen a takarás alatt. Áprilisban kibontottam és azt hittem meghaltak, mert semmi élet nem látszott rajta. Aztán két hét múlva láttam hogy megindulnak a rügyek, de meglepetésemre nem az amit meghagyott, hanem alatta, ahol nem is látszott semmi. A képen balra kiágazó rész lett visszavágva egy szemre, de nem az a szem hajt, hanem alatta.
A Helikon szépe és a Helikon muskotály között a szakmai leírásokban van külömbség.Erre vonatkozólag én is megkérdeztem egy két szakembert.Annak ellenére mondom ezt,hogy tavaly voltam Vonyarcvashegyen a Csemegeszölő Fesztiválon aug.17-20 között,és megismerkedtem Bakonyi Károly
szölőnemesítő fiával Bakonyi Lászlóval.Ő azt állitotta hogy a két fajta azonos.Más mértékadó leírásokból azt olvastam,hogy van külömbség.A Helikon muskotály a Helikon szépe kishuga.Tehát a
Helikon szépét nemesítették előbb.Mindkettő szülője azonos/Cserszegi muskotály X Sultanina/.
Úgy tudom ezt a fajtát jegyezték be előbb.A szelektáció,és további nemesités eredménye a Helikon
muskotály,mivel fürtsulyban,és bogyóméretben is nagyobb mint a Helikon szépe.
HELIKON MUSKOTÁLY:Fürt:500-600 gr.Bogyó:25x21 mm.6-7 gr.bogyó szine világosabb színű mint a Helikon szépéé.Pár nappal később érik mint a Helikon szépe.
Olyan kérdésem lenne hozzád,hogy a HELIKON SZÉPE és a HELIKON MUSKOTÁLY egy és ugyanaz vagy van köztük külömbség?!Nekem csak helikon szépe van,de voltam már olyan vitában ahol azt mondták hogy a H.muskotálynak közel egy kilós fürtje van és ez a két szőlő közötti külömbség,egyéb paraméterek pedig megegyeznek.Tudsz erről valamit?!
Magnélküli,ill.pici puha mag található benne.Fagyállóság:-19 C.
Itt kell megemlíteni,hogy Bakonyi Károly/4 éve hunyt el/,14 államilag elismert szölő,és alanyfajtát nemesített 60 éves munkássága alatt.Többek között a híres Cserszegi fűszeres,Carolus,Belladonna,
Sába királynője /az utóbbi három az én gyüjteményemben is szerepel,mindhárom magnélküli/.
Nem kell a rügyet bekenni semmivel, nem szárad az ki. Az alany olyan nagy gyökérnyomással rendelkezik, hogy még a beoltott nemes vessződarab végén is képes nedv megjelenni.
Egy hét után érdemes lesni, hogy duzzad-e a rügy. Két hét múlva már látszik az eredmény. Ritkán fordul elő, hogy csak később mozdul. Ha hideg van, akkor - mint minden - lassabban kezd fejlődni.
kell annak meg 3 het is ha bekented a rugyet tobb is de ha sikerult attori es kihajt en tavaly nem kentem nem is mondta senki hogy kenjem te nem tudom miert kented a szollo rugy elegge nyavalyas gyumolcsfat azt kentem mar en is az attori a kenetet altalaban
Kismis-Moldavszkij. Saját tapasztalataim szerint igen késői érésű, napos helyen 1 fürt 1 vessző terheléssel október végén véleményes volt a beérése az elmúlt két évben.
Van egy leírásom róla, az érési idővel én vitatkozom, a fagyérzékenységét pedig kiemelném. Igazából csak két éve figyelem, tehát tévedhetek. Idén nagyon szépen fejlődik, teszek majd fel képeket.
Ali bá! A zöldbe fás oltásnál mikor kezd a rügy kibomlani?Én minden nap nézem,gondolom egy két hét is kell neki.A kis fás rügyet oltóviasszal bekentem a kiszáradás ellen.Jól csináltam?
Pinotnoir 777:A Kismis Moldovszkijról Kulicz hozzászólásából tudhatsz meg többet/127/.Amit én tudok róla azt itt leírom:
KISMIS MOLDAVSZKIJ:Moldáv fajta.Szülők:Pobeda X Kismis rozovíj.Közép-kései érésű.Fűrt:nagy,szárnyas,vagy vállas,átlagosan tömött,600 gr.Bogyó:kerek,vagy kissé ovális,4-6 gr.világos,vagy sötét lila,viaszos bevonattal.Bőre vékony,de tartós.Bogyó husos,ropogós,harmónikus ízű.Betegség ellenállás átlagos.Túlterhelve botrytisre hajlamosabb.Téli tárolásra alkalmas.Magnélküli fajta.Fagyállóság átlagos.
Fényképem nincs róla,nekem nincs ez a fajta a gyüjteményemben.
LAKEMONT:USA fajta./Cornell University,1972-ben regisztrálták/Szülők:Ontarió X Sultanina./62,5% vitis vinifera,37,5 % vitis labrusca/.Érési idő:közép-korai.Fürt:200-300 gr.hengeres,vállas,nagyon tömött/mint egy borszölő/.Bogyó:átlag2 gr.kerek,fehéres-zöld.Húsa szilárd,eper /labrusca/aromával.A bogyó magnélküli pici puha maggal.Esős időben a bogyó repedésre hajlamos.Gombákra rezisztens a botrytis támadhatja.
Izgaga: Olyanról nem hallottam hogy Belgrádi rezisztens.Utánanéztem a szakirodalomban,de ott sem bukkantam a nyomára.Persze attól még létezhet,hogy én nem tudom.Ha sikerül felnevelned,majd kiderül,hogy mennyire rezi.
Ami hasonló névvel fut. Belgrádi magvatlan,Belgrádi korai.
Köszönöm a leírásokat! Kismis Moldavszkijról van esetleg tapasztalatod? Még rendeltem a Starkl-tól Lakemont nevű fajtát, ez is magnélküli és rezisztens.