Szóval kétségbe vonod a zsidóknak az önvédelemhez való jogát. Ez elbújtatod a gázai háború rombolása mögé ami amiatt van, hogy a Hamasz elbújik a civilek mögé.
Figyelemre méltó, hogy az egy nappal később minderre reagáló Netanjahu nem állította, hogy a Biden által nyilvánosságra hozott tervhez ne lenne köze a kormányának. És nem cáfolta tételesen a hathetes indító fegyverszünet lehetőségét sem. Nyilatkozatával inkább a saját szélsőségeseit igyekszik nyugtatni.
Hogy nem alap nélkül tart a saját kormánya jobbszárnyától, azt jól mutatja, hogy a kormány két szélsőjobboldali minisztere is lemondással fenyegetőzött, arra az esetre, ha Netanjahu elfogadná a Biden-tervet - jelentette a BBC. Bezalel Smotrich pénzügyminiszter és Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter mereven ellenzik, hogy a Hamász megsemmisítése előtt bármilyen alkut kössenek. Yair Lapid ellenzéki vezető viszont közölte, hogy hajlandók a szavazataikkal segíteni a kormányt, ha a miniszterelnök támogatja a béketervet.
Mohamedán és izraelita soha nem fog békességben egymás közelségben élni. A nagyhatalmak tudnák csak -közösen!!- rákényszeríteni -!!- őket, hogy ne öldössék egymást. --A háborúkból élő háttér-hatalomnak ez soha nem volt -nem is lesz!!- érdeke, tehát először őket kéne eltávolítani a szuperhatalmi pozíciójukból, ez jelenleg reménytelen.
Legkevesebb 34-en megsebesültek az éjszakai légicsapásokban – tette hozzá az al-Maszirah tévécsatorna a milícia által ellenőrzött tartomány egyik helyi tisztségviselőjére hivatkozva.
A műsorszolgáltató szerint a csapások a tartományi rádió épületét és a hodeidai asz-Szalif kikötőt vették célba.
Az amerikai erők azt közölték, hogy harci gépeik nyolc húszi drónt semmisítettek meg a lázadók ellenőrizte jemeni területeken, illetve a Vörös-tenger felett. Az amerikai haderő e térségért felelős Középső Parancsnoksága az X közösségi oldalon egy bejegyzésben arról számolt be, hogy az amerikai és a brit erők 13 húszi célpontra mértek csapást, mondván, hogy azok „fenyegetést jelentettek” az amerikai és koalíciós erőkre, valamint a térségben haladó kereskedelmi hajókra.
A Jemen egyes részeit 2014 óta uraló húszik hónapok óta támadják a Vörös- és az Arab-tengeren, valamint az Indiai-óceánon az izraeli kikötőkbe tartó vagy izraeli cégek tulajdonában lévő hajókat, indoklásuk szerint így torolják meg a Gázai övezet elleni izraeli támadásokat.
Az IDF arab szóvivője, alezredes Avichay Adraee felfedte a Hamász egyik magas rangú tisztviselője által írt dokumentumot, amely azt mutatja, hogy a szervezet terroristái betörtek a Bank of Palestine gázai fiókjaiba.
"Február elején a Hamász gengszterek megfenyegették a Bank of Palestine munkatársait Gáza város Rimal negyedében, hogy vegyék ki a készpénzt a bank széfjéből, április 16-án pedig több százmillió sékelt loptak el a fiókból. Két nappal később , betörtek egy másik fiókba Gázában, és több tízmillió sékelt loptak el április 19-én a terroristák újabb rablást követtek el a bank fő fiókjában Gázában, több száz millió sékelt ellopva" – folytatta Adraee.
"Mit fognak szólni Gáza lakói, akik napról napra szegényebbek ezeknek a gyermekgyilkos zsarnokok véres kalandjai miatt? A Hamasz szégyentelenül lop a Gázai övezet polgáraitól a túlélése érdekében, és finanszírozza terroristáját tevékenységek a Gázai övezet lakóinak hátán és zsebében” – zárta a szóvivő.