Arról szó sem volt a cikkben, hogy ez a pasi bármit is dolgozott volna. Tehát nem is biztos. Lehet majd később több információ is lesz, de munka miatti pihenés jelenleg csupán feltételezés.
A pasit meg ivartalanítanám, mert nem érdemli meg, hogy szaporodjon...
"Az időközben visszaérkező anya a bántalmazást maga is látta, de a gyermeket ennek ellenére is csak napokkal később vitte orvoshoz. A vizsgálat során kiderült, hogy a babának súlyos sérülései vannak, eltörött a koponyacsontja, írja a police.hu.
Nem ez volt az első
A nyomozás során a kaposvári rendőrök megállapították, hogy nem ez volt az első ilyen bántalmazás. Három hónappal korábban egyszer már megütötte az apa a gyermeket, de a 25 éves nő ekkor – a csecsemő látható sérülése ellenére – sem fordult orvoshoz.
Eszméletlenre verte, és többször is megfenyegette volt barátnőjét egy férfi Győrben
Többször is csak a pánikgomb segítségével tudott megmenekülni erőszakos volt barátjától egy győri nő. A férfi a szakítás után zaklatta, fenyegette és az eszméletlenségig verte volt barátnőjét. A Győri Járási Ügyészség öt bűncselekménnyel vádolja a férfit, írta meg a Telex az ügyészség közleménye alapján.
A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a pár 2019 nyarán szakított, ám a férfi ezt nem tudta elfogadni. Megszerezte volt barátnője kulcsait, és akarata ellenére bejutott a lakásába, ahol eszméletlenre verte őt. Miután magához tért a nő, egy pánikgombbal hívott segítséget. A biztonsági szolgálat emberei elkísérték volt barátját, de a férfi magával vitte a nő kulcsait, és még visszatért a lakásba.
Ember verzió:
Eszméletlenre verte, és többször is megfenyegette volt partnerét egy gazember Győrben
Többször is csak a pánikgomb segítségével tudott megmenekülni erőszakos volt partnerétől egy győri ember. A gazember a szakítás után zaklatta, fenyegette és az eszméletlenségig verte volt partnerét. A Győri Járási Ügyészség öt bűncselekménnyel vádolja a gonosztevőt, írta meg a Telex az ügyészség közleménye alapján.
A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a pár 2019 nyarán szakított, ám az elkövető bosszút állt. Megszerezte volt partnere kulcsait, és annak akarata ellenére bejutott a lakásába, ahol eszméletlenre verte áldozatát. Miután magához tért a sértett, egy pánikgombbal hívott segítséget. A biztonsági szolgálat emberei elkísérték volt partnerét, de a tettes ellopta bántalmazottja kulcsait, és még visszatért a lakásba.
Lehet meditálni hogy miért nem a bírósági ítélet elhangzásakor azonnal adták volna az apa kezébe a gyereket, meg a rendőrség, meg a gyámhatóság így meg úgy, de ettől ez az aljas nőstény még egy elvetemült gyilkos. Nem érdemli meg, hogy valaha is szabadlábra kerüljön.