Ha átmegy, a kormány kezében lesz egy lista ezekről a civilekről, amit bármikor előránthat.
A külföldről pénzelt szervezetek, a megbízóitól (oroszok is lehetnek) kapott feladatot teljesítenek és ez nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Természetesen a az ügyeletes kormánynak meg vannak az eszközei a megbízók felderítésére.
A törvény előírja az önkéntes vállalást. Ezzel akár dicsekedni is lehet, legalábbis eddig dicsekedtek tevékenységükkel.
Ha valaki legalább maga szerint jó úton jár, büszke lehetne támogatójára, aki nyilván magasztos erkölcsi célok elérése érdekében támogatja. Szerintem Éljen Soros táblákkal kellene tüntetniük.
„Mikor utasítják ki hazánkból Soros Györgyöt és ügynökeit? Mikor lesznek az általa pénzelt szervezetek átvilágítva és nemzetbiztonsági kockázattá minősítve?”
„A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a Székesfehérvári Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla döntése ellen, amely a 2013-2015 közötti TAO-s pályázatokhoz kapcsolódó adatok kiadására kötelezte, felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriához. Kérelmében az ítélet felülvizsgálatát kérte és a jogerős döntés végrehajtásának felfüggesztését. Amíg a felfüggesztés iránti kérelmet a Kúria nem utasítja el, addig jogszerűen tartja vissza az adatokat."
A kétségkívül jól hangzó indoklás egyetlen problémája, hogy nem igaz. Mindezt akár egyetlen percnyi internetes kereséssel megállapíthatja bárki, ugyanis a Kúria honlapja elég egyértelműen fogalmaz a kérdésben, a felülvizsgálattal kapcsolatos tudnivalók között:
A felülvizsgálati kérelem benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, de a határozat végrehajtását a Kúria kérelemre kivételesen felfüggesztheti.
Jövő csütörtökön majd megkérdezik Lázárt, ő meg elmondjajafrankót, hogy nem fosztogatnak, hanem osztogatnak:DDDDDDD KAMPÁNY VAN!!!!!! Az ellenzékieknek esélyük sincs:)))))
Az Index értesülése szerint áprilisban igen szokatlan feladatot kaptak a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM) az Európai Unió tagállamaiban működő magyar nagykövetségek. Az írásbeli utasítás szerint
a magyar követségeknek május 15-i határidővel külföldi partnereket kell felhajtaniuk a békemeneteket is szervező kormányközeli, magát civilnek nevező szervezet, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kezdeményezése számára.
A KKM hivatalos válaszában nem tagadta a diplomáciai segítség tényét, azt írták, „igény esetén" támogatást nyújtanak.
"Molnár Zsolt elmondta, azzal egyetért, hogy Soros Györgyhöz köthető szervezetek Magyarországon és más európai államokban is próbálnak befolyást gyakorolni egy-egy országra és annak közéletére, de azt állítja, hogy ez a demokratikus társadalomrendbe belefér."
Ezek csak vitatandó állítások, nem törvénybe foglalt bélyeg.
A törvény és társainak eredménye olyan lesz, mint pl. Oroszországban, ahol betiltották a Jehova tanui keresztény felekezetet, és elkobozták a vagyonát.
Ami jól felismerhető még, hogy a saját eljárásaikat kérik másokon számon, vagy a saját módszereiket fogják rá másokra.
Nagyon rossza ezt megélni. Bár tény, hogy a Kádári 80-as évekkel kapcsolatosan jelentős a nosztalgia, csakhogy nem azt kapjuk, amire akkoriból emlékszünk.
Ami a 80-as évekből kellene, az a közbiztonság, a gyanakvás nélküli társasági élet, és a legfontosabb, hogy nem volt félni való a munka elvesztése miatt.
Barátságos, vendégszerető nép voltunk.
Ennek pont az ellenkezőjét kapjuk a látszat jogok csorbítása és a megbélyegzés ismételt létrehozása mellett.
Mo.-n a kommunisták választásokon jutottak többségbe a parlamentbe. Tudjuk, hogy csalások voltak, de a választások tisztasága azért most se patyolat (akinek pénze van, az tud vásárolni).
A lénygeg, hogy utána hozták a kulák törvényeket. Pl.:
- Ha hernyó van a fán, bünti
- Ha nem szolgáltat be xy mennyiséget, bünti.
Először megbélyegzés, hogy az akinek xy hektár feletti földtulajdona van, az kulák.
Majd jött a többi. Nagymamáéknak 8 hektár földjük volt. Mivel nem tudtak beszolgáltatni 30 csirkét egy téli időszakban, emiatt elvették tőlük még ezt is.
A lényeg:
- A folyamat elvileg demokratikusan megválasztott intézmények által hozott megbélyegző törvénnyel indul.
- Utána olyan kiegészítések, melyek teljesíthetetlenek
Tévedés. Ez pontosan ugyanolyan értelmetlen, felesleges, káros és diszkriminatív megjelölés, mint az volt. Még a szerepe is nagyjából ugyanaz: bűnbakképzés.