Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
Fajtagytól szeretném megkérdezni hogy kaphatnék-e vesszőt az alábbi két fajtából!Izjuminka és a talisman.Nagyon tetszenek főleg az első minden héten ránézek a képre amit feltettél.
Tudom nem éppen egy csemege kérdés/kérés, de talán tudtok segíteni.
Valakinek nem ismerős ez a vitorla?
Fehér bor szőlő, a fürtje nagy, vállas, tömött. Erős növekedésű, kései érésű.
De ha valakinek van zenit, zengő, ezerjó, rajnai rizling szőlője, és tenne fel róla vitorla és levél mintát az is sokat segítene, mert netes képek alapján hasonlít rá, de vannak egyes adatok amelyek eltérnek.
A Suvenir a kék kecskecsöcsűvel könnyen összekeverhető (a Suvenir hamarabb érik, tavaly augusztus 20-a körül érett meg teljesen). Majd látni fogod, hogy kicsit hosszabb lesz a bogyó, tavaly termett először nálam, néhány kép róla: LINKLINK . Nálunk óriási sikert aratott (a benne lévő eléggé zavaró nagy mag ellenére is), néhány vesszőt ismerőseknek dugványoztam belőle. A Teréz szőlő szintén tavaly termett először: LINK , idén 2 rügyre lett lemetszve és 14 fürtöt számoltam rajta.
Még 2 hete permeteztem a szőlőket gomba ellen, az oltványok nem, de a tavalyi és az idei dugványok kicsit megperzselődtek (különösen a saszla), amely már kiheverte a sokkot.
Abaltuga (2014.05.12 08:49:22): ha tehetnéd egészítsd ki a sort még Csaba Gyöngye muskotállyal, valamint Hamburgi muskotállyal vagy Afuz Ali-val. A mathiász jné muskotályt nem ajánlom (majd csak később, ha több tapasztalatod lesz), mert iszonyú kényes. A mjné dugvány nem minden esetben növeszt talpgyökeret, az oltvány az alannyal néha összetűzésbe kerül.
Az a baj, hogy bár nekem mindegyik van, nem tudom melyik melyik. Az egyik hoszúkásabb bogyójú a másik kerekebb. Na a kerekebb az amelyik hamar elszinezi vörösre és korán lehullatja a levelét.
(Ha ennek alapján valaki felismeri hogy melyik az Eszter és melyik a Néró, kérem írja meg.)
kisannar, vezess oda áramot 42 volt, le szoktatni az oda vizelésről. én lúgra tippeltem, de ez a kutya téma , egyezik , ne permetez , drasztikusan nem szabad be avatkozni , közömbösíteni lehet a sót, eső vízzel locsolni, és hagyni , hogy kiheverje az égést ami a levélszéleken van. úgy járt a szőlőd mint a szovjet katona a tokaji pincében, borral kínálták, de neki pálinka keletet vónna ,a pince mester mondta pálinka nincs, de tiszta szesz amivel javították a borokat ,az van. mikor lenyelt egy kétdecist percekig nem jutott szóhoz, utána meg verte a mellét -hárásó, hárásó! így fogja kiheverni a kutya a hugyot is ,a szőlőd , esetleg föld csere is szóba jöhet a gyorsabb regenerálódásra.
Meg lehet enni, az íze kellemes, én szeretem, de ez inkább egy un festő borszőlő. A bogyói aprók, ahhoz képest igen nagy magvai vannak. Én csak akkor ültetném, ha bort is készítenék (nekem azért van).
Ha szép vörösbort (is) akarsz készíteni, a Turán fajtát ajánlanám. Nagyon korai érésű, kevés permetezéssel beéri, jól cukrosodik, szépen, vörösre színeződik a levélzete és nálam a legkorábban hullajtja a lombját.
1. Az egyik, hogy a lugasom egy szakasza pont az ablakom előtt van, ide eddig azért nem került tőke, hogy a napfényt ne vegye el. Az újabban esedékes nyári melegek ezt a koncepciót megdöntötték, kell az árnyék mégiscsak, de olyan szőlőt keresnék ide, ami viszont ősszel korán hullatja a levelét, mert októberben már nagyon kell a szobába a fény. Tudtok ebben tippeket mondani, nyilván mindenkinek vannak tapasztalatai az egymás közelébe ültetett fajtákról, hogy melyik marad a legtovább lombos, és melyik veszíti el hamarabb a lombját...
2. Mazsolakészítésről némi tapasztalattal rendelkezne itt valaki?
Sanci 07:Szerintem az idén még ne bántsd,hadd mutassa meg magát.Őszre csinálsz egy fajta-leírást róla képpel együtt,így a fórum többi látogatója is megismerheti a tapasztalataid alapján!
Most,amikor virágzik,keress neki egy jó porzót,ami van neked,mondjuk Rizomat,vagy
Guzal kara,vagy valamilyen orosz fajtát,szedd le a virágát ezeknek,és porozd be mesterségesen.
Köszönöm a leírást,ha ez így van hamar likvidálva lesz!Én egész más paraméterekkel vettem,egyedül az érés ideje stimmel.Ahogy a savtartalmat nézem simán lehetne bórszőlő!Azt hiszem szépen átoltom flórára mert az viszont nagyon bejött.
A Palatínát nagyon sokan szeretik,szerintem az egyik legkiválóbb magyar fajta.
PALATÍNA /augusztusi muskotály,Prím/:Magyar fajta.Kozma Pál nemesítette 1966-ban.Szülők:SV-12375 X Szőlőskertek királynője.Érési idő:115-125 nap /aug.15-20/.Fürt:300-500 gr,vagy nagyobb.
Bogyó:20 x 19 mm,vagy kisebb,zöldes sárga,rózsaszín árnyalattal.Bőre kemény,
viaszos,,húsa husos,szaftos,ropogós.A bogyó 2-4 nagy magot tartalmaz.Íze semleges.Cukor:16-19 Brix,sav:6,9-12,5 gr/l.Tehát meglehetősen savanyú szőlő fajta.Betegség ellenállás átlagos.Fagyállóság alacsony./Fagyérzékeny/.Termékenység alacsony.Keveset terem.Mivel nőivarú,ezért jó beporzót kell mellé ültetni.Ilyen lehet a Tayfi rozovíj,Araráti stb.
Beer Monster:Szerintem a mazsolának külön topikja nincs.Mazsolának szerintem bármilyen magnélküli,vagy puhamagvú szőlőfajta jó.A mazsola készítés viszont egy külön műfaj.
kisannar nincs esetleg egy négylábú a közelben, aki szorgosan "locsolja" a szőlőidet? Én már jártam így a saját kutyánkkal és nagyon hasonlóak voltak a tünetek az általad feltett képeken látottakhoz.
Szőlőszemet kérdezném van-e nimrang nevű szőlőd?Az enyém most van a harmadik évében,ráengedtem a drótra hat szemmel de a hat hajtáson csak két fürt lett amit én igencsak keveslem.
Abaltuga:Ha lehet most még ne hajlítgasd a fiatal hajtást,mert könnyen pattan.Majd őszre,vagy ráérsz tavasszal is.Pár éve volt nálunk is egy pár fokos fagy,el is fagytak a rügyek,de a pótrügyekből regenerálódott a szőlő.
Már korábban írtam,eladó szölőm nincs,de adni tudok ingyen,vagy cserélek.
Korábban leírtad,hogy milyen szölőfajtáid vannak.Visszakerestem:18 fajta szőlőt írsz.
Mivel az én véleményemre vagy kíváncsi,a következő fajtákat nem tartanám meg.
Thomson seedless,Fehér szultán,esetleg a Szőlőskertek királynőjét.A Fekete kecskecsöcsű szőlőfajtát nem ismerem.Van ilyen?Ki ismeri?.Én a Kék-,a Piros-,és a Fehér kecskecsöcsűt ismerem,ill.hallottam róla.Nekem csak a piros van meg.
A többi fajtáid "jók"De ez is szubjektív.A Nadezsda-ról holnap teszek fel képes leírást.
Beer Monster:Mivel senki nem válaszolt neked,szerintem ez a mazsolás/magnélküli/
szaktopik.
Fajtagy:A cseh honlapnak küldj egy e-mailt,és kiderül válaszol-e rá.Ha a honlapjukon látható Velikára fáj a fogad,őszre tudok küldeni gyökerest.Különben én sem léptem még velük kapcsolatba.
Abban egyetértek veled,hogy tőkénként kb.3 kiló szőlőnél nem szabad többet meghagyni,mert az a minőség rovására megy/vagy apró szemű marad,vagy madárkás,vagy a következő év sinyli meg/.
A bicikli belsős és a szigetelő szalagos az én voltam.Mentségemre legyen,hogy gyorsan kellett cselekednem,és nem sorakozott otthon a polcon az oltószalag.
A Palatínáról,és a klónjától /Prím/,holnap teszek fel képet,csak azért,hogy a külömbséget érzékeltessem.
Több kérdésre válasz: Tápanyaghiányra nem gondolnék, mert a mellette lévők mint az őtült úgy hajtanak, a tavalyiak is szép hajtásokat hoznak... Hatalmas gödörbe ültettem, min 60 átmérőjű és 60 mélybe, melynek az aljába trágya és műtrűgya, erre 2 lapát föld, s úgy a szőlő... Öntözni is öntöztem, meg most itt az elmúlt hetekben tömérdek víz hullott az égből, attól féltem inkább, gomba szaporodik rajta... Gyomirtó biztos, hogy nem, sosem volt ott használnva... Lucerna volt előtte, az gondolom nitrogénes földet hagy maga után, illetve kálisóval műtrágyáztam még ültetéskor, 2 marok egy gödörbe, s az aján bekeverve...
Egyszer lett permetezve Thiovit Jet permetszerrel, meg valami tapadószer /nem olaj/ lett használva, az nem lehet, hogy az égette egy kicsit meg?
Kwizda Champion segíthet rajta valamit esetleg? most per pillanat azonnal azzal tudnán permetezni...