Üdvözletem! Én is a szélére szerettem volna tenni, de ott vannak a laposvasak, előre meg már nem fért. Így jutott neki ez a hely, hogy ne is legyen útban, de azért működjön. Átalakítani végülis sosem késő. Ha már átalakítanám, akkor a Te általad mutatott linken lévő tálcás félautomata forgatót tenném bele. Jó ez így, majd keltetés közben rájövök, ha mégsem. Csináltam én is képeket a mai munkámról. Megcsináltam a kényszerlégkeverést. Nagyon jól működik. Cigaretta füsttel próbáltam ki, az izzóktól szépen húzza el a levegőt és leküldi alulra, ahol szétterül, majd lassan áramlik felfele. Belül még mindíg nincs meg a burkolat a kompresszor helyén, de már kitaláltam, hogy linóleumot fogok odatenni. Szerintetek a PC tápegység hűtőventillátorja hogy bírja majd a párát és a meleget? Ja még lehet, hogy alulra is rakok kettőt, hogy ott meg kifele szívja, ezzel rásegítve a felső kettőnek, illetve, ha bedöglene valamelyik, akkor se legyen probléma. Üdvözlettel: Bfg10k
én a menetes anyát teljesen a széllére tettem volna, vagy ami még jobb lehetne,
a legfelső keter közepére egy merőleges kart ami alaphelyzetben függőlegesen áll,
hegesztettem volna, ez a kat lehetne akár két párhuzamos köracél is, így nem kell hornyot csinálni az anyának, és a két köracel között, csakelfordulás ellen kell védeni az anyát, "oldalirányban" pedig el tud mozdulni a köracélok között, a horonyban...
"Az segítene még a helyzeten, ha az anyát elfordulósra csinálnád a felfogatása körül (nagyobb furat a tengelyen + kontraanya), mert így be tudna fordulni mindig az orsóra merőlegesen."
Így van megoldva, az anya el tud fordulni, nem tudom mennyire látszik. Szerintem a távolsággal pont fordítva van, csökken ez az elhajlás, mivel hosszabb a tengely, ugyanaz az elfordulás (elhajlás egy hosszabb tengelyen kisebb szöget eredményez. Viszont nagyon szépen köszönöm a motorfelfogatás ötletet, ez valóban megoldja a tengelyelhajlás problémáját. A motor, hogy mit bír, nem tudom, de szerintem nem olyan nehéz elforgatni. A lassító áttételt használnám, nem közvetlenül a motor tengelyére lenne felerősítve a menetes szár. Üdvözlettel: Bfg10k
Elnézést, hogy kéretlenül belekotyogok, de szerintem ez a mozgatás nem lesz megfelelő.
Vagy beékelődik és nem működik, vagy a motor tengelyét fogja tönkretenni az a feszegető erő, ami fellép.
Ez az oldalirányú lengő mozgás annál nagyobb minél messzebb van az orsó a tálca billenéspontjától. Magyarul, ha közelíted, akkor ez a hatás csökken, viszont minél kisebb ez a távolság, annál nagyobb erő kell a billentéshez. A 6V-os motor mit bír?
Az segítene még a helyzeten, ha az anyát elfordulósra csinálnád a felfogatása körül (nagyobb furat a tengelyen + kontraanya), mert így be tudna fordulni mindig az orsóra merőlegesen.
Ha még a motor felerősítése is elfordulós lenne, akkor a probléma teljesen meg lenne oldva, nem lépne fel ez a feszegető jelenség.
Nem tudom érthető-e amit leírtam, ha nem kérdezzetek és megpróbálok segíteni.
Itt berajzoltam az oldalirányú mozgást. Szerintem nincs akkora hajlás, hogy valami gondja legyen a tengelynek. Nem tökéletes, de akár évente kaphat egy új menetes szárat is a keltető, ha szépen működik. A hegesztést ne nézzétek! Nem vagyok egy minősített hegesztő. :-D A célnak meg megteszi.
Ha állítva vanm arra vonatkozik! Voltunk nagyfateréknál és van neki hőfokszabályzója, a fűtőtest már be van szerelve, szellőző lyukak is vannak, és itthon találtam 1 ventilátort is ami jó lesz.:D:D Még hőmérő kell, meg páratartalom mérő! hőmérőt már találtam, amit feltettél linken azon,de páratartalom mérőt azt még nem! Nem tudsz nekem valahol keresni a neten, mert én nem találok!:S Tálcákat majd csinálok holnapm és remélhetőleg megrendelem a cuccot, úgyhogy mihelyst meg jön csináljuk.:D:D arra gondoltam hogy 2 tálcás lesz, többet nem akarok mert annyi meg minek. te hány lyukat ajánlasz a keltetőre, és hol helyeszkedjenek el? Úgy döntötteem, ha már így megvan minden inkább nem állólevegős lesz.
Köszönöm az oldalcímet! Azt a tojásbölcsőt érdekesnek találtam és olcsónak is, és szerintem nem is lenne nehéz átalakítani az enyémet olyanra és jóval több keret férne be (persze ez is bőven elég). A baj esetleg, hogy különböző tojásméretre más-más rácsmérettel kellene csinálni, mert egy ilyennel nem tudnék fürjtojást keltetni. A leírásodat átolvastam párszor, de nem nagyon értettem semmit belőle :-D Ezek szerint nem úgy oldottad meg, mint én. Nálam így van megoldva.
Fapeter! Hogy oldottad meg, hogy az a mozgás ne hajlítsa a tengelyt, ami a forgatásból adódó körmozgás során jobbra-balra mozgatja az anyát?
nálam, csak egy csapot mozgat az "anya", a kar, amit mozgat, fel van hasítva, és a hasítékban függőlegesen tud mozogni a csap, tengelyirányban pedig mozgatja a billentőkart.
Ja a forgatónak sincs sok híja. Valószínűleg lesz egy 6V-os ablaktörlő motor. Jobb lett volna 12V-os, de nem vagyok válogatós. Egy anyacsavarra hegesztettem egy csavarszárat, majd a csavarszárat kontraanyákkal felfogattam a középső keretre és onnan történik a meghajtás egy menetes szárral. Gondolom, hogy a menetes szár közvetlenül mehet az ablaktörlő motor hajtómű tengelyére. Fapeter! Hogy oldottad meg, hogy az a mozgás ne hajlítsa a tengelyt, ami a forgatásból adódó körmozgás során jobbra-balra mozgatja az anyát? A többi része így jó? Gondoltam, olyan hosszú a menetes szár, hogy annyi hajlást kibír. Nagyjából így magyaráztad?
Fapeter! Érdekelne engem ez a kényszerlégkeveréses technika. Ez az, amiről már jóval korábban beszéltél? Ezt nagyon jó levegő keverésnek gondolom. Úgy terveztem, hogy 2 vagy 3 db 50-es PVC csővel vezetem le a felfűtött levegőt a hátsó fal mögött föntről lefelé. 1-1 ventillátor fogja fújni a csőbe a levegőt, 1-1 meg alul szívja ki belőle, illetve fújja be alulra. Ha 1-2 ventillátor a 21 nap alatt megmakkan, akkor sem vészes a helyzet. Erről, ha kérhetnék véleményt, illetve a szellőztetés/hűtés módszeremről: Nem tudom, meg lehet-e oldani, nem fúrnám ki a hűtő oldalát alul és felül körbe lyukakkal a szellőztetésért, hanem inkább időnként átfúvatnám friss levegővel. Ezt úgy oldanám meg, hogy egy 50-es csőcsonkot vezetnék be alul, illetve felül, amibe 1-1 ventillátor lenne építve. A felső kifele tolja a levegőt, az alsó meg befele. A keltető átellenes oldalán lenne a kifújó csonk, hogy teljesen kicserélődjön mindenütt a levegő. Ilyenkor a fűtés és a levegőkeringtetés ki lenne kapcsolva. A csőcsonk felül kívülről szalámira lenne levágva és egy vékony műanyaglapot fogatnék fel rugalmasan, hogy csak akkor nyíljon ki, ha a ventillátor megy. Ugyanezt alul is, csak belülről. Nem tudom mennyire érthető, holnap csinálok egy próbát és lefotózom, akkor tisztább lesz. Így állok most: kompresszor helye lehőszigetelve, borítás még nincs. Az oldalfalon mozgó, lötyögő műanyagborítás vissza lett ragasztva, Az ajtót kivágtam és beragasztottam a 2 db 5mm vastag üveget. Olyan nehéz lett az ajtó, hogy forgató nélkül üresen kicsi híja, hogy nem rántja előre az egész dobozt amikor nyitva van. Üdvözlettel: Bfg10k
Én mondtam egyből hogy nekem elég lesz egy tálca is.Nekem Zengő Plymouth és Orpington tojások lennének benne.A némakacsa tojásait továbbra is ülné a kacsamama.
A tojásoknak lehetne csinálni külön-külön tartót is a tálcába nem?
Helló! Télleg nem kevés tojás fér bele, most hogy így utánaszámoltam!:D házityúk tojásábol kb 80-90 férne el! cochin tojásokból (nekem ez a fajta van többségében) pedig 110-120 tojás!:D A tálca amúgy kb.45x40 cm-es lenne. Úgy hogy ez pont elég! Honnan lehet szerezni megbízható hőfokszabályzót? ja, és gondolom hogy páratartalom mérő is kell rá!? Azt honnan lehet szerezni? Szerinted mennyi lenne a költsége, amikor megy a keltető 3 hétig? üdv. csotti
kevés az 1 tálca? indulásnak?? mekkora lesz a tálca?
az én mostani keltetőm is 1 tálcás, kb 40x70cm a mérete tojásmérettől függően
kb 170 tojás férne bele, de mivel bújtatáskor több hely kell, 130 körül szoktam belerakni. Kényszerlégkeveréses, és automatikus billenőtálcás forgatást alkalmazva,
tyúktojásnál, a kelési százalék 90% felett van.
Mivel saját nevelésű törzsállományom van,
(családos tenyésztésben, kakast cserélek az új generációknál)
a keltetés ideje alatt bőven összejön a következő adag keltetnivaló.
ez azt jelenti, hogy márciustól július közepéig 3 hetente közel 100 napos csibét tudok produkálni. szerintem ez nem kevés, háztáji gazdaságról van szó!
Pont azért ajánlottam a legegyszerűbb megoldást, mert azzal van a legkevesebb munka, csak a keltetés folyamán kicsit több odavigyelést (forgatás) igényel. ja, és mivel csak a hőfokszabályzás kell hozzá, mint vezérlés, OLCSÓ is.
A ventillátoros (kényszer-légkeveréses) megoldás sokkal jobb,
mivel homogén (egyenletes) belső hőmérséklet kialakítását teszi lehetővé.
de, itt a ventillátorokat is táplálni, vezérelni kell (plusz költség - a fogyasztásban is)
viszont itt már alkalmazhatod a billenőtálcás fordítást is, mivel a keltetőben nem rétegeződik a levegő, tahát a hőmérséklet - elvileg - mindenhol azonos.
tehát szükség esetén több tálcán is folyhat a keltetés.
Akkor a legegyszerűbb alap keltető.PL:Alul egy edénybe víz, kb:középen egy tálca tojás és közvetlen felette a melegítés és vizszintesen mellette a érzékelő.
Vízszintesen a tojások felső síkjában az érzékelő,és hőmérő!
igen, ez így van. Az első nekem is ilyen volt, szerintem ez a legegyszerűbb!
Csak akkor ehhez nem is kellene olyan nagy hűtő igaz?Mert akkor viszont nő a légtér.
a keltetőtér magasságát emméla megoldásnál célszerű alacsonyra méretezni.
attól a hűtő még lehet "nagy"
a felső részben kell elhelyezni a fűtés, és a tojásokat,
azért hogy a keltető legtetején ne legyen 100fok, hogy a tojásoknál megfelelő hőmérséklet legyen.
ja, értem!:D De ha csak 1 tálca lehet akkor az kevés!:S A ventillátoros megoldás az nem lenne jó? vagy mért ajánlotadd inkább az állólevegős megoldást? akkor pl. fűtőtestnek mit ajánlasz? Hát igen, a pálesz az egyik legfontosabb alkatrésze a keltetőnek!:D:D
Akkor a legegyszerűbb alap keltető.PL:Alul egy edénybe víz, kb:középen egy tálca tojás és közvetlen felette a melegítés és vizszintesen mellette a érzékelő.
-Nekem elég lenne egy tálcás is.Azért azon is elfér sok tojás.
Csak akkor ehhez nem is kellene olyan nagy hűtő igaz?Mert akkor viszont nő a légtér.
az az állólevegós rendszer, amikor a keltető belsejében nem kevered a levegőt.
tehát a levegő áll.
ilyenkor a fűtőtestnek a tojások felett illik lenni,
és a hőérzékelőt felülről a keltetőtérbenyújtva, azt a tojások felső síkjához állítják, a kontrollhőmérőt is erre a szintre kell állítani.
tyúktojások esetében így a hőmérséklet 37.9-38.2 Cfok szokott lenni (nálam)
ez a rendszer, csak egyetlen tálca esetén működhet,
és kézi(vagy görgetős automata) forgatást alkalmazva!
az állólevegős rendszerről tudni kell,
hogy a levegő hőmérséklet eloszlása kb 1fok/függőleges cm, ezért ezt a rendszert alkalmazva nem célszerű magas belvilágu gépet készíteni!
fűtőtest teljesítménye:
Nem, nem mindegy, mekkora a fűtőtest teljesítménye
valamikor a hozzászólások elején,már szó volt erről
akkor 1Wh/tojás energiaigénnyel számoltunk.
Ha nagyon kicsi a fűtőtest, lassú lesz a felfűtés, ez a jobbik rossz.
Ha a teljesítmény nagyon nagy, mire a hőérzékelő észreveszi, hogy ki kell kapcsolni a fűtést, már jelentősen elszállt a keltetőtér hőmérséklete. Ez persze később kiegyenlítődik, de főtt tojást már nem érdemes keltetni...
...
:-D
ezek szerint a pálesz is fontos kelléke az építésnek :-))))
Helló! Úgy gondoltam a fekvőst hogy a hűtő állítva van és a tojások a tálcában meg fektetve vannak. Mi az a állőlevegős módszer?:D kézi forgatást tervezek, és akkor persze a szellőztetés is atumatikus lenne! az mindegy hogy a fűtőtet mekkora teljesítményű? Közben beszéltem tatával, és azt mondta hogy beszerzek minden alkatrészt (és félliter pálinkát) akkor megcsináljuk! (amúgy is még akartam ott nyaralni is náluk, úgyhogy a nyaralás közben megcsináljük a keltetőt!):D:D:D:D REMÉLEM!! üdv.
Ha minden igaz így már meg sem közelítem a 400-at. Ha minden igaz, akkor 216 db fog beleférni tyúktojásból. egy sorban elfér 8, egy oszlopban 9 és 3 sorban vannak elhelyezve. A tojások a hegyükre állítva lesznek benne a Te módszereddel, mindenféle tartó vagy vezető nélkül. Most lefűrészeltem a 12 db fület, amik fogják a szögvas kereten a fakereteket. Többet kellett majdnem fűrészelni, mint az egész állványnál. Nemhiába halogattam én ezt. Most még azt kell kitalálni, hogy hegesztéskor hogy fogom oda ezeket a pici vasakat amíg fogom a pajzsot meg az elektródát. Lehet, hogy a testkábel csipeszével fogom oda, ha megtartja. A vasak láthatók a tenyeremben, a háttérben a hőfokszabályozóval. kicsit hideg van a szobában (2,4 C fok) :-D. Egyszerűen nem tudom, hogy milyen tipusú a mérőfej. Semmi jelölés nincs rajta. Most azt hiszem egy NTK ellenállást raktam rá kínomban, persze nem jó, fordítva mér.