A probléma az volt, hogy 1887-ben még nem tudták kísérlettel kimutatni a fényközeget (étert). Ebből kiindulva alkotta meg Einstein a relativitáselméletet, amelynek alapgondolata az volt, hogy fényközeg nem létezik.
Már ez is hülyeség. Egyáltalán nem így volt.
Einstein megvilágosodott és rájött, hogy fényközeg nélkül a fényhullámok nem terjedhetnek, mert a semmi nem hullámozhat. Megpróbálta visszacsempészni a fényközeget "új éter" néven. Ezzel azonban gyakorlatilag megtagadta a relativitáselméletet,
Ez egyrészt hazugság, másrészt ugyanolyan ostobaság, mint a többi rögeszméd.
Ebből áll a te szuperfizikád. Ostobaságokból, hauzgságokból és ostobaságból fakadó hazugságokból.
Térjünk vissza a relativitáselmélethez! Konkréten ahhoz a kérdéshez, hogy miért áltudomány a relativitáselmélet?
Nos, mint azt már többször érintettem, a relativitáselmélet egy olyan probléma megoldására született, amely valójában nem is létezett. Mi volt a probléma?
A probléma az volt, hogy 1887-ben még nem tudták kísérlettel kimutatni a fényközeget (étert). Ebből kiindulva alkotta meg Einstein a relativitáselméletet, amelynek alapgondolata az volt, hogy fényközeg nem létezik. Ennek megfelelően, a relativitáselméletben a fényközeg már nem is szerepel.
Ha fényközeg nincs, akkor:
- Nincs a fényközeghez köthető kitüntetett (K0) rendszer sem, tehát a rendszereknek egyenértékűeknek kell lenniük egymással (ez a relativitási elv)
- Ha nincs fényközeg, akkor a fénysebességet nem lehet a közeghez viszonyítani. Ha a rendszerek egyenértékűek, akkor a fénynek minden rendszerben ugyanazzal a sebességgel kell terjedni. (ez a fénysebesség állandóságának elve)
Erre a két alapfeltevésre (posztulátumra) építette fel Einstein a relativitáselméletet 1905-ben.
Azonban 15 elteltével, 1920-ban, Einstein megvilágosodott és rájött, hogy fényközeg nélkül a fényhullámok nem terjedhetnek, mert a semmi nem hullámozhat. Megpróbálta visszacsempészni a fényközeget "új éter" néven. Ezzel azonban gyakorlatilag megtagadta a relativitáselméletet, amely éppen arra épült, hogy éter nem létezik.
Mert, ha mégiscsak létezik valamiféle "új éter", akkor:
- Létezik az ehhez köthető olyan (K0) rendszer is, amely a fényterjedés szempontjából kitüntetett szerepet tölt be, ugyanúgy mint minden más hullám esetében is kitüntetett a hullám saját vezető közegéhez kapcsolt rendszer. Ezzel a rendszerek egyenértékűsége megbukott.
- Ha létezik a fényközeg, akkor a fény csak ebben terjedhet minden irányban ugyanazzal a sebességgel, vagyis a fénysebesség állandósága is megbukott.
Láthatjuk, hogy az éter visszacsempészésével Einstein valójában kinyírta a saját relativitáselméletét.
De ezt nem verte nagy dobra.
1921-ben megkapta a Nobel díjat, és utána már nem beszélt a "új éter" visszahozataláról.
És az iskolákban ma is azt sulykolják bele a diákokba, hogy fényközeg nincs, a fényhullám a semmiben terjed, vagyis a fény a semminek a hullámzása.
A fizika akkor fog ismét a fejlődés útjára lépni, ha ettől a kőkemény dogmától megszabadul.
Ez egy 'irodalmi mű' lenne, ami ugye 'tetszés-indexes', de egy 'akármilyen-sz.rul' megírt, de még 'értelmezhető' tudományos munka esetén, nem a 'kűlcsin', hanem a 'belbecs' a lényeges, így a 'tudományos munkásságod' eredménye biztos sokkal jobban fog érdekelni, mint 'irodalmi szárny-próbálgatásaid'... ("zsengéid".. ;)
Ha az irodalmi műve ennyire zsengére sikeredett, milyen lehet az (ötkötetes) tudományos munkássága, amit nem képes (nem mer) megjelentetni a nagyérdemű publikum számára?;-)
destrukt 4431 "Akkor számoljunk! Ha az átlagéletkor 75 év, akkor egyeseknek már nem sok van hátra. Ha ezt elosztjuk a könyveim számával, és hozzáadjuk a fordítási időt, valamint a nyomdai átfutási időt, akkor az jön ki, hogy hamarosan megjelenik az első könyv, majd folyamatosan a többi. Persze, ha Isten is úgy akarja. Légy szíves beszélj vele, hátha tudsz intézni egy kis protekciót."
Isten nem 'személy-válogató' ! Minden embert ugyanúgy ítél meg. (és lesznek, akiket '-el'... ;) Ő, az ember 'szívét' vizsgálja, és azt 'veti össze' cselekedeteivel, Jézus Krisztus, 'mint etalon'-hoz mérve... ;-)
"Egyébként pedig te miért reménykedsz, hogy megjelenik? Amit elküldtem neked, azt sem olvastad el, úgy mondtál róla véleményt. Ezt a többi könyvvel is megteheted látatlanban."
Erre gondolsz ? ;-)
Ez egy 'irodalmi mű' lenne, ami ugye 'tetszés-indexes', de egy 'akármilyen-sz.rul' megírt, de még 'értelmezhető' tudományos munka esetén, nem a 'kűlcsin', hanem a 'belbecs' a lényeges, így a 'tudományos munkásságod' eredménye biztos sokkal jobban fog érdekelni, mint 'irodalmi szárny-próbálgatásaid'... ("zsengéid".. ;) ;-)
Jó akkor ki látott fekete Lyukat. A szem olyan mint a fényképezőgép kamerája.Valahonnan csak veszik ,hogy van fekete lyuk. A Szem is egy fekete lyuk. Szori.
Ha az átlagéletkor 75 év, akkor egyeseknek már nem sok van hátra.
Ha ezt elosztjuk a könyveim számával, és hozzáadjuk a fordítási időt, valamint a nyomdai átfutási időt, akkor az jön ki, hogy hamarosan megjelenik az első könyv, majd folyamatosan a többi.
Persze, ha Isten is úgy akarja.
Légy szíves beszélj vele, hátha tudsz intézni egy kis protekciót.
Egyébként pedig te miért reménykedsz, hogy megjelenik?
Amit elküldtem neked, azt sem olvastad el, úgy mondtál róla véleményt.
Ez is tévedés. Én nem utálom, csak nem hiszem, hogy a matek lenne a fizika nyelve, és azt sem hiszem, hogy a matematika oldja meg a fizikai problémákat.
A matematika egy hasznos eszköz, de lehet parasztvakításra is használni.
"Meg fog jelenni. Nem csak a Szuperfizika, hanem a többi is."
Ha a M.o.-i férfi átlagéletkort (75 év) vesszük alapul, akkor hány évünk van még 'reménykedni' "a Szuperfizika, és a többi" 'új korszak-nyitó' könyv megjelenésében, mielőtt 'váratlanul', végleg elhallgatnál... ?! ;-/
Egyszer már betettem ide egy linket, egy nemzetközi tudományos folyóiratban megjelent egyik publikációm kivonatáról, ahol meg is vásárolhatnád a teljes szöveget. De egy találmányom lajstromszámát is be fogom tenni majd neked azon a napon, amelyen elküldöd egy kinyomtatott könyved címét és elérhetőségét. Persze ha nem csak a szád járna, akkor magad is kikereshetnéd az összeset a szabadalmi hivatal adattárából.