Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Ó, prklht, írtam neked, én ismerem Pált, és bizonyságom van felőle. Nálad biztosan jobban ismerem, ahogy az Urat is, így vélem (őszintén), és nem kívánom bizonygatni, ha vitatod, tagadd, nem érdekel.
Azonban belátom, nem vagy ebben a dologban (és pár hasonló fogásodban)becsületes. Rendesen háborogtam ma délelőtt miattad (milyen ... vagy, milyen sokat vesztesz, mert vesztesz). Hogy hogy van merszed lecserélni azokat, akikről szólt az apostol azokra... te homlokegyenest ellenkezőre fordítod az apostol írását hamis idézeteddel. A célod határozza meg a módszert. Hamissággal pedig még becsületes célt sem ... Én nagyon nem szeretem a hamisságot, és a cél nem szentesíti az eszközt, a szándék sem menti fel a hamisan cselekvőt, pláne, aki tanításával vétkezik. És ne mondd, hogy nem tanítasz, nagyon is teszed, és ravasz módon teszed-tennéd a kicsinyekkel, felületesekkel!
Nos, tartozom leírni, már nem tartalak hitre nézve becsületesnek, tévedtem ebben veled kapcsolatban.
1./ Mégegyszer elismétlem hát: Jézus csak a zsidó ószövetségi írásokból idézett. –
Nem, Te ezt mondtad:
ószövetségből idézett, de azokból szinte kivétel nélkül, mindvégig Isten szavaként, annak tekintélyét tulajdonítva ezen írásoknak
- Valójában Jézus a házasságról szóló vitában rámutatott, hogy a Tóra sem Isten szava, az csak Mózesé, és több helyen ellentétes Isten valódi szándékával.
2./ Nem vitattam, hogy Jézus idézet az ószövetségi írásokból, de ez nem bizonyít semmit. Idézetei rövidek és nincs szó felbonthatóságról. Érvénytelenné pedig maga tette, mint Mózes és nem Isten szava, lásd előző pont.
3./ Több figyelmet.
4./ Szerintem pedig pont a páli keresztények csűrték, csavarták el a saját vesztükre, mert, akik a szerint élnek, és nem Jézus tanítása szerint, tévúton járnak.
( Mivel Pál tanítása helyhez és korhoz kötött, míg Jézus tanítása időtlen.)
5./ Az ’adatott’ nem azt jelenti, hogy készen kapta, hanem a lehetőséget, amellyel élt. Mivel az egyéb ajándékait sem készen kapta, hanem megszerezte.
Márpedig Pállal kapcsolatban Istennek nem az volt a tökéletes akarata, parancsolata, amit az emberektől kapott Jeruzsálemben a damaszkuszi útja előtt, hanem az, amit Damaszkusztól fogva kapott Istentől.
De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által,
6./ De János azt mondja az egész könyvről, hogy "boldog aki olvassa, hallgatja e prófétálásnak beszédeit, és megtartja azokat, amelyek megírattak abban, mert az idő közel van"(1,3.).
- Igen, közel kétezer éve. Ugyanis nem közel, hanem Jézus szerint már itt van.
7./ Maradjunk annál, hogy ezt Biblián kívül tudod alátámasztani, miként az ellentétes állítás is onnan következik, így felesleges szót ejteni róla.
8./ mégpedig ez:
"méltó a munkás a maga jutalmára".
Majd ha ezt a 2. idézetet megtalálod a másik idézethez hasonló szószerintiséggel a Tórában, vagy bárhol máshol az ószövetségben, akkor jelentkezz, s akkor ítéld el az állításomat úgy, ahogyan pl. most (hülyeség, kotyvasztás, stb...)! Persze az lett volna a jobb, ha csak simán és rendesen elolvasod az 1. Tim. 5,18-at, és észrevezsed azt az "és"-t...
- A napszámos bére ne maradjon nálad másnap reggelig!
hülyeség, kotyvasztás,stb.
9./ A keresztutalást készítők pedig az Ef. 4,8-hoz a Zsolt. 68,19-et adják meg elegendőnek - helyesen.
- azok igen, mert hiszen külső iratra, - főleg zsidóra – nem hivatkoznak. Pedig a levélben szereplő forma a targumból ismert. Így joggal mondhatjuk, számára elismert szöveg volt.
10./ Ez erősen vitatható, mivel sok jegyzékben egyes levelei csak későn tűnnek fel. És sok helyen el sem ismerték őket.
11./ Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, a melyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak.
- Itt valóban apostolokról van szó, azonban kérdéses ebbe benne foglaltatott-e Pál, Júdás szerint? Erről szólt utalásom.
- Hiszen Péter idézi, és kérdéses, ha itt Ő, Énokot prófétának mondja, miért nem fogadták el Írásait??? Jó kérdés nem?
Nem kell szaladnod elnézést kérned, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy mennyi egyszerű szövegértési probléma merült fel itt Nálad. Csak szépen, lassan olvass, ne szaladj, hátha megérted/megértesz... valamit, bár ebben nem hiszek…legfőképpen utalok a 8-as pontra:-)
Prklht nagyon eltévesztette a házszámot Péter szavainál. A péteri idézetre tavaly Nekem Nemocap még csak azt merte írni, hogy "azok nem Jézus szavai", s kérte, hogy hozzak Pál igazolására Jézustól szavakat (persze a Pálnak történt megjelenéseikor mondottakat "kivéve").
Vegyük észre, hogy biza "fejlődnek" a Pállal szembenállók a nagy erőlködésükben. Persze a "maguk vesztére", és persze "csak" Péter szerint...
1. Nagyon sajnálom, ha Te Isten szájának beszédével, az Igével, s annak természetével kapcsolatban a Jelenések könyvének (1,16. 19,15.21.), a Zsidó levélnek (4,12.), vagy Jeremiásnak (23,29.) a képi világát nem ismered, vagy egyszerűen nem fogadod el. Attól az még élő és ható, azaz érvényes.
2. Hasonlóan sajnálom azt, ha 2 fordítás egyazon szóra vonatkozó eltérésével érvelsz, ahelyett, hogy ennek a pontnak a valódi lényegével (a kígyó szimbólumának és a bűn kapcsolatával) foglalkoznál. Mivel ezt bizonyító érvelésemet semmivel nem tudtad cáfolni, emiatt nm lényeges, rajtam kívüli fordítási eltéréseket hozol fel ide.
3. Nem teljesen így van, mert végcél a hasonlóság Jézus szerint is (Ján. 10,33-36.). Az igaz, hogy az ember önmagában nem Isten, de az istenfiúsággal és az Isten Szelleméből való részesedéssel a hasonlóság van elénk adva.
4. Mint írtam, "eddigi tudomásom szerint". Én a földön zajló folyamatokat a mennyeiek és a bukott, sátáni lények számára is egyaránt fontosnak látom, azoknak a magasságban zajló küzdelméről sokat ír az Ige (pl. Dán. 10,13.).
Mivel láthatatlan szellemi valóságokról van szó, nem lényeges, hogy valójában mennyire messze vannak a földtől, de a 3. ég létezése miatt én a 2. eget közvetlenül az első felett létezőnek gondolom, azaz szükségtelen emiatt az első égtől messzire helyeznünk szerintem.
De abszolúte nem lényeges a pontos helye számomra. Ha Neked igen, akkor ebben mások vagyunk.
1. Jézus keresztfán elhangzott felkiáltását csak "némelyek" értették félre. Ne általánosíts!
Az utalás a 22. zsoltárra pedig itt nincsen benne az Igében, ezt a fordítók tették oda a keresztutalási rendszerük részeként. Te se mond az "ott lévő hallgatók gondolatának"!
A Jézus által konkrétan meg nem jelölt hasonlóságok miatti "hajadzások" nem azonosak azzal, amikor közvetlenül utal ószövetségi írásokra számtalan esetben a hallgatóságának imígyen pl. "mert meg van írva", "nem olvastátok-é", "melyről Dániel próféta szólt", "Ezt az írást sem olvastátok-é", "Nincsen-é megírva?", stb, stb...
Amiket Te itt idéztél a zsidó öszövetségen kívüli írásokból, azokra egyikre sem utal ilyen konrét megjelöléssel Jézus. Magyarán nem idéz azokból, emiatt a hasonlóságokon kívül semmi más közvetlen kapcsolat nincsen Jézus szavai és ezen írások között.
Mégegyszer elismétlem hát:
Jézus csak a zsidó ószövetségi írásokból idézett.
2. Mondom, Jézus szinte az összes zsidó ószövetségi írásból idézett. Ez a lényeg, s ezek elsődleges "fel nem bonthatósága". Ha Te ezt "érvénytelenné nem lehet tenni"-nek fordítod, megteheted, mert mindkettőt jelenti a görög eredeti kifejezés.
A lényeg az összes együttes "érvényessége".PONT.
3. Itt rosszul jelöltem meg a forrást, az általam Pétertől idézett ige nem az 1. Péter 1,20-21-ben található, hanem a 2. levelének ugyanezen részén.
Elnézést kérek Tőled, s mindenkitől, aki a nem találta az eredeti állításomnak ("Péteris az ószövetségi írásoknak a Szent Szellemtől, mint szerzőtől származó voltát bizonygatta") az 1. Péter 1,20-21-ben a péteri alátámasztását!
4. Itt látom, hogy szövegértési nehézségeid támadtak:
Péter szerint "Pál leveleiben vannak némely nehezen érthető dolgok,
- amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak,
- mint egyéb írásokat is,
- (mind e kettőt, azaz Pál leveleit is és egyéb írásokat is együttesen elcsűrik-csavarják!) a maguk vesztére".
Azaz a tudatlanok és állhatatlanok nem csak az egyéb írásokat, hanem Pál leveleit is elcsűrik-csavarják. Mindkét ferdítésnek a "maguk veszte" az eredménye, azaz a Pál levelei elferdítésének is! Emellett Péter nem azt mondja, hogy nem érthetőek meg Pál levelei, hanem csak azt, hogy néhány "dologban nehezen érthetőek", azaz csak néhány dologban érthetőek nehezen, a többi pedig könnyen világos benne.
Emiatt ezeket az embereket istentelen tévelygőknek mondja.
Azt pedig vedd észre, hogy Péter úgy buzdít a Jézus Krisztus ismeretében való növekedésre, hogy Ő maga is a saját magának Istentől adatott bölcsességből származó, de mégis saját látásának elfogadását kéri a levele címzetteitől! Ő maga mondja azt, hogy Ő megismerte Jézust (2.Péter 1,3.), s erre a megismerésre úgy buzdít mindenkit (8.), hogy közben maga ad Nekik emlékeztetéseket (12.), hogy az Ő saját látását is fogadják el/be e személyes, közvetlen megismerési folyamat közben!
Magyarán Péter a maga látásának figyelembevételét is ajánlja a Jézust személyesen megismerni akaróknak. A saját maga személyének ajánlása mellé ragasztja oda Pált is ajánlva.
Azoknak pedig, akik Jézust megismerték, de elhagyták mind Jézust, mind az ajánlott apostolokat (azaz Őt is, Pált is) - igencsak kemény ítéletet fogalmaz meg korábban is (2,20-22.). Mert az apostolok által közölt parancsolatokat együttesen ajánlja az Úr beszédével és a korábbi próféták beszédével megfogadásra (3,2.).
Tehát Péter a 3,17-ben csak megismétli azt, amit korábban leírt az egyéb írásokat, az apostolok (azaz Ő maga által is) által parancsoltakat és a Pál által írtakat összességében elhagyó, elcsűrő-csavaró, emiatt istentelenné vált tévelygőkről.
Magyarán úgy kell Péter szerint növekedni Jézus Krisztus ismeretében, hogy az "apostolok által közölt parancsolatokat" is be kell abba venni (3,17.), és biza Pált is, bármely nehezen érthetőek is a leveleiben "némely dolgok"! Hiszen az írások más részeiben is vannak nehezen érthető dolgok, s azok megértésére és tanulmányozására Jézus is buzdított, s Ő maga mondta azt, hogy az odaszánás hiánya, a restség miatt, (Péternél itt ugyanez - "állhatatlan", azaz nem állhatatos, nem kitartó) válhatnak könnyen "balgatagokká/tudatlanokká" a hitre egykor pedig biza eljutott emberek (Luk. 24,25-27.)!
Sajnálom, hogy nem olvastad el rendesen az egész levél gondolatmenetét, s erre a következtetésedre jutottál...
5. Attól természetfeletti, hogy "adatott", azaz nem "szerzett" bölcsességről van benne szó.
Pál azt az állapotát nevezi "idétlennek", amelyik az Isten rá vonatkozó tökéletes akaratát még meg nem ismert állapota volt.(1.Kor. 15,8.).
Az az állapot pedig bizony mindannyiunknak "hiábavaló", azaz lényegében biza "idétlen" volt - persze "csak" Salamon szerint (Préd. 12,9-16.)... Mert "az az ember fő dolga, hogy az Istennek a rá vonatkozó parancsolatát, akaratát megtartsa". Márpedig Pállal kapcsolatban Istennek nem az volt a tökéletes akarata, parancsolata, amit az emberektől kapott Jeruzsálemben a damaszkuszi útja előtt, hanem az, amit Damaszkusztól fogva kapott Istentől.
6. Valóban ez nehezen érthető könyv, csakúgy, mint Pál leveleiben azok "némely dolgok".
Emiatt én is csak azokkal a részekkel foglalkozom belőle elsődlegesen, amelyek az adott korra is vonatkoztak (1-3. fejezet). Emiatt a 4. rész legelejétől kezdődő "ezek után meg kell lenniük" próféciákkal kapcsolatban elsősorban csak a jelenre is érvényes kijelentésekkel, leírásokkal foglalkozom (a menny képe, a mennyei Jeruzsálem leírása, élet, halál fogalmai, az utolsó ítélet mikéntje, stb...).
De János azt mondja az egész könyvről, hogy "boldog aki olvassa, hallgatja e prófétálásnak beszédeit, és megtartja azokat, amelyek megírattak abban, mert az idő közel van"(1,3.).
Magyarán szerinte az idő közelsége miatt szükséges olvasni, hallgatni ezeket a beszédeket és a megértéséig eljutva megtartani azt, mert az idő közelségét mi nem tudjuk, az bármikor bekövetkezhet. Megtartani e beszédet pedig csak megértve lehet, meg nem értve nem lehet megtartani, s akkor a benne foglalt "idő" jeleit sem lehet felismerni.
7. Az akkor már meglévő zsidó ószövetséget értette ez alatt (ez a minimum, azaz lehet, hogy már beleértett apostoli írásokat és evangéliumokat is, hiszen ez a legrégebbi levele!), nem várta meg a "protestáns" kanonizálást.
Persze tudom, hogy egyesek a javnei időszakra (i.sz. 72 utánra) teszik a zsidó ószövetség kanonizálását, de én maradok többek között annál, amit erről a "Zsidók történeté"-ben Jacob Allerhand ír az összes jelenlegi magyar zsidó egyházi vezető ajánlásával. Ők biza aszongyák, hogy már Ezsdrásék kanonizálták az írásokat, s abba később csak Malakiás írása került bele. Mindezt utána szigorú feltételekkel örökítették tovább, erre külön írástudókból álló társulatot létrehozva.
8. Sajnálom, hogy nem tudsz egy egyszerű szöveget elolvasni és azt értelmezni. Pedig nem nehéz, ez igazán nem a Péter által Pál leveleiben "nehezen érthető dolgok"-nak mondott egyike!
Segítek hát Neked:
Pál az 1. Tim. 5,18-ban két idézetet mond az "Írás"-ra hivatkozva. Te csak az elsővel foglalkoztál "a nyomtató ökörnek ne kösd be a száját", de van ott egy másik is az "Írás"-ból idézve, az elsőtől "és"-sel és 2 vesszővel elválasztva (nézd meg az eredeti görög szöveget, ha akarod...), mégpedig ez:
"méltó a munkás a maga jutalmára".
Majd ha ezt a 2. idézetet megtalálod a másik idézethez hasonló szószerintiséggel a Tórában, vagy bárhol máshol az ószövetségben, akkor jelentkezz, s akkor ítéld el az állításomat úgy, ahogyan pl. most (hülyeség, kotyvasztás, stb...)! Persze az lett volna a jobb, ha csak simán és rendesen elolvasod az 1. Tim. 5,18-at, és észrevezsed azt az "és"-t...
9. Nem feltétlenül tartozott bele Pálnál, Ő maga nem említi semmilyen szinten, sem a Róma 16,25-ben, sem az Ef. 4,8-ban.
A keresztutalást készítők pedig az Ef. 4,8-hoz a Zsolt. 68,19-et adják meg elegendőnek - helyesen.
10. Csak annyi van benne, hogy Pál a leveleit nem elszigetelten írta, hanem az elsődleges címzettek mellett másoknak is a tudomására kívánta hozni az abban foglaltakat.
Péter is emiatt a nem csak a címzetteknek szólás miatt tudott Pál leveleiről, s azok tartalmáról. Erről írtam, nem többről.
11. Egyrészt nem mondtam azt, hogy Péterről, vagy Pálról lenne benne szó, hanem csak annyit, amennyit Júdás mondott - "Jézus apostolai"-t említettem.
Másrést nem "Péterről van benne szó" egyes számban, ahogyan Te itt állítod, hanem többes számban - "Jézus apostolairól". Ne feledd le hát kérlek a magyar többes szám jelét, azt a kis "i" betűt, mert biza az eredetiben is többes szám van!
Rendben?
A lényege ennek a pontnak az, hogy már az újszövetség kezdetén az apostolok által mondottakat is követendőnek mondja Júdás, nem csak az ószövetségi írásokat és Jézus beszédeit. Mindezt az általam korábban már idézett péteri kijelentéssel összhangban mondja (2.Pét. 3,2.).
Nem kell szaladnod elnézést kérned, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy mennyi egyszerű szövegértési probléma merült fel itt Nálad. Csak szépen, lassan olvass, ne szaladj, hátha megérted/megértesz...
Te ennyire nem akarod megérteni, vagy ennyire alkalmatlan vagy megérteni azt, amit már ezerszer leírtunk itt Neked?
Mert itt és most árultad el azt, hogy semmit nem értettél még meg eddig abból, amit ezerszer leírtam/leírtunk Neked, hogy Pál (és Jézus) melyik szintű "test"-ben beszél a bűn megvalósulásáról!!!
1. "Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van..." (1.Kor.6,18.).
Pál itt a csupán eledelt befogadó (13.vers) puszta fizikai testről beszél, tehát "minden bűn cselekvését" csupán
- az eledellel ellátással jellemzett puszta fizikai testen helyezi kívűlre,
- s nem a lélek, szív, elme magába foglalásával gondolatisággal, akaratisággal, kívánságokkal együtt jellemzett "testi egészen" kívűlre (merthogy ezek is bizony MIND A TESTEN BELÜL lakoznak! Nem csak az eledelt, italt kapó rész (Máté 6,25.)!)!
ÉRTED MÁR?
2. Merthogy a puszta fizikai testi léten felül a lélek, szív elme magába fogalalása miatt gondolatisággal, akaratisággal, kívánságokkal együtt jellemzett "testi egész",azaz a "testi természet" a helye a bűnnek a bűnt elkövető emberben Pál szerint, és Jézus szerint is!.
Erre írtunk már idézeteket ezerszer Páltól, pl. a Róma 8-at, meg a Galata 5,19-21-et, Jézustól pedig a Máté 5,28-30-at és a Máté 6, 21-26-ot!
Az pedig egyenesen döbbenetes, hogy az érvelésed két konkrét igei példámmal (Máté 5,27-30. és a 10. parancsolat) kapcsolatban, annyiban merül ki, hogy "természetesen a kívánság nem bűn".
Hát én is közlöm Veled, hogy a felhozott példáim alapján Jézus és Mózes szerint is (és emiatt szerintem is!):
természetesen a kívánság lehet bűn!
Itt bizony mindhármunknál a "lehet" szón van a hangsúly, mert nem az összes kívánságot nevezi a két általam felhozott igei példa bűnnek (itt a parázna és tulajdonnal szembenit említettem), amely szót Te sajnos szintén nem vetted észre az írásomban! Azaz sem Jézus, sem Mózes, sem én nem azt írtam, amit Te itt általánosítva írtál, mert a gonosz kívánságoknak csak egy részét minősíti e két példában az Ige már önmagukban is bűnnek.
Így ismét tisztán látható, hogy milyen ezerszer leírt alap dolgokat nem értesz kezdettől fogva, s az írásomból mit ferdítettél volna el, ha hagynám, s mennyire nem vagy képes a mások igei példáinak érdemi cáfolatával!
Pál tanításai világosak, és nem érthetőek nehezen. CSAK akkor nehéz megérteni őket, ha tévedéseit az ember IGAZNAK akarja elhinni. Ugyanis olyankor mindig szükség lesz valamilyen képzelt összefüggés feltalálására.
Amikor a Róma 7-ban a kívánságról beszél, ott valóban a kívánságról beszél. Ezért is helyezi a hangsúlyt a TESTRE. Kifejezetten azonosítja a bűnt a kívánsággal, hiszen a Róma 7,7-ben megtörténik a bűn megismerése, amit a törvény nevez meg: és az nem más mint hogy ne kívánd.
Ezzel a húzással felmenti az embert a TÖRVÉNY alól is, hiszen a test rabul van ejtve a bűn törvényének. Itt sok minden nem világos Pál előtt, kezdve ott, hogy a kívánságot önmagában bűnnek tekinti, elvonatkoztatva a parancsolat második felétől, ezen keresztül a testet véglegesen kárhoztatás alá veszi, majd végül az Isteni életről azt állítja hogy csak az elme képes szolgálni, míg az ember teste a bűnt szolgálja. Ezért kell bevezetnie a kegyelmet, mert nem lát kiutat a halál testének a cselekedeteiből.
Azért bagatellizálom a Filippibeli "hálaadással tárjátok fel minden kívánságotokat", mert maga Pál is félvállról veti oda a gyülekezetnek, minden eszmefuttatás nélkül. Kénytelen vagyok a Rómbeli okfejtését venni inkább készpénznek, mert ott meg is magyarázza, miért gondolja bűnnek a kívánságot.
Aha. Tehát amikor olyat ír Pál, ami nem egyezik az általad hírdetettel, akkor bagatellizálod azt. Igényes. Így aztán magyarázhat akirmit Pál, akár van rajta sapka, akár nincs! Tekintve, hogy - mint már megmutattam - a Róma levélben is a törvényben tiltott kívánságról beszél Pál (utalva a 10. parancsolatra), elég izzadságszagú ez a magyarázatod. Sokkal kézenfekvőbb azt gondolnom, hogy tévedsz, miután a kívánsággal kapcsolatban Pál egyik igéjét félrecsavarod, a másikat meg bagatelizálod.
Ezt tisztességtelen "idézés". Nem is idézés, kiragadása foszlányoknak, és más értelem tulajdonítva.
A teljes idézet, nem két foszlányban kiragadottan, hanem egybefüggően:
2 Pét. 3.15- És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; a miképen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint. Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére. Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.
Ugyanez Csia fordításában: Urunknak hosszútűrését a menekülés alkalmának tartsátok, miként a mi szeretett testvérünk, Pál is a neki adott bölcsességgel írt erről nektek, ahogyan minden levelében tenni szokta, amikor bennük e dolgokról írt. Vannak leveleiben némely nehezen felfogható dolgok, melyeket a tanulatlanok és meg nem szilárdultak félrecsavarnak, ahogy egyéb írásokkal is teszik saját veszedelmükre. Szeretteim, mivel előre tudjátok ezeket, őrizkedjetek, hogy a törvényt elvető emberek tévelygése magával ne ragadjon titeket, és szilárdságotokból ki ne essetek. Ellenkezőleg, növekedjetek Urunknak és Megmentőnknek, a Krisztus Jézusnak kegyelmében és megismerésében. Övé legyen a dicsőség most és az örökkévalóság napjáig.
Miről is van itt szó?
– Aki Pál beszédeit elcsavarja, tudatlan, állhatatlan, és a maga vesztére teszi ezt.
– Nem Pál beszédei helyett, hanem az istentelenek tévelygései helyett inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében.
Péter egyértelműen kiáll Pál mellett.
Te ellened is írt Péter, prklht! Tévelygéseidtől őrizkedni kell (nem vitázni veled, és nem diadalt venni rajtad), nem is ellened írok, hanem azokért, akik veled vitáznának, gondolják ezt meg, és ne gyakorolják!
Ha esetleg elgondolkodnál:
Prklht, ez nem tisztességes módszer, már nem először intelek. Máskor is elferdíted a Bibliát, az Írást is akár (egy példa, amiért szóltam, emlékezz az általad elvált asszonynak fordított részekre, melyek nem elvált asszonyról szóltak).
Értsd meg, nem Pál, hanem te tűnsz az Írást, és apostolok írásait elcsavarónak, más-, gyakran az eredetivel homlokegyenest ellenkező jelentést tulajdonítasz nekik. Nem féled az Istent? Szerintem nem.
A Filippibelik felé elfelejtett Pál filozófálni. Egyszerűen ennyi. Lehet, hogy csak a szükségletekre gondolt, csak rosszul fejezte ki magát. Ha tudta volna, hogy a Rómabelieknek mást fog állítani, biztos háromszor is meggondolja mit mond.
Ez hazugság, mert többek között:
1. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: "Elói, elói, lámá sabaktáni!" - ami ezt jelenti: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" – ugyan a 22. zsoltár szavainak gondolták, azonban arámul idézte, és még a hallgatok sem értették, Illést várták… és a legtöbb idézet, nyilvánvalóan utólagos megfeleltetés.
Vagy: Márk 3/27, Máté 12/ 29, Lukács 11/21-22 , található kijelentés, nyilván a Tób. 8/3, és 1 Hénok 10/4-re hajadzik. Fordítottjára lásd: Lukács 13/16
2. Jézus az ószövetségi írásokat "fel nem bonthatónak" nevezi (Ján.11,35.).
János 10/35 - Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni,
Kicsit mást jelent nem???
3. A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek,
Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek,
Van, akinek eleve elrendelés, van, aki mást olvas ki belőle. Mivel az idők vége még nem látszik.
4. A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek - a neki adott bölcsesség szerint -,
Itt Péter ironikusan arra figyelmezteti a megtérteket, hogy legyenek béketűrőek Pál butasága irányában.
Mert hiszen ezt írja utána:
Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!
Na ja, ezt mindig elhagyják…
5. Salamon kérte a bölcsességet és megkapta, míg Pál idétlennek nevezi saját magát. ( De mitől természetfeletti?)
6. Hát igen, ezt már sokszor leírták előtte, mégis semmibe vették… a páli keresztények.
7. Naja, csak azt nem tudjuk, mit értett rajta, hiszen a protestáns ószövetséget is csak később kanonizálták.
8. Idézi saját magát, 1.Kor. 9/ 9, Mátét 10/10 de, legfőképpen 5Mózes 25/4-t, mert itt az Írás bizony a Tóra és nem Lukács.
Mond, hogy tudsz ennyi hülyeséget összekotyvasztani? Nincs szeméremérzeted, mikor itt előadod tudatlanságod?
9. Ezek közé a prófétai írások közé, minden bizonnyal beletartozott a arámi targum is: Ef. 4/8.
10. Mivel megemlíti őket a 2/1-ben, ebben semmi rendkívüli és témához tartozó sincs.
11. Itt bizony Péterről és nem Pálról van szó.
Magyarán, az írástudók azt teszik, mint Jézus idejében. Az Írásokból vezetik le igazságaik, azt elcsavarva a maguk hasznára.
"Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni."
Szaladhatsz
Mégegyszer elmondom. Nem az ószövetségi írásokkal van bajom. Attól még, hogy Péter isteni tekintélyű elhivatottnak tartja Pált, még egyáltalán nem isteni tanítások vannak Pál leveleiben.
A Jelenséek könyvére sem nem hivatkoztam, róla sem nem állítok semmit, de senkitől se fogadok el rá való hivatkozást, mert senki - a fantáziadús irásmagyarázókat kivéve - nem képes szimbólumaira valós magyarázatokat adni. A jlenések könyve végén levő kijelentés, hogy semmit ne vegyen el senki a könyvből se hozzá ne tegyen semmit, ez természetesen EGYÁLTALÁN NEM A BIBLIÁRA vonatkozó kijelentés, pedig a keresztény elöljárók ezt szertik használni a Bibliai egységének az igazolásaképp.
A Timótheusnak szóló idézet nem a Biblia ihletéséről szól, hiszen akkor még MEG SEM VOLT A BIBLIA. Hanem Timótheusnak a gyerekkorától kezdve megismert írásairól beszél Pál, ami nem egyenlő azzal, amit a csalhatatlannak magukat kinevező pápák összeállítottak a Biblia neve alatt saját hatalmuk isteni igazolásának a bizonyítására. Jóval később, mint ahogy a Timótheusi levél megszületett.
A felsorolt próféták és apostolok SEM A BIBLIA HITELESSÉGÉT igazolják, kár rájuk hivatkozni. Hiszen sem Salamon, sem Jézus, sem Pál és Péter, sem Júdás idejében a Biblia még meg sem volt. Tehát csak biblikus fogás ezeknek a nevében hivatkozott írások alapján a Bibliát isteni igazolású írásnak beállítani, JÓLLEHET tartalmaz bizonyságokat és tanításokat istenről, Jézusról. De TARTALMAZ emberi tanításokat és rendelkezéseket is, mint ahogy Pálnál folyamatosan bizonyítom. Sőt egyéb pontatlanságok, hiányosságok, emberi tévedések fellelhetőek az EGÉSZ BIBLIÁBAN.
Jó lenne ha tehát az Isten embere nem a betűkhöz, hanem az igazsághoz kezdene inkább ragaszkodni.
Teljes mértékben elfogadom annak a lehetőségét, hogy van a környezetedben igaz és jót cselekvő ember. Azonban nyugodtan kiérezhető ennek az ellentéte a szavaidból, hiszen állandóan azt igyekeztél bizonyítani, hogy senki sem jó csak az isten, nicsen csak egy igaz is, mit gondolhat ezen bizonyításaid után BÁRKI IS? Talán ismersz egyet és meg tudnál nevezni?
Tehát teljesen egyetértünk az alábbiakban:
Nem fogadom el az Isten Igéjének tartott Bibliát tekintélyként, ennélfogva nem is alkalmazkodom a tévedéseihez, és ha ezt hívod balgatagságnak be is vállalom.
Viszont te nem értetted meg, hogy minden szavam Jézust emelte volna ki a Páli és igeértelmezők homály borította tanításainak a tömegéből.
A válaszokat inkább semmisnek szoktad venni, mert nem egyezik a biblia magyarázatoddal.
A házasságkötéssel kacspolatban én azt általában esküvőhöz kötöm. Te nem? Na most az Édenkertben történt esküvőről még nem hallottam. Hogy az Isten férjnek és feleségnek tekint egy párt, ez inkább azt igazolja, hogy házasságkötés nélkül is tud Isten egy párt férj-feleségnek tekinteni. Ez persze egy kereszténynek elképzelhetetlen. Tehát biztos megválaszolatlannak fogod érezni a kérdésed.
Mi az hogy alapfogalom szerinted? Valami olyan állításra gondolsz, amit megfellebbezhetetlen igazságnak jelentünk ki mert benne van a Bibliában? Valóban azt ÁLLÍTOM? hogy a Bibliában nem csak az Istenről és Jézusról szóló bizonyságokat találunk, hanem emberi tanítások és rendelkezések tömegével is.
János 5,39-40
Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jõni, hogy életetek legyen!
A test többszintűségét azért nem látom a Bibliában, mert nincs benne, a mai modern írásmagyarázók találmánya a bibliai ellentmondások elleplezésére.. Számomra az ember EGY, testével, lelkével, szellemével, kívánságaival, indulataival, érzelmeivel és gondolataival együtt. (Kihagytam valamit?) Ezt most így nem találod meg a Bibliában.
Én észrevettem, hogy Pál önmagának ellentmondva minden bűnt a testen kívülre helyez az 1 Kor levélben. Te nem vetted észre, hogy ez ellene mond saját okfejtésének, amelyben a bűnt viszont a testben kárhoztatja Róma 8 szerint.
Pállal szemben le is vontam egy csomó konzekvenciát, megerősítettél abban, hogy nem csak Pál tanításait kell bírálnom, hanem a mai írástudók egész seregének az ujonnan kitalált igemagyarázatait is bírálnom kell.
Valóban nem fogadom el a tíltást önmagában bűnnek, hanem a bűnre vonatkozó tiltásról beszélhetünk egyedül.
A hozzászólásod többi részét (Édenkert stb) nem azért nem felelem most meg, mert figyelmen kívül hagyom, hanem mert már megválaszoltam. Tehát olvasd el okfejtéseimet mégegyszer, ha nem értetted meg, akkor kérdezzél bátran.
Miért sértődnék meg? Sértődékeny sajna vagyok ugyan, de nem ilyen dolgokra. Hogy miért ragaszkodok a felebarátom feleségéhez? Hát őt kívántam meg! Ez nem elég? :) Vagy írhatnám, hogy a bűn ereje a törvény. Magyar szólással, a szomszéd kertje mindig zöldebb. Egyébként ha a saját feleséged miatt agyonütnél, nem gond, úgyis halálbüntetés lenne az ítélet, kár, hogy ha sikerült a csábítás, a feleségé is. Egyébként a féltékeny férfi haragjáról ír is valamit Salamon...
Nem beszéltem el melletted, mindenre megfeleltem becsülettel. Nyiss egyszerre két ablakot, nézd a kérdéseidet, és tekintsd a válaszaimat, meg lehet őket találni.
Csak a sorrend, és a csoportosítás más.
Csodálom, hogy nem vetted észre, meg sem gondoltad, utána sem néztél. Vagy lehet, hogy csak a kifogás miatt tagadod?
Egyébként örülök, hogy megszűnt a párbeszédünk, mert nem volt építő, semmire sem volt jó, hiszen nincs közös alap (tekintsd ehhez bemutatkozásomat). Így hitbeli dolgokról tök értelmetlen vitázgatnunk.
Amit a szamaritánusról írtam, az viszont hasznos volt (nekem, hogy megfogalmaztam). Nem értek egyet a szokvány értelmezgetésekkel, miért is ki az ember felebarátja, és megerősödtem eltökéltségemben. Tehát jó, ha azt jobban ki is tudom fejezni, miért nem.
1./ Sem az Ige – Biblia, sem Jézus Krisztus nem kard, - csak annak használják sokan, -hanem élet.
2./ Ezért mérgeskígyókat küldött az ÚR a népre, és azok megmarták a népet, úgyhogy sok izráeli meghalt. – így volt, és így van a farizeusok olvasatában az írásból tévtanítás…
3./ Jézus sem hagyta volna magát.
4./ Ha nem látható, honnan veszed, hogy nem a tejúton túl van?
1. A bibliai szimbólumok sokrétűek. A kard is ilyen például, általában az Igét szimbolizálja, s azzal hadakozónak mutatja Istent, amely köztudottan kéttélű, és öl és megelevenít. Nem hiába rémült meg a korábbi jézusképétől teljesen másnak látott feltámadott, dicsőséges Jézustól (és többek között a szájából kijövő kétélű kardttól!) János a Jelenések könyve elején (1,16.). Ez a kard, az Ige valóban nem csak megelevenít ugyanis, hanem testi halált is okozhat. Ilyen is lehet Isten Igéjének a természete, ilyen is lehet az Isten tekintélyével kimondott szó ereje (Jel.19,21.).
A kígyó is állat is egyben, és szimbólum is. A testét adta a Sátánnak, hogy szóljon általa, emiatt átkozott lett, ahogyan Júdás is. Péteréket kikérte a Sátántól Jézus, emiatt nem vált hasonlóvá Júdáshoz az élete, holott Ő belé is bement a Sátán, hogy szóljon rajta keresztül. Ha nem kérte volna ki Jézus Őket, akkor a megtagadás nem csak 3-szor következett volna be Péternél sem...
2. Aki ezt olvassa, az olvassa alaposan (4.Móz.21,4-9.):
- a kígyók nem holmi közönséges kígyók voltak, hanem "tüzes kígyók",
- ezek a "tüzes kígyók" marták meg az embereket,
- azokat, akik először "megkeseredtek lelkükben" (4.)
- majd "szóltak Isten ellen" (5.),
- azaz"vétkeztek az Úr ellen" (7.)
- majd a bűnös, a kígyó által megmart emberek feltekinthettek a megfeszített kígyóra, s így életben maradhattak.
Az embernek a kígyó általi megmart állapota a bűn hordozója által megbélyegzett, bűnbe került (a bűn által megmart) emberi állapot. Ez a marás bélyeg, ami egy romlást, a halálra vezető romlást hozta azoknak az embereknek az életébe. Ebből a romlásból csak úgy tudtak kikerülni, ha a bűn hordozójára, a kígyóra megfeszítettként, megöltként tekintenek, s azt nem engedik magukhoz közel. Azokhoz, akik nem vétkeztek az Úr ellen, nem fért közel a kígyó, azokat nem marta meg a halálos mérgével. Mert nem volt joga rá, hiszen azok nem vétkeztek.
Ugyanígy a bűnöket, vétkeket a fára a testében felvivő, azt ott megfeszített Jézusra feltekintők életben maradnak. Erről beszél Jézus a Ján.3,14-ben.
Megjegyzi az Ige, hogy a Mózes által akkor csinált kereszten függő érckígyót, mint tárgyat később elkezdték a zsidók a bálványimádáshoz hasonlóan hamisan imádni, meg nem értve még azt, hogy ez egy szimólum volt, aminek a tartalmát kell a szívbe beírni, s nem a tárgyat kell elővenni (5.Móz. 30,6.) és imádni. Emiatt maga az érckígyó nem segített senkin, mert nem a tárgy volt akkor sem a lényeg, hanem az átvitt tartalma. Emiatt össze is törték, amikor erre rájöttek (2.Kir.8,14.).
3. Csak akkor lesz az emberből Isten, ha hagyják magukat. Pál nem hagyta korábban sem (Apcsel.14,11-13.), Heródes hagyta, emiatt nagyon gyorsan meg is halt.
A kígyó mardosni akarja továbbra is az embert, az Isten akaratát követőket is, de nem árthat azoknak. Ez lett megmondva Évának is anno, ezen ígéret alapján nem lett testi szinten sem baja Pálnak a kígyó marásából. A Márk 16,18-at már nem is említem ehhez, mert tudom, hogy nem fogadod el az Igébe tartozónak.
4. A tejúton innen, a látható első felett (eddigi tudomásom szerint).
Márpedig az Isten által gonosznak minősített kívánság bizony már lehet bűn, már azzal megvalósulhat a bűnös cselekedet.
Már a paráznaság gonosz kívánsága bűn, azzal megvalósul paráznaság cselekedete Jézus szerint (Máté 5,28.). A más tulajdonát kívánás már szintén bűn a 10. parancsolat szerint.
1. Jézus csak a mostani zsidó (protestáns) ószövetségből idézett, de azokból szinte kivétel nélkül, mindvégig Isten szavaként, annak tekintélyét tulajdonítva ezen írásoknak, s így adta ezeket az akkori környezete és mi elénk is.
2. Jézus az ószövetségi írásokat "fel nem bonthatónak" nevezi (Ján.11,35.).
3. Péter is az ószövetségi írásoknak a Szent Szellemtől, mint szerzőtől származó voltát bizonygatta (1.Pét. 1,20-21.).
4. Péter Pál leveleit sem Pál saját bölcsességének tudja be, hanem Pálnak Istentől "adatott" bölcsességnek (2.Péter 3,15-17.).
5. Salamonnak is így adatott természetfeletti "bölcsesség", ebből születtek meg az Igébe bekerült írásai (Példabeszédek egy része, Prédikátorok könyve). Emiatt feladatnak is tekintve ír az élet kérdéseinek a tanulmányozásáról. Az eredmény - bámulatos, mert Isten bölcsességének egy része tudható meg azokból.
6. János Jézus Krisztus kijelentésének nevezi a Jelenések könyvét, s annak végén figyelmezteti az olvasókat, hogy ez Istentől való "prófétálás könyve", amihez sem hozzátenni, sem elvenni nem szabad belőle.
7. Pál szintén a teljes addigi írás Istentől ihletettségét bizonygatja, Péterhez hasonlóan (2.Tim.3,16-17.).
8. Pál az 1. Tim.5,18-ban már az akkor valamely formában tudott és kész Lukács evangéliumból idéz, mint "Írás"-ból.
9. Pál a Jézus Krisztus által hirdetett evangélium megjelentetésére példaként már a kora prófétai írásait is felhozza, "prófétai"-nak mondva azt.(Róma 16,25.)
10. Pál rendelkezett arról, hogy a kolossébelieknek írt levelét Laodiceában is felolvassák (Kol.4,16.).
11. Júdás a Jézus apostolai által mondott beszédekre való megemlékezésre buzdítja a levelének címzettjeit (Júdás 17.).
Magyarán nem a "bibliai írástudók legfontosabb feladata a teljes Bibliát isteni ihletettségűnek beállítani", hanem Jézusnak, Péternek, Salamonnak, Jánosnak, Pálnak, Júdásnak, stb...
Persze Ők is "bibliai írástudók", azaz, ha pont "rájuk" gondoltál, akkor szaladok elnézést kérni Tőled!
Én nem ítélkeztem. Megítélni megítélek mindent, de elítélni nem ítélek semmit, mert az Isten dolga. Megítélnem meg kell mindent, mert az az én dolgom, de a végső döntést, az elítélést majd Ő mondja ki. Akkor sérteném meg az igazakat, ha a megítélést elhagynám, és akkor, ha elítélném Őket - Isten helyett.
Ha érted a különbséget, akkor érted, ha nem, akkor az a Te dolgod. Én leírtam.
Az pedig egyszerűen nevetséges és sértően általánosító állítás Tőled, hogy "Azért,mert a környezetedben senki sem igaz...". Ha Te ezt így látod, az szintén a te dolgod, az pedig, hogy e ezt a sértő megítélést valószínűsíted az "én környezetemre" - az bizony Téged minősít!!!
Te vizsgáld a Te környezetedet, én vizsgálom az enyémet. Én nem minősítettem a Te környezetedből mindenkit "nem igaznak", kérlek Te se tegyél ilyet az enyémmel kapcsolatban!
Rendben?
Az, hogy Te Salamont a Préd. 7,20. általa történt leírása miatt, Jánost az 1. Ján.1,8.10. általa történt leírása miatt "bűnös"-nek mondod, ahelyett, hogy annak tartalmát megértenéd - az a Te dolgod.
Annyiban a "mi" dolgunk ez csak, hogy ismételten látható, hogy Te
- nem fogadod el Isten Igéjének a tekintélyét,
- nem vagy hajlandó a gondolataidat az Isten Igéje felé alázattal odafordítani,
- a tanulmányozásában való restséged és alázatod hiánya miatt balgataggá, annak a lényegi dolgait fel nem ismerővé válsz, ahogyan az emmauszi tanítványok könnyen azzá váltak volna Jézus segítsége nélkül (Luk. 24,25.). Mert nem ismerték fel Jézus nevének leírása nélkül az ószövetségben leírt szükséges jelekből a szemük előtt évekig szolgáló, e jeleket betöltő Jézust Messiásként. Most Te sem ismerted fel emiatt, hogy Salamon és János miről írtak itt.
Mert sem János, sem Salamon nem azt mondta amit itt Te, hogy az "embertalapvetően hamisnak tartanák", hanem csak annyit mondtak, hogy nincsen olyan ember a földön, aki csak jót cselekedne és ne vétkezne. Emiatt nincsen olyan ember, aki mindig igazat, jót cselekedne. Ennnyiről beszéltek, nem többről.PONT.
Az már csak hab a tortá(do)n, hogy rólam úgy beszélsz, mintha én bármely magyarázatot bárkitől is átvettem volna. Leszögezem Neked is azt, amit másoknak már leírtam többször, mert ezt ezek szerint eddig nem tudtad rólam:
Én mindent alapvetően a magam igetanulmányozásából írok, azaz nem veszek elő semmilyen más forrást (tanítást könyvekből, kazettákból, stb...) egy-egy kérdés megválaszolásához, csak a Bibliát. Azaz Te Velem értesz egyet bármiben is, amikor egyetértesz és Velem nem értesz egyet bármiben is, amikor nem értesz egyet - nem felekezetekkel, bibliatanítókkal. OK?
Te amiatt nem válaszolsz érdemben, mert több ok miatt egyszerűen nem tudsz válaszolni.
Nem tudod beismerni sima tárgyi tévedésedet, inkább próbálod elkendőzni.
Nem tudod azt mondani az alázatod hiánya miatt például, hogy "bocs, tévedtem, hamisan állítottam azt, hogy az "Édenkertben nem köttetett házasság", és azt is hamisan állítottam, hogy egy ilyen tartalmú állításba "belereng a Biblia"."
Nem az Igéből meríted az alapfogalmaidat.
Nem az Igéből meríted az alapöszefüggéseidet.
Nem veszed észre elvakultságod és az igebéli tudatlanságod miatt, hogy az Igében Jézus is, Pál is (és mások is) több szinten beszélnek a testről.
Nem veszed észre, hogy van külön említve puszta fizikai test, és van olyan, amiben benne van a lélek, a szív, a gondolat, az akaratiság.
Nem vetted észre a dolgozatodnak az 1. Kor. 6-ot taglaló részében azt sem, hogy Pál a puszta fizikai testen kívűlre helyezte "minden bűn cselekvését"(1.Kor. 6,18.)!
Nem vetted észre azt, hogy amikor én a dolgozatodnak erre az ALAPhiányosságára felhívtam a figyelmedet, akkor Neked gyorsan le kellett volna Pállal kapcsolatban egy csomó konzekvenciát vonnod!
Nem vetted észre, hogy e felületességedből származó egyértelmű tévedésed miatt Pállal (és Jézussal) kapcsolatban be kellett volna látnod azonnal alapdolgokat! Bizony be kellett volna látnod azt azonnal, hogy mindketten valóban két szinten értelmezik a test és a bűn kapcsolatát!
Nem vetted észre, hogy mindketten az akaratisággal, gondolatisággal, lélekkel, szívvel rendelkező testi egészbe helyezik a bűn megcselekvésének lehetőségét, s nem a puszta fizikai testbe!
Nem fogadtad el a bűnnek az ószövetségben több helyen (azaz nem Pál által) definált fogalmát, ami bizony Isten kijelentett és az ember által megismeretett (parancsolatban, törvényben, lelkiismeretbe, szövetségben) akaratának a tudatos áthágását jelenti (Ezék. 33,14-16.).
Nevetséges ez a rúgodozásod Isten Igéjével szemben, s az abban definiáltaknak a Te általad (mindenféle igei alap felmutatása nélkül!) kreált fogalmakkal való helyettesítése szintén.
A "bibliai tényekre" pedig Te ne hivatkozzál!
Mert
Neked okozott gondot összekapcsolni az édenkerti kígyót a Jel. 12-ben és 20-ban leírt "ama régi kígyó" Sátánnal azonos fogalmával. Azaz Neked egyszerű szövegértési gondod van akkor, ha nincsen leírva az édenkerti történetben az, hogy az által a kígyó által bizony a Sátán szólt Évához.
Neked okozott gondot észrevenni, hogy más teremtményekbe is belement így a Sátán, s szólt rajtuk keresztül. Pedig erre is hoztam példát (Júdás, Péter).
Neked okoz gondot egyedül ezt összeadni, s levonni a Jelenések 12-ben megfogalmazott tanulságot, hogy bizony "ama régi kígyóban" abban az "édenkerti régi kígyóban" márpedig a Sátán volt.
Neked okozott gondot azt az egyszerű bibliai tényt elfogadni, hogy Éva is ismerte az egyetlen tiltó parancsolatot. Ennek általam történt bizonyítása után persze már az okozott Neked gondot, hogy az igebéli tévedésedet beismerd.
Neked okozott gondot a még létezésében meghalt szellemmel élő emberekről belátnod azt, hogy Jézus milyen szintű halál-állapotuk miatt nevezi Őket vajon sok helyen halottaknak (Luk.15,24.32.; Máté 8,22.; Jel. 3,1-2.)?
Neked okozott gondot az, hogy rájöjj, hogy ugyanezen embereket ugyanezen ok miatt nevezi halottaknak János is (1. Ján.3,14.) és Pál is (Ef. 2,1-5.).
Neked okozott gondot az, hogy rájöjj, hogy mindezen részben halott és élő állapotú emberek halott részének az AtyaIstennel-, az Ő akaratával szemben elkövetett bűnt/vétket írja az Ige mindegyik idézett helyen!
Te emiatt nem bizonyítottál semmit, csak azt, hogy nem csak Pált nem érted, s általános érvényű alapállításait hagyod könnyeden figyelmen kívül a dolgozatodban (1. Kor. 6,18-19.; Ef. 5,28-29.), hanem magának az Igének más tényszerű állításait is a bűnről, a Sátán személyéről, Éva szerepéről, a testnek, a halálnak, a létezésnek és az életnek az Igében egyszerű módon elénk adott különböző szintjeiről, a házasság fogalmáról, az "egy testté" levés fogalmáról, Jézus egyszerű definíciójáról Istenről, mint egyedüli jóról, s arról, hogy minden csak hozzá viszonyítva lehet jó e világban, stb, stb...
Szóval Te ne emlegess itt semmiféle Tőled származó igei bizonyítást, mert bizony adósa vagy e topiknak számos alaptévedésed tanulságainak nyilvános levonásával!
Ezek közül néhánnyal kapcsolatban (pl. házasság bizony köttetett az Édenkertben, Éva bizony tudott a parancsolatról, Pál bizony a bűnt a puszta fizikai testen kívűlre tette (1.Kor.6,18.), stb...) kezdetnek nyilvánosan vonj le itt konzekvenciákat, merthogy ezeket eddig elhagytad! Ha ezt megteszed, akkor lehet tovább folytatni a topikodat érdemben, azonban, ha ezeket az igebéli tárgyi tévedéseidet sem korrigálod, akkor nevetséges maradsz az ezekkel korábban szemben megfogalmazott állításaidnak az Ige által bizonyított tarthatatlansága miatt!
Üdvözlettel:
vm
(itt felvetettél még két dolgot (a "jó" fogalmának továbbvitelét, és a "tökéletesség" elérhetőségének kérdését), amivel most nem foglalkozom, mert nem vagyunk túl az előzményeken. Az előzményeket zárjuk le, vond le kezdetnek minimum azt a 3 tanulságot, amit a vastag betűs részben említettem, s majd utána menjünk tovább e kérdésekre. Mert Isten Igéje "kissé" mást mond ezekkel kapcsolatban is...)