Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Szóval az ember eltervezi a múzeumlátogatásokat, aztán az ember unokatesója meg végez:),így két olyan kiállítást is láttam,amit nem terveztem,de egyáltalán nem bántam meg. (A Frida Kahlo és a sorozatgyilkosos még várat magára,de szándékom szerint nem marad el!)
Az első nem tervezett Kodály Zoltán egykori lakása a Kodály köröndön, ami múzeumként látogatható, előzetes telefoni vagy e-mailes bejelentkezés után. Unokatesóm nagy szervező, így jutottunk el ide. Kezdésként meg lehet nézni egy kb. 30 perces dokumentumfilmet Kodályról, amiben maga a mester is megszólal és az életét is végig veszik, ez jó alapot ad a kiállítás megtekintéséhez. Az ebédlő, a szalon és a dolgozószoba eredeti berendezésekkel, csodás cserépkályhákkal, műalkotásokkal, Kodály által gyűjtött bokályokkal örvendeztet meg. A valamikori hálószoba pedig Kodállyal kapcsolatos időszaki kiállításoknak ad helyet. Sok a tárgyi dokumentum, pl. Kodály jegyzetei, levélvázlatok, a frakkja, plakátok a művei előadásairól, néhány érdekes fénykép Kodályról (pl. amerikai tartózkodása alatti fürdőzés egy vendéglátójánál medencében - rózsaszín úszósapkában:)
A másik terven felüli a Várkert Bazár Déli palotájában az Új világ született - Európai testvérháború (1914-1918) c. állandó kiállítás. Unokatesóm magyar-töri szakos ált. iskolai tanárnő,így még érdekesebb volt vele végigmenni. Alaposan végigveszik a "nagy háború" előzményeit, következményeit, szereplőit, rengeteg idézet, korabeli tárgy és enteriőr segít belehelyezkedni az adott korszakba. Megelevenedik például Ferenc József dolgozószobája (itt egy érintőképernyőn végig lehet venni a császár egy átlagos napjának napirendjét - koránkelő és rendkívül kötelességtudó, szorgalmas hivatalnok volt), Erzsébet királyné is megidéződik, pamlagon ülve, előtte nagytestű kutyája. Bemehetünk egy lövészárokba, láthatunk aknavetőket, beolvasztásra váró harangokat. Foglalkoznak a nők szerepével a háború alatt. Megelevenedik nagyon élethűen egy gázálarcot viselő ló és lovasa (engem ez fogott meg a legjobban, furcsa módon riasztó, ahogy az állatokat is "bevonjuk" a konfliktusainkba), volt még vöröskereszttel jelölt hírvivő kutya, gázálarcos gyermek, korabeli gyerekjátékok, orvosi műszerek, hadikórházi imakönyv stb. Felidézték Tiszta István alakját valamint az ő Károlyi Mihállyal vívott pisztolypárbaját. Még Rudolf trónörökösről is szó esik, habár ő ugye nem érte meg a világháborút.
Augusztus 20-at én is otthon töltöttem. Két program is lett volna a közelemben, de én sokalltam a pluszokat. Nem, az ország tortáját nem kóstoltam, az Ízek utcáját nem látogattam meg, amúgy is meleg volt, hát még egy csomó tűzhely mellett! A tavalyi Pöttyöst megkóstoltam, de nagyon nem ízlett, száraznak és unalmasnak találtam.
Hát nagyon szép tartalmas programod volt és nagyon jól tudod leírni is, élvezet volt olvasni! Köszi :-) Én aug.20-át a magam lusta módján itthonlevéssel ünnepeltem, piszok meleg volt,nem nagyon mozdultam ki a lakásból.
Esetleg kóstoltál-e ország tortáját? (a cukormenteset esetleg?) Én még nem, de egy-két helyen elég lehúzó kritikát olvastam róla, mondjuk ez nem jelent semmit,attól még lehet jó,ha valakiknek nem ízlik.
Tegnap ellátogattam a Mesterségek Ünnepére. Bíztam abban, hogy kissé kevesebben lesznek, mint az ünnepek alatt. Nem is tévedtem, elég könnyen lehetett nézelődni,
A kiállítás ezúttal a szövés-fonás köré épült, sok ilyen tárgyú kiállítást láttam, sok olyasmit, ami számomra érdekes újdonság volt. Ezek egyike a kártológép volt, ilyet még nem láttam. Bevallom, amikor eleinte megnéztem, azt hittem, egy túlméretezett kutya – illetve macskakefe. Illetve két kefe. Ezek egyikéről a másikára fésülgették a birkagyapjút, ezzel a szennyeződések jó részét is eltávolították. Aztán kártológépre került, amit ott láttam, az egy házi használatra szánt apróság volt, viszont remekül működött. Az innen kikerült, immár egyirányba fekvő szálakat már lehetett fonni.
A szomszédban egy nő kenderszálból szőtt lepedőt, de a munkája mellett ráért beszélgetni. Azt mondta, hogy a kenderszál újból divatba jött, aminek nagyon örül. Én is.
Jó pár szövőszéket láttam, érdeklődve néztem őket. Pár évvel ezelőtt próbálkoztam szőnyegszövéssel, de nem állíthatom, hogy túl jó voltam benne. Itt viszont láttam olyan szövőkeretet, amit szívesen kipróbáltam volna. Elég széles volt a keresztszál, legjobban egy lapos cipőfűzőre hasonlított, a hosszanti szintén. Két oldalon szögek volta beverve, arra kellett kifeszíteni. Legjobban egy iskolás korombeli papírfűző játékra hasonlított.
Nézelődtem egy gubacsapónál, ismét elkezdték ezt a régi mesterséget. Ezek már nem az ismert hosszú szőrű gubák voltak inkább télikabátra hasonlítottak, bármelyiket szívesen felvettem volna.
A mellette lévő asztalon egy kalapos állított ki. Ötödik generációs mester, aki évente megrendezi a kalaposok ünnepét, és van egy kalapmúzeuma is Balmazújvárosban. Ő az egyetlen, aki pásztorkalapokat gyárt, méghozzá hiteleseket. A pulton volt egy könyv is, ebben mutatja be pl. a gulyások kalapviseletét. Meg kell adni, a gulyás, aki a kalapot viselte, szintén figyelemre méltó volt, roppant markáns egyéniségnek tűnt.
Nem messze ettől szembejött velem a kalap egyik viselője, csikósnak véltem. Fehér bőgatya, fekete szűr, kalap és csizma. A mellette lévő férfinak nem tudtam a mesterségét, de mezítláb járt. Később több látogatónál is észrevettem. A kavicsos részeken nem lehetett túl kellemes, de az ő dolguk. A szövőszék lábítóját mindenki így nyomkodta, ez természetes.
Sajnos, elég meleg volt, bár a Duna felől mindig fújt egy kis szél. Észrevettem, hogy minden, árnyékban lévő vízszintes felület padként szolgálhat és ezt is tette.
Igaz, voltak székek is, főleg a színpad előtt. Persze, hogy ott is elücsörögtem, főleg, mert egy zenekar kellemes melódiákat játszott. A programból megállapítottam, hogy a Kóló délszláv zenekar volt az, nagyon megtapsolták őket. Hallgattam volna tovább is, de kisütött a nap, és én valamivel hűvösebb helyet kerestem.
A tizedét sem tudom felsorolni, amit láttam-hallottam, csak egy-két újabb részt említek meg. Az egyik kínai standnál teakóstoló volt, érdekes, csöpp pohárban adták az italt. Egy fiatal
kínai lány töltötte, kecses kis kannából aprócska poharakba. Megtanultam, hogy a pohár kifelé hajló szélét kell két ujjal megfogni, így nem süti a kezet. Az íze is egész jó volt.
Több késes is kiállított, de a szokott kovácsműhelynél ezúttal nem fokosokat, hanem baltákat állítottak ki, ezek nem minden esetben a faaprítást szolgálhatták.
Olyan jegyet váltottam, amivel a Nemzeti Galériába is be lehetett jutni. Pirulva ismerem be, hogy egy kicsit csaltam, mert nem ácsorogtam a tűző napon, várva, hogy sorrakerüljek, hanem beslisszantam egy mellékbejáraton. Mint kiderült, a kiállítók itt vehették át az ebédjüket, és alighanem rólam is ezt hitték.
Egyébként a sort kivárók a Frida Kahlo kiállításra tartottak, én viszont inkább a történelmi képeket nézegettem, abból sem sokat. Jó néhányat már ismertem albumokból, de volt néhány újdonság is. Például egy mindössze sarut viselő fiatalember szobra, aki egy éktelen nagy pallosra támaszkodik. A lába előtt heverő, nagyméretű, szakállás-bajszos fejből ítélve,
Dávidhoz és a néhai Góliáthoz volt szerencsém. Feltűnt még egy Csók István festmény, is, templomi úrvacsoravételt festett meg, azért tetszett, mert a fekete-fehér színek rengeteg árnyalatát tartalmazta.
Még nézegettem egy kicsit, de ennyi kép és szobor között az ember gyorsan telítődik. Újra kimentem, a szomjúság ellen egy tokaji borból készült hosszúlépéssel védekeztem, majd sikerült csodás helyet találnom a kút párkányám, árnyékban, és időnként egy-két hűsítő vízcseppet is fújt rám a szél. Egyébként is jó hely volt, mert előttem egy kovács gyártotta a kis díszpatkókat, nem messze tőlem pedig egy tárogatós játszott.
A kút egyik figurája egy solymászt ábrázol,akinek egy kutya fekszik a lábánál. Nos, egy anyuka felemelte a kislányt, hogy simogassa meg a kutya lábát. Akkor vettem észre, hogy ez a mancs is szép fényesre kopott.
Ekkorra már elfáradtam, indultam hazafelé. Hazaérve gyors zuhany, és máris jobban éreztem magam. Az igaz, hogy a nap hátralévő részében úgy éreztem, hogy rosszul csavarozták be a lábaim, de megérte!
A változatosság kedvéért egy újabb darab, ami a párkapcsolatok útvesztőjéről, buktatóiról, örömeiről szól. Rezes Judit és Szabó Győző közös darabja, egy párkapcsolati játék, saját megélt történetekkel, tánccal és zenével. Van ebben játékosság, hódítás, szenvedély, ragaszkodás, összetartozás és szabadság iránti vágy, hűség és eltévelyedés, visszatalálás, újraindulás, az érzelmek és helyzetek széles spektruma. Kendőzetlenül. Azt kellett megállapítom, hogy Rezes Judit sokkal jobb nő (különösen a megjelenése, stílusa, mozdulatai) és kiforrottabb színész, mint Szabó Győző akár férfiként, akár színészként, még ha ismertebb is.
Évek óta telt házzal megy Csányi Sándor által játszott A férfiagy – avagy nincs itt valami ellentmondás? – című darab a Tháliában és oda nem sikerült jegyet szerezni, most szabadtéri előadás során láttam.
Egy amerikai stand up-os írta a darabot, melyben a nő ott hagyja a férfit és kap két hét gondolkodási időt, hogy találja ki, mit rontott el a közös életük során.
És akkor ő elkezdi a hangos merengést férfi és nő kapcsolatáról, sok sarkosított, kiélezett helyzeten, sztereotípiákon át. Hol setén sután tépelődősen teszi ezt, hol simán átmegy hím sovinisztába, de mindvégig lázasan fejti a rejtvényt, hogy mit gondolhat a nő. Örökzöld téma, csontig lerágva, ennek ellenére tökéletes kikapcsolódás, sok nevetéssel.
Egyetértek, ezért tervezem péntekre a látogatást, akkor még sincsenek annyian. Az árak tényleg az égig érnek, nem is hiszem, hogy két teli szatyorral ballagok haza.
Szeptemberben lesz borfesztivál is, szintén a Várban, de ott aztán végképp sokallom a belépőt, úgyhogy nem biztos, hogy elmegyek, még akkor sem, ha kedves, hangulatos rendezvény.
Ne add fel A Mester és Margaritát! Én másodszorra is elolvastam - közel 20 év különbséggel - és míg az első alkalommal szinte semmi nem maradt meg és nem értettem az egészet, másodszorra igencsak élveztem! Azt hiszem, írtam erről a Milyen könyvet olvasol éppen?-ben.
Meg arra is, hogy A Mester és Margarita népszerűsítése Horgas Eszter szívügye volt, életem során háromszor ugrottam a könyvnek, de ezidáig bejezetlenül került vissza a polcra és nem adtam fel :)
Szeretném megnézni, csak nagyon messze van a lakásomtól. Azért megnézem, csak legyen egy kicsit hűvösebb. A Mesterségek Ünnepén pont elég meleg lesz, csak nem szeretném kihagyni.
Múlt pénteken a nagy meleg dacára ebéd után felkerekedtem és elmentem a Vendéglátóipari Múzeumba "Jucikát" nézni (meg ami még sikerül). Végül is 3 tárlat "fért belém" illetve az agyi kapacitásom ennyit bírt. Természetesen még vissza fogok menni a többi miatt, mert alapvetően nagyon kedves,hangulatos múzeum, 5 percre a munkahelyemtől, akár egy rövidebb pénteki munkaidő letelte után is beiktatható.
Az emeletre kell felkaptatni a Mit vásárolt Jucika... kiállításra. A bejáratát egy életnagyságú kutyaszobor őrzi (talán vizsla?), már csak ezért is szimpatikus a múzeum:) Érdekes volt végignézni a reklám, a hirdetések alakulását az 50-es évektől a 80-as évekig. Először didaktikus, optimista, vonalas hirdetésekkel, mondhatnám propagandával találkoztam,aztán ahogy változott a politikai helyzet,úgy változtak a reklámok is. Meg kell mondjam, nosztalgiát is ébresztett bennem a kiállítás, mert a 70-es,80-as évek a gyerek- és ifjúkoromra esnek és az akkori ikonikus reklámokra jórészt emlékszem már. (Valahogy az az érzésem,hogy akkor talán egyszerűbb volt a világ?...) A kiállított tárgyak közül is rengeteg ismerőst találtam, a porszívót, a Sokol rádiót, a kávéfőzőt, a Márka üdítős üveget, stb. Érdekesek voltak a visszaemlékezések arról,hogyan készültek a reklámfilmek, szép gesztus volt megemlékezni Sass Istvánról is.
Ugyanezen a szinten található az IBUSZ … mert úton lenni jó! c. kiállítás. Erről nem is tudtam,de ha már itt voltam, megnéztem ezt is. Ugyan én soha nem utaztam IBUSZ-szal,de a székházuk a Felszab téren volt, s én a Felszab térre jártam 2 és fél évig dolgozni az egyik Klotild-palotába. Ez is nagyon érdekes volt, nem is gondoltam volna, milyen régi cég ez. Pl. a jogelődje 1904-ben rendezte meg Magyarországon az első bikaviadalt az állatkerti tó leeresztett medrében. Szerencsére portugál módi szerint, azaz nem a bika haláláig tartott a viadal. Buszmodellek, korabeli bőröndök, IBUSZ-os ajándéktárgyak, utazási számlák (1984-ben egy Japánba történő utazás 115.000 ft körüli összegbe került), na meg egykori utasok és munkatársak beszámolói színesítik a kiállítást.
A harmadik dolog,aminek befogadására még képesnek éreztem magam, az a Krúdy Gyula emlékkiállítás, ("Nekem soha nem volt otthonom") egykori lakásának két szobájában. Az első szobában végigveszik,hol lakott Budapesten Krúdy, szállodákban, albérletekben és utoljára Óbudán. A másik szobában pedig azokat a műintézményeket (kocsmákat, kávéházakat, ivókat, kisvendéglőket) mutatják be - Krúdy idézetekkel - ahol gyakran megfordult. Érdekes de egyben szomorú élete volt az írónak és vele a családjának is... Sajnáltam az első házasságából született gyerekeit és feleségét. Egyébként nem sokat olvastam még Krúdytól. Most gyorsan körbenéztem a könyvespolcaimon és két kötetét találtam, ezeket se mostanában vettem elő: A vörös postakocsi, Egy krónikás könyvéből.
Még bőven maradt a Vendéglátóipari Múzeumban megnéznivalóm, biztos sort kerítek még rájuk.
Nemrégiben rászántam magam némi rendezgetésre, ami mindig hosszadalmas, mert mielőtt kidobnám, legalábbis belekukkantok a régi újságokba. Így került a kezembe a Magyar Hírlap 2005 április 23 szombati száma, amiben őszinte örömmel fedeztem fel, hogy az akkoriban folyó a Nagy Könyv versennyel foglakozik. Százötven magyar és külföldi regényt sorol fel, zanzásítva a tartalmukat. Egyet-kettőt idemásolok, csakis és kizárólag üdítőnek szánom a meleg időre.
Austen Jane: Büszkeség és balítélet.
Sok a házasítandó lány, de kevés a megfelelő kérő.
Durrel Gerard: Családom és egyéb állatfajták.
Olyan állatokat is lehet szeretni, amiket nem lehet megenni.
Tolsztoj Lev Nyikolajevics: Háború és béke.
Minden oroszt név szerint megismerünk, aki résztvett a napóleoni háborúkban.
Verne Jules: Nemo kapitány.
Korlátlan tengeralattjáró-háború.
Christie Agatha: Tíz kicsi néger.
Ha tíz szereplőből mind a tíz áldozat, akkor ki a gyilkos?
Tamási Áron: Ábel a rengetegben.
Egy gyerekkor vége a hatalmas hegyek között, székely humorban bővelkedve.
Szabó Magda: Az ajtó.
A szolgáló a ház ura.
Jókai Mór: Fekete gyémántok.
Gyönyörű történet a kapitalizmusról.
Befejezem, noha még sok van hátra.
Gondolom, sejthető, hogy ezt az újságot nem dobtam ki.
Igen, néha én is átfestem az erkélyen a korlátot, és szívesen csinálom. Igaz, ez nem nagy munka, de így is rájöttem, hogy a legkisebb méretű festőhenger milyen praktikus holmi!
Ott akkor kisebb lehet a felület is, amit ápolni kell. De ez tényleg a tulajdonos dolga. Amúgy néhány évente festjük a kerítést, faházat, kutyaházat és egyebet, azokat kifejezetten szeretem, olyan jó kis rehab tevékenység, meg beszélgetünk is közben, szóval nem terhes, meg hát más a mennyiség is.
Jut eszembe, ez most kb lentebb olyan volt tőlem, amikor kollégámnak beszélek valami íróról vagy színészről, akinek akár a múltja, akár a párkapcsolatai zavarosak, és azt mondja nekem biztosan nem élnék vele együtt, de még nyaralni sem mennék; nem hát, elég ha olvasom vagy látom. :)
Valószínű, hogy így van, de ez már legyen a tulajdonos dolga. Én csak gyönyörködöm benne, ha épp arra vonatozok. Hétvégi háznak nézem, sok van a környéken.
Nagyon szépen ezek a rönkházak, egyik ismerős ilyet építtetett, belül is a fa látszódik, kellemes meleg hangulatú, főként télen. Viszont gyakori ápolást igényel, főleg ahol éri az uv sugár, meg a csapadék. Ilyenkor körbeállványozzák, csiszolás, olajjal kenés, szóval munkás, ahhoz, hogy szép maradjon.
