Keresés

Részletes keresés

Titanilla_ Creative Commons License 2006.05.12 0 0 674
Nem tudom, milyen mennyei csoda hozhat ki embereket olyan eszmékből, amiből hatökrös szekérrel se akarnak kijönni.
Pl. Cserfa leírta (azért említem, mert itt ő is olvassa, nem a háta mögött...), hogy imádkozik Istenhez, hogy mutassa meg az Úr, ha rajtam keresztül akar valamit tanítani (nem emlékszem a pontos szavakra, de ez jött át belőle), de hogy valójában ő, mármint Cserfa erre semmi esélyt nem ad.

Nálam ez azt jelenti, hogy semmi esélyt nem ad Istennek, és annak, hogy esetleg eddig tévúton járhatott. Isten meg nyilván nem fog pedálozni, hogy na, Cserfa, azért mégis gondold már át, amit Titanilla mond, na lécci a kedvemért.
Előzmény: takarito (671)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 673

Én találtam Jézus tanításaiban komoly alapot - bár hiányosan, félreérthetően és eléggé szűkre szabva. Nem csoda, hogy Pál, és utódai a Pálhoz nagyon ragaszkodó írástudók könnyedén el tudják téríteni a kereszténységet ezektől az alapoktól.

 

A Pál által felvázolt alap tényleg nem olyan értékes, ennél már a hippik is többet bizonyítottak, közösségben, szereteben, szellemi és kultúrális életben, békében.

 

De az evangéliumban egy óriási változás magvai is el vannak rejtve.

Kidolgozatlanul, de benne megvan. Mint egy mustármag.

 

Előzmény: Törölt nick (670)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 672

Ám egy közösség sokkal többre lehetne képes, ha nem a tudatlanság és vakhit foglyai lennének, mint hogy egy részeges megtérésén hónapokig ünnepeljenek.

 

Egyszerűen a közösségben a szeretet mellé a vakhitet le kell cserélni MEGÉRTÉSRE.

 

Előzmény: Törölt nick (669)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 671

Persze nem is a kellen van a hangsúly, hiszen Jézus követése is csak ha akarja valaki.

 

Azonban ha valaki erős tudati kötöttséggel bír, és ki akar belőle jönni, akkor felül kell - itt talán kell a jó szó - vizsgálnia minden nézetét, hogy kiderítse igaz vagy téves.

 

Neked talán szerencsésebb a dolgod, nincs ilyen erős kényszerbefolyásod, mint amit Pál a keresztényeknek kialakított. Szerintem, és ez sajnos eléggé látszik is, nekik sokkal nehezebb dolguk van. Ha azért tudsz nekik segíteni, talán segít is.

 

 

 

Előzmény: Titanilla_ (667)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 668

Hát nem magam miatt csinálom.

A biblikusság erős kötözöttség. Abból szinte csak úgy lehet kijönni, ha szinte tételenként, rendelésenként,  tanításonként az ember megtanul különbséget tenni igaz és téves dolog között.

 

Gondolom.

 

De lehet, hogy ez a szélmalomharc.

 

Előzmény: Törölt nick (665)
Titanilla_ Creative Commons License 2006.05.12 0 0 667
Az talán túlzás, hogy ki "kell" deríteni, inkább úgy mondanám, hogy ez is egyfajta passzió.
Én pl. jól elvagyok más szent iratokkal, hinduval és egyébbel, ami belémivódik belőle, az jó, ami nem, az majd máskor.
Amúgy meg inkább élni jó, nem olvasni annyit, mert beszövi a pók a hajunkat, és az nem szép.
Előzmény: takarito (664)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 666

Dehogy beszélek ellenük. Sőt próbálom kihámozni őket abból a keresztény megvetésből, amelybe a mai gyülekezetek a Szent Biblia alapján, Pál érvei segítségével, előljáróik biztatására a társadalom számkivetettjei közé sorolják.

 

Megjegyzem a gyülekezeti elöljárók különösen szeretnek erről hosszan beszélni, hiszen egyetlen bizonyítékot tudnak eredményességük mellett bizonyítékként felhozni, ha egy részeges megtér az alkoholizálásból. Az ilyen példáktól hemzsegnek a gyülekezeti vezetők bizonyságtételei önmaguk igazolására.

 

üdv

 

Előzmény: Törölt nick (657)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 664

A cél, hogy a Bibliában található tanításokat, példázatokat megértsük, nem pedig gondolkodás nélkül, ezért vakhitek segítségével elfogadjuk. Nem a saját elképzelésemmel való egyezés alapján fogadok el a Bibliából dolgokat, hanem megpróbálom megállapítani annak valódi igazságtartalmát. Azt is megpróbálom kihámozni, hogy mi benne az emberi hozzátétel, mert sajnos igaz a beszéd, hogy a Bibliában vannak emberi rendelések és tanítások, nem csak az Istenről Jézusról, cselekedeteikről és tanításaikról való bizonyságtételek.

 

Pál apostol tanításai páldául kimagaslóan verik az élmezőnyt. Ezen túl is ki kell deríteni benne, mi az, ami tévedés, rosszul emlékezés, vagy némi színezés eredményeképp került a Biblia szövegébe.

 

 

 

Előzmény: Domestos (656)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 662

Másképp fogalmazok.

 

Ismerek olyan részeges és narkós embereket, akik sokkal ártalmatlanabbak a felebarátaikkal, mint sok józan és nem narkózó ember.

 

Előzmény: Domestos (655)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 661

Vigyátt mert ha azt mondod, hogy jót kívánni jó, magad viszed bele saját cáfolatodba, nem én.

 

Mi van akkor ha jó egy asszonyt jó kívánsággal megkívánni?

 

Előzmény: CSerfa (653)
prklht Creative Commons License 2006.05.12 0 0 660
Hallottátok, hogy azt mondták: Ne törj házasságot!

De én azt mondom nektek, hogy szívében már házasságot tört az is mind, aki úgy nézett asszonyra, hogy megkívánta azt.

Ha jobb szemed tőrbe ejt, vájd ki, vesd el magadtól! Hasznosabb neked, hogy tagjaid közül egy vesszen el, mint hogy egész testedet a gyehennára vessék!

És ha jobb kezed ejt tőrbe, vágd le, dobd el magadtól! Hasznosabb neked, ha tagjaid közül egy vész el és nem egész tested jut a gyehennára!

 

Talán kezdhetnénk ott, hogy Jézus magát a tízparancsolatot írta itt felül. ( egyszerűsítette le egyetlen parancsolatra )

Ezzel egyértelművé tette, hogy az ószövetség minden ( házassági ) parancsolata már a múlté.

És azt sem mondta, hogy jön majd Pál és további ( házassági ) parancsolatokat, értelmezést add majd.

 

Az biztos, hogy nem azt mondta, kerüljük még a nőkkel való találkozást is, amely magyarázatra a rabbik eljutottak e parancsolatból.

 

A szívben történő házasságtörés rossz dolog, de még nem bűn. Hiszen a szavai szerint még van lehetőség a javításra. Azaz a bűn előszobája, de innen még van visszatérés.

A vétkes szem, szív, kéz, visszatartásával elkerülhető a cselekedet, amely végrehajtásával valóban bűnt követhet el az ember.

Jézus tehát arra hívja fel a figyelmet, hogy előzzük meg a bajt, és erre egy jó módszert ajánlott:

A jó ember szívének jó kincséből hoz elő jót, és a rossz a rosszból hozza elő a rosszat. Mert a száj azt beszéli, amitől túlárad a szív.

 

Azaz, legyél jó, és akkor elkerülnek a kísértések.

 

De, szó sincs arról, hogy valakit felelőségre kellene vonni, még a tett után sem:

"Senki, Uram!" - felelte az, mire Jézus ezt mondta: "Én sem kárhoztatlak. Eredj el, de tovább ne vétkezzél."

 

Világos beszéd: senki sem kárhoztathatja, ha még Jézus sem teszi ezt. Egyetlen előírás van, ne vétkezzen. ( Nem azt mondta, menjen vissza férjéhez, hanem azt, bűnt ne kövessen el.)
Domestos Creative Commons License 2006.05.12 0 0 659
Figyelsz arra, amit olvasol? Nem társadalmi veszélyességről beszéltünk.
Előzmény: Törölt nick (657)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 658

Bizony nem csorbítom egy asszony tekintélyét azzal, hogy házasságtörőnek vagy bűnösnek nevezzem azért mert a férje elbocsátja igazságtalanul, vagy mert megunta. Ezt egész biztosan Jézus sem így értette. Te lehet, hogy az írásragaszkodásod miatt tévesen házasságtörőnek vagy törvény ellen vétkezőnek fogod hívni, én nem teszem.

 

Az elválás ugyanis egy teljesen jogos lehetősége annak, hogy egy meg nem értett kapcsolatot, vagy egy nem működő házasságot a két fél felbonthassa.

 

Mivel minden házasság amit papíron vagy pappal szentelve köttetnek, nem a papírtól és a papi szenteléstől áll meg, ezt bizonyítja az egyébként is sok elválás.

 

Annakokáért az elválást éppen olyan jogos rendelésnek tartom, mint magát a házasság kötését. De mind kettő emberi rendelés.

 

Jézus arról beszélt, hogy az elbocsátott asszonyt a zsidó törvények szerint házasságtörőnek kell tartani, tehát ha valaki elbocsátja a feleségét házasságtörővé teszi. Ebben a kijelentésben sem az nincs benne, hogy Jézus elutasítja az elválást, sem az, hogy házasságtörőnek tartja azt az asszonyt akit a férje elbocsátott.

 

 

 

Előzmény: CSerfa (651)
Domestos Creative Commons License 2006.05.12 0 0 656
Aha. Tehát ha a Bibliában olyat olvasol Jézus szájából, ami nem felel meg a te elképzelésednek, akkor bizonyára hamisitás, vagy legalábbis tévedés történt. Történelem, szövegelemzés, eredeti szövegek vizsgálata meg kit érdekel! Van még hova süllyedni!
Előzmény: takarito (649)
Domestos Creative Commons License 2006.05.12 0 0 655
No comment.
Előzmény: takarito (650)
CSerfa Creative Commons License 2006.05.12 0 0 654
Fejlődöm én, Serenic. Csak te nem alakítasz, neked nem akarok megfelelni (elvárásaidnak). A te fejlődésed nekem halál, ahova te hívsz, az ellenségemet sem kívánom oda, nemhogy oda kívánkoznék.
Előzmény: Törölt nick (652)
CSerfa Creative Commons License 2006.05.12 0 0 653

Azt senki nem is mondta, hogy az igazságos kívánság vétek lenne. Hiszen egyenesen apostol tanította, jó kívánni a Szellem ajándékait.

Igaz, te ezt az apostolt elveted. Jóval irgalmatlanabb vagy nálunk, pálistáknál, kik sok szép és jó dolgot tanulhatunk az apostoltól. Lám, te milyen nehezen jutsz el oda, jót kívánni jó! Gondolkodj el ezen, nem nehezek ezek a dolgok.

 

De mit látok??? Úgy beszélsz, mintha már szerinted is vétek lenne a gonosz dolgot kívánni. Nocsak!

Eredetileg tagadtad, barátom! Most akkor elismered, hogy tévedtél, vagy mi? Mert ha nem ismered el, úgy áll hozzád a vitapartnered, mint aki ellenkezik. Azaz el kéne, hogy világos, egyszerű legyen az álláspontod.

 

CSerfa

Előzmény: takarito (648)
CSerfa Creative Commons License 2006.05.12 0 0 651

Legalább olvasnád, amit írok, takarito!

Értsd, nem attól házasságtörő, ha elvált. Igaz, Jézus elég szigorú e téren szerinte aki elbocsátja feleségét, házasságtörővé teszi így az asszonyt. De válásról nem szólt, igaz, nem is kellett, hiszen az, gondolom, rosszabb az asszonyra nézve, mintha nem ő válik, hanem elbocsátják.

De ha az asszony elválik, Pál megengedte, hogy váljon. Csak maradjon is úgy. Ha nem marad, hanem férjén kívül máshoz megy hozzá, akkor házasságtörő. Ezt egyértelműen Jézus is megmondta.

 

Jézus is kereken megmondta, ki házasságtörő, te nem fogod (igazságosan) az Ő beszédét semmivé tenni. Értsd, aki azért válik, hogy mással lépjen házasságra, Jézus szerint házasságtörő, ez tény. Ki nem dumálod te, ki a házasságtörő, oly egyértelműen beszélt Jézus.

Ha Jézust igaznak tartod, el kell ismerned tévedésedet. Ha nem ismered el, akkor te Jézust is hamisnak tartod, akkor a te igyekezeted mit sem ér, mert már nem csak Pált, de Jézust is tagadod.

 

Ha Jézusét nem, de Pál írásait elveted, akkor bizony oda jutsz, minden elvált, elbocsátott asszony házasságtörő, mert Jézus szavaiból ez következik, ennek ellentmondó, ez alól kibúvó dolog meg nincs. Csak Pál levelében (igaz, Pál is az Úrtól vette).

Takarito, ha te csak Jézust tartod igaznak, és Pált nem, akkor te sokkal kegyetlenebb vagy nálunk, pálistáknál e téren.

 

CSerfa

Előzmény: takarito (649)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 650

Ebből látszik, hogy üvegkalitkába te élsz, mert nem ismersz akkor részeges és narkós embereket igazán.

 

 

Előzmény: Domestos (647)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 649

Jézust ismerve, soha nem nevez valakit bűnösnek azért, hogy a saját szabadságát egy asszony az elválással megoldja.

Itt biztosan a te "fordításod" hibás, vagy eleve téves, vagy Jézus szájába van adva, vagy mást akart mondani.

 

Egy asszony ha elválik attól NEM LESZ HÁZASSÁGTÖRŐ. Csak elvált.

 

 

Előzmény: CSerfa (646)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 648

Egyszerűsítek.

Ha a gonosz (igazságtalan) kívánság vétek, akkor a jó (igazságos) kívánság nem vétek.

 

Előzmény: CSerfa (645)
Domestos Creative Commons License 2006.05.12 0 0 647
Ugyanis a legtöbb részeges, narkós, dorbézoló nem árt környezetében egy vesszővonásnyit sem.

Te valami üvegkalickában élhetsz, ha ennyire fogalmad sincs a valóságról! Ez egyszerűen hihetetlen és tragikus!
Előzmény: takarito (639)
CSerfa Creative Commons License 2006.05.12 0 0 646

Hűűű, mit olvasok tőled, takarito!!!

Aszondod, "Ha az asszony nem tudja magát megállni, váljon el, hogy ne legyen házasságtörő".

Ejha!

Egyáltalán nem ezt tanította Jézus. Hanem azt, ha az asszony elválik, és mással lép házasságra, de még ha elbocsátják is, és mással lép házasságra, házasságtörő. Hogy te mennyire nem ismered Jézust!!!

 

Lásd, Pál engedékenyebb volt Jézusnál, megengedte az asszonynak a válást. Csak éppen akkor maradjon is úgy, vagy férjéhez menjen vissza. Bizony Jézus (sőt, Isten) szerint az a férje az asszonynak, aki a férje, egész a haláláig, ha válnak, az asszony csak férjéhez mehet vissza, amíg férje él, máshoz nem mehet semmiképpen, mert akkor házasságtörő. Nem tudtad? Ha tehát az elvált, elbocsátott asszonyt tekintjük is, ez az asszony házasságtörő már attól is, ha tűri, élvezi, kiváltja, stb., hogy kívánsággal nézzék férjén kívül bárkik. Már ott a házasságtörés, erről tanított Jézus. Jézus beszéde alól senki fel nem ment, csak emberválasztotta istentisztelet szerint.

 

CSerfa

Előzmény: takarito (644)
CSerfa Creative Commons License 2006.05.12 0 0 645

Téves fordítás, régi szóhasználat (amit ma máshogy értünk) nem a Biblia hibája.

Hanem a tiéd, ha szándékosan rossz fordításhoz ragaszkodsz.

Te is azzal zsonglőrködsz, mint prklht, hogy felbontanád, rosszul rakod össze, és félreértelmezed a Bibliát, ellentmondasz az Írásnak is akár, és lám, rossz fordítást is bevetsz, hogy annak hibájával tartsd saját hibás állításodat.

 

Én meg nem a Bibliából néztem ki, hogy vétek más feleségét kívánsággal nézni.

 

Hogy vétek, ez számomra egyértelmű, hiszen én sem örülnék, ha az én feleségemet nézegetnék kívánsággal.

A Biblia legelejétől pedig Isten kijelentése, aki jól cselekszik, annak nem leselkedik a bűn az ajtaja előtt, nincs rá vágyódása. Aki rosszul cselekszik, annál veselkedik rá a bűn, fel lehet ismerni a rosszul cselekvőt. Ha pedig így van, és cselekedet szerinti az ítélet, egyértelmű, akire a bűn vágyik, leselkedik, aki ezzel él, akiben a kívánság megfogan, és bűnt nemz, ítéletet kap.

 

Aki kívánsággal nézi, ami nem az övé, nem jól cselekszik, helyesen tanította ezt Jézus, és helyesen állítják itt többen. Akinek ez nem egyértelmű, aki ezt vitatja, az valami más Istent talált magának, mint Akiről a Biblia ír az Mózes első könyvétől fogva.

Takarito, nem vitázom én veled, számomra, és minden Bibliaismerő számára egyértelmű ez, az egész Biblián végigvonul, áthatja az, hogy a gonosz (igazságtalan) kívánság vétek, aki ezt tagadja, semmit nem ért Istentől, sem az ítéletet, sem a rosszat, sem a jót. Azzal minek vitázni?? Nem vitaképp írom, hanem megmutatni ezeket.

 

CSerfa

Előzmény: takarito (643)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 644

Máté 5,28-29

Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az õ szívében.
Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék

 

 

Mégegyszer elmondom, Jézus nem azt ítéli meg itt, hogy kívánatosnak találsz egy szép asszonyt. De ha ez arra visz, hogy megbántsd a te felebarátod, akkor inkább magad bántsd, mint a te atyádfiát.

 

Jobb szerintem a gonosz kívánság fordítása, mert ha a kívánság mellé társul atyádfia megbántásának az igénye máris gonoszra fordulhat a dolog. Ha tehát arra visz a kívánság, hogy az atyádfiától elhidegülj, az hogy vétkezz ellene az ajtód előtt leselkedik.

Akik tehát nem tudnak csomót kötni magukra, forduljanak a házasságban nem élő asszonyok felé.

Ha az asszony nem tudja magát megállni, váljon el, hogy ne legyen házasságtörő.

 

 

 

takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 643

Ha Isten megengedi, hogy évszázadokon keresztül téves Szent Bibliával magyarázzák az Igét, akkor azt is megengedi, hogy tévedések legyenek eleve a Szent Bibliában.

 

Előzmény: CSerfa (642)
CSerfa Creative Commons License 2006.05.12 0 0 642

Takarito!

 

Te rossz fordítás áldozata vagy.

Helyesebben ugyanez: [Mt. 5.28-29] De én azt mondom nektek, hogy szívében már házasságot tört az is mind, aki úgy nézett asszonyra, hogy megkívánta azt. Ha jobb szemed tőrbe ejt, vájd ki, vesd el magadtól! Hasznosabb neked, hogy tagjaid közül egy vesszen el, mint hogy egész testedet a gyehennára vessék!

Egyértelmű. Hát látod, mit tanított (és hogy ítélt) Jézus? Hogy aki ezt tenné, inkább vájja ki a szemét, de ezt ne tegye, annyira súlyos az ítélete. Érted? Igaza van Domestosnak, már a kívánsággal való nézés is akkora vétekbe viszi az illetőt, hogy csak na! Egész teste a Gyehennára vettetik, ez az ítélete, olvasd. Nem terheket rakni, hanem szabadítani jött Jézus, és Ő csak könnyűt ad. Az a könnyebb, ha kivájja a szemét, ha másképp nem megy neki, semmint, hogy kívánsággal nézze más asszonyát. Érted? Így tanított a Mester, ez igazságos, mégpedig annyira, hogy Ő kapta egészen az ítéletet, és ilyen lesz az ítélet.

 

Jézus beszéde meg el nem múlik, ha Ő igazat mondott. He ezeket vitatod, vitatkozz Vele.

 

Cserfa

Előzmény: takarito (641)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 641

"Én pedig azt modom Néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott az Ő szívében" - ezt mondja Jézus.

 

Tehát ezt nem azért mondta Jézus, hogy a paráznaság büntetését kiterjessze a már elképzelt bűnök esetére is, amikor a megbocsátást hirdeti. Ezt csak te állítod.

1. A Mózesi törvények érvénytelenek, a vele kapcsolatos büntetések épp olyan érvénytelenek.

2. Bármilyen bűn elképzelése még a szívben is nem egyenlő a bármilyen bűn megcselekvésével. A már érvénytelen Mózesi törvény is csak a cselekedeteket ítélte meg házasságtörés dolgában. Isten a feltámadásaokr is minden cselekedetet fog előhozni megítéltetésre.

 

Ha most itt felhoznád, hogy Jézus nem eltörölni jött a törvényt, akkor előre felvilágosítanálak arról, hogy egy szerződés megszűnésekor a feltételek kielégítésével betöltik a szerződés szabályait. Jézus tehát betöltötte ezeket, nem pedig szerződés szegő módon eltörölte volna ahhoz, hogy a szerződés megszűnhessen.

 

3. Nézzél asszonyra jó kívánsággal, és nem paráználkodol vele a szívedben.

 

 

 

Előzmény: vámmentes (636)
CSerfa Creative Commons License 2006.05.12 0 0 640

Kedves Villámló!

 

Engem tavaly nyár végén elütött egy teherautó. Én összetörtem eléggé, a bringa nem. De azóta nem ültem bringán, és vagy plusz 10 kilót felszedtem. Nemsokára kezdek bringázni, és hamar visszaszerzem erőnlétem.

Most Dobogókő kemény lenne, ha fel is tekernék, lassan menne, és sok lenne (nem lenne egészséges ilyen hirtelen nagy terhelés). Holnapután az én bringámat is állítgatjuk, szereljük, és kezdek bringázni, mondom, ha időm is engedi.

 

Egyébként Esztergom felől szeretek feltekerni Dobogókőre, olykor Pilismarót felé eltekeregve az Erdőgazdaság utain (ha nem süt a Nap). Mert arrafelé hűvösebb, kevésbé izzadok.

 

Szívesen megyek veled egy-két hónap múlva, és akkor szégyenkeznem sem kell.

Most meg vizsgák, szakdolgozatjavítások, érettségi, és sok egyéb van (fiaimat egyedül látom el és nevelem), anyám egyedül él, és 85 éves, rá is sok gondom van (fiaimmal balhézik), egyébként sem lenne jó ekkora túra, napot sem találnék június közepéig, mikor lenne ennyi időm

Előzmény: Törölt nick (628)
takarito Creative Commons License 2006.05.12 0 0 639

Mint nyilvánvaló egyáltalán a részeges, narkós, romlott és dorbézoló életvitelt kárhoztatom. DE ha ennek az életvitelnek a biztosítására leütnek valakit, kirabolnak valakit, megfosztják családjukat a megélhetéstől vagy ennek az életvitelnek az eredményeképp az eszüket elvesztve erőszakoskodni kezdenek, akkor saját vétkeik áldozatai már kárhoztathatják őket.

 

Mégegyszer tehát ha vétkeiknek VAN áldozata, akik felmutatják a sérelmeiket ahhoz, hogy megítéltessenek, akkor tudunk bűneikről megemlékezni.

 

Tehát nem a részeges, narkós, dorbézoló élet a bűnös életmód. Ugyanis a legtöbb részeges, narkós, dorbézoló nem árt környezetében egy vesszővonásnyit sem.

 

Hogy megromlik testében, szellemében vagy lelkében? Akkor is megromlottnak nevezd inkább, ne bűnösnek.

 

Hogy azt honnan veszed, hogy Jézus bűnösebbnek tartja a szenvedélybetegeket, inkább mint Pál, hát ezt fejtsd ki miért gondold így.

 

A tékozló fiút eleve kihagyhatod, ugyanis a tékozló fiú romlott, dorbázoló életét nem a saját vagyonának eltékozlásával oldotta meg, hanem az apjától rászabott örökség elszórásával. Ezért vétkezhetett az atyja ellen. NEM vétkezett volna az atyja ellen, ha a saját vagyonát és nem az örökségét tékozolta volna el. Sőt az sincs komolyan kifejtve, hogy valóban vétek volt ez a tékozlás, mert amikor az atya kiadta az örökséget NEM SZABOTT feltételt, hogy mire költhesse. Valójában nem sértett meg semmit a fiú. A példázat nem is arra vonmatkozik, hanem az atyai örömre, amikor a fiú megtér az atyai házhoz, mikor már annyira lemondtak róla, mintha már halott lenne.

 

Az ártás esetében persze, hogy különbséget kell tenni gonoszságból, félreértésből vagy tudatlanságból elkövetett ártalomról.

 

A kívánságoknál az vezeti félre a dolgot, hogy a szív gonoszsága helyett tévesen, vagy hamisan a test vágyait támadják.

 

 

Előzmény: Domestos (634)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!