E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
1 (Dávid zsoltára.) Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, 2 zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel , 3 és felüdíti lelkemet. Az igaz úton vezérel, nevéhez híven.
5 Számomra asztalt terítettél, ellenségeimnek szeme láttára. Fejemet megkented olajjal, s a poharam színültig töltötted.
1 Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. 5 Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!” Majd hozzám fordult. „Írd fel: ezek a szavak hitelesek és igazak.” 6 Aztán folytatta: „Megtörténtek. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég.
Jelenések könyve22. fejezet:12 Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalmam, hogy mindenkinek megfizessek tettei szerint. 13 Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.
5 Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájok. (Ján 3,31)
12 Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk: (Ján 1,18;1Ján 2,5
18 A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. (1Ján 15,2;1Ján 5,6)
Aki tehát az érzékeink számára felfoghatatlan. Szép kis tudomány – mondhatná bárki -, olyanról beszélni, akiről semmi biztosat nem mondhatunk, akire nincsenek is megfelelő szavak.Tudományos értelemben véve a teológia és a személyes hit között nincs közvetlen kapcsolat. Az erős személyes hit nem garancia a teológia művelésére, és fordítva:. elvileg személyes hit nélkül is lehet a teológiát művelni, ha valaki legalább gondolatkísérletként elfogadja annak axiómáit, és megfelelő alapossággal és módszerességgel jár el Az ember a történelemben találkozott Istennel, mert Isten a tér-idő meghatározott pontjain önszántából feltárulkozott előtte ,kinyilatkoztatás!
Ugyanakkor személyes hit nélkül a teológia művelésének nem sok értelme van,hiszen ennek a tudománynak az a célja, hogy intellektuálisan megalapozza és megerősítse az élő hitet; képessé tegyen minket arra, hogy a hitet másoknak átadjuk, elmagyarázzuk, a hittel kapcsolatos kérdéseikre válaszolni tudjunk.
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek; És ne vigyél minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.
Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.
13 Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be.14 Jaj nektek, írástudók és képmutató farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek és árvák vagyonát. Közben nagyokat imádkoztok, ezért nagyobb ítélet vár rátok. 15 Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek, s ha sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. 16 Jaj nektek, vak vezetők! Azt mondjátok, hogy ha valaki a templomra esküszik, nem érvényes, de ha a templom aranyára, akkor az kötelezi.
Alfa és ómega (Α - Ω) a klasszikus (jonikus) görög ábécéelső és utolsó betűje, következésképpen az első és az utolsó, a kezdet és a vég, valamint a teljesség szimbóluma.
A jelenések könyvében az Atyaistent (1,8; 21,6), illetve Jézus Krisztust (1,12-18, 2,8; 2,13) jelöli, annak kifejezésére, hogy Isten, illetve Jézus öröktől fogva van és örökké él, ő az ősforrás és a végcél. Az ábécé első és utolsó betűje annyit is jelent, hogy annak minden betűje. Az alfa és ómega tehát a sorozat egészét is jelenti, így magát a teljességet.
Jelenések könyve1. fejezet :8 „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki el jő, a Mindenható.A bevezető látomás. 9 Én, János, a királyságban és a türelmes várásban testvéretek Jézusban, és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevű szigeten voltam, az Isten szava miatt, és Jézus tanúságtétele miatt. 10 Az Úr napján elragadtatásba estem. Hátam mögül, mint valami harsona, 11 megszólalt egy hang: „Amit látsz, írd le egy könyvbe, és küldd el a hét egyháznak: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatírába, Szárdeszbe, Filadelfiába és Laodiceába.”János megbízatása.17 Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó 18 és az élő. Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké. Nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai.
1 Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. 5 Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!” Majd hozzám fordult. „Írd fel: ezek a szavak hitelesek és igazak.” 6 Aztán folytatta: „Megtörténtek. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég.
Jelenések könyve22. fejezet:12 Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalmam, hogy mindenkinek megfizessek tettei szerint. 13 Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.
1 Bár testvérem volnál, és szoptad volna az anyám emlőjét! Ha utcán lelnélek, ott megcsókolnálak, akkor nem vethetne meg érte senki. 2 Magammal vinnélek és bevezetnélek anyámnak házába, és tanítgatnál, én meg itatnálak fűszerezett borral, gránátalma-musttal. 4 Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, ne zavarjátok, ne ébresszétek föl szerelmemet, amíg maga nem akarja.* rész 2,7.
A VŐLEGÉNY 6 Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. 7 Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni.
FÜGGELÉK
Egy bölcsnek mondása7 Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szerelemért, azt is kevesellnék!
Két kis gúnydal8 Van egy kis húgunk, még kicsi, melle sincs. Mit tegyünk húgunkkal, hogyha majd megkérik? 10 Fal vagyok, és a melleim, mint a tornyok, ezért nyertem meg a szeme tetszését.
BEVEZETÉS A BÖLCSESSÉG KÖNYVÉHEZ 14 Fuss szerelmem, tégy, mint a gazella, mint a szarvasborjú a balzsamhegyeken.
A KAR 1 Térj vissza! Térj vissza, Sulammit! Térj vissza, térj vissza, hadd nézzünk meg!
A VŐLEGÉNY 1 Mi az, mit akartok Sulammiton nézni? Tán a körtáncot kettőzött sorokban?
A KAR 2 Mily szép a lábad a sarudban, fejedelmi leány! Csípődnek hajlása olyan, mint valami ékszer, amelyet művészi kezek készítettek. 5 A nyakad mása elefántcsonttorony, szemed a hesboni tavakhoz hasonlít, a Bat-Rabbim felé vezető kapunál. Az orrod olyan, mint a Libanon tornya, amely Damaszkusz felé néz. 6 Fejed, mint a Kármel, s fejeden a haj, mint a bíbor. Királyt tart bilincsben a hajfonatod. * Zsolt. 45,14.
A VŐLEGÉNY 7 Milyen szép vagy és milyen igézetes! Szerelmem, gyönyörűségem!
A MENYASSZONY 10 Oly simán csúszik le a kedvesem (torkán), szelíden ömlik el az alvók ajakán. * rész 2,16.12 Gyere, kedvesem, menjünk ki a mezőre, töltsük az éjszakát (kinn) a tanyákon!
A KAR 1 Hová ment szerelmed, asszonyoknak gyöngye? Hová lett kedvesed, hadd keressük veled?!
A MENYASSZONY 2 Szerelmesem lement a kertjébe, a balzsamágyakhoz, hogy élvezze kertjét s liliomot szedjen.
A VŐLEGÉNY 4 Oly szép vagy, kedvesem, mint Tirsa városa, és mint Jeruzsálem, olyan kedves vagy! 5 Fordítsd el tőlem a tekinteted, mert megigézel vele. A hajad, akár a kecskenyáj, amely leereszkedik Gileád hegyéről. 6 A fogaid az anyajuhokhoz hasonlók, amelyek épp most hagyják el az úsztatót. Mind ikreket ellenek, és még egyikük sem vesztette el fiát. 7 A halántékod akár egy gránátalmagerezd a fátyolod alatt. 9 De galambom, ki tökéletes, csak egy van. Anyjának egyet lenne, szülőjének kedveltje. A lányok, akik látják, boldognak hirdetik, királynők s ágyasok ünneplik.
A VŐLEGÉNY 1 Húgom, mátkám, máris megyek a kertembe, szedem a mirhámat balzsamommal együtt; egyenest a lépből eszem mézemet, megiszom boromat a tejemmel együtt. Barátaim, egyetek, igyatok, ittasodjatok meg, kedveseim!
A MENYASSZONY 2 Aludtam, de szívem ébren volt. Hallga! Szerelmem kopog (és azt mondja):
A VŐLEGÉNY 2 Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm! Mert a fejemet belepte a harmat, az éjszaka párája a fürtjeimet.
A MENYASSZONY 3 Már levetettem a ruhám, hogy vegyem fel újra? Lábamat megmostam, s most beszennyezzem? 4 Kedvesem benyújtotta kezét a nyíláson, erre megremegett a bensőm. 5 Fölkeltem, hogy (ajtót) nyissak kedvesemnek. Kezemről, ujjamról mirha csepegett, rá a zárnak reteszére.7 Az éjjeli őrök találtak meg, amikor a várost járták. Ütöttek és véresre vertek, letépték rólam a leplet, akik a falakat őrzik. 8 Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, hogyha rátaláltok az én szerelmemre. Mit mondjatok neki? Hogy a szerelembe belebetegedtem.
A KAR 9 Miért különb kedvesed a többi szerelmesnél, asszonyoknak gyöngye? Miért különb kedvesed a többi szerelmesnél, hogy úgy kérlelsz minket?
A MENYASSZONY 10 Az én szerelmem fehér is, piros is, kitetszik ő akár tízezer közül is. 11 A feje színarany, a haja datolyafürt, s mint a holló, fekete.13 A két arca, akár a balzsamágyak, amelyek illatos füveket teremnek. Az ajka liliom, mirha csepeg róla.
1 Fiam, ha vétkeztél is, többé ne tedd, régebbi bűneid miatt pedig imádkozzál. 2 Mint a kígyó elől, menekülj a bűntől, mert megharap, hogyha közelébe kerülsz. Fogai olyanok, mint az oroszláné, elrabolja velük az ember életét.
4 Palotákat rombol az erőszak s kevélység, így a fennhéjázó háza összeomlik. 5 Ha Istennek fülébe jut a szegény imája, akkor nem késik az ítélete. 6 Aki gyűlöli az intést, az a bűnös nyomában jár, aki az Urat féli, az a szívére veszi.
8 Aki idegen pénzen építi a házát, a saját sírhalmához hordja a köveket.
11 Ura érzékeinek, aki megtartja a törvényt, a teljes bölcsesség az Isten félelme. 12 Sok semmit sem tanul, mert nincs tehetsége, de van tehetség, amely keserűséggel jár.
16 Balgával beszélni súlyos úti poggyász, de a bölcs ajkán kellemes hang csendül.
1 A rendreutasítás sokszor késik. Van, aki hallgat és ez az okos ember. 2 Jobb kérdőre vonni, mint némán duzzogni.
4 Aki erőszakkal keresi igazát, olyan mint a herélt, aki az érintetlen lányt meg akarja erőszakolni. 5 Van, aki hallgat és ezért bölcsnek tartják, s van, akit gyűlölnek, mert túl sokat beszél. 6 Van, aki hallgat, mert nem tud mit felelni, s van, aki hallgat, mert alkalmas időre vár. 7 Amíg az alkalmas idő el nem jön, a bölcs ember hallgat, de a félkegyelmű nem ad az időre.
A VŐLEGÉNY2 Mint a bogáncs között a liliom, olyan a mátkám a lányok között.
A MENYASSZONY 4 Bevezet a bornak házába, fölöttem lebeg zászlaja, a szerelem. 5 Adjatok mazsolás kalácsot, hadd kapjak erőre, üdítsetek föl almával, mert a szerelemtől egészen beteg vagyok! 6 A balját a fejem alá teszi, a jobbjával meg átkarol.* rész 8,3. 8 Csitt! A szerelmem! Nézzétek, ő jön ott, ugrál a hegyeken és szökell a dombokon!
A MÁSODIK ÉNEK7 Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, a gazellákra s a mezők szarvasára, ne zavarjátok
meg a szerelmemet, s föl ne ébresszétek, amíg nem akarja! * rész 3,5. 8,5.
A MENYASSZONY2 Csókoljon meg a szája csókjával! Igen, szerelmed édesebb a bornál. * rész 4,10. 5 Barna a bőröm, de azért szép vagyok Jeruzsálem lányai, mint Kedár sátrai, Zalma takarói. 6 Ne nézzetek le, amiért barna vagyok, hiszen a nap barnított le! Anyámnak fiai nehezteltek rám, elküldtek hát szőlőt őrizni, s a magam szőlejére nem vigyázhattam. 7 Te, akit szeret a lelkem, mondd, hol legeltetsz, s a déli órában (nyájaddal) hol delelsz? Miért is kellene tovább kóborolnom, társaidnak nyáját kerülgetnem?
A KAR8 Ha magad nem tudod, asszonyoknak gyöngye, akkor csak haladj a juhok nyomán, és legeltesd a magad gidáit a pásztoremberek tanyahelye körül!
12 Amíg asztalánál mulat a király, nárduszom jó illatot áraszt magából. 14 Szerelmem olyan nekem, mint a ciprusfürt, amely az Engedi szőlőhegyén terem.
1 (A karvezetőnek – Dávidnak, az Úr szolgájának zsoltára. Ennek az éneknek szavait az Úrnak énekelte, miután az Úr kimentette ellenségeinek és Saulnak a kezéből.) 2 Így szólt: Szeretlek, Uram, erősségem, [te megmentesz az erőszaktól]. 3 Az Úr menedékem, váram, szabadítóm. Istenem, sziklám, hozzá menekülök. Védőpajzsom, üdvösségem záloga, mentsváram, 4 akit magasztalok. Az Úrhoz kiáltok és biztonságban vagyok elleneimtől. 5 Körülvettek a halál örvényei, Beliál hullámai rémítettek, 6 az alvilág kötelékei gaz vagy. 8 Akkor megingott a föld és megremegett, a hegyek alapjai megrendültek, (remegés fogta el őket lángoló haragjától.) 9 Lehelete füstölgő felhő volt, szájából pusztító tűz lövellt, [izzóvá tette a parazsat]. 10 Lehajtotta az egeket és leszállt, lába sötét felhőn nyugodott. 11 Kerubtól hordozva szállt tova, a szelek szárnyán suhant. 12 Köntöse: sötétség, amely körülfogta, öltözéke: sötét víz, sűrű felhő.
16 Akkor megnyíltak a tenger mélységei, a föld alapjai felszínre kerültek: a fenyegetésedtől, Uram, leheletednek haragos zúgásától. 17 Kinyújtotta kezét a magasból és felém nyúlt, kimentett a vizek mélyéről.
20 Kivezetett a szabadba, szabadulást hozott, mert szeretett. 21 Így viszonozta az Úr igaz voltomat. Megjutalmazott, mert tiszta a kezem.25 Így viszonozta az Úr igaz voltomat, mert látta, hogy tiszta a kezem. 26 Jósággal közeledsz a jóhoz, az igazhoz ikörülfontak, a halálos hurkok rám csapódtak
1 (Ima Dávidtól.) Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet, figyelj könyörgésemre, fogadd el imámat, amely tiszta ajakról száll fel! 2 Tekinteted ítélkezzék fölöttem, hiszen szemed az igazságot nézi! 3 Ha szívemet megvizsgálod és éjjelente kifürkészed, s ha tűzben kipróbálsz is, nem lelsz hamisságot bennem. Nem vétkezik a szám, 4 mint emberek szoktak, ajkaidnak szavait megtartottam. A kijelölt ösvényen 5 haladnak lépteim a te nyomaidon: így nem botlik lábam. 6 Hozzád kiáltok, s te meghallgatsz, Istenem. Fordítsd felém füled, jusson eléd szavam! 7 Mutasd meg csodálatos irgalmasságodat, hisz megmented az ellenségtől azokat, akik jobbodhoz menekülnek! 8 Védj meg, mint szemed világát, szárnyad árnyékában oltalmazz, 9 az álnokoktól, akik erősen szorongatnak! Elleneim bőszülten körülvesznek, 10 megkeményítik érzéketlen szívüket, szájuk elbizakodottan beszél.
12 Olyanok, mint az oroszlán, amely zsákmányra éhes, mint a fiatal oroszlán, amely a rejtekben les.
14 Uram, karod szabadítson meg az emberektől, e világ halandóitól, akiknek csak ez az élet a részük! Amit félretettél, töltsd el vele testüket! Hadd bővelkedjenek fiakban, s amijük megmarad, azt hadd örököljék gyermekeik!
15 Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet. 16A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért.
Magyarázat. !!!!!
3:15„aki”Az angol fordításban itt az áll,mindenki. János ezt a kifejezést (pas) 8-szor használta a 2:29 óta. Ennek az a jelentősége, hogy nincs kivétel az alól, amit János itt kijelent. Kétfajta ember létezik: az, aki szeret, és az, aki gyűlöl. János az életet fekete-fehérben látja, nem pasztell színekben. n„Akigyűlöliatestvérét,azembergyilkos”EzJELENIDEJŰAKTÍVMELLÉKNÉVI IGENÉV (azaz folyamatos, megállapodott gyűlölet). A bűn először a gondolati világban jelenik meg. Jézus a Hegyi Beszédben azt tanította, hogy a gyűlölet egyenlőa gyilkossággal, a nemi kívánság egyenlőa házasságtöréssel (vö. Máté 5:21-22). n„azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete”Ez nem azt jelenti, hogy valaki, aki gyilkosságot követ el, nem lehet keresztény. A bűn megbocsátható, de az életstílusból fakadó tettek felfedik az ember szívét. Ez itt azt jelenti, hogy az, aki szokás szerűen gyűlöl(ködik), nem lehet keresztény. A szeretet és a gyűlölet egyaránt kizárólagos! A gyűlölet elveszi az életet, a szeretet viszont a saját életét adja. 3:16 „abból ismerjük”Ez BEFEJEZETT AKTÍV KIJELENTŐMÓD. A 15. versben használt görög szó azoida, itt aginosko-t használja. János írásaiban ezek szinonimaként használatosak. n„(abból ismerjük) a szeretetet”Jézus adta a legnagyobb példát arra, hogy milyen a szeretet. A hívők arra hívattak, hogy ezt a példát kövessék, és akarják felülmúlni (vö. II. Kor. 5:14-15). n„hogyőaz életet adta értünk”Ez AORISZT IGEIDŐ, ami a golgotára utal, Jézus saját szavait használva (vö. János 10:11,15,17,18; 15:13). n„ezért mi is tartozunk azzal”A hívőket kötelezi Jézus példája (vö. 2:6; 4:11). n„hogy életünket adjuk testvéreinkért”Krisztus a példa. Ahogyanőletette az életét másokért, a keresztényeknekis,haszükséges,lekelltenniükazéletüketatestvéreikért.Meghalniaz önzőségnek, ez a bűnbeesés fordítottja, Isten képének helyreállítása és a közös jóért való élet (vö. II. Kor. 5:14-15; Fil. 2:5-11; Gal. 2:20; I. Péter 2:21)
1 A bölcs uralkodó erősíti népét, az okosnak kormánya jól meg van szervezve. 2 Olyan a nép, mint a fejedelme, amilyen a város feje, olyanok a lakói is. 3 Az ostoba király tönkreteszi a várost, okos vezetéssel a város gyarapszik. 4 A földkerekségnek Isten az ura, ő rendel föléje a kellő időben jó vezetőt. 5 Az Úr kezében van minden sikernek a kulcsa, ő ad tekintélyt a törvény hozójának.
Az önteltség ellen
6 Ne neheztelj másra, bármilyen hibás is, önteltség ne vezesse sose tetteidet.10 A hosszú betegség kifog az orvoson, aki ma király, holnap halott lehet. 11 Ha meghal az ember, milyen sors vár rá? Korhadás, rothadás, s férgek várnak rá.
12 Gőgössé lesz, aki elhagyja az Urat, és a Teremtőtől elfordítja szívét. 13 Mert a kevélységnek a bűn a kezdete, a megátalkodott csak úgy ontja a bűnt. Ezért sújtja az Úr külön csapásokkal, míg egészen meg nem semmisíti.
Tiszteletre méltó emberek
23 A szegényt, ha bölcs, nem szabad megvetni, azt meg, aki bűnös, nem szabad tisztelni.
1 Hatalmas emberrel ne szállj soha perbe, miért is kellene a kezébe esned? 2 Gazdaggal ne perelj, nehogy hatalmával föléd kerekedjék. Mert már sokak vesztét okozta az arany, a királyok szívét is megnyomorította. 3 Ne vitázz szájhőssel, tüzére ne rakj fát. 4 Bolonddal ne tréfálj, nehogy a nemzetségedet szidja. 5 Ne szégyenítsd meg, aki megtért a bűnből, jusson eszedbe, hogy mind bűnösök vagyunk.
7 Másnak a halálán ne ülj győzelmi tort, gondold meg, hogy egyszer mindnyájan meghalunk.
A hagyomány
8 Ne utasítsd el a bölcsek szavait, inkább kapva kapj a mondásaikon, mivelhogy belőlük sok tudást meríthetsz, úgyhogy fejedelmek előtt is megállhatsz. 9 Ne vesd meg, amit az öregektől hallasz, hiszen ők maguk is atyáiktól vették. Mert így tudásra teszel szert és alkalomadtán meg tudsz majd felelni.
11 Gúnyolódó miatt fejed ne veszítsd el, így a szád elé vetett csapdába esnél. 12 Ne adj kölcsön annak, aki nálad hatalmasabb, ha meg kölcsönadtál, lásd be, hogy vesztes vagy.
1 Ne tégy semmi rosszat, és nem ér semmi rossz. 2 Kerüld a bűnt, s a bűn is elkerül. 3 Fiam, ne vesd a barázdába jogtalanság magvát, nehogy hétszeresen kelljen learatnod. 4 Ne kérd az Istentől uralkodók trónját, se pedig díszhelyet ne kérj a királytól. 5 Az Úr előtt ne tartsd magadat igaznak, és a király előtt ne játszd a nagy bölcset. 6 Ne áhítozz arra, hogy bíró lehess, ha nincs elég erőd, hogy kiirtsd a rosszat, mert hátha megijedsz a hatalmasoktól, és veszélybe kerül becsületed. 7 Ne bántsd meg semmivel a város gyűlését, s vigyázz, el ne bukjál a nép szeme láttán.
9 Ne mondd: „Isten látja, mily sokat áldozok, és majd elfogadja, amit neki adok.”
13 Sose leld kedvedet semmi hazugságban, mert a hazugságból jó nem származhat. 14 Ne kérkedj szavaddal a vének gyűlésében, és ha imádkozol, ne szaporítsd a szót.
20 Ne bántsd a rabszolgát, aki híven szolgál, se a napszámost, aki helyetted dolgozik. 21 Az okos rabszolgát szeresd, mint magadat, s ne tagadd meg tőle a felszabadítást.
1 (Miktam – Dávid zsoltára.) Védelmezz, Istenem, hozzád menekülök. 2 Ti így beszéltek az Úrhoz: „Uram, te vagy boldogságom, téged semmi nem szárnyal túl!” 3 A „szentekhez” pedig, kik a földön élnek: „Ti kiválóak, minden kedvem tibennetek telik!” 4 Bálványaik számosak, azok nyomában járnak. De én nem hozok nekik véráldozatot, és nevüket nem veszem ajkamra. 5 Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. 6 Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben. 7 Dicsőítem az Urat, mert értelmet adott nekem, s mert szívem még éjjel is figyelmeztet. 8 Mindig szemem előtt lebeg az Úr, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak.
1 Az éneklőmesternek a semíníthre; Dávid zsoltára. (1Krón 25,1) 2 Segíts Uram, mert elfogyott a kegyes, mert eltűntek a hívek az emberek fiai közül. (Ésa 57,1; Jer 7,28) 3 Hamisságot szól egyik a másiknak; hízelkedő ajakkal kettős szívből szólnak. (Jer 5,1-3; Mik 6,4-6) 4 Vágja ki az Úr mind a hízelkedő ajkakat, a nyelvet, a mely nagyokat mond. (Péld 15,16.17)9 Köröskörül járnak a gonoszok, mihelyt az alávalóság felmagasztaltatík az emberek fiai közt. (Péld 28,12)
1 Uram, miért vagy oly messze? Miért rejtőzöl el a szükség idején? 2 A gonosz hetvenkedik, a szegény meg retteg, rászedve a cseltől, amit az kieszelt. 3 A bűnös dicsekszik kedvteléseivel, a rabló káromkodik, az istentelen semmibe veszi az Urat: 4 „Haragja fenn a magasban, bosszút nem áll, Isten nincs!” – ez minden gondolata. 5 Mivel útjai mindig sikeresek, s ítéleteid túl messzinek tűnnek neki, gúnyolja összes ellenfelét. 6 Így beszél szívében: „Nemzedékeken át nem ingok meg soha.” 7 Átkot szór és nem éri baj, szája álnoksággal és hazugsággal tele, nyelve alatt romlás és gazság rejtőzik. 10 Figyel, rejtőzik, a földre lapul, s a gyenge áldozatul esik hatalmának. 14 De te látsz, ismersz jajszót és szükséget, és mindent a kezedben tartasz. A szegény rád bízza magát, az árvának te vagy gyámola. 17 A szegények kívánságát meghallgattad, Uram, megerősítetted szívüket. Figyelmedet feléjük fordítottad.
1 (A karvezetőnek, oboára és hárfára – Dávid zsoltára.) (2Sám 23,1) 3 Ujjongok és benned van örömöm, s magasztalom neved, ó Fölséges.(Zsolt 31,8.9)4 Mert ellenségeim meghátráltak, elestek és eltűntek színed előtt. (2Sám 22,1-51) 5 Magadévá tetted igazságomat és ügyemet, mint igazságos bíró ültél trónodra .(Zsolt 7,9.12) 7 Eltűnt az ellenség, végleg megsemmisült, feldúltad városait, még emlékük sem maradt. 8 De lám, az Úr mindörökké trónol, bírói széke ítéletre készen áll. (Zsolt 103,19) 9 Igazságosan ítéli meg a földkerekséget, a népek fölött törvény szerint tart ítéletet. (1Móz 18,25; Zsolt 96,13) 11 Akik ismerik nevedet, reménykednek benned, Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket. (Zsolt 34,5.6;36,11)