Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
Az is lehet,de melyik magnélküli,lila fajtának van még ilyen jellegzetes,hengeres bogyója?Van olyan leírás(pl.akiktől rendeltem)amelyik azt mondja,hogy a bogyó gömbölyű.Akkor?
úgy érted, legalább az egyikőtöknek... ;) Szörnyű állapotok uralkodhatnak kereskedésekben, iskolákban, ha ilyen sokan panaszkodnak arra, hogy más fajtákat kapnak. Megint elő kéne keresni azt a Faiskola topicot.
A thomsont a crimson-nal együtt Vereséktől vettem,2-2 tövet.A crimson az totálisan egyértelmű.hengeres,magnélküli,lila bogyó,már elkezdett színesedni.Tavaly másodvirágzásból volt rajta 2 kis fürt,beszínesedtek,de már beérni nem bírtak.Idén lesz rajta.A "thomson"-nál a bogyóméret nem egyöntetű,de a zöme 5 g körüli, a többi kisebb."2012.tavasszal ültettem őket.
Itália:4 tövet rendeltem,ebből 3 egyforma,1 esetében a bogyó hegyesedik,más alakja van,de az is valami kései lesz.A 3 egyforma szerintem itália lesz,legalábbis remélem.Írtam,hogy a zsendülés a 3 tövön kb.2-3 kisebb fürtöt érint csak,a többi messze még a zsendüléstől,de majd teszek fel képet.Illetve egy szemet megkóstoltam,mert már sárgult,szerintem itália.
Örmény fajta.Szülők ismeretlenek.érési idő:szept.közepe.Fürt:nagy,hosszú,hengeres,vállas.Közepesen tömött.Fürt 400 gr,de akár 1 kg.is lehet.Bogyó:sárgászöld,kerek,vagy kissé ovális,húsos,lédús,
semleges ízű.Bogyó kb.4-6 gr.Gombás betegségekre nem fogékony.Rezisztens.Bőven terem,megbízható,
Nekem van két tőke Thompsonom. Ha jól emlékszem, nem volt ilyen problémám az első termés megjelenési idejét illetően. Ha terem, megmutatom és megmérem a fürtöt, bogyókat. 2011-ben mutattam a két tárgyalt fajtával kapcsolatban fényképeket.
Meg a tárgyalt Itáliáról is (annak idején november közepén voltak ilyen állapotok).
A szőlőim egy részét én is Vereséknél vettem (kétszer is jártam Abasáron).
Vegyigyümi10:Azt kérdezném,hogy a Thomsont hol vetted?Én Verestől vettem a Crimsonnal együtt.
Nekem nem jött be.Egyre inkább az a meggyőződésem,hogy fajta és fajta között is nagy külömbségek vannak.Pl."Gyula" írta korábban,hogy neki sem terem még az öt éves Crimsonja,és Thompsonja.
Mekkora bogyója van a Thompsonnak?Állítólag 2-3 grammnál nem nagyobb szokott lenni a növekedési
hormonnal/gibberlin/ nem kezelt bogyó.
Az Itáliára visszatérve nem véletlen megint nem azt kaptad,amit megrendeltél?Nálam az Itália még nem is zsendül.Tegyél fel róla képet a levéllel együtt.
Én is tudom,hogy az egyik legkésőbbi,nyilván csak ő nincs ezzel tisztában.Érdekes, 3 tő itáliám van,amik teljesen egyformák.2 tövön van 1-2 zsendülő fürt a többi fürt az teljesen zöld.Nem tudom mennyi kell neki,de amint érik,teszek fel róla képet,eloszlatva a kétségeket.De találtam színesedő bogyókat a moldován is.
Ne haragudj, igazán nem akarok kötözködni, de nem másra gondoltál az Itália helyett? Nekem ez az első számú kedvencem, de az késő ősszel érik tudomásom szerint. Elnézést a közbekotyogásért, nem is nekem írtál, csak erre felkaptam a fejem egy pillanatra.
Köszönöm a méltató szavakat,de a szőlőé az érdem.A "thompson"-t nem bántam meg,pedig már fentem a kést,hogy átoltom.Kicsit a fürtjei megbetegedtek, köszönhetően a júliusi 240mm esőnek és fülledt melegnek.
Meg annak,hogy a második zöldmunkát nem bírtam elvégezni.
Csak érdekességként,5 napja lecsíptem 1 szem érett itáliát,szigorúan csak az azonosítás végett,ha jó idő lesz,2 hét múlva lesz érett fürt-szerintem.Nálad,hogy áll?
Zsendül a crimson is,a sugraone pedig fogyasztható(egyik kedvencem).
Köszönöm a gyors választ,a leírás illik rá,kivéve az érés időt.Bár az idei év...Én is csak hengeres bogyójú képekkel találkoztam a thompson esetében,nálam tojásdad.Rengeteg volt rajta,2x tartottam zöld szüretet.2012 tavaszi telepítésűek most teremnek először,ez is befolyásolhatja őket abban,hogy hozzák a fajta jellemzőit?üdv.
Szia. Végül is nem fontos az e-mail, mert itt is nyugodtan le lehet írni röviden: van egy Ukrajnából származó ismerősöm, aki elvállalná, hogy lefordítja és elküldi a leveled, amennyiben igényt tartasz rá. Csak azért érdeklődtem Nálad ismét, mert szerettem volna vele tudatni, hogy szükség lesz-e a közreműködésére vagy sem.
Vegyigyümi: A Thomsonról most írtam,az majd csak szeptemberben érik.Az utolsó fotó/ami 2x van/,
szerintem Éva lehet.Augusztusban érik,nagy ovális bogyója van,betegségre kevésbé fogékony./azt írod,hogy egészséges/.Lehetne még Viktória is/román/,de az botrytisre fogékonyabb mint az Éva.
A Viktóriáról 213-as hozzászólásomban írtam,utánanézhetsz a fajtának.
Nálam a Palatina két héttel később érik, mint a Csaba gyöngye, ízre is egészen más. Az új szőlőiddel szerintem nem vertek át, gyönyörűek, legfeljebb nem azt kaptad, amit szerettél volna. Én a laza fürtöknek örülnék, ez a jó csemegeszőlők egyik követelménye. Szóval a képeiden kiváló fajták láthatóak, hamarosan kiderül mi is az igazi nevük, gratulálok.
Thompson Seedless: Eredete ismeretlen.Vitis vinifera.Az 1870-es években került be Amerikába.1878-ban
Williem Thompson kezdte el terjeszteni a keleti partról Kaliforniába Freso környékére a dugványokat.
A Thompson seedless azonos az ázsiai/kisázsiai/Sultana,Sultanina fajtával,amit a genetikai vizsgálat is megerősített.Erős növekedésű,levélszéle közepesen fűrészes.Fűrtje nagy,hengeres,vállas,350-450gr.
Közepesen tömött,vagy laza.Bogyó színe fehéres-zöldes-sárga.Teljes érésben világos sárga.Bőre vékony,de feszes,kissé ropogós.Magnélküli.Bogyó mérete max.21 mm.ovális,tojásdad,olykor kissé hengeres.Íze semleges,édes cukor 20 Brix fölött,sav:5-7 gr./l.Érési idő:Kaliforniában aug.köz.vége,
itt nálunk általában egy hónappal később.Betegség ellenállás átlagos.botrytisre kevésbé érzékeny.
Fagyállóság alacsony.
Megjegyzés:Az USA-ban a legelterjedtebb mazsola szőlő fajta,de csemegeszőlőként is fogyasztják.
A több száz,vagy több ezer hektáros ültetvényeken/Kalifornia/ nagyüzemi méretekben bogyó,és fürt
méret javítás céljából gibberlin-savval kezelik az ültetvényeket.Így érhető el a 21 mm./olykor nagyobb/
bogyóméret.
Magyarországra 10-15 évvel ezelőtt került be abasári törzsültetvénybe.A magyar szőlőoltvány termelők,és forgalmazók egy az egyben átvették az amerikai gibberlinnel kezelt szőlő fényképeit,mert olyan szépen mutattak.Senki sem vette a fáradtságot,hogy itthon lefényképezze,és azt tegye fel a fajta
mellé.Azért,mert akkor a kutya sem venné meg.
Én öt évi türelmi idő után vettem ki a gyüjteményemből,mert még nem hozott termést.Helyette a kismis
Azért tettem fel a fürtről képet,hogy tudjam thompson lehet-e,ha nem akkor ezzel is átvertek.Tehát akinek van ilyen, már valamennyire összetudja hasonlítani az elmondottakkal.Puha és kevés mag,kemény, ropogós,közepes-nagy bogyók,nagy fürtök.Erős növekedésű.Hátha.Köszi.
vegyigyümi,a levél képek a fürt mellet fontos lenne és a főbb jellemzők növekedés vesző színe, érés idő, mikor fakad ?stb egyszóval nagyon sok uj fajta hasonlít egymásra, a Dunav majd ha erősebb lesz a fa tömörebb lesz a fürt is, az első lehet akár magyar fajta ,nem találgatok a harmadik meg éva lesz? cuzy? vagy"szőlőszem "-nél látol hasonlót.tőle kérdezd meg.
A Néró és Csabagyöngye leérett,de jön a többi,csak a fajtáját nem ismerem néhánynak,ehhez szeretnék egy .kis segítséget.
Thompson-nak vettem,már majdnem érett,kemény ,ropogós,hatalmas fürt(a többi nagyobb,csak elég beteg),lédús,finom puha, nem zavaró kevés mag van benne.Az lenne?
Dunav,csak az a zavaró,hogy mindenhol tömött fürtűnek látni.
Nagyon nagy bogyó 40x25,puhább,még nem érett,nagy fürtök,ötletem sincs,viktória,teréz,és éva helyett is ezt a fajtát kaptam(teljesen egyformák),egyáltalán nem betegszik.Csak a mezei pocok és a madarak bántják hálón keresztül is.
Kramcsák István: Szia! Nem tudtam az e-mail címed megnézni,mert a rendszer hibát jelez/vagy én voltam béna/.Ali -bánál hagytam üzenetet. Üdv. Szőlőszem