Elvtárs, zárt területen jársz! Belépési engedélyért a Központi Bizottsághoz folyamodhatsz, ha a káderlapodat leadod a személyzeti osztály iketagfelveteli@index.hu címén. Ha szerencsés vagy, bölcs döntéséről értesít a Párt. Ha nem, akkor az Államvédelem.
Nagyon jól látod a hejzetet! Az ijen kíváló az elvtársakat korengedéllyel, a jobbszélsőt mondjuk inkább szuperkorengedéllyel beiskoláztattya a párt a hazai egyetemeken, és jó munkásmozgalmi szokás szerint hamá beszivárogtak egy közösségbe, akkor asztat úgy fellázíttyák, hogy a baloldali demokrata ideológia mozgósító hatására nemhogy a Téli palotát, de még akár a Dreher sörözőt is megrohamozzák majd ezek a diákok, ha a párt arra ad nekik utasítást! De csak az igazhitű baloldali demokraták megnyugtatására felhívom az elvtársak figyelmét arra, hogy a párt az események ütőerén tartotta a kezét eddig is, mert ha jobban odafigyeltetek a HaHa egyetemfoglalás képeire, akkor az előadóban osztályharcoló diákok között lehetett ilyen korengedélyes (50+) elvtársakat is látni, de persze gondosan álcázáták magukat, mer ezek az elvtársak éppen inkognítóban osztályharcoltak a gaz klerikális burzsoá (meg persze fasiszta is) kormány megdöntésére
Kitartás! Betarás! Összetartás! Éljen a dialektikus antiorbánozmus! Éljen a párt!
Párttitkár elvtárs aki szerint lassan tényleg elkezdhetik alőásni a kalsnyikovokat a répaföldből az elvtársak
Most, hogy az egyetemisták, meg a középiskolások senem tutták megdönteni annak a gazorbánnak a fasiszta kormányát, most elvtársak a fojamatosság jegyébe az általános iskolások, és utánna az óvodások következnek!
Elvtársak! Mivel nem bízunk az általános iskolások sikerébe, az óvodások országos kormánybuktató megmozdulására má el is készítettük a követeléseket tartalmazó transzparenseket, amiket a nagycsoportosok fognak az óvónénik kiséretében a parlement elé vonulva lengetni, és amin ilyen országos horderejű témákban fogják a követeléseiket előterjeszteni, hogy:
"tiltakozunk a kötelező pelenkahasználat ellen!" "követeljük a spenót kitiltását az óvodékból!" "Követeljük az ingyens fagylaltárusítást az óvodák 200 m-es körzetében!"
Elvtársak! Ugye hogy szerintetek is ezek a követelések elsöprik a gazorbán fasiszta diktatúráját?
No pasaran! No beszarán! Éljen a dialektikus orbánizmus! Éljen a párt!
Párttitkár elvtárs aki azon gondolkodik, hogyha az óvodások se járnak sikerrel, akkor a bölcsődések hogy fognak vajon felvonulni, babakocsiba?