Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Múlt pénteken a nagy meleg dacára ebéd után felkerekedtem és elmentem a Vendéglátóipari Múzeumba "Jucikát" nézni (meg ami még sikerül). Végül is 3 tárlat "fért belém" illetve az agyi kapacitásom ennyit bírt. Természetesen még vissza fogok menni a többi miatt, mert alapvetően nagyon kedves,hangulatos múzeum, 5 percre a munkahelyemtől, akár egy rövidebb pénteki munkaidő letelte után is beiktatható.
Az emeletre kell felkaptatni a Mit vásárolt Jucika... kiállításra. A bejáratát egy életnagyságú kutyaszobor őrzi (talán vizsla?), már csak ezért is szimpatikus a múzeum:) Érdekes volt végignézni a reklám, a hirdetések alakulását az 50-es évektől a 80-as évekig. Először didaktikus, optimista, vonalas hirdetésekkel, mondhatnám propagandával találkoztam,aztán ahogy változott a politikai helyzet,úgy változtak a reklámok is. Meg kell mondjam, nosztalgiát is ébresztett bennem a kiállítás, mert a 70-es,80-as évek a gyerek- és ifjúkoromra esnek és az akkori ikonikus reklámokra jórészt emlékszem már. (Valahogy az az érzésem,hogy akkor talán egyszerűbb volt a világ?...) A kiállított tárgyak közül is rengeteg ismerőst találtam, a porszívót, a Sokol rádiót, a kávéfőzőt, a Márka üdítős üveget, stb. Érdekesek voltak a visszaemlékezések arról,hogyan készültek a reklámfilmek, szép gesztus volt megemlékezni Sass Istvánról is.
Ugyanezen a szinten található az IBUSZ … mert úton lenni jó! c. kiállítás. Erről nem is tudtam,de ha már itt voltam, megnéztem ezt is. Ugyan én soha nem utaztam IBUSZ-szal,de a székházuk a Felszab téren volt, s én a Felszab térre jártam 2 és fél évig dolgozni az egyik Klotild-palotába. Ez is nagyon érdekes volt, nem is gondoltam volna, milyen régi cég ez. Pl. a jogelődje 1904-ben rendezte meg Magyarországon az első bikaviadalt az állatkerti tó leeresztett medrében. Szerencsére portugál módi szerint, azaz nem a bika haláláig tartott a viadal. Buszmodellek, korabeli bőröndök, IBUSZ-os ajándéktárgyak, utazási számlák (1984-ben egy Japánba történő utazás 115.000 ft körüli összegbe került), na meg egykori utasok és munkatársak beszámolói színesítik a kiállítást.
A harmadik dolog,aminek befogadására még képesnek éreztem magam, az a Krúdy Gyula emlékkiállítás, ("Nekem soha nem volt otthonom") egykori lakásának két szobájában. Az első szobában végigveszik,hol lakott Budapesten Krúdy, szállodákban, albérletekben és utoljára Óbudán. A másik szobában pedig azokat a műintézményeket (kocsmákat, kávéházakat, ivókat, kisvendéglőket) mutatják be - Krúdy idézetekkel - ahol gyakran megfordult. Érdekes de egyben szomorú élete volt az írónak és vele a családjának is... Sajnáltam az első házasságából született gyerekeit és feleségét. Egyébként nem sokat olvastam még Krúdytól. Most gyorsan körbenéztem a könyvespolcaimon és két kötetét találtam, ezeket se mostanában vettem elő: A vörös postakocsi, Egy krónikás könyvéből.
Még bőven maradt a Vendéglátóipari Múzeumban megnéznivalóm, biztos sort kerítek még rájuk.
Nemrégiben rászántam magam némi rendezgetésre, ami mindig hosszadalmas, mert mielőtt kidobnám, legalábbis belekukkantok a régi újságokba. Így került a kezembe a Magyar Hírlap 2005 április 23 szombati száma, amiben őszinte örömmel fedeztem fel, hogy az akkoriban folyó a Nagy Könyv versennyel foglakozik. Százötven magyar és külföldi regényt sorol fel, zanzásítva a tartalmukat. Egyet-kettőt idemásolok, csakis és kizárólag üdítőnek szánom a meleg időre.
Austen Jane: Büszkeség és balítélet.
Sok a házasítandó lány, de kevés a megfelelő kérő.
Durrel Gerard: Családom és egyéb állatfajták.
Olyan állatokat is lehet szeretni, amiket nem lehet megenni.
Tolsztoj Lev Nyikolajevics: Háború és béke.
Minden oroszt név szerint megismerünk, aki résztvett a napóleoni háborúkban.
Verne Jules: Nemo kapitány.
Korlátlan tengeralattjáró-háború.
Christie Agatha: Tíz kicsi néger.
Ha tíz szereplőből mind a tíz áldozat, akkor ki a gyilkos?
Tamási Áron: Ábel a rengetegben.
Egy gyerekkor vége a hatalmas hegyek között, székely humorban bővelkedve.
Szabó Magda: Az ajtó.
A szolgáló a ház ura.
Jókai Mór: Fekete gyémántok.
Gyönyörű történet a kapitalizmusról.
Befejezem, noha még sok van hátra.
Gondolom, sejthető, hogy ezt az újságot nem dobtam ki.
Igen, néha én is átfestem az erkélyen a korlátot, és szívesen csinálom. Igaz, ez nem nagy munka, de így is rájöttem, hogy a legkisebb méretű festőhenger milyen praktikus holmi!
Ott akkor kisebb lehet a felület is, amit ápolni kell. De ez tényleg a tulajdonos dolga. Amúgy néhány évente festjük a kerítést, faházat, kutyaházat és egyebet, azokat kifejezetten szeretem, olyan jó kis rehab tevékenység, meg beszélgetünk is közben, szóval nem terhes, meg hát más a mennyiség is.
Jut eszembe, ez most kb lentebb olyan volt tőlem, amikor kollégámnak beszélek valami íróról vagy színészről, akinek akár a múltja, akár a párkapcsolatai zavarosak, és azt mondja nekem biztosan nem élnék vele együtt, de még nyaralni sem mennék; nem hát, elég ha olvasom vagy látom. :)
Valószínű, hogy így van, de ez már legyen a tulajdonos dolga. Én csak gyönyörködöm benne, ha épp arra vonatozok. Hétvégi háznak nézem, sok van a környéken.
Nagyon szépen ezek a rönkházak, egyik ismerős ilyet építtetett, belül is a fa látszódik, kellemes meleg hangulatú, főként télen. Viszont gyakori ápolást igényel, főleg ahol éri az uv sugár, meg a csapadék. Ilyenkor körbeállványozzák, csiszolás, olajjal kenés, szóval munkás, ahhoz, hogy szép maradjon.
Ha már benne vagyok, a vasút mentén láttam egy épülő rönkházat is, olyat, amit többnyire az amerikai filmekben látni. Remélem, ha egy hónap múlva újra arra járok, újra megszemlélhetem.
Szeretem Arany Jánost, úgyhogy örülök annak, amit írtál. Ami a nicknevemet illeti, az első macskámtól kölcsönöztem. Ő pedig közvetlenül Benedek Istvántól, közvetve Kosztolányi Dezsőtől kölcsönöztem. Benedek István macskáját hívták Csimpolyának, és ő is szürke cirmos és fehér volt, akár az enyém. Amikor nevet választottam, a kolléganőm azt mondta, hogy próbáljak valami olyat kitalálni, ami nem túl gyakori. Sikerült.
Nem vagyok biztos abban, hogy hivatalosan kisvasútnak, illetve erdei vasútnak számít-e. Én annak tartom, de nem vagyok szakember, csak szeretek rajta utazni. Diósjenőről és környékéről sokan járnak Vácra dolgozni, Vácról meg Pestre, és a két vonat alkalmazkodik egymáshoz.
Köszi szépen a kedves reakciókat az én lelkesült irományomra... Olyan jó ilyen lelkesültséget érezni és ilyen odaadó múzeumi dolgozóval találkozni..... Kíváncsi leszek Magdolnna élményeire is majd a PIM-ben.
A Csimpolya által írt kisvasúti utazásról meg az jut eszembe, hogy most szabadságom kezdetén baráti társaságban egy fél napot Nagyirtás-pusztán töltöttünk el. Már akkor is k... meleg volt, de érdekes módon kicsit feljebb a hegyek között nagyon kellemes volt az idő. Járt a szél és nyolcágra sütött a nap, és az is előfordult, hogy mindeközben frissítő zápor esett, amiben nagyon jó volt kicsit megázni. A kisvasút úgy jön ehhez, hogy van egy nagyirtás-pusztai állomása is, felsétáltunk megnézni (mi kocsival kanyarogtunk fel a szállóig-fogadóig, az is csodás volt, a hűvös fák közt kanyarogni az utakon felfelé). Én jártam már 1995 őszén is itt fenn,szintén egy - másik - baráti társasággal, akkor még ez a mostani szálló még nem volt, bérelhető,fűthető faházak voltak, ott töltöttük az éjszakát, és egy kellemes étterem-fogadó, ahol én szarvassültet ettem áfonyával és desszertnek palacsintát..... Sokat sétáltunk az őszi erdőben és felfedeztük az elhagyatott kisvasút síneit. Örömmel tölt el,hogy mára helyreállították.
(Bocsánat, hogy megemlítem, de Csimpolyáról mindig Arany János jut eszembe... nem tudom, hogy a nicknevét vajon tőle kölcsönözte-e? :)
ha megbeszéled a masinisztával, hajlandó szinte bárhol megállni,
A Szob - Márianosztra útvonalon meg egy forrásnál áll meg, ahol lehet a kiránduláshoz vizet vételezni :) Egyszer meg telefonáltunk, hogy tudna-e pár percet várni, mert elvétettük az utat és nem értük volna el az indulás időpontját.
Kulisszák mögött - Rózsavölgyi Szalon darabja - Florian Zeller kortárs francia regény- és drámaíró
Mostanában oly népszerű téma vígjátéki formában párkapcsolatról, házasságról, barátságról, öregedésről, hűségről darabot készíteni. Aztán, hogy ezt leírtam, csaptam a homlokomra, de hisz nincs új a nap alatt, ez mindig is érdekelte az írókat, rendezőket is.
Talán a kapuzárási pánik, mint fogalom lehet új, viszont a hozzátartozó jelentés kortalan. A különbség az időben, az eszközökben van, az érzések, problémák, csaták visszatérőek. A mostani darabban adott két baráti házaspár több évtizedes házassággal a hátuk mögött. Az egyik férj otthagyja a feleségét és egy igen fiatalocska barátnővel jelenik a másik házaspárral töltendő vacsorán. Ez természetesen kiveri a biztosítékot a együttlévő házaspárban, a feleségben felmerül, talán ő is lecserélhető, a férjben pedig, mit hagy ki, ha a barátnak lehetnek ilyen jellegű hódítási sikerei, neki miért is ne; közben a nyugodt, kiszámítható közös életet sem lehet semmibe venni. Kihez és mihez is kéne lojálisnak lenni. Ki kinek az életét éli. Ki miről mond le, nem új keletű dilemmák, konfliktusok.
A csípős és időnként álságos párbeszédek között az egyéni gondolatok is kiszólnak a nézőtérre, tulajdonképpen mit is éreznek, gondolnak és ez jellemzően nem mutat összhangot a kimondott szóval. Spolarics Andrea, Sztarenki Dóra, Kardos Róbert és Vasvári Csaba.
Gondolom, sejthető melyik férj kavarja az álló vizet :)
Tegnap délelőtt és ma délután egy kisvasúton utaztam Vác és Diósjenő között, illetve vissza. Kellemes, hangulatos összesen két kocsiból áll, és szép lassan döcög. Igaz, ma délután kissé nekiiramodott, de ezzel együtt is nagyon élveztem az utazást rajta. A vágány két oldalán sok esetben láttam termő alma - illetve körtefákat, legszívesebben szóltam volna, hogy álljunk meg egy kicsit, szedni akarok egyet-kettőt. Később megtudtam, hogy ez nem is olyan képtelenség, ha megbeszéled a masinisztával, hajlandó szinte bárhol megállni, volt, hogy egy egész kirándulócsoport ott szállt le.
Viszont a Nyugatiba érve meglepődtem. A vágányok mellett-között vastagon burjánzott a gyom. Szerintem Baross Gábor sírva fakadna, ha ezt látná.
Igen, a Kép-mutogató nekem is feltűnt, ismertem a verset, de a homokrajzokkal együtt valahogy agyon megfogott, még könnyeztem is rajta. igen, ez kissé misztikus, de azért Arany itt is realista marad. Például a grófkisasszony nem tud az új helyzethez alkalmazkodni, hogyan is tudna?
Petőfi emlékével nem ilyen egyértelmű a helyzet, lásd az alábbi versrészletet.
Gyakran, ha az ég behunyta már szemét, Gyakran érzem lobogni szellemét.
Szobámba leng az a nyilt ablakon, Meg-megsimítja forró homlokom.
Hallom suhogni könnyü lépteit És önfeledve ajkam szól: te itt?...
S döbbenve ismerek fel rajzomon Egy-egy vonást, mit szellemujja von.
„Övé! kiáltom, itt, ez itt övé: A szín erős, nem illik együvé.”
Lehet, hogy ez nem szó szerint értendő, hanem az irodalmi hatását mutatja, de figyelemre méltó.
Jó volt ezt olvasni, ezek után biztosan felveszem a PIM-et a meglátogatandók listájára, már Csimpolya írásai is felkeltették a figyelmemet. Mondjuk én kivárom a rosszabb időt, és összekötöm egy rövidke őszi városi sétával.
Egyáltalán, számomra olyan öröm volt hétköznapi, fürdőző, mókázó embereknek látni a híres, ikonikussá vált írókat, költőket.
Igen, leemelni a piedesztálról, és úgy nézni esendőségükben, hétköznapiságukban. Ezt az élményt legerősebben a Babits házban éreztem, különösen a beszélgetőfüzetek olvasása közben.
Folytatom, mert kicsit hosszúnak tűnt egy hozzászólásban leírni mindent,amit meg akarok osztani.
A kép-mutogató - Arany János és a spritizmus. Nagyon megörültem ennek a pici (két kis terem) kiállításnak, főleg azért, mert eszembe nem jutott Arany János kapcsán ez a fenti fogalom. Aranyt én mindig is racionális embernek láttam, akadémiai főtitkár (titkár?), nem gondoltam volna, hogy ő ebbe az asztaltáncoltatós világba belekóstol. El kell azt mondani azért, hogy saját bevallása szerint szkeptikus volt. Egressy Gábornál vett részt néhány szeánszon Jókaival együtt, egy alkalommal Petőfi szellemét is megidézték. A kép-mutogató ballada fogja keretbe az egészet, ennek illusztrálása homokrajzolós képekkel történik, fantasztikusan és maga a vers is fantasztikus, nem nagyon ismertem eddig, vagy ha tanultam is róla, kiröppent a fejemből. Homály, misztikum, megőrülés, tragédia, minden van benne.... És végül idéznem kell Juliska sírkövére írt sorait, nagyon megindító:
" Midőn a roncsolt anyagon Diadalmas lelked megállt; S megnézve bátran a halált, Hittel, reménnyel gazdagon Indult nem földi útakon, Egy volt közös, szent vigaszunk A LÉLEK ÉL: találkozunk!"
Egy nagyon kedves fiatal hölgy volt az Arany Jánosos kiállításnál a "teremőrnéni", aki felajánlotta, hogy végig vezet a palota néhány termén, merthogy a jegyemben ez is benne foglaltatik (800 ft!) Fél órásnak ígérte a vezetést, végül egy óra lett belőle, csak én voltam a "paciens" és nagyon kellemesen elbeszélgettünk, miközben ő vázolta a palota és a Károlyi család történetét, a különböző érdekességeket. Gyönyörű a díszterem, ahol eredeti a kandalló, rajta faragott karvallyal (amiből-akitől (?) a Károlyiak a nevüket eredeztetik), ehhez az a legenda fűződik, hogyha valaki megsimogatja, szerencséje lesz, én megtettem:) Érdekesség, hogy gróf Károlyi György az 1838-as nagy árvíz idején a díszteremben helyezte el és élelmezte az otthontalanná vált embereket. Egyébként Károlyi György szinte mindenben "benne volt", amiben Széchenyi is. A palotát meglátogatta Mária Terézia és férje, de Liszt Ferenc is vendégük volt. Van olyan terem, melynek mennyezetén Lotz Károly freskója van a 9 múzsáról, ez nem ide készült, egy másik, lebontásra ítélt palotából hozták át 1942-ben. A zeneterem Károlyi György feleségének Zichy Karolinának budoárja volt, aki testvérével, Batthyány Lajos feleségével Antóniával sokat tett a nemzet ügyéért. Még Petőfi is verssel adózott nekik. Van egy kis télikert,de a házi kápolnából, amit egy folyosószakaszból alakítottak ki, mára csak a gyönyörű, szlavón tölgyből faragott mennyezet és ajtótokok maradtak.
Egyébként a palotát a 2000-ben befejeződött rekonstrukció során állították helyre korabeli fotók és leírások alapján.
Egyszóval várakozáson felül nagyon csodás délutánom volt és csak bíztatni tudok mindenkit a Petőfi Irodalmi Múzeum látogatására ! :-)
Tegnap végre kultúráztam és a kánikula ellenére csodás délutánom volt!
Miután szabadságon vagyok és délelőtt megcsináltam az egyik, régóta halogatott itthoni teendőmet, azt gondoltam, megjutalmazom magam egy kis délutáni múzeumozással. Még a hőség sem tartott vissza, mert légkondis közlekedési eszközök és légkondis múzeum "állt rendelkezésemre." :)
A Petőfi Irodalmi Múzeumba mentem, ahol a Balatoni nyár, írófényképek az 1950-es,60-as,70-es évekből kiálllításra voltam kíváncsi, de ennél hála istennek sokkal többet kaptam.A jegyvásárlásnál megláttam egy másik érdekes kiállításról szóló prospektust - A kép-mutogató - Arany János és a spiritualizmus - és rögtön tudtam, ezt is megnézem.
Az írófénykép-kiállítás 3, viszonylag könnyen, hamar végig járható kis terem, de ennek ellenére hosszú időt el lehet tölteni itt. Van egy játék is, meg kell keresni 9 kakukktojás képet, vagy legalább hetet, egy papírlapra felírni névvel-e-mailcímmel és ha szerencséje van az embernek, kisorsolják és megnyeri a kiállításról kiadott albumot. A kakukktojás lehet az,hogy nem írót-költőt ábrázol a kép,vagy nem nyáron készült illetve az időhatáron kívül esik a készítés. Én találtam legalább 7 kakukktojást (pl. Makk Károly és Bacsó Péter filmrendező vagy 1949-ben készült fotó vagy az egyik képen Alfonzó, stb.), így kíváncsian várom,hogy szerencsés leszek-e. Néhány tárgyi emléket is elhelyeztek (Illyés hajóskapitányi sapkája, Mészöly Miklós napszemüvege, Bertha Bulcsu horgászigazolványa stb.) és rengeteg, a képeken szereplők által a Balatonról, a tájról, nyárról írt vers, próza is gazdagítja a kiállítást. Örkény vicces leveleket írogat házigazdájának, Lipták Gábornak, amiben kioktatja, hogy valamit rosszul csinál fényképezésnél, mert ő (Örkény) eléggé csúnya lett a képeken. Örömömre találtam egy fotót Szabó Magdáról és Szobotka Tiborról, egy vitorlás fedélzetén vannak megörökítve. Egyáltalán, számomra olyan öröm volt hétköznapi, fürdőző, mókázó embereknek látni a híres, ikonikussá vált írókat, költőket. A sok irodalmi idézet közül engem legjobban Jékely Zoltán Balatoni elégiájának részlete ragadott meg, én ezt nem ismertem. Most ideidézek egy részletet:
"Dühöng a szél, tombol a Balaton, téged kereslek minden tarajon; a tenger éppen így vajúdhatott, mikor Vénusznak életet adott! Kagylót nyitok meg, a kezem remeg: minden szép kagyló Téged rejteget, minden kagyló a szerelem maga, meg nem szegett lányságod záloga.
Somló, Csobánc, Tátika, Szigliget – romablakból kis kendő integet, a víz felett hintázva-álmatag szellem-fehér sirályok szállanak. Megálmodott, sohasem teljesült szerelmek, véres hullámba merült vágyak a mélyből fel-felsajganak – A mi szerelmünk is legenda csak."
Két évvel ezelőtt kivívtam egy kirándulócsoport elismerést, mert az egyik szlovákiai barlangban végig rövid ujjú blúzban jártam, holott volt nálam egy kendő, viszont nem éreztem szükségét annak, hogy használjam.
