Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
Van még a tarsolyomban jó néhány fajta,melyek bizonyítottan jól teljesítettek az idén.Ez egy jó teszt év volt.A szőlőim 90%-a már leért,úgyhogy sok mindent nem láthatsz.A késői érésűek meg még nem fordultak termőre néhány kivételtől eltekintve.A későbbi fajták biztosan neked is megvannak/Hamburgi musk.,
Moldova,Itália,Attila,stb.Javasolnám,hogy a látogatást halaszd el jövőre,amikor a zöme érik/kb.aug.közepe/
Mindentől függetlenül továbbra is BÁRKIT szivesen látok,de az idén már nem sok értelmét látom.
Akinek van RIZAMAT írja meg hogy mennyire bírta az ideji rengeteg csapadékot,mennyire reped és rothad? Szölőszemtől kérdezném milyen most a Horthy Miklósné,nem reped vagy rothad?
Szőlőszem. Tudjuk hogy rengeteg kitűnő fajtád van, ezt a képeid is bizonyítják. Viszont írtad, hogy fajtánként csak egy(?) tőkével rendelkezel. Feltennék egy nehéz kérdést. Ha arra adnád a fejed, hogy piacra termelj és lenne mondjuk 5 hektár földed erre a célra, melyik 10 fajtát választanád a gyűjteményedből?
Szívesen. Ahogy az imént írtam, sajnos ez akkor inkább a rosszabb hír... :-(
Változtatnom kell, mert ez így nem mehet tovább!
Nem vettem akadékoskodásnak. Beszélgetünk. + nem is írtam még a permetezésekről, ha minden igaz, így nem is emlékezhetsz rá. ;-)
Az esők és az általuk lehetetlenné tett permetezések és tönkre ment termés miatt egy-két éve agyalok porozógép beszerzésén. Legalább a lisztharmatot és a lágyszárúaknál az atkafertőzést tudnám megelőzni, ellehetetleníteni, az is nagy eredmény lenne (ventillált kén).
A kutakodás után egyelőre két lehetőség kínálkozik, ha most eltekintünk a nagy, háti motoros masinák ilyetén funkciójától (ami egyébként a nagy teljesítmény miatt a legszimpatikusabb), de mivel azokkal folyadékot szoktam szórni, hát nem tudom...
Többek között ezért vennék olyant, ami csak erre szolgál.
DR 5 (ez a gép általában 49 ezerért van minden oldalon, itt a legolcsóbb, ha igaz)
TWISTER (háti masina, több szempontból is szimpatikusabb az előzőnél, de ebben a videóban látszik, hogy nincs valami nagy nyomása, bár talán a már említett célnak így is megfelelne, főleg annak fényében, hogy a tét az éves termés tönkremenetele...).
Az előzőről is vannak filmek, ahol látható működés közben, lehet, hogy nem a legjobb a szőlőre, + lágyszárúakra, gondolom, nem is igazán arra van kitalálva...
Mit gondoltok? Esetleg van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban?
Köszönöm a dicséretet, de sajnos szinte csak a mutatott fajták esetében sikerült viszonylag érdemleges eredményt elérni, a többi majdnem kivétel nélkül többé-kevésbé kuka... :-(( Nem tett jót a rengeteg, folyamatos víz, plusz néha a szél tette lehetetlenné a permetezést (vagy a kettő együtt...). Szóval az idei év már csak ilyen pocsék lett. De volt már ilyen. Meg 'amolyan' is. Azt hiszem, annak idején dicsekedtem is, hogy milyen tökéletes a szőlő.
Remélem, hogy jövőre szebb eredményeket lehet elérni, mert ez így nem az igazi...
A permetezések számával és a szerek fajtájával kapcsolatban: bár írogattam néha, de volt olyan is, hogy nem, ezért pontos adatokkal nem tudok szolgálni (jövőre ez is másként lesz). Volt mindenféle, de azt hiszem, az 'eredmények' tekintetében majdnem mindegy is... Az esős időszak beköszöntéig minden rendben volt, aztán jött a baj.
Elszúrtam... :-( Többet kell majd olvasni a már linkelt oldalt pl.
Jupiter: nálam most terem másodszor, de az idei év is bizonyította, hogy az egyik legstabilabb fajta, élég ellenálló, ahogy a fényképen is látszott.
Ha gondolod, szívesen adok szaporítóanyagot, hátha jobban teljesítene.
Conegliano: csupán az idei év tapasztalatait vehetem alapul, de a termés tekintetében az látszott, hogy leginkább a rothadással van gond, a másik két nyavalya annyira nem bántotta (mondom, a termést!).
Boglárka: nálam se tartozik épp' a bőtermők közé..., eddig nem is nagyon hozott semmit, talán az idei év az első, de ezzel se lehet dicsekedni...
Árkádia: itt viszont nem tudok beszámolni azonos tulajdonságokról, van év, amikor nem is terem (talán a metszés miatt, ezt még ki kell tapasztalni).
Itália: a lisztharmat nálam is belecsípett, de úgy látom, hogy megfelelő növényvédelemmel és agrotechnikával viszonylag jól kézben tartható.
Angéla: első termés (az az egy fürt, amit mutattam), ha ebből indulok ki, akkor reménykeltő a dolog... :-)
Cegléd szépe: ahogy a képen is látható, a gomba ezt se kímélte, de mindenképpen a stabilabb, ellenállóbb fajták közé sorolnám (de ez is első termés, mint több másnál!).
Muskát adda: dettó...
Én többször permeteztem, de ahogy írtam, az eső keresztülhúzta a számításomat. :-(
Az a baj, hogy nem tökéletesen átjárható a szél által az állomány, ezért ezt kell ellensúlyozni, amennyire csak lehet, mindenféle módszerekkel. Jövőre több szempontból is változtatást tervezek (hiába, közben én is tanulok... pl. innen a topikról ;-) ).
A legszebb eredmény mindig akkor van, amikor az időjárás besegít...
azonos fajták között igen nagy eltérés van a termés mennyiséget illetően
Ezt a mondatodat nem teljesen értem. Tájegységet illetően, vagy esetleg talaj, termesztésmód, stb.? Kicsit bontsd ki kérlek! Hogy érted az 'azonos fajták'-at?
Az itália nálam is kérdéses. Tavaly beért, idén nagyobb a terhelés. A déli oldal már színes, de ízre még savanyú. Sztem be se fog érni. Na de sebaj, majd jövőre.
Viszont az őszi telepítésű csemegék peronoszosak lettek hiába a felszívódó permetezések. Érdekes... Bár van annyi vessző, hogy remélem kihajt jövőre ami megmaradt. Bár erősen eltoltam ott, hogy nem takartam ki a szemeket időben. Na sebaj, hát mindenki a saját kárán tanul...
Mindenki figyelmébe ajánlok egy fajtát ez pedig a FLÓRA lenne.Nagy fürtű (432-609g)közepes bogyóméretű(21×20mm)betegségre nem érzékeny fajta,fagyállósága kitűnő!Nagyon bőtermő,de én csak vesszőnként egy fürtöt hagyok.Íze harmonikus teljes érésben rózsaszín és nagyon édes.Az adatok saját tapasztalat és mérés!Permetezve kétszer volt(cabrio-top,eclair-thiovit)mert a szemben lévő ültetvény elszállt a lisztharmattól,ezért kicsit féltem.Tavaly csak egyszer fújtam virágzáskor. Érés:szept.eleje
Jani 71:Szépen meg tudtad védeni a szőlőidet!Mivel permeteztél,és hányszor?
Nekem egész más a tapasztalatom az általad feltett fajtákról.A Jupiterem/Rea/ még egy éves,lisztharmatra eléggé érzékeny.
Conegliánó:7 éves.Tavaly hozott először egy fürtöt,az idén háromat.Betegségekre közepesen érzékeny.Rothadásra kevésbé hajlamos.
Boglárka:7 éves,az idén hozott először egy fürtöcskét.Betegségekre nagyon érzékeny.Főleg lisztharmatra.
Árkádia:Nagyon megbízható fajta.Mindig hozza a formáját.
Itália: Tavaly jobban teljesített.az idén a lisztharmat elkapta/a fürtöket is/.
A többi fajtáidról nem tudok nyilatkozni,mert nekem nincs.
Megjegyzés:Tavaly is háromszor permeteztem,az idén is/2 kontakt,1 felszívódó/.Jövőre is háromszor fogok permetezni.Vannak olyan fajták,amelyeknek elég a háromszori permetezés./a legújabb nemesítésűek,és néhány magyar fajta./
Az a meglátásom,hogy azonos fajták között igen nagy eltérés van a termés mennyiséget illetően.Az volna az elvárás,hogy egy csemegeszőlő tőke legalább 3 kiló szőlőt teremjen egy szezonban.Nagyon sok fajtánál nincs meg ez a mennyiség,még a fele sem,hiába hagyom meg az összes virágot,és hiába próbálom ki rövid-vagy hosszú csapon.
Juhosttt.A kérdésedre a választ már a többiek megadták.Én az érési idő,és a levélzet alapján tudnák külömbséget tenni.A Nérónak nyitottabb a vállöble,mint az Eszternek.Az Eszter egy héttel korábban érik/nálam/ mint a Néró.
Köszi a tapasztalatokat. Ám most nem tudjuk biztosan, hogy jó hír, vagy rossz - mert ha kevés permetezés mellett, akkor jó hír, ha rendszeres permetezés ellenére, akkor meg rossz hír.
Bocsánat az akadékoskodásért, csak nem tartom fejben, hogy ki milyen védelemben részesítette idén a szőlőit, bár lehet, hogy korábban írtad már.
... folyt. (majd' elfelejtettem, hogy a képek aug. 22-én készültek, ekkor még nem mindegyik fajta volt teljes érésben):
Jupiter, Muskát adda (vagy bárhogy is hívják az utóbbit, mert ezer féle módon fellelhető a neten, ez idén 'kezdte', egyelőre ennyit mutatott magából), Conegliano, Angéla:
Ahogy azt többen is megjegyezték, sajnos az idei év 'kissé gombásra sikeredett', ez látszik is a szőlőn, de ennek ellenére azért az egészségesebbek közül néhány fajta (csak a gugli és az itteni kereső kedvévért :-) : Boglárka, Árkádia, Itália, Cegléd szépe - ha valakinek ellenérzése van ezzel a fajtával kapcsolatban, annak mondom, hogy kevés ilyen igazi szőlőízű szőlőt kóstoltam eddig, egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem):
Igen, ez érdekes is, mivel nagyon későn ért ez. Tőkén még egész jól van, de ha leszedem nem áll el túl sokáig. Lehet azért mert még mindig éretlen. Mint mondottam a tőke egy öreg tőke kiásva átültetve. A rügy fakadásáról semmit se tudok a kérdéses tőkének. Viszont érdekes borszőlőként, mivel annyira ropogós, hogy sok levet nem várok tőle.
Az én elvem az, hogy amíg nem fordul termőre, addig több, és lehetőleg felszívódóval is szórni, mert fő a biztonság.
Ha már termőre fordul, akkor viszont minél közelebb legyek az öko termesztéshez. Persze nem ellenőrzött bio gazdaság a cél, de ha megtehetem, hogy 3-5 helyett 1x-2x használok felszívódót már jó vagyok.
A teldorral meg vagyok elégedve, a rizling nyugati oldalon elkezdett rothadni, még időben észrevettem és szerencsére szépen megállította. De én tiuram granuflow-ot is tettem bele, mivel nem mertem kockáztatni. Ennek az évi ideje 30 nap. Mivel szept 30 előtt nem szüretelek, így soványan, de az évi idő be lesz tartva. Jövőre ezt is korrigálom, mert már a zsendülés közepette le fogom szórni csak teldorral.
Viszont a baracknál a tiuram granuflow nagyon jó volt nekem.
Viszont amelyik szőlő aszusodik, nem pedig ecetesre rothad (mint a f.rizling), attól távol tartom, hiszen azért a nagy kapálások közepette 1-2 aszuszem csak-csak jól esik.
Jövőre pedig elhasználom lemosó egy részére a nordoxot, de mindenképpen a champion adja majd a rezet, mert sokkal jobb a tapadása! Sőt meg merem kockáztatni, hogy még a ridomilnál is jobb (ezt nem jegyeztem fel pontosan, de jövőre ezt is fogom)
A kénnek meg marad szokás szerint a thiovit jet vagy a kumulus. (mind2 ugyanaz, évvégére pont thiovit volt kilós kiszerelésbe, év elején meg kumulus).
Ami megint csak tanulság az idei évből, hogy rézből és kénből érdemesebb nagyobb csomagot venni, mint sok kicsit, mert év végére szépen megnyomja a pénzt a sok 200-300 ft-os tétel...
Amin még gondolkozok, hogy évente 1x, lehetőleg kis bogyós állapotban, mankocebbel (dithane m45) is permetezni fogok, hogy elejét vegyem az orbáncnak és egyéb nem kívánatos betegségeknek. Itt a fás részek is kapnak, nem csak a levélzet. Ez egyelőre terv, ezt még kicsit átrágom a télen, hogy ilyen formában van-e haszna, vagy sem.
Előrebocsájtom, hogy szakmai ismereteim nem elegendőek ahhoz, hogy tanácsot adhassanak szőlő ügyben bárkinek is. Négy évvel ezelőtt az akkor még csak szőlő fórumon azt is meg kellett kérdeznem, hogy hogyan kell a szőlőt szakszerűen ültetni. És nem azt a választ kaptam, hogy "jobkézzel vagy balkézzel....", hanem egy érthető magyarázatot arra, hogy miért kell a gyökeret ültetés előtt visszavágni, és azt mennyire. Azóta persze gyűltek a tapasztalatok, és ezek alapján némi kiegészítést tennék szőlőszem (582) tanácsaihoz, aminek a szellemével kezdő hobbiszőlészként teljesen egyetértek.
Én ajánlanám az Afuz Ali fajtát is. Nagyszemű, visszonylag ellenálló, leszedés után sokáig tárolható romlás nélkül.
Azok közül, amit szőlőszem ajánlott, tapasztalataim alapján első helyre tenném a pölöskei muskotályt. Elég nagy bogyói vannak, nagymértékben rezisztens és kiválóan futtatható. Második helyre a Moldovát, amelyik ugyancsak elég rezisztens és a rezisztensek között viszonylag nagy a bogyómérete. Utolsóra a szuvenirt, amelyikkel idén annyira sok bajom volt, hogy alig lesz belőle termés. (annak ellenére, hogy rezisztens kategoriába tartozik). A fajtaválasztás során négy évvel ezelőtt figyeltem a várható érési időkre is. Így telepítettem viszonylag korai Néro és Eszter fajtákat is, amit nem bántam meg, annak ellenére, hogy a termésük nem túl nagy bogyóméretű. Ezek is elég rezisztensek. Ha saját fogyasztásra akarsz telepíteni ház körül néhány tőkét, akkor problémás lenne a túlzottan nagy fajtaválaszték, mert nehezen tudnád szelektíven megoldani a különböző fajták eltérő időben jelentkező növényvédelmi problémáit (ezt is tapasztalatból írom). Ha viszont értékesítés is szerepel a céljaid között, akkor más szempontokat is figyelembe kellene vegyél a fajtaválasztás során. Ilyen irányú tapasztalatom azonban egyáltalán nincs.
Kedves Józsa Imre!Szivesen segítek bármiben és bármikor,mert itt a fórumban azonkívül hogy "eldicsekszünk"egymásnak a szőlőinkről-amit jó értelemben értsd- segítünk is egymásnak ha valakinek
információra,vagy tapasztalatra van szüksége.
Nem Te vagy az első,aki kérni szeretne tőlem vesszőt,vagy dugványt.Mivel csak minden fajtából egy tőkém van,igy nehezen tudom kielégíteni az összes igényeket.Sajnos Te most a sor végén vagy.
Mivel a szőlőiskolám az idén rosszul sikerült,így még a régebben kért gyökeres dugványokat sem tudom kielégíteni.De kitartás,én is 7-8 év alatt gyüjtöttem össze őket.
Az Autumn Royal fajtát Magyarországon nem tudod beszerezni,nincs forgalomban.A többi fajták sem.
Ezekről a fajtákról csak azért írtam,hogy van ilyen is.
Ami nekem van,azokról fényképes/saját fotó/ leírást olvashatsz.
Azt javaslom,hogy egyből ne "ugorj a mélyvízbe".Elégedj meg azokkal a fajtákkal amelyek Magyarországon
beszerezhetők.Én is így kezdtem.Amikor már kellő gyakorlatod van akkor szerezz be más értékes fajtákat.
Köszönöm a kimerítő tájékoztatást.Csak azért érdeklődöm,mert jövőre én is váltani akarok a növényvédő
szerekben,és kikérem mások véleményét,és tapasztalatát.
Az utolsó permetezésed gondolom a borszőlőre vonatkozott.Ha jól tudom a Teldor é.várakozási ideje 14 nap.Egyébként hogy vagy megelégedve a Teldorral?Azt hallottam másoktól,hogy az egyik legjobb botrytisra.
Semmi sem titok, amit tudok leírok, amit meg nem, azt kiderítem :)
Domborzat: Házikert, szóval sík homok terület. Egyes helyeken közel 20-30cm humuszos termőföld, a többi futóhomok.
Sorvezetés: Észak-déli. (sík területen szvsz jobb a kelet nyuagat, nagy sortávolsággal, dombnál jó az észak-déli)
Permetezési napló:
1. permetezés: lemosó, rügypattanás előtt
2. permetezés: május 16. Kohinor levélsodró ellen + lombtrágya
Hajtásválogatás: május eleje.
3. permetezés: május 22. quadris + lombtrágya
4. permetezés: június 17. ridomil gold mz + kevés lombtrágya
Enyhe levelezés, hónaljazás, hajtásigazítás: július 1. Enyhe levelezés, hónaljazás, hajtásigazítás: július 17.
5. permetezés: július 17. kumulus + nordox
6. permetezés: július 25. kumulus + nordox + teldor
7. permetezés: augusztus 25. Teldor + tiuram granuflow.
Ja és már hazudtam is, mivel 2x volt felszívódó, mivel a ridomil gold plus-ban van felszívódó is! Elnézést is kérek ezért beer monstertől!
Ez a napló a kordon művelésűre vonatkozik. A fejművelésűeknél volt + rezes ahol a beteg és az új hajtásokra koncentráltam, nem pedig a fürtre és a teljes lombozatra. Először nordox, utána champion. Ha nordox tapadt volna, nem kellett volna a champion.