Keresés

Részletes keresés

takarito Creative Commons License 2006.05.21 0 0 819

Függetlenül a kereszténység értetlen hozzáállásától, a  történelem során nagyon sok értelmes embert adott Isten az emberiségnek. Akiket hol kiüldöztek, hol kiátkoztak, hol megégettek, de ezekért sok esetben volt maga a kereszténység és az őt képviselő egyház a felelős. Voltak akiknek igazságát pont az istentagadó ateisták ismertek el, nem lévén alternativ megoldás az istennel kapcsolatos kérdések megértésére.

 

Azzal együtt, hogy vajon külön külön vagy együttesen az ember mennyire akar kapcsolatot Istennel, és milyen Istennel, felvetheti hogy egyáltalán van-e a kapcsolatnak értelme. Ahogy látom, nem kényszeríti a maga dolgait az emberre, ha valaki azonban keresi van lehetőség a kapcsolat értelmének a felmérésére.

 

Milyen baráti kapcsolat az, ha az egyik fél mindent megtesz a másikért, de a másik csak önmagát veszi figyelembe? Milyen szobrász mester-tanuló kapcsolat az, ahol a tanuló nem veszi figyelembe a mester által tanított szobor készítésének fundamentumait? Elporlik a szobra az első huzatra.

 

Egyáltalán arra van szüksége az embernek, amit az Isten tudna nyújtani?

Mit szeretnénk? Luxusvillát? Ferrarit? Pénzes pozíciót? Rangot, hatalmat? Mit szeretnének általában az emberek?

 

Amit Isten tud nyújtani az elsősorban egy megváltozott élet egy új értékrenddel. Amiben az ember értékesebb mint a javai, a szellemi és lelki élet értékesebb mint a hatalom, a bölcsesség nagyobb kincs mint egy vaskos bankszámla.

 

A kereszténységnek ez nem kellett. De kinek kell egyáltalán?

 

 

Előzmény: Paleokrites (818)
Paleokrites Creative Commons License 2006.05.21 0 0 818

A mester és a tanítvány....., milyen szakmában is?

A Kung-Fu a harcművészet része......, mint a Japán Karate és perifériái!

Magam is részese lehettem anno és tudom mi az, tapogatom a felszinét....

Nos kiváncsi lennék arra a csecsemőre, hogy miképpen nőne fel oktatás és segítség nélkül, hogyan tanulna meg enni, inne, felismerni, írni, olvasni, beszélni és istenségeken gondolkodni, persze hitre jutva az üdvösség felé száguldani?

Mert ugye erre mondanánk, hogy nem befolyásolt és megvezettetett a vallások teológiáinak ideafilozófiáitól! /???/

Nos az élet megértéséhez Istenre van szükség?

Az ember idáig eljutott a XXI. századra....  Hol látod, hogy Isten vezette eleddig az emberiséget, akár a tudományokban, művészetekben, de a gyógyítások terén is?

Sajnos Pál neve alatt fémjelzett ideafilozófiai-teológiai értelmezések szándékossan félremagyarázott és mellécsúsztatott tanításokat hírdetnek a keresztények.....

Nos te hogyan érted meg az Istent, mert ugye egy Istent értesz és nem gondolatiságát? 

 

 

Előzmény: takarito (817)
takarito Creative Commons License 2006.05.21 0 0 817

Megpróbálhatsz eljutni mester nélkül egy kungfu elsajátításába, csak hosszabb ideig tart, és csak a testedzésig juthatsz el.

Megpróbálhatsz gyümölcsöt teremni mint szőlővessző a tőke nélkül, bizonytalan eredménnyel.

Kitehetsz egy csecsemőt egy lakatlan szigetre apa nélkül hogy felnőjön,, látogasd meg húsz év múlva.

 

Szellemvilágodat meg nem befolyásolni kell, hanem az életet és Istent is meg kell érteni.

 

Pál apostol szeret magáról bizonyságot tenni, ezt a módot én kikerülném, ha engeded.

 

Előzmény: Paleokrites (816)
Paleokrites Creative Commons License 2006.05.21 0 0 816

Ha a sorsunkat mi emberek alakítjuk, mint ahogyan azt kifejtetted, akkor miért is keressük az Istent?

 

Belső szoba alatt én sem a rejtőzködést értettem, hanem a befolyások alatt kialakított szellemvilágunkat..., hisz a lényeg, hogy azt a meghitt helyett mivel rendezed be....

 

Te Istent érted? Hogyan, ha személyesen mégcsak nem is ismered, avagy tévedek és mégiscsak van kapcsolatod vele?

Előzmény: takarito (815)
takarito Creative Commons License 2006.05.21 0 0 815

Istenben az Atyát, emberekben meg a jóságot, a könyörületet, a békességet a megértést, az elfogadást és a segítséget kell keresni.

 

Ám mi van ha mást találsz?

 

A sorsok nincsenek megírva. Mi alakítjuk sorsunkat, az látszik erősen idegen hatalomnak, amit a többi ember ír, és kényszerűen érinti életünket.

 

A belső szoba alatt nem az elbújást kell érteni, hanem hogy nem befolyásol senki. Menj akkor az erdőbe ha szimpatikusabb.

 

Isten törődéséről azok is bizonyságot tudnak tenni, akik nem is értik őt. A kapcsolatot valahogy el kell kezdeni, ha éppen érdekel. Ha nem érdekel, akkor persze ott van az embernek a saját tervei, vagy azok tervei, amiket éppen végrehajt.

 

 

 

 

Előzmény: Paleokrites (814)
Paleokrites Creative Commons License 2006.05.21 0 0 814

Igen értelek én és azt a sok sok hívőt...., aki már ki sem mer lépni önmagából, a belső szobájú életéből....

 

Ha van Isten az nem titkon lát, hanem nyiltan...., főleg milliárdokban számolva, személyre szabatoltan képzelve, hogy Isten éppen őreá néz és törődik vele....

 

A sorsok mintha meg lennének írva, a történelme, drámája és boldogulása, gyötrelmeik, de nevetéseik is a családoknak, egyéneknek....., meg a temetések és a halálnemekhez vezető mélységi utak....

Az Atyát kell keresni, avagy az emberekben a jóságot, a könyörületet, a békeséget a megértést, az elfogadást és a segítséget, ha kell?

Előzmény: takarito (813)
takarito Creative Commons License 2006.05.21 0 0 813

Nem kell érte elmenni Indiába. Nem kell leásni a föld alá. Nem kell felmenni az égbe.

 

Őt megtalálod, ha bemész a te belső szobádba, és hozzá fordulsz, hogy Mestert vagy az Atyát keresed, akiről Jézus is beszélt.

 

Ha valóban azt szeretnéd, ő titkon lát és később válaszol számodra érthetően.

 

 

Előzmény: Paleokrites (812)
Paleokrites Creative Commons License 2006.05.20 0 0 812
Nos ez amiket beidéztél a " majd"-ra, a jövőre vonatkozik, de eleddig, netán manapság hol lelhető fel Isten a tanító, a gyógyító, a szerettő Atya?
Előzmény: takarito (811)
takarito Creative Commons License 2006.05.20 0 0 811

János 6,45:

Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentõl tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jõ

 

A "hozzám jő" kijelentést ne úgy értsd, hogy elmész Jeruzsálembe.

 

Ésa 54,13:

És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége

 

Jeremiás 31,34:

És nem tanítja többé senki az õ felebarátját, és senki az õ atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert õk mindnyájan megismernek engem, kicsinytõl fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az õ bûneiket, és vétkeikrõl többé meg nem emlékezem

 

János 16,13:

De mikor eljõ amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem õ magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendõket megjelenti néktek

 

A hegyi beszédben megtalálni a boldogság tanításának emlékezetbeli magvait. Azon el lehet indulni.

 

Bölcsességet és gyógyulást kaphat az, aki kéri

 

Az emberek betegek a romlottságtól lesznek. De nem a gyógyításért lesznek azok.

 

Előzmény: Paleokrites (810)
Paleokrites Creative Commons License 2006.05.20 0 0 810

Isten mire tanította az embert, mikor és mi célból, netán Jézust, avagy a tanítványokat?

A bibliában hol olvasható erről?

Mi az, hogy boldogság tanítása, avagy a boldogtalanság hogyan szüntethető meg egy tanítás által?

Bőlcsességet az Isten ad és gyógyulást a betegeknek?

Miért lesznek betegek az emberek....., hogy meggyógyítsa az Úr?

Előzmény: takarito (809)
takarito Creative Commons License 2006.05.20 0 0 809
pl.

Az Atya – Fiú, Mester - Tanítvány kapcsolat. Mindnyájan Istentől tanítottak

Boldogság tanítása, azaz a boldogtalanság megszüntetése

Szeretet tudománya, azaz az összeütközések és az elidegenedés megállítása

Bölcsesség és megértés tanítása, azaz a tudatlanság és félreértés megszüntetése

A sötétség hatalmából világosságra térés

Szabadulás a foglyoknak, az emberi hatalmak megkérdőjelezése

Gyógyulás a betegeknek, megtérés az egészség romlottságának az útjáról

Békesség tanítása megszünteti a konfliktusokat, az ellenségeskedéseket

Igazság beszéde feltárja a hamisságokat, tévhiteket

Az ember nagyobb érték mint a vagyon és a hatalom

 

bónusz:

Feltámadás

Örök élet

 

Előzmény: Paleokrites (808)
Paleokrites Creative Commons License 2006.05.20 0 0 808
Pl. mire gondolsz?
Előzmény: takarito (807)
takarito Creative Commons License 2006.05.20 0 0 807

 

Több is van benne...

Előzmény: Paleokrites (806)
Paleokrites Creative Commons License 2006.05.20 0 0 806
Jézus nem a hitre építette eszméit, hanem a taníthatóságra, a jóra, a szeretetre és tudományra......
Előzmény: takarito (805)
takarito Creative Commons License 2006.05.20 0 0 805

Úgy van. Ezért kell származása, szerzőség helyett a tartalom értelmességét vizsgálni.

 

Jézus azt mondja, megismerni a tudományról, hogy Istentől van-é. Ha tehár emberi erőlködések, mi több visszaélések és kihasználások kerülnek elő, szükséges megvizsgálni min alapulhatnak, tévedésen, félreértésen, vagy esetleg a széndékos félrevezetés gyanúja  is felmerül.

 

Tanításról lévén szó az igazságát és értelmét kell meglátni. Ezért tűnik majd egész másnak az evangélium, ha leverjük róla Pál apostol tanításai által rárakott évezredes port.

 

Előzmény: Paleokrites (804)
Paleokrites Creative Commons License 2006.05.20 0 0 804

de az evangéliumok nem hoztak újat, sem mást mint,  értelmezések sokaságát....

 

A próféták korabeli gyüjteménye alatt te mit értesz, avagy melyik írásokat takarhatja?

Sajnos senki nem tudja például azt, hogy Péter, Pál, Jakab, Júdás leveleit az írta e, akinek a neve szerzőként van megemlítve, de ez érvényes minden evangéliumra, apcselre és jelenések könyveire is!

Timótheus zsidó származású volt...., mi mást találhatott, avagy ismert volna meg, mint a zsidó-görög vallásfilozófiai különbségeket....

 

Előzmény: takarito (803)
takarito Creative Commons License 2006.05.20 0 0 803

A próféták korabeli gyüjteménye alatt semmiképp nem szabad azt érteni, amit ma a bibliában ószövetség alatti gyüjteményként lehet találni. Maga az ószövetség az is egy válogatás.

 

Hogy Péter milyen prófétai írásokra gondolt, azt nem szabad azonosítani a mai válogatott ószövetségi prófétai iratokkal.

 

Pál  véletlenül sem a Péteri anyagra hivatkozott, hanem a Timótheus által megismert anyag teljességére, amely alapján nem húzhat senki egyenlőségjelet a Timótheusnál megismert anyag, a Péter által említett prófétai könyvek és a mai bibliában szereplő prófétai könyvek között. Pál a teljes Timótheus által megismert iratokról beszél, ez nem jelenti azt, hogy Timótheus a zsidók összes prófétai könyvét megismerte vagy birtokolta volna.

 

De lényegében tekintve a Mózes törvényeit és Izrael történelmére vonatkozó anyagról beszélnek, mindketten, Péter és Pál is.

Arról az anyagról, amelyet egyébként az evangélium hivatott leváltani.

 

 

Előzmény: Paleokrites (801)
takarito Creative Commons License 2006.05.20 0 0 802

Úgy van, az Ananiás. Én meg a másikról az Anániásról beszélek, akiről az Apcsel 5,1-10-ig tesz említést és Pétert erősen megkérdőjelezendő módon szeretné erősíteni a megölésével. Azt semmiképp nem nevezi tanítványnak

 

Ananiás és Anániás nevek között valóban van különbség, vagy ez elírás a Bibliában, "veszőhiba"? Mindenesetre egészen biztos, hogy nem ugyanarról a személyekről van szó.

 

Végül is Anániásról az evangélium nem tájékoztat akkor sem.

 

Pált lehet, hogy meggyőzte Ananiás arról, hogy Jézus az Isten Fia, az apcsel leírása szerint, de ez a pár nap korántsem elég az evangélium megismeréséhez és MEGÉRTÉSÉHEZ. Főleg egy olyan embernek, aki egész életében farizeusi tudománnyal tömte tele a fejét. Továbbá. Akkor is csak a feltámadásáról szóló bizonyságtétel maradt a küldetése. És erről is tesz bizonyságot az apcsel, amikor következő nap arról vetekszik a zsidókkal, hogy Jézus az Isten Fia.

 

 

Előzmény: Paleokrites (800)
Paleokrites Creative Commons License 2006.05.20 0 0 801

A próféták korabeli gyüjteménye maga a biblia, vagyis az Ószövetség, nem?

Pál szintúgy erre hivatkozott a " teljes írás...."-sal kapcsolatban, vagyis nem a még meg sem lévő úgynevezett újszövetségről...

Előzmény: takarito (792)
Paleokrites Creative Commons License 2006.05.20 0 0 800
Apcsel 9, 10. " Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az Úr látásban: Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram "
Előzmény: takarito (792)
takarito Creative Commons License 2006.05.19 0 0 799

Mondok mégegy ellentmmondást, amelynél várhatsz

1. mire megérted

2. mire a tudomány megmagyarázza

3. vagy nem fogadod el mert "édes a bűn"

 

Márk 15,25

Vala pedig három óra, mikor megfeszíték õt. 

 

Máté 27,45, Márk 15,33, Lukács 23,44

Máté, Márk, Lukács egybehangzóan állítja, hogy hat órától kilenc óráig a sötétség tartott

 

János ellentétesen a többivel azt állítja, hogy 6 órakor küldte csak el Pilátus Jézust megfeszíttetni:

 

János 19,14:

Vala pedig a husvét péntekje; és mintegy hat óra. És monda a zsidóknak: Ímhol a ti királyotok!

 

A 3 evangélistánál, már régen a kereszten volt, amikor Jánosnál még csak elküldi megfeszíteni Jézust Pilátus.

 

 

Előzmény: upi2000 (796)
takarito Creative Commons License 2006.05.19 0 0 798

Három kifogásod mind mellé lőtt.

 

Ugyanis én az adott írások megértéséről beszélek, függetlenül attól,  kinek milyen bűnös vagy tiszta az egyéni élete.

 

Ismerem a Máriára vonatkoztatott származási vonalat, de abból az összes eltérés csak feltételes (kitalált) magyarázatot kap, és valójában ha Mária vonalát akarta Lukács említeni, akkor Máriával kezdi a származást.

 

Az örökbefogadásra hivatkozás, a névismétlési hibák kimagyarázása, a néveltérések kimagyarázása a kettős nevek használatával, mind erőltetett érvelést jelentenek, jóllehet mindegyik hivatalosan is létezett eljárás volt.

De egyik eltérésre sincs konkrét bizonyíték! Mind feltételezés és a katolikus teológusok magyarázatait tartalmazzák. Ha Lukács a Mária vonalat szerette volna ismertetni egészen biztosan megemlíti Máriát. És nem Józsefen megy tovább. Ha ugyanis az anyai vonalat tartja fontosnak, akkor az anyák felsorolásán keresztül kellett volna végigmenni Dávid feleségéig, ahogy ma is a zsidók teszik.

 

 

 

Előzmény: upi2000 (796)
takarito Creative Commons License 2006.05.19 0 0 797

Kinek mi a nehéz. Pál ugyan a saját tested kívánságaival való küszködésben veszejti el az embert, valakinek az a nehéz.

 

Jézus esetében valakinek azonban az igazságért való üldöztetés, vagy a javakról való lemondás lehet nehéz.

Előzmény: upi2000 (795)
upi2000 Creative Commons License 2006.05.19 0 0 796

Ha valóban nem olvastál még kimerítő és alapos tanulmányt erről a témáról, kereshetek egyet a neten, merthogy egy fél könyvet nem gépelek be ide....

Minden esetre több elfogadható magyarázat is létezik ennek az "ellentmondásnak" a feloldására, válogatni is lehet:)))

 

Azt gondolom, hogy az egy jó alapállás, hogy a Biblia rendben van, és ha úgy tűnik, hogy mégsem, akkor gondolhatom azt 1) még nem értem, de majd idővel; 2) a tudomány majd megmagyarázza, ha elért arra a szintre 3) világos a mondanivaló, de nem akarom elfogadni, mert "édes a bűn".

Előzmény: takarito (794)
upi2000 Creative Commons License 2006.05.19 0 0 795

mint például?

Mintha Pál elleni érvként az is elhangzott volna, hogy több és nehezebb előírást ad, mint Jézus, de lehet, hogy ez nem itt volt...

Előzmény: takarito (793)
takarito Creative Commons License 2006.05.19 0 0 794

Sőt ha az ember nem is akar keresni ellentmondást a Bibliában, akkor is talál.

Például József származását Dávidtól Máté egyáltalán nem úgy vezeti le, mint Lukács. Biztos, hogy valamelyik vagy mind kettő tévedett.

ÉS ez még csak az egyszerű ellentmondás. Mi lesz azokkal, amelyek tanítások tartalombeli ellentmondásaira utalnak?

 

Előzmény: upi2000 (790)
takarito Creative Commons License 2006.05.18 0 0 793

Ehhez hozzátenném azt, hogy ha valaki kibúvót akar keresni Jézus tanításai alól, megtalálja azt a Pál leveleire alapozódó kereszténységben.

 

Előzmény: upi2000 (790)
takarito Creative Commons License 2006.05.18 0 0 792

Ha Pál halllott volna Jézusról fiatalkorában, nem üldözte volna a keresztényeket, hanem már akkor megtért volna.

 

Ki mondaná, hogy Anániás tanítvány volt? Én egyáltalán nem mondom. A Biblia sem mondja.

 

Istennek szolgái? Nem élünk az ószövetségben. A fiúság ideje van itt.

 

Pál Jézusra hivatkozva saját tanait hirdette. Ezért mondom azt, hogy a Bibliában nem csak az isten dolgairól van szó, hanem emberi tanítás is van benne.

 

Péter pedig NEM a Bibliáról beszél írások alatt, hanem az próféták korabaeli gyüjteményéről.

 

 

 

Előzmény: Paleokrites (789)
upi2000 Creative Commons License 2006.05.18 0 0 790

Szvsz a páli és a krisztusi teológia csak az antipálisták részéről különválasztott dolog. Ha az ember ellentmondást akar keresni a Bibliában, találni fog. Ha túlzásnak, nehezen elviselhetőnek találja azt, amit Isten kér tőle, fog "találni" magának kibúvókat a Bibliában is.

Újra és újra azt érzem, hogy leginkább ez a két indok mozgatja az antipálizmust.....

Előzmény: Törölt nick (782)
Paleokrites Creative Commons License 2006.05.18 0 0 789

Kedves Takarito!

 

ídézeted....: "

2 Péter 1,20-21

Tudván elõször azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból.

Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektõl indíttatva szólottak az Istennek szent emberei. "

 

Nos ez az ige egy kissé érdekes gondolatokkal bír...

 A próféták általában nem írásban adják a jövendőléseket...., bár mára már divatos és énmutogató elvárás a kereszténységbe, hogy némi sikerkönyveket, videókat ajanak ki....., hanem élőszóban!
Az ige szól arról, hogy egy írás nem önmaga magyarázata, Pál ideafilozófiája  eleve a magyarázatokra épül, mint minden jóravaló görög filozófiai tétel....!....

Ha Pál ifjú kora óta Jeruzsálem poros utcáin nevelkedett, akkor hogy a fittyenetben nem hallott Jézusról? Az evangéliumokban Anániásról sem tájékoztat mint tanítványról, hmmmm?

 

Nos a próféta csak akkor szólhatott Isten akaratából, ha az üzent valakiknek, netán a népnek....

Istennek csak az emberek képzeletében vannak szent /keresztény / emberei...., de Isten számára inkább szolgái vannak.....

 

Pál lehethogy Jézusra hivatkozva magát hirdette, avagy tanait?

 

Paleo

 

Előzmény: takarito (787)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!