Keresés

Részletes keresés

takarito Creative Commons License 2006.06.19 0 0 1220

A visszaemlékezések eltéréséből pedig mégiscsak látszik az emlékezet jelentősége, a történetek visszaidézésének a pontatlanságához.

 

A rengeteg eltérően visszaemlékező igehely azt bizonyítja, hogy nem minden származik a Szent Lélek visszaemlékeztető tevékenységéből, hanem a kiegészítések és módosítások és egyéb pontatlanságok emberi és időnként pontatlan emlékezet használatára utalnak.

 

Legfontosabb bizonyíték, hogy amennyiben minden a Szent Lélek sugallmazása lenne, akkor az összes egy történetről szóló visszaemlékezés ugyanúgy hangozna. Nem lenne például olyan eltérés, hogy Máténál a nagy hegyi beszédet a hegyre felmenve adja elő Jézus, Lukácsnál viszont alámenve a síkságon adja elő ugyanazt. Az ugyanaz sem ugyanaz, mert nem csak pontossági eltérések adódnak, hanem hiányossági különbségek. Amit az egyik előad, a másik kihagyja. De van olyan, amit mindkettő előad, és van úgy hogy eltérő sorrendben.

 

Lásd:

Máté 5,1:

Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre, és a mint leül vala, hozzámenének az õ tanítványai

Lukács 6,17:

És alámenvén õ velök, megálla a síkságon, és az õ tanítványainak serege és a népnek nagy sokasága egész Júdeából és Jeruzsálembõl és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, a kik jöttek, hogy hallgassák õt és meggyógyíttassanak betegségeikbõl.

És ezek után elkezdik az evangélisták a boldogság tanínását, azt is eltérő fogalmazásokkal, előadni.

 

A Szent Szellem munkáját azonban ma is lehetne látni, de hangsúlyozom akkor, ha hajlandó az ember a tévedésekhez való ragaszkodásáról letenni. A Szent Szellem az igazságra szeretne vezérelni, de ha nem megy nem erőlteti.

 

 

 

Előzmény: vámmentes (1219)
vámmentes Creative Commons License 2006.06.19 0 0 1219

"Ama vígasztaló pedig, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít Titeket, és eszetekbe juttatja MINDAZOKAT, amiket mondottam Néktek." (Ján. 14,26.).

 

Idéztem már Neked párszor, de úgy látom itt az ideje, hogy ismét megtegyem.

 

Azoknak, akik hallották Jézus beszédeit ezzel azt ígérte, hogy ugyanazt a tartalmat fogják visszahallani a Szent Szellemtől, amit Nekik mondott. Egylényegű a Szent Szellem által közöltek a Jézus által mondottakkal.

 

Ebből az egylényegűségből valóak az evangéliumok, s János még kegyes is volt hozzánk, rövidre fogta a Szent Szellem által felelvenített Jézus által mondottak lejegyzését, mert

"De van sok egyéb is, amiket Jézus cselekedett, amelyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, amelyeket írnának. Ámen." (Ján. 21,25.)

 

Nem volt tehát emlékezet-problémája Jánosnak (sem), mert a Szent Szellem megelevenítette számára "mindazokat, amiket Jézus mondott Neki(k)", s Jézus cselekedeteinek a lejegyzését akár élete végéig is folytathatta volna, bármiféle emlékezet-probléma fellépése nélkül! 

 

Nem szaladt a Jelenések könyvében leírt látomásának a megkapása után sem fűhöz-fához pennáért és papiruszért, hanem nyugodt maradt, s a Szent Szellem tökéletes "eszébe juttatására" bízta magát, ahogyan az evangéliumának a megírásakor.

 

Persze ehhez tudni kellene, hogy miként munkálkodik a Szent Szellem pl. manapság, merthogy arról pontosan csak ezt a munkálkodást megismerve lehet beszélni. Mert számos hasonló példát tudnék mondani napjainkból is, de hát minek olyanoknak, akik magának az evangéliumnak ezt a sima logikáját sem látják, azt nem ismerik fel!? Mert ez így volt/van/lesz, ilyen egyszerűen, sallangmentesen, Isten közvetlen kijelentésével a Szent Szellem által. Ha ez nem megy valakinél, akkor nem Isten munkájában, szándékában van a hiba (mert ezt a szándékot Jézus nyilvánvalóvá tette a Ján. 14,26-ban!), hanem az illető "készülékében".

 

Ez van.

 

 

vm

Előzmény: takarito (1209)
takarito Creative Commons License 2006.06.19 0 0 1218

Látod ebből a megítélésből is árad, hogy tekintély írta-e vagy sem. Ha nem tekintély, akkor oda sem figyelünk rá. A lényeg amit írt. Mindenesetre, próbáld meg te az egy hetes hozzászólásaimat fejből úgy le írni, mint ahogy a Tamás evangélium szerzője több év elteltével leírta a mondanivalóit.

 

 

Előzmény: Paleokrites (1217)
Paleokrites Creative Commons License 2006.06.19 0 0 1217

Ez valami vallásos ihletettségű költemény....?

 

Ki volt ez a Tamás, talán nem a hitetlen?

 

Hát ez még csúsztatottabb lehet, mint a többi hamisítvány....  :)

Előzmény: takarito (1213)
takarito Creative Commons License 2006.06.19 0 0 1216

Az igehirdetés bolondsága által nem a hívőket tartja meg Pál, hanem a bolondságot.

 

Jézus tanítása által tartja meg az Isten az igazat.

 

 

http://jezusvagypal.extra.hu

 

 

takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1214

Az igazság megismeréséhez legalább most nincs szemüveged.

 

Előzmény: Törölt nick (1212)
takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1213

Néhány gondolat a Tamás evangéliumából:

 

Tamás evangélium 28: Jézus mondta: A világ közepén álltam, és testben jelentettem ki magam nekik. Mindnyájukat részegen találtam, nem leltem köztük senki szomjúhozót, és fájt a lelkem az emberek fiai miatt, hogy vakok szívükben, és nem látnak. Hiszen üresen jöttek a világra, és arra törekednek, hogy ismét üresen menjenek ki a világból. Ám most részegek. Amikor borukat eltávoztatják, akkor fognak bűnbánatot tartani

Itt a lényeg: Hiszen üresen jöttek a világra, és arra törekednek, hogy ismét üresen menjenek ki a világból. Aminek azt kell jelentenie, hogy a világosságban való részvétel önkéntes választás eredménye kell, hogy legyen! Nem pedig vele született adottság.

 

Tamás evangélium 61b: Ezért mondom: ha üres lesz, megtelik majd fénnyel, ha pedig megosztott, meg fog telni sötétséggel.

Aminek lényege, hogy az összeütközések, ellentétek és konfliktusok hordozzák magukban a sötétség megszületését.

 

Tamás evangélium 78: Jézus mondta: Miért jöttetek ki a földre? Egy szél ingatta nádszálat látni? És látni egy embert, akin lágy ruha van? Lám, királyaitokon és előkelőiteken lágy ruha van; és ők nem tudják megismerni az igazságot.

Aminek lényege: Mit akartok látni, díszes öltözetet és fényes pompát? Díszes öltözet és fényes pompa a királyok palotáiban látható. De ők mégsem tudják megismerni az igazságot.

 

Tamás evangéliuma 87: Jézus mondta: Nyomorult a test, amely egy testen függ, és (még) nyomorultabb a lélek, amely ezen a kettőn függ.

Aminek lényege: Nyomorult az ember, akinek a dolgai másik embertől függenek, és még nyomorultabb a lélek, aki ennek testében lakozik (mindkettőtől függ).

 

Tamás evangéliuma 102: Jézus mondta: Jaj nekik, a farizeusoknak, mert hasonlítanak a barmok jászoléban nyugvó kutyához; mert sem az nem eszik, sem a barmokat nem hagyja enni.

Aminek lényege megegyezik Jézusnak azzal a mondásával, hogy az írásmagyarázók elvették a tudomány és ismeret kulcsát, és mivel maguk nem mentek be Isten Országába, másokat sem hagynak bemenni.

Előzmény: Törölt nick (1211)
takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1210

A biblikusságot hirdető elöljárók azzal kötözik meg a hívőket, hogy gondolkodás nélkül elfogadtatják legelőször velük azt, hogy aki bármilyen ellenvetést mutat a Biblia bármilyen tétele ellen, az bűnös, gonosz vagy csakis hamis próféta lehet.

 

 

takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1209

Például a Tamás evangéliumából látszik, hogy Jézus tanításainak visszaadása igenis emlékeik, és felfogásuk szűréjén keresztül módosulva történt meg.

Ugyanezt bizonyítja a négy Bibliába belefoglalt evangélium eltéréseinek az összevetése is. Amire az egyik evangélista így emlékszik, a másik úgy emlékszik rá.

 

Ezeknek a különbségeknek az eltakarására hivatottak az írástudók, hogy nagyobb ellentmondásokat is el tudjanak takarni.

 

Titanilla_ Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1207
Ha senki nem értette meg, akkor valamit irtó rosszul csinált. Miért gondolod ezt róla?
Vagy az akkori embereket tartod éretlennek, míg magadat már nem?
Előzmény: prklht (1205)
takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1206
Ne hagyd abba, mit szeretett volna átadni, amit senki nem értett meg?
Előzmény: prklht (1205)
prklht Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1205
Butaságokat beszélgettek:-)

 

Abban az időben egyetlen vallás sem helyezkedett írásos alapra. Még a zsidó sem, hiszen míg a Templom állt, addig a farizeusok írásmagyarázatai csak másodlagosak voltak.

Jézus sem ezt, sem azt, nem akarta átadni, egy valamit szeretet volna, de azt nem értették meg. ( Senki. )

takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1203
Életformát.
Előzmény: Törölt nick (1202)
takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1201

Az istenember kultusz ugyan a görög vallás sajátos tartozéka, de az evangéliumi iratok nem ezt támasszák alá. Sok iromány értelmét nem a félreértelmezett követések alapjáról kiindulva kell magyarázni. Ha a megvalósításokból indulunk ki, vagy a gyakorlatból, akkor mindig ügyelni kell a torzításokra, tévedésekre.

A gyakorlati szocializmust, maga Marx bírálta volna elsőkézből. A gyakorlati kereszténységet pedig Jézus.

 

 

Előzmény: Paleokrites (1199)
takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1200

Hogyne akarta volna. Azért is tanított tanítványokat, azért is küldte őket a tanításait hirdetni. Lényeges, hogy valóban nem szabályokon alapuló konkrét eszmerendszert adott át, mert azt viszont csakis írásban lehetne továbbadni.

 

Előzmény: Törölt nick (1197)
Paleokrites Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1199
Nos a tartalom magán hordozza a kort, az időt, a filozófiai magyarázatok fejlődését....., sőt a vallásideológiai időmeghatározását is...., nem?
Pl. az istenember kultusz főleg a görög vallásra jellemző, a zsidóságra éppen nem.....
Philon már ötvözi....
Előzmény: takarito (1195)
takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1196

A hamisítvány azért erős megfogalmazás, mert akkor fel lehetne tételezni, hogy van egy igazi. A törekvés tisztasága nem vonható kétségbe az evangéliumok készítésénél. A módosítatlansága és pontossága viszont igen.

 

Előzmény: Törölt nick (1193)
takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1195

Azért mondom, hogy meg kell érteni az írásokat, hogy a tévedések kibogozhatóak legyenek.

Nem a mikoron, a kin, a nyelvezeten van a lényeg, hanem a tartalmon.

Nem azért kell egy elméletet átvenni, mert hű ki mondta, hanem akkor, ha igaz.

 

Előzmény: Paleokrites (1194)
Paleokrites Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1194
Nos a lényeg a szövegben rejlik, a mondanivaló sajátságos stilusában, értelmezésében, avagy az akkori kor kultúrájának műveltségének tudásában!
Nem egy odabigyesztett név a lényeg, de azért, hogy különbséget tegyünk író sé szerkesztő között, ahhoz megjelőléseket kell használni!
Az újszövetség írásait görögül írták, koine nyelven, de ez nem volt egységessen annyira elterjedt , hogy úgy véljük milyen egyszerű a dolgunk, görög nyelv és kész.... :)
A koine nyelv sem volt egységes és állandó újjításokon ment át, mint minden más nyel is!
A szavak értelmezéstörténete ezt jól mutatja...., hisz a latin is próbált ebből hasznot húzni.....
Pál levelei hamarabb készülhettek el....., de nem is olyan biztos, sőt az evangéliunok írásbafoglalása sem bizonyított..., hogy mikor is történhetett!
Miért pont az a 4 evangélium maradt fent és az az egy apcsel, no meg egymagába lecengélő jelenések, holott tucatjával voltak.....?
Az apostoloknak nevezett levelek sem eredetiek...., akkor mi az amire bárki is hivatkozhat, mint pl. Jézus szava?

Előzmény: takarito (1192)
takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1192

Nem azon van a lényeg, hogy ki írta, hanem azon, hogy tévedés-e ami írva van.

Ha tévedés és mégis Pál írta, attól még nem kell elfogadni.

 

Pont ez a hibája a kereszténységnek, hogy a tisztelt, ihletettnek vagy tekintélyesként kezelt személyek írásait és előadásait tévedhetetlen anyagként kezelik. 

Előzmény: Paleokrites (1190)
Paleokrites Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1190
Én azt mondanám, hogy próbáld szétválasztani Pál írásaiban azt, amit mondjuk ő írhatott, attól amit más a nevében szúrt bele, avagy törölt ki! Ugyan ezt kellene megtenni az evangéliumokkal is, no meg a levelekkel, amik néha furcsmód mindig igazodott a kor hitnézeteihez is...., vagyis túlnőtt írásbafoglalhatóságán!
Előzmény: takarito (1176)
Paleokrites Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1189
Szerintem füllentett, hogy finoman fogalmazzak!
Előzmény: Emptiness (1188)
Emptiness Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1188

Sziasztok!

 

Régebben találkoztam egy emberrel, aki azt állította több ezer hallgatójának, hogy Ő személyesen látta Jézust! A hallgatóság hitt a szavának!!! Szerintetek ez már a VÉG? ( gondolok itt Jézus próféciájára)

CSerfa Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1187
Ja, gondoltam, hogy ezt sem vagy képes felfogni.
Előzmény: takarito (1183)
takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1185
Chuck Norris létezik.
Előzmény: Törölt nick (1184)
takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1183

Kavarod az ajándékkal Isten elé álló atyafit, aki ellen van panasz, a gyehenna tüzére kerülő hülyézőkkel.

 

Előzmény: CSerfa (1181)
CSerfa Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1181

Jaj, takarito, elemi egyszerű beszédét ennyire nem érted Jézusnak!

Nem az ellen tanított ő, hogy mindenki, aki bolondnak mondja testvérét, kárhozik.

Legalább egyszer olvasnád tovább, eszedbe jutna tán a szövegkörnyezet!

Olvass, és érts, nézz csak utána, Jézus arról beszélt, a panaszosra ne mondja valaki, kevés, pláne azt ne, hogy bolond. Vegye csak komolyan a panaszost, mert különben ...

Nézd csak meg!

 

Te egy rakás Jézustól tökidegen dologra jutottál, ezen viszont napok óta rágódsz.

 

Nem vitaképpen szóltam, én ugyan nem vitázok veled erről, hiszen ott a Biblia, tény, hogy Jézus a panaszosról szólt, amiről te semmit nem tudtál, hanem butaságokra jutottál..

Nem a vita kedvéért írtam, nekem nem fontos a dolog (a diadal sem). Inkább csak kíváncsi vagyok, te képes vagy-e tanulni, belátni, beismerni, te egyáltalán keresed-e az igazságot, ha nem te nyilatkoztatod ki, hanem más vezet rá téged? Különösen a te tévedésedet lerontva.

 

CSerfa

Előzmény: takarito (1180)
takarito Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1180

Nézd. Szerintem az nem látszatkérdés, hogy Jézus a Máté 5,22 alapján a gyehenna örök tüzére dobálná-e azokat a gyerekeket, akik lehülyézik egymást. Vagy felnőtteket, mindegy. Vagy Máté egyszerűen tréved a megfogalmazáskor.

 

Az nem kibúvó, hogy csak atyafira vonatkozik a kitétel.

 

Az sem magyarázat, hogy akik egymást hülyézik, azokat mind a gyilkosokkal kell egyformának tekinteni.

 

Próbáltam NEKED kicsit feszegetni azokból a pontokból, amelyek igazolnák az emberi tévedés létezését a Bibliában, hátha egy kicsit elgondolkodsz. Ezzel együtt nem látszatérdeklődésről van nálam szó, hanem a Biblia igaz vagy hamis dolgainak a felfedezéséről.

 

Nem elriasztani, hanem elgondolkodtatni akarlak. Sajnálom, ha egy gondolkodó embert köt a hite a tévedéseihez, de nem kötelező azokat elhagyni.

 

Szerintem az igazság keresése mindenkinek fontosabbnak kellene lennie a biblikusságánál.

 

Előzmény: vámmentes (1179)
vámmentes Creative Commons License 2006.06.18 0 0 1179

Ez a hozzászólásod egy nagy vicc, írhatnék a bene lévő tévedéshalmazból egy jó nagy hsz-t, de immár minek-kinek?

 

Jézus pedig bizony erről beszélt  távirati stílusban:

Ok nélkül, atyafi atyafira - egyazon megítélés a gyilkossággal.PONT.

 

Mindnek az ok nélküli gyűlölet, azaz a szeretet ellentéte a lényege. Ha valaki szereti az atyjafiát - él, aki ok nélkül haragszik rá, s tartja semminek - az valójában gyűlöli, emiatt János megfogalmazása szerint "embergyilkos", mert nem szereti. Emiatt nem él majd az ítélet után.PONT.

 

Kérdeztél - válaszoltam, Te pedig nem érted, hanem vitát akarsz inkább kreálni a példázat megértése helyett.  

 

Ha nem érted, hát akkor nem érted. Ez van, én megfeleltem Neked, de nem függök a Te megértésedtől, elfogadásodtól, abból csak Neked lesz gondod, hiszen meddővé fog válni ennyi értetlenségedet látva a topikod minden érdemi "pálista" lelépésével, s életed végéig beszélgethetsz Paleokritessel, mert Ő annak örül, ha bárki is figyel rá, de figyelni, elfogadni, dönteni érvek alapján valójában 1968 óta valójában nem akar. Te is lassan hasonló tüneteket mutatsz, s én ebben nem leszek a partnered. Ezt már korábban megírtam, szántam rád vagy 100 hsz-t, többet nem érdemelsz, még a látszatkérdéseiddel, látszatérdeklődéseddel együtt sem!

 

Tőlem nem.

 

Ez van, viszlát! 

 

vm

 

 

Előzmény: takarito (1177)
takarito Creative Commons License 2006.06.17 0 0 1178

A karizmatikusság, hit Jézusban, nem egyenlő a tévedhetetlenséggel.
Pál apostol saját fejére volt utalva, bizony előhozta azt is, amit csak úgy igaznak képzelt.
Megtérni nem azt jelenti Pálnál sem, hogy minden igazságot attól a pillanattól fogva betéve ismer. Pál is egy ember volt.
A mai karizmatikusok éppenígy tévedhetnek, csak még jobban, mert ők Pál tévedésein indulnak el, és megduplázzák a sajátjukkal.
Képtelen így az Igazság Lelke dolgozni, nem bírja addig megvilágítani az igazságot, amíg az ember ragaszkodik a hamisságokhoz.
Isten nem bízta meg Pált igehirdetéssel. Jézus bizonyságtétellel bízta meg, a feltámadása felől legyen tanú királyok és uralkodók előtt.
De Pál többet akart és apostolnak tüntette fel saját magát. Elkezdett egyházat alapítani, amire nem volt küldetése.
Nekünk pedig dolgunk, hpgy felismerjük, hogy ebben nem az Isten küldötte, és Jézus tanításait vegyük inkább alapul.

http://jezusvagypal.extra.hu

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!