Vmax.
Lehet hogy én is kimegyek, ha szép lesz az idő, és nem leszek túl másnapos, mivel szombaton tartjuk a Joe névnapot( 18.-án). Ilyenkor nem kevés whisky-t pusztítunk, de majd visszafogom magam.
Hali Joe 155!
Örülök, hogy újra hallom a hangodat! Középdob ügyben menj csak a kipufogó klinikára. Ha előre megbeszéled 1 óra alatt felteszik, készlet pedig van ui. Ők csinálják. Kivéve, ha valami márkát kérsz pl. Rémusz, azt vszinűleg meg kell rendelni.
Én is Náluk csináltattam a hátsó dobot, bár csalódtam, mert nincs semmi hangja. Azt mondták majd kiég, de már lassan egy éve ég kifelé és még mindig semmi. Szerintük a megoldás egy sportközépdob. Majd meglátjuk.
A barátnőmmel megbeszéltem, hogy lesz kígyója. Irigyeltek, mi? És olyan helyen, ahol jobbára csak én láthatom... Csak egy atót kell vennem neki, de nem tudja, hogy befordult a célegyenesbe egy Giulietta.
:-)
Pedig egymás után indult a piros és az ezüst GTV6. A piroson már akkor is volt sper, úgyhogy a felső végen a dupla fordulóban 3 kört csinált, mert besokallt kicsit. Így se?
Pl én, ha kész lesz az autó. Tanulva a tavalyi bénázásból, előre felteszem a 215-ös nyári gumit, hátul felfújom a 185-ös télit, mert tavaly tökig kitekert kormánnyal csúsztattam csak az első kerekemet egyenesen előre, olyan poros volt a pálya. Össze is szedtem néhány bóját, egyet ki is kellett dobni. :-)
A felvétel megtekinthető a klub rendezvényein, rajta van/lesz a klubkazettán. (Erre nem vagyok büszke.)
Nakérem pont nekem való a ma esti téma.
A gondom a következő. A 155-öm nagyon alacsony( ültetett ) és már egyszer kétszer odavertem a kipuffancsot a flaszterhoz. A napokban elvittem szervízbe felemelték, és hát szenvedett némi maradandó alakváltozást a középső dob. Egyépként az egész elég rendesen rozsdásodik és el van vékonyodva. Ki tudja kb. mennyiért tesznek fel egy új fipufogó dobot ( középsőt ) nagyságrendileg
mondjatok összeget. Tud- e valaki olyan műhelyt ahol nem kell napokat várni a műtétre, hanem esetleg tartanak alfákhoz készletet.
Előre is köszi.
Al-fan!
Egyébként én is hasonló problémával küszködtem (fél év gar. van még), de azt mondták a Kipufogósok, hogy 0 km-es autókat szoktak vinni hozzájuk egy közeli szalonból.
Na persze, hogy ennek mennyire hisz az ember, az más kérdés. Én belevágtam, ha kell, csak kimagyarázom - én mondjuk vidéki képviselethet tartozom, ennek ellenére kiváncsi vagyok mit mondanak neked, írd majd meg.
Amúgy eredetileg krómvégért mentem, a srác már "gyújtotta be a pisztolyt", amikor kérdeztem, hogy ha dobot is akarok cserélni, akkor le leht-e operálni a véget. Nemleges választ kaptam, mivel hozzáhegeszti, így a dob is meg a vég is szétmegy, ha le akarja kapni. Ezek után nem volt nehéz rábeszélni, hogy összevonjuk a két lépést :))
Mit lehet tudni a 13-ai talalkozorol? Az autokror vagy inkabb a klubbrol keszitenek riportot.
Regi es uj moddellek is mehetnek? Kuldjetek reszletes infot, ha lehet.
Al-fan:
Szinkron: az a régebbi (transaxle) Alfákra vonatkozik (Alfetta, Giulietta, 6, 75, GTV). Pl. a 105, 106-os Alfáknak legendásan jó hírük van, vajpuha és pontos a váltójuk. Megnyugodhatsz.
13-a: Az a cél, hogy 50-70 Alfa összejöjjön, hogy lássa ország-világ, hogy milyen népszerű a klubunk, nagy a létszám, lelkesedés, ez egy jó referencia lesz, amikor a szponzorálásról tárgyalunk... Pontos időpontot, amint tudok, teszem a fórumra.
Kru :
Köszönöm, valószínuleg nemsokára ott találom magam. Csak ki ne találja a vezérképviselet, hogy a garancia sajnos elvész, ha más a dob ... ennek még utánanézek.
Amit leírtál, az pont olyan , amire szükségem volna. Kicsit fárasztó lehet egy nagyon hangos kipuval "együtt élni", mondjuk 120-nál.
GTV-s : tényleg lehetne menni 13-án, szép tiszta kocsival ? Még a "kopaszoknak" is ?
Hátsó sportdob, tégla krómvég + egyéb alkatrészek és szerelés együtt 20K+AFA.
A régi cuccot megkaptam 'oszt becsűrtem a garázsba.
A hangja: diszkréten duruzsoló...ha ez mond valamit. Egyébként nem erős, nem repedtfazék, nem is M3, amit 3 utcával arrébb hallasz, én már nem nagyon veszem észre. Úgy tűnik, mintha alapjáraton teljesen eltűnt volna a hangja, utána viszont jóval mélyebb. Én elégedett vagyok. Hogy az ár sok-e vagy kevés, döntsd el te.
Egy sima krómvég 8-9 rugó lett volna, hossztól függően.
Egyébként nem tudom megmondani, nem is emlékszem a régi hangjára, hamar hozzá lehet szokni.
Gőzöm sincs egy teljes rsz. cseréje mit változtatna (mind teljesítmény, mind hang.
Kru :
Nem akarok túrkálni senki zsebében, de mennyi volt az annyi a sportdob esetében ? Szépen szól ?
Garancia van ?
145 tulajok :
Megijesztettek a másik Alfa oldalon (WEBklub) a következovel : a kettes szinkrongyurut 8 000 után cserélni kellett, az író szerint típushiba. Tényleg ? Nem lennék nagyon felhotlen... Van valakinek erre nézve tapasztalata ? A régebbi modelleknél tudom, GTV-s írt is róla, de azért vadi új kocsin 8000-nél...nana !
Larini márkatestvér!
Milyenek ezek az ASSO cuccok? Megmondom őszintén, én pár napja rakattam fel a Klinikán egy sport hátsódobot (BenkőSport) 145-re. Teljesen meg vagyok vele elégedve, tényleg jó munkát végeztek, megfelelő áron, valószínűleg belemagyaráztam magamnak azt is, hogy alacsonyabb fordulaton is jobban megy a gép. De valami miatt belémszállt a kisördög és nem vagyok meggyőződve róla, hogy a cucc, amit felraktak, az testreszabott, és a 145-höz lett tervezve. Egyéként hülyeség, lehet, hogy csak megszoktam.
Miért írtam erről? Mert nem értek a kipuf. rendszerek tervezéséhez és nem tudom, legközelebb, ha esetleg teljes rendszert cseréltet az ember, kell-e ilyen dolgokra is figyelni. Szívesen meghallgatnám (utólag:)) hozzáértő márkatársak véleményét.
Mélyen tisztelt Márkatársak!
Legutóbbi információim szerint Szamosiéknál lehet rendelni ASSO sportkiput a kedvenc márkánkhoz! (Van máshoz is, de az kit érdekel!?) Az ára kedvezőnek tünik, és klubkártyára további 10% kedvezményre is van lehetőség. A konkrét típusokhoz tartozó árakat nem ismerem, de egy telefonhívás megeresztésével igen gyorsan a kívánt infohoz lehet jutni. Íme az Alfa Szamosi kft. telefonszáma: 06 1 376-8129.
Ha lesz még hó az idén és Bp.-n leszek tuti kimegyek a Pólus parkolóba. Eddig totál nem jutott eszembe. 25 l ? Nem rossz! De azt a pár rongyot sokkal nagyobb hülyeségekre is el lehet költeni, és akkor még hol van az élvezet?
Na megyek gyorsan dormire mert holnap még egy csomó földgázt ki kell termelni!
Üdv.
Fogalmam sincs, hogy kell linkelni, de nekünk nem volt problémánk a Pólusban. Kétszer jöttek ki a rendőrök, de megmagyaráztuk az elsőnek, hogy inkább itt gyakoroljunk a kihalt parkolóban, mint a főúton. (Tényleg kihalt volt, éjfél után érkeztünk.) A második járőrnek már azt mondtuk, hogy az előző járőr megengedte. Álltak bután mindketten, mert nem láttak még hatvannal keresztbe csúszó autót. A hatvan csak sacc, mert a speedo 100-130-at mutatott. De hát egy métert sem mentünk orral előre. Ja és csak mi voltnk, (GTV6+2 db lada, az egyik a turbós), volt egy kispolszki is de elmenekült, amikor megelőztük a kocsi és az oszlop között keresztbe fordulva, meg egy BX, Golf, ezek hamar feladták. A hókotró meg szivatott, torlaszokat gyártott, de ez direkt jó volt, mert így csinált pályát nekünk. 3-ig bírtam, reggel aztán gőzborotvával kellett kibányászni a havat a kerékjáratokból, és 25 litert tankoltam (telivel indultunk). A ventillátor szinteállandóan ment, meg a fűtés is, hogy ne főzzem meg a motort.
Más:
Ki tud ajánlani teljesítménymérő fékpadot elfogadható áron? Mielőtt keveszem ezt a motort (is) megnézetném, mit tud(ott). Jó lesz majd az eladásnál...
Az igazság az hogy eddig minden alkalommal telt ház volt a téren( taxisok, rendőrök,meg mindenki aki unatkozott és megtehette hogy kimegy) így az ember örül ha elkap egy egy pillanatot amikor ugy csúszkálhat hogy talán nem mennek bele. 8-t rajzolni? Elsőkerékhajtással nem király. Tudom "Hátsókerékhajtás rulez" de ez van.
Ha netalán figyelmetlenül olvastam át ezt a topicot ( 5-ször) akkor bocs de a Millenium néven futó társunk az aki a www.extra.hu/alfa-romeo/ honlapot elkövette.
Ha a címet így beírod be kell jönnie! K*rvára nem tudok linkelni!!
Üdv.
Ja, az tényleg jó! Dicséret érte. Nemsokára megírom az emlékirataimat az oldalra. Meg elészül a fordítás egy riportról is. Jó lesz, nézni kell gyakran.
Nappalos leszek, úgyhogy ha nem tudok eljönni korábban, akkor kb 1/2 8 körülre érek oda. De mindenképpen megyek. (Bár a vizsgám lejár 12-én, de ez ki érdekel?)
Milyen milleniun kolega? linkelj ide plíz!
Ja, ne marhulj, hanem próbálj majd meg egyenletes íven keresztbe téve az autót kanyarodni, gázzal, kuplunggal kormányozni. Az királyabb, mint nyolcast rajzolni az aszfaltra (ezt megtekintheted GTV és 75 kiadásban 13-án).
Teljesen igazad van. Én ha tehetem télen a felvonulási téren szoktam marhulni. ( Már amikor meglátogatom a szüleimet egy hétvégére, és a régi haverokkal összejövünk ökörködni.)
Szóval akkor ott leszel 17.-én?