Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
3-ik évesek a szőlőim (50 tőke ami kb. 30 különböző fajta csemegeszőlő). Tavaly csak 1-2 tőkén volt 1-1 fürt mutatóban de nem túl jó minőségben, talán korai volt még rajta hagyni.
Idén viszont már termőre metszettem, erősségtől függően félszálvessző vagy lehajlított kar (Guyot), ahogy a metszés ABC-je c. könyvben olvastam.
Némelyik fajta (Venus, Moldova, Neró, Suvenir) annyi hajtást hozott, hogy ihaj. Ha meghagyom őket, lenne rajtuk kb 20-30 fürt/tőke, ami nagyon sok. Próbáltam ritkítani az egymáshoz közelieket, de még így is soknak tűnik.
Egy tőkén mennyit hagyjak? Hány hajtást és hány fürtöt ha a lehajlított vessző kb. 7-8mm vastag?
A minőség lenne fontos, nem a mennyiség! De emellett szeretném kellőképpen leterhelni, amennyire szükséges.
Eléggé leült,most ez a topic!Kár volt néhány belátástalan"furkónak"szőlőszemet elüldözni!Kérdezném nem jár-e erre mostanában,néhány kérdésem lenne hozzá.Igazán nélkülözzük a szakértelmét!
Az egész területem 0,3 ha (kb. 1200 tőke), ebből első körön 500nm-t szeretnék újratelepíteni/átoltani. Második lépésben 3-4 évvel később pedig - ahogy látom az eredményeket - folytatom a telepítést. A Teréznek közben utánaolvastam, a Sz. királynőjét csak példának hoztam fel, mint indikátor fajtát.
Ha nagy tételben gondolkozol vigyázz a fajtaválasztással, az Évával gondok lehetnek /olvass vissza/ s Szőlőskertek királynőjét nagyon nem javasolom, a Teréz pedig kiváló, de nem korai, hanem késői fajta. Most telepítesz?
Az átoltás egy nagyon jó ötlet, gondolom sokkal hamarabb termőre is fordulna, plusz a kezdeti nehézségek (vegyszeres gyomirtás, aszály, vadkár) sem lennének jelentősek. Abasáron van egy pár rokon, majd őket is megkérdezem, hátha tudnak vkit javasolni az átoltáshoz. Próbának/kezdésnek egy 400nm-es oltott Othelló átoltására gondoltam.
Múlt héten voltam Abasáron. Veres Csabáné mesélt a saját csemegés ültetvényükről, és ő is a V-alakú felsőrészt emelte ki.
Fajtaválasztás: első körön a Suvenír, Éva, és a Rizamat fajtákat szemeltem ki, ezek mennének a magasabb (174 m) területre. Itt nagyon szépen fejlődik a Szőlőskertek királynője, ezért is gondoltam ezekre az igényesebb fajtákra. A problémás alsó részre - ahol az Othelló van - pedig vmilyen rezisztens, korán érő, kisebb hőigényű fajtát szeretnék tenni. Esetleg Teréz???
Természetesen próbálok visszafelé is lapozni a fórumban, mert sok értékes infót találni! :)
rama-rama .:/nem margarin? sutka /vicc/ megérted.? Ajánlom Sepsi István szőlészt Mádról ,neki nagy területeket oltottak át / a régi tőkébe új fajtát / biztosan tud ajánlani szakit aki csinálja. a neten rá keresel. nagyon itt lenne az ideje !!!! fajta kiválasztás , alvó oltócsap hűtőbe, stb,stb: a régi tőkét 50cm magasságban elfűrészelik és a fejből jövő hajtásból két erőset meghagynak amit máj vége júni elején beoltanak, vagy hasítékkal közvetlen a régi karba rakják bele a csapokat.!! mivel nagyon beindul a nedv keringés gyorsan kell lépni. Ideális lenne egyszerre meg lépni az át oltást mert a régi nagy tőkék alatt nem nagyon fog fejlődni a fiatal pótlás, Abasáriak szakcsoportban szerveződtek , azt jelenti ,hogy Veres Csaba köré gyűlve , egyénenként termelnek és közösen értékesítenek.ellenőrzés mellett / ajánlom Dér Gyula oltványost szintén onnan. A talaj nagyon megfelelő , a gödör is elég, a csemege szőlőnek is jó a 180 cm es kordon , /gdc/ V -alakú felsőrész kialakítással , itt találsz " szőlő szem / cím alatt egy fotót vagy 2 hónapja lett feltéve. a fajta kiválasztás mivel nagy területről van szó a kettős hasznosítású fajták is szerepeljenek Pld : pölöskei muskotály, bornak is jó, megbízhatóan terem stb.
A tapasztaltabb szőlész kollégákhoz fordulnék pár kérdéssel! Kerecsenden (Eger mellett) szeretném a jelenleg Zweigelt ültetvényt folyamatosan csemegévé alakítani (100Ft-os áron nekem nem éri meg molyolni...). Az ültetvény 32 éves, és az eddig kipusztult tőkék helyére már megkezdtem a konténeres oltvány (Suvenír) telepítését. A meglévő támrendszer (180cm magas kordon) miatt nem tudok komolyabb talajelőkészítést végezni, az ültetés kimerül egy lyuk ásásában. Ez mennyire lehet a fiatal növény szempontjából problémás? A növényeket Yara 15-30-5-ös, ca. 1%-os oldattal locsolom. A talaj 25Ak-ás Ramann-féle b. erdőtalaj, és igazán olajos borokat adott eddig.
A másik kérdésem, hogy az abaszőlő mennyire megbízható? Annyit tudok, hogy a szaporítóanyag egy részét maguk, másik részét pedig külsős vállalkozók állítják elő. A számlákat elteszem, ha később reklamációra kerülne sor...
Fórum társak , vödröt és metszőollót, gyerünk szüretelni.!!! első kép / egy török egy görög/ valahol Libanon és a Török határnál, Második '10 éves Teréz fél oldala 2014 aug 10 én, /egyszer permetezve ,mert egy kis lisztharmat mutatkozott/ a fürtök kb 1-1.5kg nyomtak.ennek kell10nm, a lugason :
wogboy ,:lehet, hogy nagy képűségnek vélted , amikor a szőlő Királynő- ről írtam, /annak idején én is így gondoltam mikor egy öreg szőlész ezt mondta nekem vagy 30 éve, mikor megkérdeztem Józsi bácsi miért használja ezt a megnevezést? azt mondta : nézd fiam a szőlőben benne van a szent három -ság, mert mikor kezd hajtani először a két férfi/ két bajusz/ jön egy -egy levél kiséretben jobbról és balról, ők kapaszkodnak biztosítva a következő női rügy /termő /hajtását és ez folytatódik tovább, a szőlőnek ez a partitúrája :TÁ- TÁ- TI./ ezen belül van amikor a bajuszon is termés jön és van amikor az egy termőrügyben 3 fürt is képződik/ fajta függő és évjárat/ nem beszélve az/ alvó rügyben is van termő képződmény/ volt olyan év hogy a Májusi fagyok leseperték a 50cm es hajtásokat, de a rejtet rügyekből /alvó/ egy közepes termést takarítottak be. Ide tartozik ,hogy ezen szőlész dinasztiák nem ma kezdték a szőlő müvelést, a Magyarságot vagy három ízben teljesen ki írtották !! /tatár, török, habchburg/ ekkor hoztak /Olasz / longobárd/ szőlészeket/ Tokajhegyalján a falu nevek őrzik az emléket :Olaszliszka , Bodrog olaszi, Szegi-Long / longobárd/ ezeket az embereket a tőke alatt szerkeztették így ismerik csínyját-binját a szőlőnek.nem volt ez régen könnyű foglalkozás ,mert a sok kézimunka igen csak kérgesre alakította a kezeket , tavaszal ősszel a szőlő, nyáron meg elmentek kepésnek az alföldre aratni , hogy a kenyér is meg legyen. szeretnék neked még írni , ha kérhetnék/ email címet . az enyém :kramcsakne@citromail.hu. üdv.
Fórum társak a szőlő ültetés utolsó dátuma / szőlészek szerint Június 10./ az elvermelt veszőre értendő/ a konténeres égész évben/ én meg gondolnám ,hogy a neten rossz hírét kelteném szőlő oltványosoknak, mert azt ha bíróságra kerül a sor bizonyítani kellene, meg egyébként is a kibic könnyen osztja az eszet.
Már tavasz van, azon belül is az ültetési szezon vége.
Szvsz ilyenkor a megmaradt selejteket adják oda, a szebb oltványok már rég elkeltek. Az aba szőlőnél pedig az oldal frissítése nem a legjobb...
Továbbá nyáron kérdeztem hogy lesz-e a ritka fajtákból és akkor közölték h nem... Aztán kérdeztem lesz-e gyökeres nemes, de az sem lesz... Utána már nem is vettem komolyan őket... A weblapra ki van nyomva minden, de a valóság messze elmarad. K. Balázs legalább rászánta azt az 5 percet és frissítette az oldalt... Ezt követően olvastam, hogy páran nem azt kapták amit rendeltek az abaszőlőtől... Ha mindegy mit kapsz, akkor jó dolog, lesz szőlőd, de azt akarsz kapni amit rendelsz akkor érdemes olyan helyről nézelődni ahol tudod mit kapsz!
De ez csak szigorúan saját vélemény! (az abaszőlőről pedig mások véleménye volt a fajta nem azonossága...)
Gyorsan bomló felszívódó szerből, ha a földre hullik a nem hasznosuló rész, akkor az ott, mielőtt mélyebbre hatolna, már elbomlik (olyan mértékben biztosan, hogy számottevő kárt okozna).
Persze lehetnek kivételek.
Inkább a heti rendszerességgel alkalmazott (és biokertekben engedélyezett :) ) kontakt réz és kén cuccok tudnak feldúsulni a talajban, mivel azok annyira nem bomlékonyak.
Az én szemléletem úgy volt, hogy amikor permetelsz, akkor a földre is megy a szerből. Én így gondoltam. Persze annak le kell menni a földbe és egyéb és valóban nem minden gombaölő öl meg minden gombát, de szvsz ha már sok 100 000et ölök okö cuccokba, akkor próbálok nem minden hülyeséget kijuttatni :)
A legtöbb komoly gombaölő szelektív a törzsek között.
Szóval egyáltalán nem biztos, hogy kinyírná ezt is.
Ráadásul ez egy talajlakó, a növények gyökeréhez (kivételek a használatiban) kötött életformát élő szimbióta gombafaj, vagy kultúra. Levélen keresztül, lebomló kontakt szerekkel nehezen intézhető el.
Persze minden lehetséges.
Szerintem inkább a talajélet felborításával lehetne rosszat tenni neki. Ph-érték eltolás, rossz arányú műtrágya, széles hatásspektrumú talajfertőtlenítő....
Ilyen olcsón és készet és nagy választékban szerintem reménytelen, de...
Régebben közvetlenül az izzasztóból a kiiskolázásra szánt oltványokból vettünk Gyöngyösön egy idős (akkor közel 70 éves volt--bizonyára már nem szaporit) embertől. Meg kell próbálni, igy venni közvetlenül---postázás igy kizárva, mert nagyon sérülékenyek és könnyen fonnyadnak.
Több száz oltványt vettünk, s nagy része megfogant, s nem veszitettünk egy évet vele