A karhatalmat újonnan szervezték, nem az ÁVH folytatása/jogutódja volt. Kádár (Nagy Imre korábbi minisztere!) az elején a felkelés békés folytatójaként igyekezett magát eladni ("Forradalmi Munkás Paraszt kormány") és durvára nem akarta magát a levitézlett ávóval égetni. A megtorlások is csak később erősödtek fel, amikor - a szovjet jelenlét mellett - már stabilizálni tudta a hatalmát. A párton belül is folyt a harc ... akkor már a rákosisták ellen.
Az emberek általában csak élni akarnak, és gyarapodni dolgokban, lehetõségekben.
Teszik a dolgukat itt-ott.
A túélni akarás az nem azonos a megalkuvással, vagy ha szerinted igen, akkor ebben a században csakis foltoslelkü szervilis szolgák éltek ebben az országban.
Nem mindenki hajolt pe a pártnak önként, szervilisen, és az sem igaz, hogy minden közepes szar álláshoz pártttagnak kellett lenni a kádáriánában.
Az én gimi-igazgatómat, aki a szüleimhez járt kanasztázni, tehát az átlagnál jobban ismertem: sosem látta a párt, és úgy szolgált gimi-igazgatóként vagy 25 évet, hogy az elvtársakat , (ha tehette) messzire elkerülte, sõt a Horthy-korszakban kántortanító volt, és nem csak személyében, de családilag is vallásos.
Igaz hogy ezt szordínósan csinálta, pl. nem járatta a gyerekeit templomba, de tudom, hogy istenhívõ volt. Ennek ellenére jó szakamberként, jó pedagógusként az egész város megbecsülte, és az "elvtársak" is megkalapolták, s nem csak azért mert azoknak a gyerekei is abba a gimibe jártak.
Az Államvédelmi Hatóság egy konkrét szervezet volt, amit a forradalom alatt a Nagy Imre kormány, majd a szovjet betörés után Kádár kormánya is feloszlatott. A személyi állomány egy részét átvette a rendőrség, a többieket pedig ejtőernyőztették a polgári életbe.
Na hallod! Ha csak ez lenne a bibi csak megoldanák valahogyan!
De, a sortüzekkel viszont az a gond, hogy a rendszerváltás után többször is vizsgálták már a hatóságok, de Biszku gyanúsítást mindig megszüntették!
Vagyis az ügyészség olyan dokumentumok alapján gyanúsította meg most is Biszkut, amelyek már másfél évtizede is ismertek voltak, mégsem voltak elegendőek ahhoz, hogy a kommunista politikusok közül bárkit, beleértve Biszkut is, meggyanúsítsanak. Soha nem került elő ugyanis olyan irat, amely egyértelműen bizonyítaná, hogy a sortüzek az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága (IIB) valamilyen konkrét döntése következtében dördültek volna el.
Csak nyugalom. Semmi nem fog történni. Még 2-3 évig eltart majd a nyomozati szakasz, és csak utána lesz vádemelés. Addigra jó eséllyel nem lesz már életben.
Hiszen megigértük '89-ben, hogy senkinek nem esik bántódása '56 miatt.
Nyilván nem volt ez mindenhol követelmény, sőt, valószínű, hogy ez volt a kisebbség, de elég egy keményvonalas komcsi igazgató az ilyesmihez. Az remélem világos, hogy nem úgy értettem, hogy a városban utána azért nem vették volna fel sehova, mert mindenhol követelmény volt a párttagság. Nem, azért nem vették volna fel, mert a balhés embereket sehol se szeretik. Ma sem. Remélem nem gondolod, hogy ma ha valaki a helyi erővel összebalhézik, akkor az adott önkormányzatnál van még egy esélye.
Ekkora baromságról (az osztályfőnökség előfeltétele az mszmp tagság) még nem hallottam. A sulinkban tudtommal egyetlen párttag volt, az igazgató, de nem lehetett valami megbízható káder, mert pl. március 15.-ét - az utolsó óra után - mindig megünnepeltük ...