Szokás szerint nagyon tévedsz, értetek is aggódunk.
Így csak újabb és újabb egyre véresebb "visszaütések" lesznek.
Nektek valláskárosultaknak (végtelenül sajnálom, de nem jut eszembe jobb szó erre), az sem számít hogy közben a nem zsidó és nem muszlim emberek is meghalnak vagy megsebesülnek, ők is csak járulékos veszteségek.
te ugye még találkoztál olyannal, hogy adott egy halom jelentés (adat) és abból téves következtetést vonnak le?
de mondok egy másikat: Ukrajnát is figylmeztették, hogy a ruszkik támadni fognak, de alapvetően nem hitték el, mert nem illett bele a saját kialakított koncepciójukba
kezdesz geciunalmas lennei - mi lenne, ha a geciunalmas repetitv kérdéseid helyett elolvasnál pár azóta született elemzést, hogy mik lehettek az okok?
(egyet már ajánlottam, de ezek szerint basztál elolvasni)
Azoknak, akiknek nem okoz gondot babák lemészárlása, családok megcsonkítása, nők megerőszakolása, fogyatékkal élő fesztiválozó kivégzése, kisgyerekek elrablása...Azoknak a legkevésbé sem okoz gondot a hazugság.
Hogy helyezheti a média egyensúlyba az életeket védő demokratikus állam jogszerűen működő hatóságait, egy tömeggyilkos halálszektával, akik gyűlölik az életet?
Az újságírói "kiegyensúlyozottság" ebben az esetben a terroristák oldalát jelenti. Hogy egyenértékűnek tekinti őket Izrael államával. Ez meggyalázása az áldozatoknak, nem csak az izraelieknek, a palesztinoknak is. Ez az újságírás megcsúfolása is, mert nem Izrael kritikájával van gond - hanem a mérlegelés teljes hiányával: amikor egy tömeggyilkos hazugság gyáros állítása ugyanannyit nyom a latba, mint egy olyan államé, ami még a saját érdekei ellenében is alapos nyomozást, vizsgálatot indít minden ügyben. Így lesznek újságírókból, csatornákból és online híroldalakból a hazugság szócsövei.
Dehogynem, többször is. A határt szervezetten támadták, ünnepnapon, úgy, hogy közel 2 éve szándékosan altatták Izraelt, nem volt komolyabb incidens. Egyszerűen elkényelmesedtek, készületlenül érte őket az egész. Hát, valszeg sokáig nem lesz több ilyen, nem engedhetik meg maguknak.
Épkézláb magyarázatot még nem adott senki. Ezért egyáltalán nem lehet kukázni. Max a struccoknak.
Mert van még.
Arra milyen magyarázatot tudsz adni, hogy a világ egyik legjobban őrzött határán át tudott jönni legalább1500 terrorista( ennyit öltek meg), s órákon keresztül mészárolhatták a civileket, s nem avatkozott be senki.
Mert azt kizárhatjuk, hogy senki nem kért segítséget.
Ugyan, ne hazudozz. (legyint) A terroristát neveztem terroristának, mert az. Amatőr próbálkozás rám fogni, hogy én mosom össze a terrorista tetveket az általuk élőpajzsnak használt civilekkel.
Ugyan milyen terrorral?:D Célzottan rombolják a terroristák infrastruktúráját. És te ezen vagy felháborodva, még véletlenül se azon, hogy templomok, kórházak, iskolák, lakóházak mellé/alá pakolják a fegyvereket, robbanószereket, akadályozzák a civilek elmenekülését, sőt, halomra ölik őket zsúfolt kórház mellől rosszul indított rakétával. Te meg csapágyasra forgatod a szemed, hogy de borzasztó, amit pont az ezeket kiiktató Izrael csinál. (legyint)
Mit nem értesz azon, hogy nincs értelme "arányos válasz"-ról nyekeregni? Nem válaszcsapásról van szó, hanem terrorizmus elleni küzdelemről. Külön undorító, hogy népirtással vádolod azt az Izraelt, amit kifejezetten azzal a szándékkal támadtak meg, hogy minél több zsidót megöljenek. Még a fogalmakkal se vagy tisztában.