Akkor megpróbálom emelni a szintet, és pár szóban leírom mit tudok a borgról, lehet vele vitatkozni.
A borgok egy human/cyborg faj akik életüket egy kaptárszerű társadalomban, csoporttudattal (megosztott kollektív tudat) élik le. A tudatmegosztás, mint kommunikációs forma egy összetett mélyűri hálózaton keresztül valósul meg. A kommunikáció ezen formája ugyan felhatalmazást ad az egyedi feladatokra, de úgy hogy közben irányítja és állandó felügyelet alatt tartja a tagjait. Minden borg dolgozó egyedi hardverrel van felszerelve, valamint egy azonosítóval, pl. 3/5, vagy 7/9. Eredeti előfordulásuk a Delta-Kvadráns. Összetett űrhajóik kocka alakúak, irányításuk decentralizált, azaz nincs bennük meghatározott híd, gépészeti ill. lakóhely. A hajó, fegyverrendszerei energia alapúak, és nagymértékben képesek önjavításra (regeneráció útján), ellenállnak a fézer támadásnak, sebességük nagyobb, mint az átlagos warp sebesség. A borgok túlélő technikája az asszimilicáió, megsemmisítenek, és beolvasztanak, bármilyen humanoid életformát a Kollektívába, azáltal, hogy adaptálják, és helyettesítik az egyes testrészeket, egy alapos sebészeti eljárás azaz kibernetizáció - során, majd újraírák a DNA-t.
A kifejlett humanoidok asszimilációs eljárása egyszerűbb, a gyerekek, azaz a még nem teljesen kifejlett humanoidok asszimilációja során bekerülnek egy érlelő kamrába, ami 17 ciklusig tart. A borgoknál az egyéniség semmitmondó, és irreveláns, de szerintem ez az egyetlen, ami segítségével a borg dolgozó egyáltalán leválasztható a Kollektíváról. A leválasztott dolgozó miután megtalálta az egyéniségét normális életet élhet a Kollektívától távol. A borgot intelligenciája, társadalmi felépítése, maga az asszimilációs eljárás valamint a kifinomult támadó taktikája teszi a Delta-Kvadráns domináns fajáva.
Májá favorit is Jeri Ryan mert, olyan sze..,és nagy dud.. vannak, és őőő intelligensen, és finoman játszva tudja megjeleníteni, a még oly eredetileg kevés érzelemmel megáldott human/borg karaktert, valamint a legnagyobb jellemfejlődés is 7/9-nél figyelhető meg ( meg Párizsi/Párizsinénél de ők a balul sikerült űrszex óta stagnálnak, és a doki is megállt a fejlődésben), nemúgy mint ő. Egyébként, ha nem szeretném 7/9-et, akkor nem néznem a Voyager-t, mert nagyrészt őt mutogatják benne (valami oknál fogva).
És muffdady2, nagyon aranyos, és okos, valamint bátor,szexi,erős,szerény és én tiszteletből vettem fel a nevét. /kikapcs/
A link az ócsenyharasó, de ne linkeskedjél szúrt be ide kicsibe, /// a true fan ;-))))))) ///. Nemtom mit szúrtál el a képpel, de hátha segít pl. az előző/első kép beszúrása " " ( jól gondolod megidézőjel nem kell)
Az átkonfiguráláshoz annyit, hogy Gipsz jakab bal kezes tiszt odalép, login Gipsz jakab, konzol személyes profilt előhív, és máris balkezes a konzol. Ilyen egyszerű. Még a vindóz is tud ilyen dolgokat, pedig csak 20. századi :-)))) (vagy 19?)
Erről az átkonfigurálásról csak annyit, hogy abban a részben, amelyikben a Voy-t lenyelte egy nagy valami, és csak Seven, a Doki és rinya Naomi voltak ébren, akkor mondta a Doki Sevennek, hogy átkonfigurálta a konzolt, úgy, hogy az irányítás, taktika, és még miegyébmás egy konzolon volt. Erre mondta Seven, hogy hatékony.
Vagy mégegy példa, ahol láthatod is az átkonfigurálást: a TNG egyik részében, amelyikben egy energia lény egyesül Picarddal és kitranszportálja magát az ürbe, ott Data látja, amint a konzolon az "ikonok" átrendezödnek egy P betüvé. Ezt mutatják is. (Sajna nem tudom, hogy mi a rész címe)
Most erre mit mongyak?
Nem sertottem + amugy. Akkor mindenki elmonta a velemnyet. Mint emlitettem a Deltakomp is konzolrol iranyitott. Nekm nem jon be. (pedig az "vadsz" kategoria)
Az + vili, hogy a Voy-on ugy iranyitsak csak gaz hogy epp a nagy zotykolodes kozben fog Paris kozleany utogetni SZERINTEM. Bar az mar valamennyire ok, hogy elore programozott manoverek vannak. (akkor mit kell egyfojtaban klimpirozni a konzolon????)
Mind1.
3D-s gombok.
Neked bejon, nekem nem. de legalabb volt mit +vedened.:)
atkonfiguralas? Ugyan mar. Andersen kategoria...
Majd ha latom a filmben,hogy szegeny balkezesnek atkonfiguraljak. De nem azt vitatom, hogy nem ugy van, mielott a torkomnak ugrasz.
Szoval atol meg nezze mindenki a yojagert ahogy illk.
Peace.:)
Akkor nem csak engem ragadott meg az a jelenet...
Egyébként Hetes nekem is az egyik kedvenc karakterem - nem mintha a színésznő idomait vonzónak találnám, de tetszik a stílusa, és az, ahogy ez a Borg stílus találkozik a megjelenéséből adódó tömény szexualitással :-)
Jol all neki a cucc! :)) De ez a procedura, csak azert hogy szexi legyen... Ugy ertem, kiralyul jatszik, o az egyik kedvenc karakterem!
Az iras amit muffdaddy hozott nagyon erdekes volt, koszi. Mi, fanclub tarsak halasak vagyunk :)
"Hi Lynn! We are the fanclub of yours. The resistance is futile :))"
Kar, hogy van ferje :)
3Ds gombok...
Azt hittem érthető voltam. A konzol szabadon konfigurálható, azaz úgy működik mint a monitorod az egérrel. Az éppeni feladattól függ hogy milyen kezelőszervek vannak rajta (néha még látható is ahogy a konzol konfigurációt vált, és átrendeződik.) Ezt próbáld ki légyszives egy beépített, valódi gombokkal készült pulton.
Arról már nem is beszélve, hogy ha egy fix pult robban fel (ami ugye elég gyakori... :))) akkor
a kezelést is elvesztenéd, így pedig a konzol a használhatatlan részt kihagyja, és oda nem pakol semmit... Minden mehet tovább.
Persze igazad is van, a TNG elején ez még nagyonis hipermodernnek hatott, arról nem is beszélve hogy olcsó is volt, hiszen nem kellett pultokat készíteni, csak egy nyomtatott fóliát berakni egy plexilap alá, pár fénycsővel. De mint a trek esetében oly sok mindent, ezt is meg tudták magyarázni, sőt ezt egész korrekten.
Egyébként nem értem mit kellett megsértődni, szerintem csak a felvetett kérdésre/megjegyzésre reagáltunk.
Manőver szinten Mr_Fusion már kifejtette a lényeget, elég értetően. A billentyűzetes vezérlés egy normális csillaghajón teljesen korrekt (azok olyan 200-700 méteresek). Mondjuk egy defiantnál már lehet vitatkozni, azonban ott is főleg a számítógép dolgozik, a kormányos pedig korrigál. Másrészt meg lehet nézni a kormányospultot, azzal egész jól lehet egy hajót irányítani, akár csatában is.
Csakhogy a Voyager nem vadászgép, amivel dinamikus manővereket kell végrehajtani, hanem egy nagyméretű hajó, amit irányba állítanak, és arra megy. Nem tudom, milyen mozgásokra gondoltál, amiket a Voyager végez, de általában harc közben is nagyjából egyenesen halad, esetleg néha csinál egy-egy nagy ívű fordulót. Szóval egy vadászhoz képest igencsak lomha jószág (ha emlékszel csatajelenetekre, mikor kisebb hajók támadják, azok körbe-körbe repülnek a Voyager körül, az meg a tűzíveiből lövöldöz vissza rájuk, így nem is kell nagyon manővereznie).
És olyankor is jobbára számítógépbe programozott támadási/védekezési manőversablonokat használnak, az meg úgy pláne jobb, mint ha a kormányos mondjuk egy kormányszarvat rángatna eszeveszetten, mert a számítógép az embernél sokkal gyorsabban és pontosabban hajtja végre a manővert. Az ilyen manőversorok indításához meg inkább kell egy billentyűzet, mint egy botkormány.
Egyébként két sorral lejjebb meg te magad is ezt mondod, szóval nem értem, mi bajod is van tulajdonképpen. Az Intrepid osztály is 'többszáz m-es óriás', ugyanis több mint 300 méter hosszú, szóval már csak ezért sem lehet vele túlságosan vadulni.
Szerintem Seven ruhatára nemcsak a Dokinak köszönhetö. Az alkotók így akartak egy kis Baywatch feeling-et vinni a sorozatba.... Biztos azt gondolták, hogy ha a rész nem is igen jó, attól még ott van Seven, akit biztosan szívesen megnéznek, hogy hogyan domborít a ruhájában.
Én nem ellenzem, söt, mint a fanklub tagja nagyonis hiányozna, ha nem lenne.... :)))
Itt a Seven... izé Hetes :) témával kapcsolatban már régen felmerült bennem, hogy milyen praktikus okkal magyarázzák Hetes igencsak beszükült izlésre valló ruhatárát a sorozatban? Talán a Doki szexmániájával???????