AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Hi brodaz and sistaz!
Na, ez yo! Az is valami, ha nem tévedek, ha az ember hatást tud kiváltani, nem igaz? (Éyyen a békávé!) Amúgy az a meglátásom, hogy itt még inkább vigyáznia kell az embernek, hogy mit ír. Igazság szerint én nem tartom elszálltnak azokat a kritizált kritikákat sem, amikből, megjegyzem, van mondjuk havonta 1 db - akkor már inkább elszállt, amit most írok, mivel lázas vagyok. Különben meg az a fontos, hogy őszinte legyen a dolog, nem? És felesleges magyarázkodni is, mert úgysem érdekel senkit, meg aztán az úgy már valahol kamu. Annyi az egész, hogy ez más, mint ahogy mások írnak. Nincs semmi kifogásom az itthon hagyományosnak elfogadott kritikákkal szemben, pl. Lénárd írásait nagyon bírom, szerintem ő itthon ebben az irányban a legjobb. De kell más is. Meg nincs mit tenni, amikor egy Zene megérint. Az ember nem csak azért hallgat meg egy lemezt, mert jó riffek vannak rajta. Hat rá, átérzi, megérinti. És nem azért megy el koncertre (és főleg ne azért álljon be az első sorba!!!), hogy azt nézze, hogy mekkora zenészek azok ott, vagy épp hogy mekkorákat hibáznak, vagy hogy bunkózzon, hogy hol van Chris DeGarmo...
araya: szerinted ha meghallod Araya hangját, King és Hanneman valamelyik riffjét, akkor felismered a Slayer-t? :)
fafara: hm. Szólj előbb. Különben örülne a másik is, szerinted? :)) Szóval ja, a Vikingben, Solarisban, Krokodilban van, de gondolom mindjárt lesz a Headbangerben meg a Hammerben is.
Nem tudom, kiviszi-e a terjesztő holnapra vidékre is a lapot, általában egy nappal később szokták, mint Pestre, de ki tudja. Ha mégsem, akkor bocs, javaslom, szedd elő valamelyik régi lapot, azokban is voltak szépek :)
Itt van Bánfalvi Sanyi a Neck Sprainből, hozott nekünk valamit! Amúgy tudtátok, hogy tagcsere van náluk?! De attól még ők az egyik legkirályabb magyar extreme modern metal banda, és tényleg nem csak azért írom, hogy itt vigyorogjon :))))
Araya, nem tudom, te melyik kritikára gondolsz, de nekem a kedvencem Szarka Joseph-től a Paradise Lost Icon albumáról szólt. Na az gyönyörű volt! Némi túlzással szebb volt, mint a lemez... :). Egyébként tudja valaki, hogy mi volt az a zenekar, amiről Olly irt a Domination helyett?
jessz, mostanaban nezegettem a regi szamokat, es megint jol felbosszantott, foleg h a helyreigazito cikk ketharmadat az tette ki, h azon merengett, vajon milyen lemezt is gondolhatott a multkor morbid angelnek. a tenyleges kritikat meg elintezte ket sorral... :-)
uzseka:
nem akarom ezt is tulspirazni, mint az igenyes metal temat a black/death topicban, szal reszemrol csak annyit, h nagyon orulok, ha vkinek pont azok a kepek jonnek be a lemez hallgatasa kapcsan, amiket norbi vizional a kritikaiban, de nekem speciel az a tudat, h uzseka torpeket, tundereket, & fenyvesekkel teli tajakat lat tole, egyaltalan nem segit annak eldonteseben, h erdemes-e megvenni a lemezt. mindegy, most, h lesz metalmusor a music box-on, remelhetoleg legalabb majd klipekre tamaszkodhatunk ezugyben.
norbi nem lila kritikai egyebkent szerintem is korrektek. a gathering koncertbeszamolo viszont, akarminek szantad is, netto szerelmi vallomas lett. :-)
Aha:))))))))))
De az egészben az volt a legszebb, hogy valami hc banda lemeze lehetett, de Olly a név miatt akorra tizest adott rá, mint a ház. Holnapra be is gépelem az eredeti kritikát.
Télleg Crowe, te biztos felismernéd a Queensryche-ot? :))))))) Vagy úgyanúgy írnál rá egy ilyen elszállós kritikát, és akkor senki nem jönne rá, hogy miről is van szó! :)))))
Hogy mi milyen genyák vagyunk! Szegény Crowe csak egy napja van itt, és mi máris rászálltunk mint a hollók a tetemre egy komor kősziklán felépített vár előttí csatamezőn.:)))
Na de komolyra orditva a sót! Az elszállós kritika csak úgy élvezhető, ha te is el vagy szállva:)))) Hogy nekem mitől van ilyen jó kedvem hétfőn Hammer nélkül?
Na tényleg komolyan: ha már ismered az adott lemezt amiről a kritika szól, akkor tényleg jó lehet egy ilyen kritika (pl. Joseph-nek volt egy nagyon jó kritikája minden idők egyik legjobb (de utálom ezt a kifejezést) hm lemezéről. Tudja valaki melyik lemezről van szó? Segítség a zenekar már egészen másmilyen lemezeket ad ki.
Amikor valami hótmás banda lemezét hallgatta meg a Domination vagy nemtommelyik lemez helyett, aztán meg jól lehúzta őket, hogy hogy változhat meg ennyire egy banda, meg milyen benne az ének, stb. Aztán a következő számban ismételten megírta a kritikát, sűrű bocskérésekkel tarkítva... :)))))))))) Erre gondoltál?
Na-na! Várjál csak én nem támadtam le Norbit, ha úgy tűnt volna, akkor bocs, és tőled is Crowe. (Welcome To Real World)
Nekem csak a már említett stílusú lemezkritikáival van bajom. Tud Ő jó kritikát is írni, és a riportjai pedig különösen élvezetesek (nyali-nyali:)))))))) Ja kivéve az utolsónak feltett kérdést az élet értelméről :))) Akkor már inkább kérdezze meg az illető kedvenc színét:))))
És vidéken mikor jelenik meg az új szám (nem az én szám)?
Holnap reggel a klotyón Hammert akarok olvasni!!!!
Tényleg Olly nem jön le a topicba?
Hú milyet kapna azért a pár évvel ezelőtti Morbid Angel kritikáért!:))))))) Emléxik még az esetre valaki?
Sajna én is osztom a nézetet, hogy sokszor szinte semmit sem lehet kibogozni Norbi elszállós lemezkritikáiból. Ott van pl. az MDB 34.xxx% lemeze, vagy az Anathema Alternative 4-ja. Legyen benne elszállós rész is, nem mondom, de legalább pár konkrét infót adjon a leendő vásárlóknak. Még jó, hogy nem vettem meg az említett MDB-t...
Másik részről viszont Zubor Olly kritikái elfogultak, vagy nem igazán szókimondóak. Itt van pl. a Zombie Holocaust 'Részeg Jézus' című zenegyalázása. Olly ahelyett, hogy ráébresztette volna őket a LEMEZKÉNT kiadott anyag demónak is silány, hihetetlenül igénytelen mivoltára, adott rá asszem 8 pontot. Volt egy kis felületes dádá a hangzás miatt, de a számokat még meg is dícsérte. Hát szép is lenne, ha kizárólag ilyen bandákból állna a magyar U/G. Minden kezdet nehéz, de az igénytelenségre nincs magyarázat, azt meg, hogy lemezként hogy adhatták ki a hangzóanyagot, a mai napig nem értem!
A fentiek miatt igazából a Milán úr kritikáira szoktam alapozni lemezvásárláskor. Ami nála 9-es (pl. Hate Eternal), az tuti, hogy nagyon állat, míg a 10-es (pl. Suffocation - Despise... vagy Nile - Amongst...) kötelező anyag.
Lénárd úr kritikáiból olvastam még párat. Ha jól vettem észre, a death/black scene azon darabjait kapja meg kritizálás gyakorlása gyanánt, amelyek a többieknek (ZO&MP) nem nagyon kellenek, tehát nem kiemelkedő darabok, illetve amelyek valamiért közel állnak hozzá (pl. a Kovenant anyagáról szerintem nem szívesen írt volna más, viszont a Manson-vonal miatt még tetszhetett is Lacinak; illetve a Lockup-ot azért is írhatta szívesen, mivel emlékszem még az Atrocity grind anyagaira vonatkozó kinyilatkoztatásaira is, így ez sem áll tőle túl távol). Szerintem az említett stílusbeli kritikáknál ő is tárgyilagos tud maradni.
crowe:Akkor elvileg van plo a Vikingben ha arra tevednek? Es igazan elslattyoghattal volna az Erzsebet krt ...-be, ha mar erre jartal :))))) 2 vasarlo biztos lett volna
Hi megint!
Bocs, ha másodszor írom le ugyanazt, de még tanulom ennek az izének a kezelését.
So, kivittem az újságot a pesti Metal boltokba, holnap lesz utcán, stb.
Wice: bár mókás ilyesmiről dumálni, de én nem szerelmi vallomásnak szántam azt a nyomorult Gathering cikket. Igaz, normálisnak sem feltétlenül tartom magam, de vajon normális-e, aki ilyen zenéket hallgat?! Ami Szarka Josephet illeti (Szarka nem egyenlő crowe :))), igen, hatott rám, imádtam a cikkeit, meg minden. De alapos különbségek vannak kettőnk között, amiket nyilván nem veszel észre, ha nem olvasol, meg ilyenek. De ezért én nem haragszom Rád, remélem, Te se haragszol rám. Mindig mindenkinek azt mondom, ha csak teheti, hallgasson bele az adott anyagba. Amúgy köszi Kátai Tamás, bizisten enélkül is dícsértem volna a Gire-t :))), egyet értek Veled. Meg különben is, amikor Győrfi-kaliberű emberek azt mondják, hogy "én utálom az ilyen elszállt írásokat, de csontra ugyanaz jutott eszembe a My Dying Bride-ról, amit leírtál", akkor szerintem nem akkora tévedés minden sorom. Legyen már egy kis tolerancia, emberek!
Üdv Sanyinak is! Bocs, de tartok tőle, hogy még mindig nem bírom megnézni a weboldaladat.
Ti aztán jól letámadtatok szegény Norbit. Én igenis szeretem, ahogy ír, nem kell mindenkinek Zubor Ollynak lenni. A zene hangulatának lefestése adott esetben jóval több információértékkel bír, mint a számcímek és a zenészek neveinek precíz felsorolása. Jut eszembe, ti olvastatok anno Metal Mirrort? Na, abban aztán voltak sommás kritikák! :)))
Az a zenekar a holland (vagy balga) Sinister volt.
FJH :)))
Egyébként az U.N. és régebben a SZ.J. által képviselt stílusú lemezkritikák szerintem is elég idegesítőek. De ennél már csak az a rosszabb ha Zubor Olly áll le Tolkient idézni :))))))
Azt írja wice crowe-ról, hogy: "gathering koncertbeszamolora, amelyben de facto szerelmet vallassz annekenek :-)". Ebben mi a furcsa? Én ugyanezt tenném crowe helyében. :]
Egyébiránt hozottisten, crowe! Most, hogy már internetközelben vagy, igazán eltotyoghatnál a Scythe-omra. Ha nem rémlene, a Beneficium révén szoktunk találkozgatni, és holmi fényképek miatt zargattalak. :]
lelkivilagodra vonatkozolag cikkeidbol gondoltam levonni - meglehet, teves v legalabbis egyoldalu - kovetkeztetest. gondolok itten arra a bizonyos gathering koncertbeszamolora, amelyben de facto szerelmet vallassz annekenek :-), illetve szamtalan, koboldoktol es tunderektol zsufolt lemezkritikadra, melyek amellett, h halal idegesitoek es az erintett lemez tartalmat illetoleg semmifele - normalis ember szamara dekodolhato - informacioval nem birnak, raadasul tulzott stilaris hasonlosagot mutatnak szarka joseph munkassagaval is. (errol eszembe jut egy - azota mar a feledes jotekony homalyatol boritott nevu - death egyuttes mhh-s interjuja, amelyben az enekes arra a kerdesre, h miert ir pontosan ugyanolyan orvosi szaknyelven, mint jeff walker, azt valaszolta, h "mit csinaljak, igy tudom legjobban kifejezni magam." :-))
ettol fuggetlenul biztos vagyok benne, h nagyszeru ember vagy, habar a lemezkritikaid jo reszet tovabbra is olvasatlanul atlapozom, mig meg nem szabadulsz a lirai ko:dto"l.
igen, igen, hol az mhh? penteken elmentunk kolleganovel a vikingbe, de mikor mondtam, h allitolag penteken kapnak a lemezboltok, ugy nezett ram a ficko, mintha ket fejem lenne.
Hi!
Remélem, sikerül hozzászólnom... Úgy értem, friss vagyok itt, mint a tegnapi harmat (és nem Hartmann). Egyébként MHH csak ma jött, nem mi akartuk így, bár biztos a nyomda se' direkt csinálta. Wice-nak: honnan a pokolból ismered Te az én lelkivilágomat?! :) Amúgy azt akarom mondani, hogy voltunk múlt hét hétfőn Prágában Queensryche koncerten!!! Életem 2. legjobb koncertje volt (az 1. persze a Psychotic Waltz). Iszonyú intenzív volt, örülnék, ha 41 évesen fele annyi energiám lenne, mint Geoff Tate-nek. Ő az isten!!! Itt a set-list, s hozzáteszem, hogy az új dalok élőben csudamód sütöttek, úgyhogy még annak is tetszett a koncert, akinek a Q2K nem.
Intro
Revolution Calling
Speak
Falling Down
Damaged
Empire
Liquid Sky
Spreading The Disease + Electric Requiem
The Right Side Of My Mind
When The Rain Comes
Breaking The Silence
I Don't Believe In Love
Jet City Woman
Sacred Ground
Breakdown
Walk In The Shadow
-
Silent Lucidity
The Needle Lies
Eyes Of A Stranger
Burning Man
Meg aztán voltunk a Szt.Vitus katedrálisban is. Gothic rulez! Gyönyörű volt, komolyan. Ja, iLane: köszi, már kaptam egy másik Xibalba CD-t.
Ennyit mára. Speak The Word!
A január 27-i műsor vendéggel, több új klippel, nyereményekkel, stb elő volt készítve a részünkről, de a TV-ben még átalakítási (építészeti, nem zenei) munkát folytak. Így a műsor indítását (remélhetőleg csak) 1 héttel eltolták, és mindezt közölték velem csütörtökön du 4-kor. Én pedig csak most tudtam az infót ide csatolni (All Hail To Elender Supernet!).
Tehát mégeccer szori mindenkitől aki fennmaradt és szar popot kapott a beigért fém helyett.
a www.musicbox.hu-n mindenesetre meg mindig vmi lovebox van kiirva, bar lehet, h telleg ez a musor cime, ismerve uzseka lelkivilagat. aztan biztos csak gathering videok mennek majd egesz ejjel. :-)
Mit tudsz az új AC/DC-ről azon kivül, hogy George Young a producer? Esetleg hallottál már valami részletet a lemezből? Az érdekel konkrétan, hogy jobb-e mint az előző, és van-e olyan színvonal, mint pl. a Back in Black?
Hány számban játszik Kerry King az új Pantera-n? Van más vendég is? Fémes a lemezcím. :-)