Lehet nincs és túlgondoljuk. Valaki írta, hogy Bognárnak 30-ig szerződése van és addig nem lesz bejelentve, szóval simán lehet légiós. Na de pár óra és kiderül :D
Megnéztem a csoportotokban lévő csapatokat azt tippelem ebből akár 1-2. hely is lehet, Rytas tűnik nagy ellenfélnek, de szerintem otthon behúzzátok mind a 3 mérkőzést idegenben talán Lengyel csapatot kene hozni legalabb 2 helyhez!
Ahogy gondolom azt sem tudtad volna elképzelni (persze én sem), hogy egy 13 pontos (40% körüli tripla) spanyol szezon után Romániába igazoljon. Szerintem az nagyobb szenzáció volt, mintha Japánból érkezne hozzánk (azt meg úgysem tudjuk, hogy melyik helyen mennyit keresett).
Persze csak egy ötlet volt, de nem csodálkozom, hogy soha nem jó, amit írok.
Igen, ezt a két érvet (kihívás, pénz) én is említettem. Az tényleg meglepő, hogy 27 éves korában került csak Európába és -ahogy írod- három év után távozott is.
Aki 3 teljesen elfogadható európai év után a japán másodosztályt választja,őt nehezen fogod sportszakmai érvekkel visszacsábítani. Az anyagiakról nem is beszélve,abban a ligában néha egészen irreális pénzek mennek a légiósokra.
Szerintem itt nem is az árával lenne a nagyobb gond,hanem azzal inkább hogy ahogyan irtad es utánanéztem eléggé szeret ”szem előtt“ lenni úgymond és azért mi egyenlőre mindenképp csak 6 BL meccset tudunk neki mondani biztosra,ami meg azért nem annyira csábító egy ilyen játékosnak szerintem.Főleg ha utánanéz a magyar bajnokságnak akkor meg aztán főleg.
Talán az egyetlen esélyünk az lehet nála,hogy már 31 éves..Ahogy írtad talán már nem annyira vágyúk nagyobb kihívásokra.De nekem egyébként tetszik az otlet.
Írok egy merészet. Annak tükrében, ha többeknek igazuk lesz és Ákos mögé fog érkezni egy olcsóbb center és ebben az esetben viszont lehet esély 3-4 posztra egy jobb játékosra. Bedobok egy komoly nevet, még ha ezzel esetleg túlzásokba is esek.
Leonardo Meindl SF 201cm
Két éve a spanyol ligából (!) 13 pontos átlaggal igazolt a Cluj Napoca (Kolozsvár) csapatához. Természetesen nem elsősorban a román bajnokságba, hanem az EuroCupba és nyilván a fix 18 meccs vonzó volt neki, de aztán annál még többet is játszott a második számú sorozatban.
Jelenleg Japánban játszik, vagyis lehet, hogy most már komolyabb céljai nincsenek és nyilván ott jól is keres, de hátha érdekelné sikeres play-in esetén egy 14-15 meccses nemzetközi széria. Persze, ha sima kiesés lenne, akkor 6 meccs után a magyar bajnokság nem lenne nagy buli neki.
ZKOO, falco Man, Espada és többiek, mi a vélemény erről?
Igen jól látod, ez egy előre eldöntendő kockázatos kérdés, de nem mindegy milyen esély van a megtérülésre. De egy üzleti tervben a foci csapatok is kalkulálnak egy céllal amit el akarnak érni, és abban vannak fikciók. Ahogy ebben is.
Így már értem, ha arra gondolsz, hogy az adott anyagi kereteken túl - a sorsolás kedvezőbb megítélése esetén - a város esetleg még "rádob" egy kis pénzt? Bízva abban, hogy a csapat sikeres szereplésén túl ez meg is térülhet a BCL-től kapott győztes meccsek -és továbbjutási pénz által?
Csoportból való továbbjutás és ott a győzelem újabb pénzt bevételt nyit meg a csapat számára. Így érdemes azzal kalkulálni, egy ilyen sorsolás után, hogy esetleg mennyivel nagyobb bevétel érhető el. Mert plussz meccs bevétel, győzelem után 7500euro stb. De ez persze nagy kockázat is egyben, mert ha nem jön be akkor jön a veszteség. De azért ennél a csapatnál nem ez lenne az első. Gondolom egyeztetnek az onkormanyzattal is, hogy merjünk e plusz 10-15 millat bevállalni egy jobb játékosra, mert az alapban 3-4 ezer euró per hó pluszban játékosra elköltve.
Szerintem meg egyszerűbb a képlet. Van a klubnak egy adott összege bérköltségre. Ha erősebb csoportba kerülünk nem mondják azt, hogy most akkor inkább spóroljunk, aztán HA jövőre újra bajnokok leszünk, HA újra főtáblát kapunk és HA jövőre kedvezőbb csoportba kerülünk, akkor majd a most megspórolt összeget elköltjük akkor. Ahogy most sem hiszem, hogy azt mondják mivel talán kedvezőbb csoportba kerültünk, hogy a rendelkezésre álló összegnél költsünk többet.
Beni kb egy hete lett bajnok. Tudja mindenki, h vmilyen szinten rá várunk.
De ezzel együtt sem mindegy, milyen ellenfelek ellen kellene 16ba jutni valahogy, h megmaradjon a kiemelésünk. Nem gondolom, h a szakmai koncepció kizárólag Beni-függő lenne.
Nekem ez meglepő, hogy vannak akik hisznek abban, hogy a sorsolás miatt vártunk az igazolásokkal. Szerintem inkább amiatt, hogyan alakul a magyar magunk - elsősorban Beni - és azután lehet tervezni a többit szakmailag és anyagilag.
Nem is erről van szó…Senki nem gondolta,hogy majd az Euroligából igazolunk,de azért ezen a szinten,főleg hogy már ismerjük mennyi esélyünk van,illene azért jobban megmozgatni magunkat..Főleg hogy rengeteg eselyt kapunk a BCL-től.Én azért 3-4 posztra mindenképp nagyobb durranásra számítok.Centerbe így több embert meghallgatva valőszinűleg akkor egy kiegészítő ember fog érkezni(de én akkor szomorú lennék).
Szerintem a klub is élvezi ezt a jelenlegi helyzetet, ahol tartunk. Ha fent akarjuk tartani és szintet lépni ahhoz be kell látni, kell a jobb légiós. Még egyszer nem lesz ilyen szerencsénk. Nyilván a jobb légióshoz több pénz is kell, tehát új támogatók is kellenének, ami kvázi nem lehetetlen.