Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Még nem láttam, de majd biztos letöltjük, ha lehet.
Úgy szoktam lenni, ha nekem valami tetszik vagy magával ragad vagy belém eszi magát, nincs az a kritikus, aki onnan kiszedje. A Puskin mozi nagyon hangulatos, van egy egészen kicsi terme, ahol a széksorok helyét régi fotelek foglalják el.
Úgy látom, tele vagyunk, illetve leszünk "éjszakákkal". Most hétvégén Színházak Éjszakája, 28-án a kuttóké, 29-én az olvasásé. Ez utóbbin biztos, hogy ott leszek, már tervezgetem, mi legyen a követendő útvonal.
Örülök, hogy tetszett! Ezt elvasva bennem is felidéződött a történet, és újra elgondolkodtatott.
Meglepődtem, hogy a rendezője nem angol, annyira stílusos volt a film!
Még egy célzás is eszembe jutott: Az első könyv, amit a különc férfinak leszállítanak, egy Bradbury regény, ezzel a mondattal kezdődik: Fahrenheit 451 az a hőmérséklet, amiben a könyvnyomó papír tüzet fog és elég.
Sajnos,most látom,hogy itt sem olvasható végig a történet. A lényege,hogy a férj kivégzésekor a feleség már várandós volt és fondorlatos tervet eszelt ki,hogy a születendő gyermek az Ormay nevet viselhesse. (különböző okok miatt ez nem volt egyszerű, özvegyként nem kereszteltethette volna Ormay néven) Keresett egy ilyen nevű földbirtokost,aki némi pénz ellenében hajlandó volt a nevét adni a dologhoz, így született meg Ormay Norbert József 1850-ben. Azután az anya a politikai zaklatások következtében elmenekült Magyarországról, Brazíliába került, a gyermekét itthon egy közeli rokonára bízta és a távolból finanszírozta a nevelését. Amikor a gyermek 14 éves lett,megkapta az útlevelét és anyjához hajózott Brazíliába. Vilma halálakor hatalmas vagyont hagyott a fiára, aki Amerikába vándorolt ki. A leszármazottak ma Ausztráliában és Brazíliában élnek és nagyon büszkék arra,hogy ősük mártírhalált halt európai forradalmár volt.Egyikük, egy szépunoka már buzgón tanul magyarul és el is látogatott 2016-ban Magyarországra.
Bocs a történelemóráért, de én nagyon érdekesnek találtam a történetet.
"itt került szóba egy következő teremben a 14. aradi vértanú neve, Lenkey tábornok, aki nem lehetett a tizenhármak között, mert rabtartása alatt sebesülten megőrült és meghalt."
Erről a mondatrészedről már akkor eszembe jutott ez a történet, amit alant belinkelek, mert akkoriban olvastam a Múlt-kor magazinban, és most a mult-kor.hu-n is megjelent, mint első aradi vértanú, érdekes,tanulságos történet...
Jelentem, megnéztem a filmet tegnap délután.Ez azért is nagy szó tőlem, mert nem szeretek feliratos filmet nézni,de ez annyira érdekelt,hogy ezt is bevállaltam. Bár múzeumba szívesen elmegyek egyedül, ehhez a mozizáshoz társat kerestem, egy kedves kolleganőmet hívtam el magammal. A Puskin moziban voltunk és én újólag és sokadszorra megcsodáltam a moziterem szépséges mennyezetét....
A filmről. Valószínűleg én érzelmesebb lélek vagyok,mint a kolleganőm, mert nekem tulajdonképpen fenntartások nélkül tetszett ez a film. A kolleganőm racionálisabb, neki az volt az alapfeltevése, hogy egyáltalán nem lehetett volna ott, abban a városkában könyvboltot nyitni,mert abban a korban olyan körülmények között nem lehetett rentábilisan üzemeltetni. De azért ő sem érezte elvesztegetett időnek (és pénznek),amit erre a mozira költött. Végül arra a közös álláspontra jutottunk,hogy talán az alapjául szolgáló könyv elolvasása több kérdésre adna választ, mint a film.
Számomra annyiból mégis csak volt hepiend a filmben, - igaz,sokkal-sokkal később - hogy hatással volt egy másik ember életére, hiszen a kislányból felnőve könyvszerető ember és könyvesboltos lett. A színészeket remeknek találtam, Bill Nighy tökéletes az angol úriember szerepére (mint ahogy tökéletes volt az Igazából szerelem öreg rocksztárjára is, pedig igencsak távol áll a két karakter egymástól). Violet nagyasszony is fantasztikus volt a maga nevében,a gerinctelen dzsigoló meg egyenesen csodás. A környezet, a jelmezek, a kor festése - mindez számomra tökéletes volt. A filmnek utánaolvasva derült ki számomra,hogy a rendezőnő spanyol és mégis igazi angol filmet rendezett - ebbe érdekes belegondolni... Mintha egy angol rendező tökéletes játékfilmet csinálna magyar témáról magyarokkal, stb.
Szóval engem is megragadott ez a film és én is forgatom a fejemben tegnap óta....
Kár, hogy nem hallottam ezt a beszélgetést. Ha már láttad a filmet, írd meg, mi a véleményed róla. Az Index kritikusa jól lehúzta, de nem értek egyet vele. Viszont lehet, hogy ez egyszerűen nem az ő stílusa.
Meg fogom nézni ezt a filmet, mert ma reggel hallottam a rádióban egy érdekes beszélgetést róla és ez így együtt (a te beszámolód meg a beszélgetés) nagyon meghozta a kedvemet.
Még mindig eszembe jut a Könyvesbolt a tengerparton, ami ara vall, hogy nem lehet rossz film. Beugrott, hogy a film első pár percében bevillan a Büszkeség és balítélet fedőlapja. Lehet, hogy ez célzás: a film ellenszenves hősnőjét lady Catherine-hoz hasonlítja. Ami azt illeti, némi joggal.
Ami a filmet illeti (Könyvesbolt a tengerparton) nagyon tetszett. A cselekmény viszonylag egyszerű. 1959-ben egy negyven körüli özvegy nő könyvesboltot akar nyitni, lévén az az egyetlen, amihez ért, és amit szeret. Banki kölcsönt kér, és megvesz egy régi épületet, ahol lakni is akar.
Aztán jönnek a finom célzások, hogy mégsem ezt a házat kellett volna kiszemelnie, mert ebből a kiskirály(nő) kulturális központot akar nyitni.
Na, ez az, amit nem értek, mert a ház már hét éve üresen állt, ez a nő volt az egyetlen, aki meg akarta venni. Lehet, hogy fellépett a kertész kutyája effektus?
Csak két emberrel van olyan kapcsolata, mai figyelemre méltó. Az egyik egy különc férfi, akinek egyetlen szenvedélye az olvasás, ezért ideális ügyfélnek számít. Már hosszú ideje ki sem mozdul a házából, mindent helybe visznek neki.
A másik egy kislány, aki besegít neki a boltba, noha kijelenti, hogy ugyan nem szeret olvasni, de ez a munka érdekli.
A kiskirálynő az unokaöccsével olyan törvényt hozat, amiben kijelentik, hogy a „történelmi jelentőségű házakat” ki lehet sajátítani. Minő véletlen, ez az egyetlen ház, amire ez a meghatározás ráillik.
Aztán a kislányt eltanácsolják a munkájától, boltot is nyitnak, az ő házáról pedig kijelenti egy „műszaki szakértő” hogy dohos, penészes és lakhatatlan.
A fentebbi barátja megpróbál közbelépni, de nem jár sikerrel, viszont hazafelé menve infarktust kap és meghal.
Ezek aztán a nő kénytelen távozni, pénz nélkül, de adóssággal és nagyon szomorúan.
A véget nem árulom el, pedig ez a történet logikus lezárása. Nem, ez nem amerikai film, nem lesz boldog vég.
Hogy ne ilyen szomorúan végezzem, idézek egy párbeszédet a történet elejéről. A szereplők a hősnő, és egy hivatalnok, aki a boltot engedélyezi.
- Lefekvés előtt én is szoktam olvasni, de a harmadik oldalnál elalszom.
- Akkor maga is belátja, milyen fontosak a könyvek!
"Miután közel volt hozzá a Művész mozi, megnéztem a szintén tervezett Könyvesbolt a tengerparton című filmet. Na, ez aztán nem volt harmonikus, viszont annál jobb! Erről viszont más alkalommal."
Remélem a "más alkalom" hamar eljön, mert erre az élményedre is kíváncsi vagyok. Ugyanis az említett filmre is rákerestem és biztos jó lehet!
Ha már angol témánál tartunk, kedd este akadtam bele a Dunán A szálloda c. sorozat első részébe, tényleg, kb. a közepétől néztem, aztán másnap jól megkerestem a neten és megnéztem teljes egészében az első részt. Ez a sorozat 1940-ben játszódik Angliában,egy ötcsillagos szállodában, amelynek egy lord a tulajdonosa. A lordnak két fia van, az egyik a légierőnél szolgál. A szállodát vezető özvegyember falaz a lordnak, aki rendszeresen csalja a feleségét. A szállóban titkos megbeszélések is folynak a Hitlerrel követendő politikával kapcsolatosan. Esténként meg remek kis fogadások zajlanak, ahol egy jó kis zenekar működik közre kiváló énekesnővel. Nagyon hangulatos a kor festése, a ruhák, sminkek, az igazi angol úriember és lady ábrázolása; kis szerelem is kinéz első benyomásra a lord egyik fia és a szállodavezető lánya között, aki recepciósként dolgozik. Engem nagyon kíváncsivá tett az első rész a sorozat többi részére.Azt találtam a neten róla,hogy csak egy évad készült.
Ez egy mesevilág, nagyon szépek, igaz csak a neten láttam a képeit, meg most már többen is készítenek kavicsból, láttam hasonlót virágsziromból is (azok üveglap alatt voltak).
Tegnap megnéztem a már jó ideje tervezett kiállítást, Szilajka Erzsébet kavicsképeit az Aranytíz kultúrházban. Az épület kellemes, a hely könnyen megközelíthető, a kiállítás jól megvilágított helyen volt. Maguk a képek elbűvöltek, az első szó, ami eszembe jutott róluk, az egyik kép címe volt: Harmónia.
Valóban különböző színű és méretű kavicsokból készültek a képek, legalábbis jó részük. Sok esetben a háttér festett volt, éppen úgy, mint a kavicsok.
Többször és figyelmesen végignéztem, éppen úgy, mint az ott lévőek.
Volt néhány kedvencem, ezek egyike a Titkos olvasósarok, ami egy vízparton lévő nyugszék, ernyő, és alatta egy olvasó nő. Aztán volt a puha ragaszkodás, ami és egy macska és egy nő kapcsolata, a cicus az ember vállán utazik.
Aztán ott volt a Dudus, az indiánlány, ott elsőnek az jutott eszembe, hogy ugyan honnan szerezte Szilajka ezeket a csöpp tollakat?
Néhány képet az irodalom ihletett, főleg Mary Poppins.
Érdekes volt még a Baj van a részeg tengerésszel… is, ennek a képnek a keretét kékre festett borosüvegekről származó, kékre festett dugóval rakták ki. A tengerész tartásából ítélve, nem annyira részeg, inkább másnapos volt.
Az egyik polcon 7-8 kavics hevert, megnéztem, kézbe vettem őket, és nem volt nehéz elképzelnem az egyiket csíkos zakónak, a másikat sziklafalnak, aminek a tövében gyülekeznek későbbi megmászói.
Örülök, hogy sikerült megnéznem!
Miután közel volt hozzá a Művész mozi, megnéztem a szintén tervezett Könyvesbolt a tengerparton című filmet. Na, ez aztán nem volt harmonikus, viszont annál jobb! Erről viszont más alkalommal.
Mi is csak kívülről tudtunk megnézni, de azért az sem semmi :)
A harangjátékot is megvártuk.
Még egy kis plusz a Bozsóhoz, van egy szoba, ahol Ferenczy Ida bútorai láthatók - város szülötte és büszkesége -, akit Erzsébet királyné választott ki magának magyarországi tartózkodásai társalkodónőjének, akiről állítólag azt nyilatkozta a királyné, barátnőjének tekinti. Ferenczy Ida Erzsébet halála után életét a királyné emlékeinek, tárgyainak rendezésére szentelte. És ha jól emlékszem, itt került szóba egy következő teremben a 14. aradi vértanú neve, Lenkey tábornok, aki nem lehetett a tizenhármak között, mert rabtartása alatt sebesülten megőrült és meghalt.
Kecskeméten a Városházát sajnos csak kivülről néztük és persze megvártuk a harangjátékot is, szép és hangulatos volt. Amikor mi voltunk a Cifra-palotában,egy 1848-49-es időszaki kiállítás volt, amit láttunk, nagyon érdekes, 48-as honvédek által készített tárgyakkal (dobozkák stb.), aradi vértanúk személyes tárgyai, ilyesmik.
A Városházával nem tudtam betelni (mondanom sem kell, ez is szecessziós), innen kb 10 perc sétára van a Bozsó Gyűjtemény, amire szerintem nagyon büszke a város, sok kulturális program helyszíne.
A Cifra Palotában is voltunk, amit idő hiányában - már nem sok volt zárásig, illetve a jegypénztáros elég határozottan tájékoztatott, hogy jóval zárás előtt kezdik zárni a múzeumot, a felső emeletekről indulva - szinte futva néztünk meg, de megnéztük. Engem fent leginkább a pávás díszterem érdekelt (az állandó kiállítást végig rohantunk, a fenti biztonsági őr sok jót nem feltételezhetett rólunk, de kit érdekelt).
Az időszaki részen már több időt jutott egy szír származású, de több évtizede Kecskeméten élő fotóművész, Bahget Iskander képeinek. Alapvetően szociofotók voltak kiállítva, egymás mellett a magyar tanya világa és a sivatag világa, tájképek, emberek és leginkább tekintetek.
Van még egy időszaki (?) rész, az első világháború kezdetének 100 éves évfordulója alkalmából rendezték meg a „Fogytán reménynek és kenyérnek” – háborús gasztronómia című tárlatot, a front és hátország élelmezése, viszonyai, szokásai. Nem szeretnék egy fél napot sem úgy tölteni étkezés szempontjából sem, ahogy a lövészárkokban szolgálatot teljesítő katonák indultak gasztro batyuikkal.
Ami számomra érdekesebb lehetett volna, az a két évvel ezelőtti kiállítás (erről csak a neten olvastam), ami A háború pillangói címet viselte, a tábori bordélyokban szolgálatot teljesítő prostituáltak kicsit sem szép és vonzó világát mutatta be.
Amikor sétáltunk keresztül az udvaron, egy kisebb létszámú csoport búcsúzott az egyik múzeumi dolgozótól, és tisztára olyan érzésem volt, nagyon jó ismerősök, közben utólag derült ki, hogy semmi ilyesmi, csak hálálkodtak a tárlatvezetés miatt, ami nagyon kedélyesre sikerült. Amikor Kecskemétet kiválasztottuk, olvasgattunk mit lenne érdemes feltétlen megnézni, és egy helyen többen dicsérték ezt az intézményt, pont a személyessége okán. Ez sokat hozzátett :)
Az épület amúgy nem csak a barokk épületből áll, hozzáépítettek egy modern részt, többek közt itt van a fogadó rész is, ami tágas, kényelmes, hatalmas kanapékkal tele pakolva.
Jaj,de jó kis programod volt! :-)) Már jártam Kecskeméten évekkel ezelőtt,de leragadtam a Czifra-palotánál meg az öregtemplomnál meg a Városházánál, erről a gyűjteményről még nem is hallottam.
Kecskeméten járva látogattuk meg a Bozsó Gyűjteményt. A múzeum egy barokk házban kapott helyet, ami arról is nevezetes, hogy Klapka tábornok kisdiákkori éveiből itt töltött néhányat. Szépen felújított épület együttes, zöldellő belső udvarral, ahol kint ücsörögni is kellemes.
Bozsó János – korábban nem hallottam a nevét – kecskeméti születésű festőművész, aki autodidakta módon foglalkozott a festészettel, emellett gyűjtötte a régi tárgyakat, eleinte csendéletekhez, majd később értékmentő céllal az elmúlt öt évszázad terméséből. Ezekből a néprajzi és iparművészeti tárgyakból született a kiállítás. A paraszti élet berendezései mellett a megtalálhatók a polgári lét tárgyai, különlegesen megmunkált bútorai, kiegészítői. Nem mindennapi gyűjtemény a férfiak kincseként emlegetett borotvatartó dobozkák sora (ami a titkos dobozokhoz hasonlóan csavarosan nyílik), illetve a mángorlófa, amit a legények ajándékoztak az eladó sorba kerülő lányoknak, a komoly szándék kinyilvánítására. Ha a legények nem értettek a fafaragáshoz, akkor mesterembert kértek fel a tevékenységre. Aztán volt még üvegből, porcelánból, ácsolt ládákból álló összeállítás.
A sok szépség mellett ért még az a meglepetés, hogy minden látogató személyes tárlatvezetést kapott, így sok tárgynak lehetett megismeri a történetét, illetve Bozsó János munkásságáról, gyűjtő és festőszenvedélyéről kaptunk élményszerű elbeszélést.
Az ott dolgozó múzeumi munkatársak minden elismerést megérdemelnek, nagyon felkészültek és szívvel lélekkel meséltek. Még nincs vége a sornak, ugyanis az emeleten is meglepetés várt, egy órakiállítás formájában. Szintén magángyűjtemény zseb, fali, asztali órákból, nemzetek és mesterségek órái, illetve az 1800-as évek végén készült templom toronyórájának teljes szerkezete.
És végére hagytam az időszaki tárlatot, mely ott jártunkkor A természet katedrálisa címmel mutatta be Paál László munkásságát. Fák fényben árnyékban.
Manapság már annyi fesztivál van, gasztro témában is, csak kapkodom a fejem, szinte minden hétvégére jut valami. Hamarosan jön a lecsó, pálinka, bor, kolbász, kocsonya, fánk, húúú végtelen a sor. Pont sóletten nem voltam, de a flódni, az nagyon finom, tömény és cseppet sem diétás :)
Jól elsiettem a Múmia kiállítást, meg sem említettem, hogy az általad említett Fehérek templomában talált múmiák is részei voltak a kiállításnak, kölcsönben a Természettudományi Múzeumból. Illetve az utolsó teremben mai "darabok" fotókon (Sztálin, Eva Peron, Lenin).
Az egri múzeumban az idegenvezető nekünk egy fiatal srác volt, de ő is szórta a poénokat.
Ó de nagyon köszönöm! Amikor láttam a darabot, még kevés kritika született, most az összest megnyitottam. Igen, hallottam, hogy a Torvaldot alakító Csankó Zoltánnal ugyanaz történt, mint Nóra férjével. Csak bentebbi forrásból értesültem és nem tudtam, hogy ez mennyire publikus. És azt is hallottam, hogy így belülről tudta eljátszani a faképnél hagyott férjet. Azon viszont csodálkozom, hogy ő hogyan reagálta volna le a 15 év utáni visszatérést, mondjuk a darabban is kissé szokatlan volt az a nyuszi reagálás, mármint a szerep szerint.
A rendező, Galgóczy Judit akkor vésődött belém, amikor a Hinták-at rendezte Lackfi Jánostól, az is brutál jó volt.
A thália színházat éppen felújítják, körbe van kerítve, nem látható a szobor. Persze az is lehet, hogy nem a színházat, hanem az előtte lévő részt, de ez a végeredmény szempontjából mindegy. Azért remélem, járok még arra.
Bocs, hogy ilyen messze nyúlok vissza,de emlékeztem, hogy láttad te ezt a Nóra 2.-t és ma reggel "szembejött" velem egy cikk ezzel kapcsolatban, talán érdekes lehet:
Ezzel a kiállítással is kacérkodom, érdekel a téma, de az ár húzós....
Néhány évvel ezelőtt a Természettudományi Múzeumban volt egy nagy kiállítás a váci, Fehérek templomában fellelt múmiákkal, az nagyon érdekes volt.
És örömmel mondom,hogy az általad említett egri kiállítást is láttam, néhány éve húsvétkor. Maga a pincerendszer is érdekes és nekünk egy nagyon jópofa középkorú férfiember jutott idegenvezetőként,aki viccesen, humorosan adta elő a mondandóját,időnként megnevettetve a társaságot.
Erről a sóletfesztiválról még soha nem hallottam, érdekes lehetett. Bevallom őszintén, én csak ilyen Globus konzervsóletet ettem, az ízlett, hát még az igaz, az milyen jó lehet.... :) Flódnit mintha ettem volna már cukrászdában, úgy emlékszem,elég tömény édesség.
Régen jártam az Operett felé, ez a Kálmán Imre-szobor nem rémlik, átellenben a Thália előtt levő érdekes Hofi-szobor annál inkább!
