AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Sosem értettem, hogy miért kéne a rockot/metalt bárkinek is megmenteni. Ez már a 80-as évek elején is mánia volt bizonyos körökben. Ünnepelték az eladható, kiherélt, sznob punkot, ezt a new wave dolgot, hogy ez biza majd megmenti a dinoszauruszokkal teli, válságban döglődő rockzenét. Mi meg hallgattuk a Maident, az Acceptet, a Motörheadet és nem értettük, hogy miről beszélnek ezek a fejek.
Nem megmenteni kell, hanem nem megfojtani. Nem elhallgatni, hogy létezik.
Ez a lassan 25 éve folyamatosan kihalásra ítélt csökevény amúgy köszöni, tök jól van.
iLane:
Pár hete már volt itt ömlengés Sp.A. ügyben. Ha valaki bírja a korai P.Waltzot és a Watchtower albumokat, annak ez egyszerűen kötelező. A basszusgitáros egy állat, de az egész anyag teljesen beteg, ultratechnikás komplex metal.
Amúgy szerintem csak a Barlangban van belőle. De komolyan.
Sosem értettem, hogy miért kéne a rockot bárkinek is megmenteni. Ez már a 80-as évek elején is mánia volt bizonyos körökben. Ünnepelték az eladható, kiherélt, sznob punkot, ezt a new wave dolgot, hogy ez biza majd megmenti a dinoszauruszokkal teli, válságban döglődő rockzenét. Mi meg hallgattuk a Maident, az Acceptet, a Motörheadet és nem értettük, hogy miről beszélnek ezek a fejek.
Nem megmenteni kell, hanem nem megfojtani. Nem elhallgatni, hogy létezik.
Ez a lassan 25 éve folyamatosan kihalásra ítélt csökevény amúgy köszöni, tök jól van.
katai tamas
koszonom a demot, el vagyok szallva tole, szvsz kurva jo, pedig volt bennem nemi eloitelet, majd emilben irok tobbet
nos a GIRE-t mindenkinek csak jo szivvel ajanlhatom
g
talalgathatok? arrol szol, h a zenekar tagjai egy hejben allnak, es az uvoltos temakat enervalt arckifejezessel, csukott szajjal szavaljak? ;-)
mult heti zuzdaban lattam egyebkent ektomorf klipet, zeneileg egesz jol eltalalt moby dick utanerzes volt, es a szoveg is sikeresen kozelitette a nagy magyar atlagot.
meg jo, h van itthon legalabb egy lukacs laci, kulonben nemtom mit csinalnek. illetve asszem igen, valszleg ehenhalna az agyam magyar szo hijan, rockzeneileg.
Valaki tudna mondani valamit errol a Spiral Architect lemezrol. Uzseka Norbi rendesen elszallt tole, meg ugy altalaban igen jo pontokat kapott. Mielott megveszem azert kivancsi lennek meg masok velemenyere is. Supertzar?
Egyebkent majdnem megvettem elso felindulasbol, de nem volt az MCD-ben, igy meg aludhatok ra parat...
ui.: a Massive Attack es Chemical Bros. fanoknak uzenem, hogy vettem helyette egy Mylene Farmer CD-t, ez is nagyon joooo!
nezd, az, h megy a hype a metal korul, nem ujdonsag, dave grohlt meg sose ereztem annyira hiteles szemelyisegnek, h meglepjen, ha pia'rilag kifizetodo dolgokat nyilatkozik. az mondjuk vmivel tobbet jelent, h henry rollins szajabol olyas kifejezeseket hallani, mint pl "hard rock".
en inkabb arra varok, h ha mar a metal reviva'l, akkor telleg vallalhato modon tamadjon fel, ne ebben a szegecses-bo"ro:s-operaenekes formaban, ahogy eroltetve vagyon. pl kilencvenes evek elejen elhittem, h a grunge majd megmenti a rockot, kozepen a pantera/machine head vonalrol detto, aztan az egeszbol megintcsak egy minden korabbinal melyebb (bar nyilvan kivulrol gerjesztett) valsag lett.
eddig egyebkent, ha kerdeztek, h milyen zenet hallgatok, mindig siman vallaltam, h metalt, de ha az emberek megint az ossiannal kezdik azonositani a dolgot, lehet, h inkabb nem mondok semmit, v marad a szokasos "mindenfelet, lenyeg, h ne jatsszak a danubiuson" valasz. :-)
Akár hiszitek akár nem már van black magic bonbon, épp most eszem. Ezek a Slayerék, hogy eladták magukat. Pfujj!
Amúgy ma debütál a Strong Def első klipje a Z+ban, a Zúzdában, címe Standby.
Azért a he says még mindig jobb, mint az I say vagy a wice says :-)
Mindenesetre érdekes, hogy az elmúlt 6-8 évben azért ilyeneket nem mondott, és a punk körökben igen ritka Led Zep tetkóját sem reklámozta túlzottan :-)
"he says", ugyanmar, mondani barmit lehet, en is mondhatom, h mostantol helybol ugrom a szaz metert. majd ha mar dauerolt hajjal cicanadragban fenykepezkedik, akkor szolj, akkor majd elhiszem, h telleg feltamadt a heavy metal.
Debrecenről engem is informálhatna v.ki, mert részemről a fesztivál betegség és egyéb okok miatt elmaradt:( De pont csak annyit meséljetek róla, hogy ne legyen jó a mai napom:)
Ez a "nemsemmi"!
Már Dave Grohl is heavy metalt játszik :-)
Dave Grohl, former drummer and the current leader of the Foo Fighters, has had some time off. He has headed into the studio at his home in Virginia with a side project called Probot. Probot, he says "sounds like a heavy metal band." He hopes to release it in the future but has no firm plans yet. Grohl has also sang and played on a song for Black Sabbath guitarist Tony Iommi's forthcoming solo album. It has also been reported that he has contributed a couple of songs "to be considered" for Ozzy Osbourne's next release.
Megadeth kérdés végérvényesen eldőlt: hivatalosan is Al Pitrelli (Savatage, A.Cooper, stb, stb) lett az új gitáros.
Most már csak az a kérdés, hogy ki legyen a Sava új gitárosa?
Szerintem a lemezt csak Chris Caffery nyomja fel, de utána azért kéne egy másodgityós is a turnéra.
Ötletek? Álmok?
(Valószínűtlen ugyan, de én egy Chris DeGarmo-nak mondjuk tudnék örülni.)
Más. Új Soulfly lemez címe sokatmondó: Primitive.
Új Cradle állítólag dupla konceptalbum lesz, az új billentyűs Martin (ex-MDBride), vendégként meg ilyen fejek bukkannak fel majd: Dickinson, Halford, Danzig...
Nem officiális hír, de hihető.
Koszonom a gyors valaszt, es elnezest a szemelyeskedesert ami a teged illeti!!!! Csak tudod, en is egy tipikus magyar vagyok, es ebben az orszagban ha problema van inkabb a felsovezetessel azonositjak az egyeneket is, es ugyebar te vagy a a foszerkeszto (az ujsage, de mint tudjuk ki szerkeszti a tvmusort, az "ujsagosok":))) vagy mifene:))
Kosz megegyszer.
F.
Famous, azért kértem, hogy mesélj, mert én még életemben egyetlen Music Box csatornás adást nem láttam, nemhogy Metal Boxot. Nálunk ez nem fogható, ahogy a Z+ meg, meg egy csomó más sem.
Viszont kíváncsivá tettél.
Most sem tudok sokkal többet, csak azt, hogy a Land Of Charon otromba és közönséges vicceket mesélt, ami mondjuk elég meglepő számomra, mert ez a csapat eddig amolyan mély, elvont szövegű dark bandaként élt a tudatomban. Én sem tudom pártolni a közönségességet, bárkinek az irányából érkezik is. Egyébként sem hiszem, hogy egy Metal Boxnak a viccekről kell szólnia.
Viszont a mondataid egy része úgy hangzik, mintha én ültem volna ott a stúdióban hangosan káromkodva. Ez vagy pontatlan, helytelen fogalmazás a részedről, vagy összekeversz valakivel.
Örülök, azért, hogy az MHH-ban még bízol. :-)
Csak, hogy ne halj meg butan stzar... Nem hiszem, hogy attol jobb lesz a musor, ha ugy folytatjatok, mit amilyen volt a Land Of Charon vendegeskedese alatt. Csak azert nem mondok konkret peldakat, mert itt van valami moderalas vagy mi. :) Vegulis ha ezek az emberek mondjuk nem csak a kamera es a barataik kozott ilyenek, hanem mondjuk az edesanyjuk es a csaladjuk elott is igy viselkednek, akkor elfogadom, hogy nem pozolnak, es nem csak eladni akarjak magkat. Bar igy meg nem sokan adtak el tobb lemezt, hogy arrol meseltel otromba es "kozonseges" vicceket, hogy ki milyen apacat k*r a temetoben... Es ha te nem lattal olyan musort, amiben tragarkodas van, az csak azert lehet, mert mar eszre se veszed ha kicsuszik egy ket "kib****tt" es egyeb nyalanksag a szadon. Jo lenne ez nem lenne igaz... Az egyetlen NEKUNK szolo retegmusort nem tudom miert kell ennyire megalazni, es nektek eltemetni a beka feneke ala, ami az intelligenciat illeti. Az emberek altalaban igy is lesujto velemennyel vannak azokrol, akik a rock ill. metal zenet szeretik, es nagy budos bunkonak tartjak oket (ez teny) nem tudom, miert kell bizonyitekot nyujtani erre pont nektek.
SOWHAT : Igen, nagyon GYENGE volt, es semmit, de semmit nem veszitesz, ha nem latod, amig a musor szinvonala ilyen marad, en se vagyok normalis, hogy megnezem, de meg bizom bennuk, mint a magyar hammerben:)
"W(h)imps and posers leave the hall" - ez a helyes kifejezés.
Egyébként angolban erősek elárulhatnák, hogy miért használja a Manowar a whimps írásmódot, miközben másoknak (nekem is) a wimps tűnik egészségesebbnek. Plz!
Na igen, Massive Attack, nagyon szeretem. Sőt, nálam
a Prodigy is abszolút ász. Mondjuk úgysem vagyok egy
metal warrior, tehát az említett sráccal nem fogok találkozni, és
megúszom a sörös balhét. Ellenben voltam az őszi Massive Attack
koncerten, persze kint, nem volt pénzem, és nagyon tetszett.
Főleg az, amiért a zenéjük úgy súlyos és feszült, hogy egy darab
torzított pedál nincs benne. Tök fölöslegesnek érzem ezen eszköz
használatát, ha nincs miértje, többek között ezért nem vagyok
metal warrior.
Massive Attack-et is hallgathattok egész nyugodtan, 'oszt Joey DeMajom kizavar a teremből, meg leönt serrel...:-)))))))))) Téged is, kedves Fafara, a Portishead méltatás miatt, úgyhogy ne örülj! :-)))))) Majd lóbáljuk a sertől csapzott sérót a Mezzanine-re...
Neked én bármit elárulok, csak épp az a helyzet, hogy sejtésem sincs, mikor volt ez. Szerintem ez az Inet ellátottsági adat (vagy mi a bigyó) pár hónap alatt elévülhet. De azért megkérdem a jövő héten. Ha elfelejteném, szólj rám!
supertzar: Ha jól emléxem volt egy kérdöiv az olvasok internet ellátottságát illetöen ...az eredmények nyilvánánosságra hozod vagy marad üzleti titok ? :)
Mesélj már, mire gondolsz, mi nem látunk ám ilyen műsorokat! Ki káromkodott és miért? Ki volt a közönséges? Részleteket akarunk! Nem akarunk bután meghalni!
Ripper! Dupla Winter's Bane-hez még nem volt szerencsém. Ha lesz, beszámolok róla.
Acélszivü metál nemzedék :))) (ennél demagogabb megszolitást nem tudtam :)
Találtam egy jó kis los angelesi metal rádiot www.knac.com most egy Prong szám megy épp..
De az egész elég jó Vinnie Paul , Type'o chat chat is lesz nálluk ...legújabb zenekarok... hirek ...forum...stb.. check it out ...