Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Nem is Tamásról beszéltem egyébként, hanem az idézett részletedet fejtettem ki, amely pont arról szólt, hogy azt a bizonyos Uram dolgot nem világiasan kell érteni, és mégis az lett belőle Pál jóvoltából.
Elég muris, mikor nekem címezve olyanok ellen érvelsz, amit nem vagy csak részben vallok. Tehát nem velem vitázol. De végül is csak benéztem ide és beleböffentettem, hogy Tamás nem mondott ellen Jézusnak azzal, hogy Úrak nevezte, lévén ő magát is, úgyhogy nem muszáj folytatnunk, szívesen eltűnök megint egy-két hétre.
Jézus minden kétséget kizáróan Úr és király. Őt nem kell kikiáltani Úrnak, Ő az. Előtte fog minden térd meghajolni egy nap.
Ő az én Uram és Megváltóm! Ő az én szabadítóm, gyógyítóm és erőm, Ő a mindenem! Életem legnagyszerűbb döntése az volt, hogy Őt Megváltómnak elfogadtam, és Vele személyes kapcsolatban lehetek!
Attól, hogy te harcolsz a démonjaiddal, én még nem azokat vallom, amit rám vetítesz. Ahhoz előbb figyelned kéne az írásaimra és kérdezned, ha nem érted.
Nem az alázat függvénye valamilyen tanításnak az elfogadása, hanem annak az igazság tartalma. A kereszténység ennek a téves alázat értelmezésnek a kihasználásából alakult ki.
Az igazi alázat jelentősége nem az igaz vagy hamis tanítások megkülönböztetés nélkül való feltétlen elfogadásán múlik, hanem az embernek a többi ember felé nyújtott tiszteletén.
Vizsgáljuk meg igencsak elméleti vonatkozású meghatározásodat: "azaz nem attól "él" valaki, hogy "létezik", hanem attól, hogy Isten jelenlétében "létezik". Az Ige szerint, aki Isten jelenléte nélkül "létezik", az nem a Jézus által használt "élet" fogalmán belül "él", hanem azon kívül, azaz - csupán "létezik""
Először is. Senki nem mondta neked ezen a fórumon, hogy valaki attól él, mert létezik. Ezt félreértetted. Ha pedig valami Isten jelenlététől él, akkor az azt jelenti, hogy minden növény, minden állat, minden ember, aki él, abban Isten jelenléte megtalálható. Természetesen ami az életen kívül, tehát Isten jelenléte nélkül létezik, az csupán holtan létezik. Ilyen dolog lehet mondjuk a kavics, vagy a homok, vagy a por.
A te problémád, amit szerintem rosszul fogalmazol meg, az nem a puszta létezés kérdése az életen kívül valóságában, hanem az, hogy meghasonlást akarsz támasztani élő és élő között, létező és létező között, annak alapján, hogy elfogadja-e önmagában Isten jelenlétét, a Jézus által szerinted "élet" fogalomnak hívott "életet", vagy nem. Ennek során támasztasz egy hamis életképet Isten jelenlétét oda korlátozva, megtámadod vele a valós életet, és megpróbálod elhitetni mindenkivel, hogy aki nem fogadja el a te nézetedet, az eleve halott ember és élet nélkül létezik. Kérdem én, miért kellene a te nézetedet elhinnem? Mert Jézus nevével fémjelzed?
Második probléma az Isten jelenlétével az, hogy hogyan is tudná bárki azt mondani Istennek, hogy márpedig te ne legyél jelen? Gondolod elhagyná őt az Isten jelenléte, amikor attól azonnal meghalna hiszen az ő jelenléte nélkül állításod szerint nincsen élet?
Harmadik probléma, hogy hol van ellentmodás abban, hogy aki Isten jelenlétén kívül él, az Jézus által használt élet fogalmán kívül él, és az között amit én mondtam?
Hiszen én azt mondtam, amiképpen egy az Atya a Fiával, azonképpen az élet is egy Jézussal.
ha a bibliából idézted az ÚR/AM megszólítást Jézusra, jól tetted...., de egyben nem árt utánnajárni , hogy valójában egy egyszerű uram, úr megszólítás volt e általánoságban, avagy az írók eleve kiélezték, utalva mintegy vallásuk istenségére....
Mondtam én, hogy nem érted Te Jézust. Pált sem. Ahogyan az Ige egészét sem.
Egyes részeit megérthetted, de az egészét nem láthatod, nem értheted, mert pusztán elme által nem képes azt egészként látni és érteni az ember.
Most idekeverted az "élet" fogalmát az "igazság" fogalma mellé. Néhány hónapja írtam Neked az "élet" fogalmáról, akkor sem értetted, most sem értenéd. Most írtam Neked az "Igazság" bibliai fogalmáról, mert láttam, hogy "sajátot" alkottál a bibliai mellé. Teheted nyugodtan, csak azt ne tedd, hogy a saját fogalmadat azonosnak mondod a bibliaival!
Az élet fogalmát hónapokkal korábban sem értetted, de most ennek ellenére ismét írsz róla. Akkor is elmondtam, s most is elmondom, hogy
- a Jézus által használt "élet" fogalom nem azonos a "létezés" fogalmával, azaz nem attól "él" valaki, hogy "létezik", hanem attól, hogy Isten jelenlétében "létezik". Az Ige szerint, aki Isten jelenléte nélkül "létezik", az nem a Jézus által használt "élet" fogalmán belül "él", hanem azon kívül, azaz - csupán "létezik". Ez van az Igében, azaz ha Te ettől mást írsz, akkor változatlanul CSAK a "sajátod" lesz, s nem több. Ahogyan "sajátos" marad az "igazság"-ról alkotott fogalmad is.
Nevezd tehát nyugodtan ezekben is inkább "tévedésnek" a biblia egyes verseit, sőt, akár az evangéliumokban Jézus szavait lejegyzők egyes jézusi mondatait kényed-kedved szerint "rossz visszaemlékezésnek" (pl. Mátét "tévedőnek" az 5,28. kapcsán), csak egyvalamit ne tégy:
- ne azonosítsd kérlek a saját fogalmaidat a biblia fogalmaival!
Mert az nyilvánvalóan látszik, hogy nincsen meg Benned az az alázat a Biblia felé, ami meg volt a szerecsen komornyikban. Emiatt csupán az elmédből az Igére tekintve a "nehezen megérthető" részekben nem juthatsz el Te sem a megértésig, ahogyan az óriási hatalmú, de mégis alázatos szívű ember mégis eljutott. Ő örömmel engedte, sőt Ő maga kérte, hogy egy az Igét jobban ismerő, azt átlátó ember segítsen Neki, mert nem jut előbbre a megértsben, hiába mégoly nagy tudású és hatalmú ember is Ő az országában! Te inkább "tévedést" kiáltasz ilyenkor, s nem ismered be a saját megismerési korlátaidat, s inkább leszólod azokat a "bibliásokat", akik állítják magukról, hogy látják, s értik az Igének a nagy részét, s az összefüggéseit, s tudnának is Neked segíteni egyes nehezen érthető, s ellenmondásosnak tűnő részek megértésében, s az összefüggésekbe történő belehelyezésben.
Bizony nagyon sok korlát vesz Téged körül a megismerésben, nagyon sok! Elsősorban az "alázat" hiánya akadályoz Téged, az, ami a Nálad (és Nálam) nagyobb hatalmú és tekintélyű emberben mégis megvolt! Emiatt jutott Ő el fel- és megismerésre, s emiatt nem jutsz el Te oda, amíg ilyen marad a szíved állapota.
A "bibliások" pedig csak mosolyogni fognak rajtad, s az írásaidon, és sajnálkozni a komornyikétől eltérő szívállapotodon. És elképzelik majd nap mint nap azt, ahogyan pusztán az értelmedre támaszkodva kinyitod a Bibliát, hogy megpróbáld megvédeni abból az egyre képtelenebb állításaidat, ahelyett, hogy egyre inkább csak - kérdeznél!
Ahogyan tette azt a hatalma és tekintélye teljében lévő szerecsen "pénzügymiszter" attól a kis mellévetődő vándor-evangélistától. Valahogy úgy...
Szerintem egy zsidó Jézust soha nem szólította URAMNAK, így nagy betűvel...., mert ez egyedül Istennek járt és nem egy halandó embernek, legyen az Jézus, vagy akárki is!
A Doktor egyenlő orvossal, aki gyógyított!
A mesés és csodás történetek nem a valóságot tükrözi......
Nem ártana neked sem Vermes Géza művét elolvasnod : A zsidó Jézus címmel......
Tudsz más igehelyről, ahol az Úrnak, gyógyítónak nevezés miatt tiltakozott?
- ilyenről azért nem tudunk, mert nem volt miért:
"Akkor újra megszólították néhányan az írástudók és a farizeusok közül: "Mester, jelt akarunk látni tőled."Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele: mennyei jelt követeltek tőle, kísértve őt.És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: "Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!"mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, és miután eljött hozzá, a lábai elé borult.Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: "Uram, segíts rajtam!"Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, mégis azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából.
Egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte, s így kérte: "Uram, ha akarod, megtisztíthatsz."
Hozzáment egy bőrpoklos is és térdreborulva esengett hozzá." Te, ha akarnád, képes volnál engem megtisztítani!" - mondta.Odament hozzá egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: "Ha akarod, meg tudsz tisztítani."
Máté 7, 21-23.... jól kifejezi a Máté 23, 6-8-et is...
Jézus nem volt ÚR/Isten/, mert egyedül ezt Istent illette meg, illeti meg e megszólítás..., hisz maga Jézus ember fia volt....., az egy másik kérdés, hogy ki miként is fejezte ki Jézus megszólítását...., ettől még ő nem lesz automatice istenség, fenség és Úr!
Jézus Isten nélkül egy gyámoltalan ember lett volna....
Pontosan az idézett helyed mutatja azt, hogy Jézus nem úgy érti az Úr fogalmat, ahogy a világ fejedelmei és hatalmasságai. Tehát nem úgy, hogy néki szolgáljanak, hanem ha ő megmossa a tanítványok lábát, akkor ők is mossák meg egymás lábát. Ez azt jelenti, hogy ő (akit éppen Úrnak neveztek) nem vár el önmagának szolgálatot, akkor ők se várjanak el másoktól szolgálatokat, hanem egymás felé szolgáljanak.
Mire föl jelenti ki magáról Pál, hogy ő az Úr Jézus Krisztus elhívott szolgája?
Pál apostol legfontosabb célja volt a szolgálat szentesítése, ami természetesen nem oldható meg hierarchikus berendezkedés nélkül.
A hierarchia szerinte így néz ki.
Van az Úr Jézus Krisztus, aki a fej. Azután pedig rendelt az Isten az egyházban először apostolokat, (ide sorolja önmagát) azután tanítókat, igehirdetőket, természetesen az egész gyülekezet tökéletesbítése céljából szolgálat vonatkozásában, hogy mindeki engedelmeskedjen annak ami alá való, ez Isten szent és tökéletes akarata.
Ha a Máté 23,8-9-re gondolsz, ott csak az Atya megszólítást szűkíti Istenre, a Doktort és Mestert magára. A Máté 19,17-ben meg a jónak nevezésért tiltakozik, a mesterért nem. A Zsoltárok 110,1-et Máté, Márk és Lukács szerint is emlegette elég gyanúsan magára értve, az Apcsel 2.34 szerint Péter meg egyértelműen Jézusra vonatkoztatja. Tudsz más igehelyről, ahol az Úrnak, gyógyítónak nevezés miatt tiltakozott?
Nos komolyan vébe a szót, szerintef, ha Jézus kijelenti, hogy senkit ne szólítsanak Úrnak, gyógyítónak, jónak, csak egyedül az Istent illeti meg, akkor miként mondhatta máskor másoknak, hogy jól mondja az aki őt Úrnak szólítja?
Amúgy Vermes Géza kimerítően ír erről a titulusos megszólítással kapcsolatban A zsidó Jézus című művében!
Nézd azért nincs kizárva, hogy sok mindent hamisítottak már az első századokban és folyamatában, míg mércévé nem tette egy zsinat! Elég egy vesző, pont, avagy szó elhagyása, netán beleépítése, nem is beszélve a dordítások, de akár nyelvújításoknál már több, esetleg más értelmezést adni a szavaknak, mondatopknak, fogalmaknak és máris bárki bármit értelmezhet ki az evangéliumi , de a leveleket írók gondolataiból....is!
Nem kellene Tamásét szembeállítani Jézus kijelentésével. Ugyanis ő is mondta: János 13. 13. Ti engem így hívtok: Mester, és Uram És jól mondjátok, mert az vagyok. 14. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.
Hogy Tamás Uramnak nevezte mikor meglátta a feltámadt Jézust, nem jelenti azt, hogy Jézust Úrrá kell tenni. Különösen amikor Jézus kijelentette (szemben Tamás kijelentésével), hogy nem azért jött, hogy néki szolgáljanak. Akkor most Tamás szava nagyobb Jézusénál?
Amikor Péter kijelentette, hogy Jézus az élő Isten Fia, ezzel nem tette Őt Megváltóvá.
Hanem Isten Fiává. Ezt azonban ki vonta kétségbe?
Azt mondtam, hogy Pál apostol kiáltotta ki Jézust tévesen Úrrá (királyság fejévé) és Megváltóvá.
Jézus az igazság tanítójaként jött, az evangélium bölcsességével, mint az élő Isten Fia, aki a nyomdokába tanítványokat szeretett volna helyezni. Ám ezt a vonalat Pál apostol teljesen megsemmisítette, Jézus tanítását feleslegessé tette, hamis rangokat és hitelveket állított, rossz tanácsokat osztott, és hibás remdeléseket hozott. Megalapított egy egyházat, amely mind máig a bálványimádás és bálványáldozat mintáját követő vallást hirdeti szerte a világon Jézus evangéliuma helyett, de Jézus nevében!