Egyébként a Szeged majdhogynem összes szerbje bizonyította magáról, hogy mekkora tuskó paraszt, élen az edzővel, Maticcsal. Rendben van, hogy fiatal edző, nade mégis van egy határ, amit egy edzőnek nem szabadna átlépnie. Vladan barátunknnak sikerült. Remélem ő, valamint ez a két alattomos tetű, Oszmajics és Djurkovics is kap egy-egy szép eltiltást...
Hát szabadfogású birkózásban is megállták volna a helyüket a szegediek az biztos. Pedig enélkül is jó csapat ezért nem értem miért van szükség arra hogy egy ilyen meccset hazavágjanak ezzel a hozzáállással. Mindenesetre gratulálok a kupa elhódításához a szegedieknek! A bajnoki döntőben pedig hajrá MKB Veszprém!
Hm... Nyert a Szeged, gratula nekik a Magyar Kupához, de azért... Na jó, nem írok semmit, örüljenek ennek, majd a döntőben visszakapják, remélhetőleg. Sportszerűség RLZ!
Nagyon kemény meccs volt a tegnapi is, de kitették a szívüket a pályára. Megkaptunk egy kis hazai pályát is a sporiktól, de nem volt olyan vészes ez a része. Szegény Ilyésnek ennél már csak jobb jöhet ebben az idényben, szerencsére a másik oldal viszont jól meg volt oldva Gulyással és Vujinnal, s oda még visszatér ugyebár Iváncsik is. Perics megint szenzációs volt, persze akadt egy gyengébb periódusa, de utána megint odatette magát. Egy szó, mint száz,szép volt, fiúk!:-)
A döntő meg durván kemény lesz, és ott végig kell koncentrálni... Hajrá, Veszprém!
Hát ha anno a lehetséges ellenfelek közül kifelejtettem a Rhein-Neckar Löwen-t akkor most itt van mint döntőbeli ellenfél. Nagy küzdelem lesz de meglehet a KEK-győzelem. Mindent bele MKB Veszprém! Hajrá fiúk!
"Most, a szezon véghajrájában megmutathatják, milyen tökös legények, ilyen blama után csak a győzelem fogadható el "
Ebben az idényben nekünk is jutott ilyenből(lásd most Dunaújvárosban),szóval én is úgy lennék maximálisan kiengesztelve,ha jövő héten behúznánk itthon a Magyar Kupát és megvédenénk a bajnoki címet. De ha csak az egyik sikerül én akkor se leszek elkeseredve.:) HAJRÁ SZEGED!!!
Most, a szezon véghajrájában megmutathatják, milyen tökös legények, ilyen blama után csak a győzelem fogadható el minden fronton, még ha rohadt nehéz lesz is. Ez az utolsó 20 perc egy szemenköpés volt azoknak a csodálatos szurkolóknak, akik elkísérték a csapatot, és hazai hangulatot teremtettek. Elég józanító pofont kapott már a Veszprém az idényben, legalábbis nekem nincs szükségem többre, de talán még így utoljára rájöttek most, hogy a sikerek nem jönnek maguktól.
Azért, még ha mi vagyunk így is az egyértelmű esélyesei a párharcnak, szégyenteljes volt, amit az utolsó 20 percben "játszottak" a srácok. Az én pofámról égett le a bőr a TV előtt...
Ha a bejegyzés dátumát megnézed, amikor ezt írtam még csak a nyolc közé jutáshoz gratulálhattam. De most már a négy közé jutáshoz gratulálok és várom a Schaffhausen elleni elődöntőt.
Grat a fiúknak! Egy héten belül simán nyerni a bajnoki rangadón aztán hasonlóan simán bejutni a KEK-ben a legjobb nyolc közé elismerésre méltó teljesítmény. Csak így tovább mindkét versenyben!
Sziasztok!
Gratulálok a Fiúknak a Dunaferr elleni győzelemhez!! Nekem nagyon tetszett a mérkőzés, magas hőfokú, igazi rangadó volt. Egy kérdés: a KEK meccseket hol lehet majd követni? – Remélem, hogy fogja közvetíteni valamelyik tévéadó? –
Kihagytátok a Rhein Neckar Löwen-t/Budai csapata/,a Bundesligában az ötödik ,a Magdeburg 11.-ik és a Gummersbach is csak 6.-ik.A Valladolid 6.-ik az Asobal-ban.
A KEK mezőnyét nézve esélyesek. A Magdeburg, az Asztrhány, a Valladoid, a Kolding és a Schaffhausen tűnik komoly (de verhető) ellenfélnek. Mindenestre a nyolcaddöntőben a Steaua-t ki kell ejteni!