"Szeretnék mást irni de tudjátok, hogy mindig a szabályok alapján írok. Nem a labdára irányuló tranziciós fault ez!"
Inkább adok a szavára egy Falco szurkoló hivatalos MKOSZ játékvezetőnek ebben az esetben, mint pl. a tiédre! Aztán meglehet szakérteni ezt is persze!😅😂
Az meg, hogy nem ezen múlt..vezettünk 10-el, többször támadtunk 77-77nél a vezetésért, nem jött össze, Badzim extra tripláira nem jött válasz, ezek voltak szerintem a döntő faktorok, illetve hogy a két magasemberünk az utolsó percekben nem védekezhetett teljes intenzítással a 4-4faultjuk miatt! Az meg, hogy Anderson mit "játszott" ma hab a tortán, ezen a meccsen jóval több percet lehetett volna adni Doktor Petinek aztgondolom!
Be jött az ifiszabály, nem tudtak volna annyi percet kapni.
De sokkal előbbre lettünk volna, ha bevállaljuk ezt(rotációban,védekezésben) , kevesebb percért, mint Anderson extra passzait. Sem Hooker,sem Ron nem dob rosszabbul mint ő. Védekezés meg összehasonlithatatlan.
Egyetértek. Badzim valóban a mozdulat után ugrott egyet, mint egy bakkecske, de mivel az esetet visszanézték, így nem értem, hogy nem látták azt, hogy rájátszott. Sportszerűtlenül nem lehet faultolni, de szándékosan (nem durván) miért nem lehetne?
A következő meccsek valóban a felkészülés jegyében zajlanak majd, és dönthetünk arról - legalábbis megadhatjuk a lehetőséget -, hogy a Körmenddel vagy a Pakssal akarunk e játszani? Persze a múltkor én írtam, hogy mindig győzelemre kell játszani, és ezt most is így gondolom, csak mint elvi lehetőség jegyeztem meg. Bár nem hinném, hogy Gaspernek bármilyen félelmei - vagy rossz élményei - lennének a Körmenddel kapcsolatban. Szóval, ha kedden nyerünk, akkor nagy eséllyel jöhet a Falco-Körmend negyeddöntő.
Kihegyezem..mert igy gondolom..saját véleményem és ,mint írtam Okorn is benne volt a mai vereségünkbe..és ezt nekik is megmondanám ha lenne erre lehetőségem nem csak névtelenül vállalnám.(nem mintha érdekelné őket)
Keller is hozott egy laza -14-es +- mutatót, szóval ennyit arról, hogy itt egy ember miatt kaptunk ki. Nulla volt Anderson és Benke, gyenge volt a második félidőben Keller, Beni sem volt ma extra. Több ilyen nem fér bele, ennyi.
Mondtam van 3-4 extra passza..de a többit tartom..és igen nagyon nem szeretem ,mert hónapok óta azt érzem hogy rajta mehet el a bajnoki és kupaarany..azon hogy ilyen légiósra vártunk..
Nem beszélve arról, ilyenkor nem szabadna belenyúlniuk a meccsbe. Ez egy tervezett fault volt, Badzim baromi látványosan eladta a sztorit, ezek meg megették. Viszont látjuk, hogy ez a Szolnok simán elkapható, úgyhogy azért ne dőljünk a kardunkba.
A következő két meccs tét nélküli lesz (bár azért a Körmendtől ne kapjunk ki), lehet felkészülési meccsnek kezelni őket kupára, rájátszásra.
Fele gólpassza meg azért van..mert hülye helyre bevisszi ..és ha Beni nem menti meg a befutásával újabb eladott labda lett volna..a másik fele meg azért keletjezik,mert nem meri eldobni és tovább passzol..és az is gólpassz..
Azért mert egy meccsen ad 3-4 extra oasszt esetleg..na ezért nem extra légiós..ezt Govens,Lacika de Martinics is megcsinálta..ők se védekeztek(mindjuk úgy igen ,mint Anderson..)..de ők tudtak dobni legalább..
Sok mindennel egyetértek, amit meccs óta írtál. Ez egyértelműen nem volt sportszerűtlen , hiszen Váradi oldalról ütött oda Badzim kezére. Felháborító fújás volt. Aki azt írja ezen nem múlott az hülye. Hosszabbításban újra lett volna esély a 6 pontos győzelemre is. Persze az is igaz, hogy 11 pontos előnyről - és Warner kiválásával - a kezünkben volt a meccs. Nem baj, majd a döntőben sikerülni fog érzésem szerint.
Ma is látszott, hogy Bruinsma milyen fontos ennek a csapatnak, és Barac is jól küzdött. Sajnos Anderson botrányosan gyenge volt ma, de minden vereséget már ne varrjunk mindig az ő nyakába, mert az vicces. az persze biztos, hogy a rájátszásban ilyen teljesítmény még egyszer nem jöhet tőle.
Törvényszerű volt, hogy a végére kifaszulnak a srácok. Okorn pont azzal hozta az utolsó meccseket, hogy nem szakította meg az alapjátékosainkat, hanem végre hozzá mert nyúlni a fiatalakhoz a második félidőben is, így Beniék mindig tudtak kicsit pihenni. Elfogyott a szufla a végére, jöttek a rossz döntések, dobások. Így aztán (az első) három megnyert negyeddel se hoztuk le a meccset. A bírók mindvégig ostobák voltak...
Doktor szerintem is többet segíthetett volna ezen a meccsen nekünk, főleg azok az üres triplák, amiknek köze nem volt a kosárhoz, mikor Anderson elengedte...
Nagyon szépen fel volt készítve a csapat erre a meccsre, ne nem bántanám. Viszont hogy Andersont miért hozta vissza és hagyta fenn szenvedni, azt ő tudja...
Okorn is terített betli volt..a szezonban nem először..
Az utolsó két időkérésénél(mondjuk nem tudom minek kért kétszer időt egyből,mert hozhatta volna azt a vége hogy az időkérésünkkel a szolnoki térfélen kezdjünk..)..mit rajzolt fel??
Azt hogy a legrosszabb triplázon Barac(aki jól játszott ma is) dobja rá a triplát???
..fél perc múlva meg azt hogy Zozó pattogtatja 20 masodpercig majd adja oda az 5 perce ülő (de miért az nem tudom) Evannak aki majd hideg kézzel bedobja...
Hát...nem mondok erre semmit ,mert páran megsértődnek..
Hatalmas esélyt szalasztottunk most el egy nagyon gyengén játszó Olaj ellen...
Sajnos nem birtuk el Anderson és Benke nulla jatekat, ketten együtt 3 VAL t es egy mezonykosarat tudtak összehozni, ez semmi. Védekezés jól működött eleinte, de ennek ára volt, nem kaptuk el a ritmust támadásban. Bruinsma nagyon jó volt elsőre.
Azt pedig továbbra sem értem, hogy a végén ilyet miert kell sportszerűtlennek
fujni, minden szoros meccsen ezeket be fújnak, akkor a végére nem lenne játékos.
Nem ezen múlt, az már ott veszett fejsze nyele volt. A +/- mutató önmagáért beszél és nem Szilire gondolok. Kár érte, ez nagyon sima is lehetett volna.