AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Na, döntsük már el melyik a helyes :-)
Zombie szerint a Tormentor is rosszul írta, nem?
Akkor a Zombie változatot fogadjuk el hivatalosnak? Nem mind1 :-)
Értem a célzást, köszönöm, de neked is meg kell értened, hogy a Music Box nem áll az irányításunk alatt /sajnos :-)/. Az adástelefon nem működését azért írtam, mert az tényleg apróság ahhoz képest, hogy a friss klipeket a műszaki eszközeik - remélhetőleg csak átmenetileg - leharcolt állapota (málnahiány) miatt nem tudták átírni a saját rendszerükbe. Erről nem mi tehetünk, nem Yeti akarata hiányzott.
Tudod, kik miatt érdemes folytatni? Azok miatt, akik annyira várják az új klipet, nótákat, koncerteket, esetleg lemezt (ideje lenne ebben a posványos állóvízben, amit hazai zenepiacnak is neveznek), miegymás... Én is ezek közé tartozom azóta, amióta az első Stonehenge nóták beúsztak a fülembe (ezt már úgyis tudod...:). És hidd el, megéri. Enélkül (mármint a Zene nélkül) már régen egy párnázott falú, kényelmes szobája lenne mindkettőnknek valahol egy sárgára mázolt, rácsosfalú házban...
Viszont szerintem egy videokazetta lejátszásához nem kell adástelefon, málna, satöbbi, csak szándék...
Nem akarok szőrszálhasogatni, de egyszerűen eszembe jutott (mit tegyek van ilyen). Szóval kedves Tormentor/MHH, a mesebeli szörnyedelem helyesen leírva legjobb tudásom szerint (nem ahogy ti írtátok):
Nem tud valaki esetleg egy olyan címet mondani, ahol londoni rockoncertek dátum/helyszínei megtalálhatóak. Mondjuk valami PestEst féleség.
Kösz a segítséget.
Az első cikk iróját bizonyos szinten ismerem, úgyhogy tudom, hogy meglehetősen elfogult az Ektomorffal kapcsolatban (bár ezt meg is irja a cikkben), ezért vannak ezek a szerintem túlzó "év albuma" felkiáltások. Szerintem ez a cigánykodás ötlet egyértelmű Max Cavalera - nyúlás, és ezért nem túl szimpatikus. Nekem az új lemezről egyébként a zúzósabb számok nagyon bejönnek (Higyj mindig magadban, Szabadon...), de a többi nem túl eredeti, és nem tetszik túlzottan.
Na, áttanulmányoztam az új Hammert. Rengeteg érdekes dolog volt benne, szokás szerint, nagyon örültem a Vanden Plas, Rhapsody, Slipknot cikkeknek például, a Metallica cikk és a hozzá kapcsolódó kép pedig - szintén újabb szokás szerint - felháboritott. De ezt hagyjuk, inkább azt szeretném kérdezni, hogy miért van az, hogy a közelgő Dream Theater koncertről egy szó nem esik az egész újságban. Hiszen a Summer Rocks-os bandáknál minden megmozdulásuk végén ki nem maradhat, hogy bizony, ők is fel fognap lépni, és ezt értem is, hogy reklámozzátok. De pl a Bad Religion cikk végén is ott van, pedig azért az nem hazabeszélés, úgyhogy ilyen alapon a hirrovatos DT-cikknél meg lehetett volna jegyezni. Vagy akár az előszóban sem kellett volna rögtön külföldre küldeni azokat, akiknek nem elég a SR, hanem még egy apró lehetőséget emlithettetek volna. Gondolom, mindez azért van, mert nem akartok konkurenciát a Summer Rocks-nak, de azért nem hiszem, hogy ez gondot okozott volna, nincs olyan nagy átfedés a Marduk és a DT rajongótábor között. Az az egyetlen fizetett hirdetés is, még az előző számban, a Mayhem-interjúnál direkt jól volt elhelyezve, hiszen azt a legtöbb potenciális DT koncertlátogató átlapozza. (Én nem, mert mindent elolvasok.) Persze ez csak apróság, csak azért kár, hogy emiatt sok érdeklődő lehet, hogy nem is fog tudni a koncertről.
"És ami nem: Iron Maiden vagy Helloween feldolgozás, ugyanis ezek a bandák a frontember Zotya szerint nevetségessé tették a metált és kiszorították a médiából"
Ezek a sorok az utolsó Hammer Summer Rocks müsorfüzetében olvashatóak az Ektomorf bemutatásánál. Ez egy kicsit nekem is durva, igaz egyik említett bandának sem vagyok a híve.
Ezek szerint az Ektomorf mindennap szerepelne a kereskedelmi TV-kben és rádiókban, csak az a két zenekar ne lett volna... :))
supertzar, azt nem mondhatod, hogy wice-nak ne lenne véleménye és
pontszáma a lemezről, max. annyit, hogy ez az MHH hangpróbán
édeskevés lenne.
Amúgy Faff, a komplex szám fogalmának megértéséhez végy magad
elé egy kockás (azaz négyzethálós) füzetet. Húzd meg a koordináta-
rendszer két tengelyét. Ezután a vízszintes tengelyen haladj előre
pozitív irányba (jobbra) hét egységet. Majd fölfelé négy egységet haladj,
párhuzamosan a függőleges tengellyel. Na, ott van a 7+4j koordinátájú
pont, arra gondolt wice. Ehhez képest az origó a két tengely metszéspontja,
kicsit máshol helyezkedik el.
saturnembryo azt mondta a seattle topikban, hogy amikor néhány éve valami smashing pumpkins jegyeladásnál meghalt egy csaj, akkor mondta a veder, hogy ők feloszlanának, ha ilyen történne
ja, aztan kerdeztem ez most komoly magyarazat? mondta igen es majd elmagyarazza ha erdekel, en ovatlanul ravagtam, hogy oke, bar valoszinuleg majd csak nezek ki a fejembol az en turbo pascal es clipper ismeretem kevesnek tunik a megerteshez... :)
pontszam: hat, ize, tenyleg nem lehet egy pontszammal ertekelni. a lemez elso 9 szama szerintem olyan 8,5, a maradek meg zeneileg mondjuk 6, mert lehet ra ropni :), a szoveget inkabb megmutatom majd egyszer tesom csemeteinek, hatha ok ertekelik valamennyire...
amugy most keszul egy eleg rendhagyo kritika, ketten irjuk wicevel, meg mi sem tudjuk mi sul ki belole, de jo lesz :))
Meglepett volna, ha wice mester nem ötöl-hatol ki valami olyan megoldást, hogy ne kelljen világos választ adnia az egyszerű kérdésre :-)
A kérdésben nem az volt a lényeg, hogy a HP-n mennyit adtál volna, hanem a hogy a lemezre mi lenne a pontszám?
Kinek mennyi? Már aki ismeri (Rhad, Faff, wice)
csak programozot ne kerdezzetek a szamokrol...
voltam olyan botor es megerdeklodtem mi az a 7+4j
ezt irta wice:
komplex szam. j=negyzetgyok (-1), egysegnyi erteku, de meroleges a valos szamok egyenesere. j-vel valo szorzas balra kilencvenfokos elforgatast jelent a komplex szamsikon.
tudod, marhara orulok, h nem voltam ott a hangproban :-)
egyebkent sejtelmem sincs, attol fugg, mennyire hallgattatok meg a szamokat, ha jol tudom, az elso nehany utan mar csak porgetitek, persze itt egyes szamcimek nyilvan magukra vontak a gepkezelo figyelmet... szal, ize, hangulattol fugg. meg most is minden hallgatas utan valtozik a velemenyem, nemtom, h erdekeljen-e, h esetleg viccnek szantak, es ha tul komolyan veszem, csak kirohogtetem magam, v h nem vagyok-e tul szemellenzos, ha blodlinek tekintem.
egy szammal... kb 7+4j. vagy muszaj valos szamnak lennie?
Faff hát azért vannak pillanatok, amikor kezd megrendülni abbéli hitem, hogy volna esszenciális különbség a bravo és a möhöhö között.
különben a pontozás eleve elég morbid dolog, hiszen honnan veszi a bátorságot akárki is ahhoz, hogy ítéletet mondjon mások fölött. de ha mindezt még nyomtatásban is teszi, akkor egy kis önmérséklet nem árt. ha nem vastagtalpú a 0 pont, akkor is vmi elrettentő, pl. a plágium, ilyesmi. de mondom, mindenki szívügye, hogy mire hány pontot ad, de vki munkáját 0-val lealázni - továbbra is fönntartom - nagyon bunkó dolog, amit egy szakújságíró nem engedhet meg. csak példa kedvéért: ha egy építészettel, autókkal, rugósacélkütyükkel foglalkozó lapban jönnének ki ilyen szélsőségek, ki előtt lenne szakmai hitele? azt hiszem megint az a probléma kerül előtérbe, hogy a hammernél nem tudják eldönteni, hogy ők most egy jó bulit csinálnak, van professzionális munkát. A kettő nagyon különböző hozzáállást kíván, nagyon nem szerencsés, hogy ezeket keverik.
bocs, de szerintem hulyeseg ezen peldalozni hogy tatogo vastagtalpuak erdemlik a nulla pontot es nem a tormentor, ember vedd eszre ez a metal hammerben volt, nem a bravoban. ez egy rockzenei lap, tehat ertelmetlen az osszehasonlitas meg gondolati szinten is.