Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
A Frida film is nagyon jó, minden lényeges benne volt és hűen és nagyon érzékletesen adta vissza, így a kiállítás után mondom.
A Szépművészeti ma nyit több, mint három év után, nem kicsit vagy kivételezett helyzetben, így nyitási napon, és egy ilyen érdeklődésű unokatesót vagy rokont meg kifejezetten elirigylek tőled :)
Selmecbánya meg Mikszáth között szorosabb az összefüggés, mint gondoltam volna. Épp most olvastam utána, még iskolába is járt oda pár évet, több regénye, novellája ott játszódik. Vagy a környékbeli városokban, mint Besztercebánya, Zólyom és egyéb felvidéki települések.
A Tót Atyafiak így kezdődik:
"Uraim, ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya.
... mert Selmecbányán vagy fölfelé mászik az ember, vagy lefelé ereszkedik;
... Nyájas olvasó, ki még nem jártál e görbe országban, képzelj magadnak háromezer hegycsúcsot, ugyanannyi völgykatlant, egy tucat sziklát, mely sűrűn be van építve mindenféle alakú házakkal, melyeknek előrésze sokszor háromemeletes, míg ellenben a háta szerényen odalapul a hegyhez."
Anélkül, hogy ezt akkor olvastam volna, pont így láttam és éreztem. :) És közben kedvet is kaptam Mikszáthhoz.
Én mindig úgy járok a pillanatragasztó használatakor (cipőtalpragasztás meg ilyenek), hogy két ujjam biztosan összeragad és nem győzök ollóval, acetonnal, körömkefével stb. harcba szállni az ujjaim szétválasztásáért illetve a tisztaságáért:)
(Meg fogom nézni a Mikszáth-novelláskötetek között, megvan-e az ilyen című és istibizi elolvasom. Annyira hangulatos volt Magdolnna leírása Selmecbányáról,hogy most legalább írásban nagyon vágyom rá.)
Köszönöm! Egy kicsit lesajnáló a hangnem, de a tények stimmelnek. Kihagyták a cosplayesek legfontosabb szabályát, miszerint a pillanatragasztó kupakját soha, de soha nem szabad foggal lehúzni!
Mikszáthnak van egy Tavaszi rügyek című novellája, az játszódik Selmecbányán. Persze könnyen lehet, hogy nem csak ez az egy írásában szerepel Selmecbánya.
A még eggyel előbbi hozzászólásodra: Frida Kahlo lehet,hogy mégis kimarad,nagyon rövid már az idő, sajnálom. A Salma Hayek-es filmet annak idején láttam,tetszett. Összességében véve azt gondolom, fantasztikus, erős, sokat szenvedett nő lehetett Frida....
A selmecbányai túrád csodálatos volt.....:) Olvasás közben valahogy minduntalan Mikszáth neve merült fel bennem, tuti, hogy van regénye (írása), ami itt játszódik,csak most estefelé - szita aggyal - nem jut eszembe. A bányamúzeummal kapcsolatban valami halvány emlékem van, hogy ilyen Pécsett is van (volt), de amikor én ott jártam, soha nem merült fel,hogy meg kellene nézni, lehet,hogy érdemes lett volna.
(Én holnap - unokatesóm szervezésében - a Szépművészeti Múzeumba megyek, teljesen úgy,hogy nem tudom, mit nézünk, nem volt időm utána nézni,így bízom a kedves rokon ítéletében-ízlésében. Ő volt nyáron a Kodály-emlékmúzeumba meg a Várkert Bazár-béli I.világháborús kiállításra menés ötletgazdája is,ezek pedig jó programok voltak.)
Az a korábbi selmecbányai beírás úgy megmozgatott, hogy elkezdtem nézegetni a neten és amikor odaértem, hogy a Világörökség része, meg az egykori Magyarország egyik legjelentősebb bányavárosa, meg, meg … azt mondtam, uccu neki, induljunk, csábított a vidék, no meg a távolság sem vészes, az esztergomi határtól kb 100 km.
Feljegyeztem néhány látnivalót, amit semmiképp nem érdemes kihagyni. Elsőként a város előtt lévő bányamúzeumot vettük célba (nem is voltam még lent tárnában, meg bányában sem). Ez csak idegenvezetéssel látogatható, mely szlovák nyelven történik, hát ebből sokat nem értettünk. Viszont előtte volt egy bevezető film a bányászat, meg a bánya történetéről szintén szlovák nyelven, de a pénztárosnő jelezte az idegenvezetőnek, hogy van két magyar turista, így a filmre rákapcsolta a magyar feliratot (én ezt egy nagyon kedves gesztusnak tekintettem), így azért kaptunk egy kis képet, meg a kezünkbe nyomtak egy magyar nyelvű tájékoztatót, amit előtte gyorsan végigpörgettem. Ezután beöltöztünk, mindenki kapott egy hosszú köpenyt, egy sisakot, meg egy lámpát. Utólag derült ki, mindenre szükség volt. Aztán amikor mindennel megvoltunk, elindultunk lefelé. Voltak olyan járatok, hogy le kellett hajolni, jó, nem nekem, de egy kb 175 centis ember már koppant, mármint a kobakja. Folyamatosan lehetett hallani, amikor a kobakok érintették a járat tetejét, kip kop mindenfelé. Lefutott előttem, jesszus milyen munkakörülmények voltak itt anno (mára már bezárt a bánya), amúgy aranyat ezüstöt bányásztak a 14. századtól. Sötétség, pára. Kis pallókon billegtünk, volt némi világítás a turistáknak, de a lámpát sem véletlenül kapta mindenki. Voltak nagyobb vájatok, ahol eszközöket, folyamatokat mutattak be, csillék meg még ami a bányászathoz kapcsolódik. A kabát is jó szolgálatot tett, mivel a falakhoz is hozzáértünk, szóval a szutyok nem a saját ruhát terhelte. Emlékeim szerint ez az egész szűk két óra volt, utána a felszíni, skanzen jellegű kiállítást jártuk végig. Már itt fáradtunk.
Aztán mentünk le a városba, ami egy katlanba fekszik, minden oldalról 900 – 1000 méteres hegyek ölelik. A város érdekessége – többek közt – hogy szinte nincs egyenes utcája, vagy emelkedik meredeken vagy csúszik lefelé. És mivel nem volt lehetőség olyan klasszikus korzózásra, ezért a város épített egy egyenes, széles, korlátokkal védett járdát, ahol vendéglők, boltok kaptak helyet. Bármerre nézve lehet látni szép épületeteket az elmúlt századokból, szinte megállt az idő a városképet illetően.
Az egyik dombon megnéztük az Erdészeti és Bányászati Akadémiát, melynek a botanikus kertje volt lenyűgöző, főleg így ősszel. Az Óvár, hol másutt mint egy magas dombon, de azért benne a városban, ha jól olvastam, a 13. században épült, rendkívül zegzugos, sok helységes nagy terekkel, templommal, kőtárral, temetővel, kiállításokkal, bástyákkal, tornyokkal, kaland bejárni. Azt már a bányában is gondoltam, hogy nem leányálom az ottani munka, de most a várban bizonyossá vált, hogy bizony több felkelés lázadás is volt, és ide a vár tömlöceibe zárták a felkelést szítókat, kegyetlen körülmények közé, kínzásokkal tarkítva. A város egy másik dombján az Újvárba másztuk fel (igazából kényelmes lépcső vezet, csak a fáradtság már csúcsosodott), ez azért új, mert az Óvár után épült, a 16. században, szóval azért ez is elég patinás látvány. A város belső fele, amit a turista lát, mind védett műemlék jellegű. Emellett templomok, főtér, vendéglők (az étel finom volt és bőséges), csak kapkodtam a fejem. Nagyon szép volt.
Azzal kezdem, hogy elképesztően sokan kíváncsiak zárás előtt a kiállításra, a termekben akkora a tömeg, mint kb hétköznap csúcsidőben valami forgalmas váróhelyen. Tolongás minden kép előtt.
Kb ennyit a hétköznapi oldaláról, mert amúgy meg semmi hétköznapi nincs a kiállításon. A kiállított festmények és fotók átölelik Frida egész életét, azt az életet, amit szüntelen testi és lelki fájdalom kísér. Nyomasztó és egyben különleges érzésvilágon keresztül kalauzolnak a képek, amit a termek színei, a kísérő zenék - a fájdalom ezer árnyalata szólal meg – tovább fokoz. Nagyon erős, bekebelező volt ez az egész tárlat – már aki hagyta magát, én teljesen átadtam, még napok után is sokszor bevillant egy egy történet, amit a képek mellett lehet végigolvasni. És hogy teljes legyen a Frida élmény, másnap megnéztem az életéről szóló filmet - Salma Hayek alakította, szerintem nagyon hozta azt a formát, amit a fotókon illetve az önarcképeken láttam. Megelevenedtek a képek kísérő szövegei, a balesete és az azt követő szenvedő évek, a testi hibák felvállalása, a gyermek iránti vágy, a többszöri vetélés (azt hiszem ez a megrázóbb rész), a szerelem, megcsalás megjelenítése, megaláztatások, a nőkkel való szexuális kapcsolat, de ugyanígy a férfiakkal történt együttlétek is. Kéz a kézben, öröm és gyötrelem, függőség. És sugárzó erő, elevenség, élni akarás.
Súlya volt ennek.
A balesete során egy ilyesmi oszlop roncsolta a medencéjét, és gerincét.
Ezt a filmet én is láttam :) Azt azért elárulom, hogy nem az én kedvemért néztük meg. Persze, a történet nem ismeretlen, a gemini meg az apollo programokkal több ismeretterjesztő filmet láttam, de a családi tragédia nem volt ismert, amúgy is tudomásom szerint Amstrong zárkózott, távolságtartó ember volt, későbbiekben sem szeretett szerepelni, ellentétben Aldrinnal, de ez a filmből is tisztán kitetszett. Az jó volt, hogy nem a csak politikára, a tudományra támaszkodott a film, hanem behozta a családi szerepvállalást is, az otthoni drámákat, feszültségeket, lemondásokat. Így teljes.
Amikor a válogatásnál megkérdezte tőle az egyik parancsnok, tudja-e magát függetleníti a tragédiától, na akkor tisztára összeborzongtam az őszinte válaszától.
Én meg ajánlok: Pénteken láttam Az első ember c. filmet, ami Neil Armstrongról szól, a holdraszállás parancsnokáról. Több,mint két órás film és annak ellenére,hogy tudjuk: sikerült a dolog, végig leköti a figyelmet, pedig a holdraszállás technikai részletei, a repülések képei elég sokat tesznek ki a film időtartamából. Amikor kijöttem a moziból, megállapítottam,hogy ezt a történetet mozivásznon érdemes látni először, mert úgy jön ki a monumentalitása, az érzés,hogy a repülés olyan,mintha te is ott lennél a repülőgépben ill. űrhajóban. A másik szál, ami a történetet alkotja,Armstrong személyes tragédiája, 2-3 év körüli pici lánya meghal leukémiában, s ezt nagyon nehezen dolgozza fel, mert beszélni nem tud róla.Ezután jelentkezik a holdprogramba. Bevallom, ez az utóbbi szál megkönnyeztetett, pedig nem a megkönnyeztetés szándékával és módján van feldolgozva, semmi cukrosság, geilség nincs benne. A férfi főszereplő Ryan Gosling, a feleségét Claire Foy játssza, az összes kritika úgy emlegeti őket,mint Oscar-várományosokat, nem érdemtelenül. Szóval péntek óta foglalja el a gondolataim jelentős részét ez a film, örülök neki,hogy láttam és ajánlom is!
Szombaton részt vettem a Hungarocon-on, ami a sci-fi iránt érdeklődők éves találkozója. Jó néhány érdekes dolgot láttam-hallottam, de erről nem írok részletesen, mert nem biztos, hogy mindenkinek van háttérinformációja hozzá. Viszont a cospayesek (jelmezkészítők) egyik-másik története kifejezetten humoros volt. Nem vagyok túl jól tájékozva ezen a téren, de az egyik nő elmesélte, hogy ő olyan jelmezt hordott, aminek része egy, a fejre erősített hosszú, de kecses fül. Amikor meglátta, egy néni a buszon egyből keresztet vetett..
A World Press-ről lemaradtam, de annyi borzalom volt a múlt évin is, hogy nem is vágytam, a természetfotó kiállítást leszámítva. A seuso kincsek meg remélem még belefér.
Falevél gyűjtögetés folyamatosan van, mondjuk nem zsákba megy, hanem komposztáljuk, tavasszal sok sok talicskányi föld széthordását tervezem ebből.
Annyiban jól jártál, hogy nem mostanában utaztál a Balatonra, mert - talán érthető módon - csak egy kis büfé volt nyitva a gömbkilátónál, az is inkább italt, mint ételt árult. Úgyhogy áldottam a nagy eszemet, amiért vittem magammal néhány pogácsát.
Sokszor érdekes ellátogatni az olyan helyekre, ahol rég nem jártunk, mert változunk mi is, meg a hely is. Ahogy írod, a gyerekszem nagyobbnak észleli a dolgokat, hiszen ő még kicsi.
Jól tetted, hogy kirándultál! Remélem,nem komolyan írtad,hogy "kevesebbel beérni", mert ez is nagyon jó kis program volt. Balatonboglár bennem is emlékeket hoz elő... Kedves rokonaim több,mint 40 évvel ezelőtt (úgy 8 éves korom táján) hosszasan kapacitáltak,hogy 1 hétre menjek le velük a boglári nyaralójukba. Én olyan szorongós, anyukám szoknyáján ülő gyerek voltam,de valahogy mégis meggyőztek,menjek. Hát ebből a tervezett 1 hétből 3 hét lett,mert olyan jól éreztem magam. Fürödni jártunk,az általad említett gömb kilátóban is voltunk meg másnaponta kirándultunk,így jutottam el 8 évesen Zircre meg Pannonhalmára.Persze ezekből nem sokra emlékeztem, úgyhogy felnőtt koromban felelevenítendő a dolgokat, eljutottam újra a két említett helyre is.
Tavaly pedig - 40 év kihagyás után - megint ellátogattam 2 nap erejéig Boglárra. ( Érdekes volt felfedezni,hogy milyen kicsike is az a nyaraló,amit 8 éves gyerekként viszonylag nagynak láttam. A nyaralóval szemben akkor például kukoricatábla hullámzott, ma házak sora van.) S bár éppen agyforraló kánikula volt, én megkíméltem fürdőruhás testem látványától a boglári strandot, feltűrt nadrággal csak térdig merészkedtem a Balatonba,de ez is nagyon kellemes, hűsítő élmény volt.
Én kénytelen voltam valamivel kevesebbel beérni, mert kirándultam egy kicsit.
Éltem az alkalommal, és elutaztam Balatonboglárra. Harminc évvel ezelőtt az akkori munkáltatómnak volt ott egy önköltséges üdülője, elég sokszor voltam ott
Ami az üdülőt illeti, megvan, most panzióként funkcionál. A hajóállomás is, csak éppen hajójárat nincs már. A kikötőben jó néhány, télre előkészített hajó van lehorgonyozva, így is szépek. Egy csavargőzős állt a parton, most kiállítási tárgy. Boldogan megnéztem volna, de ez sem volt nyitva. Egy pohár bort azért megittam, miközben a Balatont, az ott úszkáló kacsákat, és a kevés, még a vízen lévő vitorlást nézegettem. Ez szép is volt, viszont a bor pocsékul savanyú…
Fellátogattam a híres gömbkilátóhoz. Sajnálattal észleltem, hogy míg harminc évvel ezelőtt minden további nélkül felmentem, most viszont jó néhányszor meg kellett állnom, hogy kiszuszogjam magam. De hát egyáltalán nem volt sürgős az utam. Elismerem, hogy magát a kilátót nagyon szépen felújították, most rozsdamentes acélból van, nincsenek korhadozó fapallók rajta. Kicsit meglepődtem, mert belépődíjat kellett fizetni, viszont belátom, hogy a fenntartása nem olcsó mulatság. A kilátás viszont tényleg csodás, úgyhogy megérte!
A vonatablakból kinézve, Balatonszárszón megláttam a Csukás színházat. Nagyon tetszett, hogy ennek legalább kétféle értelmezési lehetősége van. A fal előtt a nagy ho-ho-horgász figurája ácsorgott, és mosolygott maga elé.
Szóval ezen a (nálam szabadsággal is megtoldott) hosszú hétvégén kicsit kulturálódtam is a falevélzsákoláson kívül. Ennek, mármint a kulturálódásnak tegnap jött el a napja. Idén meglehetősen későn jutott eszembe, hogy biztos van World Press Photo kiállítás, csakhogy hol? Mert ugye a Néprajzi Múzeum,ahol lenni szokott, már nem igénybe vehető. A Nemzeti Múzeum fogadta be és sajnos csak a mai napig látható. Sajnos vagy szerencsére rengetegen voltak a tegnapi szép őszi napon, de mi fifikásak voltunk:)
Hárman mentünk, közülünk az egyik már látta a szintén nemzeti múzeumos Seuso-kincs kiállítást, s míg ketten ezt a csodálatos ezüstleletet néztük (jan.31-ig látható itt), a harmadikunk sorban állt a megváltott jeggyel a sajtófotókiállításra (hosszú, kanyargós, fél órás sor volt, úgy látszik,más is az utolsó pillanatban ébredt,nem csak én).
A Seuso-kincsek egy bő fél óra alatt végignézhető (de természetesen ha sokáig csodálja az ember és minden apró részletet fel akar térképezni, hosszabb idő is eltölthető), egy teremnyi az egész. Én a magam részéről rögtön tudtam, hogy még egyszer, nyugodtabb körülmények között eljövök (egy rokonom is szeretné látni, majd vele), bár itt nem volt sorállás, kényelmesen lehetett nézelődni. Engem elbűvöltek a csodás tárgyak,a nagy mesterségbeli tudás,amellyel készültek, abban a korban, a rendelkezésre álló eszközökkel.... Nagyrészt görög-római mitológiai jelenetek és geometriai minták is díszítik a tálakat, kancsókat, illatszeres dobozt, amforákat, vizes vödröket. Számomra érdekes volt megtudni, hogy az egyik tálon Krisztusra utaló felirat található, így elképzelhető, hogy a kincsek tulajdonosa keresztény lehetett. Ki van állítva az a hatalmas rézüst is,amelyben a kincsek voltak. Felvetődött bennünk,hogy hogyan is fért el ez a csomó nagyméretű tárgy (3-4 kg-os kancsók, 4-9 kg-os nagy átmérőjű tálak). S ha nem is kívánjuk,hogy "élőben" próbálják ki, de valahogy számítógéppel biztos le lehetne modellezni a dolgot. (Az üst alján kör alakú benyomat van,ezt úgy magyarázzák,hogy a tálcák voltak ott, lefelé fordítva.) Erősen ajánlom ez a csodálatosságot megnézésre.
A sajtófotó-kiállítás sajnos olyan, mint minden évben: borzasztó képek a világ minden tájáról, s csak nagyon kevés szívet derítő felvétel; tudom, ilyen a világunk. Maguk a fotók persze jók,nagy mesterségbeli tudással... Lángoló ember a venezuelai tüntetésen, afrikai bennszülött lányok helyi viseletben,kiegészítve a turistáktól kapott melltartókkal - egészen különös a látvány..., szentpétervári prostituáltak, rohingya menekülők, még az állatos képek között is van szívet tépő: egerek által véresre rágott fejű madár.... A szívet derítő felvételek közé az afrikai elefántárvaház kis lakóinak fényképei tartoznak.
Szerencsére most is van olyan fotókiállítás,ami segít elfeledtetni a fenti borzalmakat, az elmúlt 25 év legjobb magyar természetfotói: csak ismételni tudom magam, csodálatosak, költőiek, néhol vicces címadásokkal, néhol festményektől alig megkülönböztethetően. A www.naturart.huweboldalon bele lehet kukkantani. Sajnos, mint most én is megnéztem, ez a tárlat is csak okt.23-ig tart nyitva... (tényleg csak kukkantani lehet, talán egy olyan képet láttam,ami a kiállításon is szerepel)
A kellemes délután hol máshol is fejeződhetne be,mint a Jászai Mari téren a cukrászdában, sütizéssel, kapuccsínófogyasztással és jóízű beszélgetéssel.
Ui.: A Múzeumkert feltúrva, a kerítésre kitett tájékoztatás szerint a befejezés dátuma 2018.nyara.... Remélem, márc.15-re azért meglesz.
Ha már láttad, közöld, hogy tetszett! Elfejtettem megemlíteni a volt Japán kávéház telefonfülkéjének üvegablakait, nem túl meglepő módon Róth Miksa késíztette őket.
Tegnap sort kerítettem a Ráth György Múzeum megtekintésére. (Fasor – Bajza utca sarok). Tíz éve havonta egyszer járok el mellette, de sosem láttam nyitva. Aztán egy rádióhírben hallottam, hogy felújítva megnyílt. Miután esedékes volt, hogy arrafelé járjak, gondoltam, megnézem. Nem is bántam meg, szecessziós kiállítás volt (és van) benne. A hely kicsi, de szép, és örültem annak, hogy nem én voltam az egyetlen vendég.
Ráth György közismert műgyűjtő volt a századfordulón, az ő villájában rendezték a kiállítást.
Nehéz felsorolni, mi mindent láttam. Sok minden tetszet, néhány dolgot viszont túldíszítettnek találtam, például egy íróasztalt. A teteje festett volt, és sok minden eszembe jutott róla, csak az nem, hogy írjak rajta.
Mint legtöbbször, az érdekes apróságok tetszettek legjobban. Például egy dohányzókészlet. Nagy, de csendes derűmre a szivarvágó egy női lábszárat ábrázolt. Volt gyufatartó is, de miután gyufásdoboz nem, a gyufa alighanem bármilyen felületen meggyulladt.
A szépen terített ebédlőasztal is tetszett, bár kissé furcsálltam az üvegtányérok színét, A szélük fehér, a közepük meggypiros. Elég furcsa lehetett ebből húslevest enni, még ezüstkanállal is. A poharak voltak a kedvenceim, ugyanis enyhén dőlt a száruk, ezért aztán a kehely rész is ferde lett. Talán az alkohol elleni küzdelmet szolgálta?
Ha már pohár, nagyon tetszett egy likőrös készlet. Ahány pohár, annyiféle alakú, viszont legföljebb három cent ital fér belé. Van még egy kevés diólikőröm, valahogy jobban esnék ebből inni.
Szintén az érdekes apróság kategóriába tartozik egy papírból kivágott öltöztetőbaba. Társaságbeli hölgy, három különböző ruhával. A kedvencem egy golföltözék, elvégre a divat is változik! Ehhez még kalapot sem kellett hordani.
Még egy érdekesség. Az előtérben a házigazda díszöltözetének fémrészei láthatók. Rájöttem, hogy ez egy mentekötőlánc, egy öv. Sok-sok gomb (ezek fületlen gombként is érhetnek valamit), no meg két sarkantyú. Elgyönyörködtem bennük, de csak ma jöttem rá, hogy hiányzik a kalaphoz tartozó boglár, elvégre a kócsagtollat is tartania kell valaminek. Lehet, hogy eltűnt az idők viharában. Mintegy kárpótlásul, volt néhány női kalaptű.
Az ott dolgozók nagyon udvariasak, szívesen válaszoltak a kérdéseimre.
Ezt még nem láttam, kissé gyáva vagyok hozzá. Múltkor kertészkedés közben megsérült a szemem (csúnyán) és azért lepergett előttem, mi lesz ha csak egy szemem marad a látásra, mi lesz a térlátással, úgy általában a hétköznapokkal, de aztán szerencsére rendeződött.
Edith Piaf nekem is különleges helyet foglal, pár évvel ezelőtt, amikor még ide nem irkáltam, a Bárka Színházban láttam róla egy darabot, részletekre nem emlékszem, csak arra, hogy beszippantott akkor és azóta is szívesen hallgatom.
Ez fantasztikus élmény lehetett! Erről eszembe jutott, hogy van láthatatlan kiállítás: https://www.lathatatlan.hu/
Énnekem ugyan még nem volt bátorságom elmenni, kipróbálni, de mindenképpen felkavaró élmény lehet. (Ha valamitől igazán félek, az a látásom elvesztése, ha nem olvashatnék többé...)
Az utolsó sorodban szereplő Edith Piafról meg azt szeretném elmesélni, hogy gyerekkoromban soha nem értettem a szüleimet, akik nagyon szerették hallgatni őt (én sem tudok, ők sem tudtak franciául). Engem akkor idegesített ez a kis "nyeszlett" nő,akit nem igazán jó minőségű fekete-fehér felvételeken lehetett látni. Aztán fiatal felnőttként valami átfordult bennem és most már imádom,ahogy énekel, még CD-t is vettem, láttam a Marion Cotillard főszereplésével készült filmet. Lehet,hogy Edith Piafra valahogy meg kell érni? Mindenesetre azon kevés előadók egyike, akitől valami csodálatos-felemelő-borzongató érzés fog el, olyan átütő erejű a hangja, a személyisége.
