Nem paktált le senkivel, aláírt egy papírt, ami teljesen lényegtelen volt. Naivitását mutatja, hogy komoly lelki válságot okozott neki ez a hülyeség. Senkit nem lenne szabad ilyen helyzetbe hozni. Egyetlen embertől se lehet elvárni, hogy mindenféle faszkalap ökörségei miatt feladja a saját megélhetését, munkáját. Én nem védem őt, mivel nem csinált semmi rosszat. Tanította és nevelte a tanítványait, akik bármivel, bármikor fordulhattak hozzá. A rendszer haszonélvezője, mi? Rohadj meg, mondtam már, hogy egy rakás szar vagy. Akadj le rólam és én se szólok hozzád és mindketten boldogok leszünk.
Aki komonistának vallotta magát hivatalosan is, amikor annak volt szezonja, az ne akarjon tőkéskedni most se, az döntse a tőkét most is. Ha tudja, ugyanis a szavazófülkébe sem lenne szabad beengedni őket - elvégre is ők az egypártrendszer hívei, a Párt hívei, ők csak ne akarjanak választgatni most. Tetszettek volna megvédeni a Pártot.
"Próbáld kitalálni a különbséget a két dolog közt, de ha nem megy, a trotty előtt leállhatsz!"
Te is találd ki a különbséget hogy amikor 18 voltál addig mit tettél, és az állítólagos tizenéves kisz titkár mit tett. Lehet neked nagyobb bűnöd van:)
Leszarom, kiket érintene a lusztráció. Akiket érintene, azok takarodjanak a közéletből, a szavazófülkékből, a cégtulajdonosok közül. Elvégre is ők kommunisták, nemde? Akkor ők ne akarjanak se választani, se tőkéskedni. De nekem az az érzésem, hogy te vagy az, aki ezt nem akarja.
A lónak a faszát, azt. 8% vállalta be, 800 ezer a 10 millióból.
"kereshetett volna állást valami falusi általános iskolában"
De ő nem akart így tenni, mert ő "szeretett tanítani", ugye? Városi gyerekeket szeretett tanítani, nem falusiakat, azt meghagyta a többi tanárnak, akik nem paktáltak le a Párttal.
Oké, hogy véded, mégiscsak a te édesanyád.
De vagyunk itt még mások is, mint volt párttagok, volt ávósok, munkásőrök, pufajkások, besúgók, ilyeneknek a csemetéi, egyéb kommunizmus-haszonélvezők.
Mi több, a többség ilyen volt akkor is, amikor anyukád nem akart falusi iskolában tanítani, ezért aláírt.
Bizony, ha akkor vállalta a párttagság következményeit, akkor vállalnia kellene ma is.
A harag rossz tanácsadó!!!! azt ősszevissza irkálsz minden marhaságot!:-)))
Valakikről elfelejtkeztél kisfiú, kifelejtettél embereket a másik oldalrol, Apróka család(GyF), Szakasits család (S.A), SzT tisztek( Megyó) ÁVH-s gyerekek (P.I.)...stb...stb
ne erőlkődj kisfiú....betrotty lex a vége...:-))))))
továbbá hazajöttek Csehszlovákiából, Romániából ... kijöttek az orosz laktanyákból ... és a legtöbbjük gyorsan elköltözött másik városba, faluba. Nem az ő világuk folytatódott.
Ez is nagyon szomorú, de nem összehasonlítható: kezedben a bőrönddel, karodon a pici gyerekkel, nekivágni az ismeretlennek ... novemberben-decemberben ... erre azért ma senki nem kényszerül.
Azon felül az átkosban aki igazán tudott valamit, azt békén is hagyták.
Tucatnyi nevet tudnék felsorolni, de akkor már belemennék az IRL kategóriába, akik bizony megjártak pár évet a sitten, mert 56-ban - úgymond - nagy volt a szájuk, aztán igenis elég tisztességes poziciókba kerültek, csak mert szükség volt az eszükre. Engem is biztatgatott a volt főnököm, hogy lépjek már bele, én meg visszakérdeztem, hogy te meg miért nem? Azt mondta, hogy nem tudtad? Másfél évet voltam sitten, mert nagy volt a pofám. Megegyeztünk, hogy soha nem folytatjuk ezt a belelépésesdit.
A szakma folytán többet jár(hatot)t nyugaton, mint a külügyminiszter. Ja, és a szakma is sokat köszönhet neki.
De vegyük például a Kodályt!
Galyatetőn a nagyszállóban két embernek volt állandóan fenntartott lakosztálya: a Rákosinak és a Kodálynak.
Kodály (első) felesége meg még kápolnát is építtetett Galyatetőn.
Vagy a Bibó.
Végül is egy kormányhivatalból ment nyugdíjba. Igaz, hogy "csak" könyvtárosként, de egy köteles könyvtár könyvtárosaként és azt a feladatot látta el, hogy az a könyvtár az észlényeknek (nem a nyaloncoknak) használható forrásbázisa legyen.
Megjegyzem: nem is igazán akart ennél többet, izgatta a dolog és jól érezte magát benne.
(Ha tudta volna, hogy mit művelnek majd a nevével, kilövette volna magát a holdra)
És tudnék még sok nevet és "karriert".
A párt-ról volt aki azt gondolta, hogy az kettő darab t betűt jelent, viszont olyan matematikus volt, hogy ihaj és mikor bemutatták a Lázár Györgynek, a Lázár már tudta, hogy ki ő, de ő meg nem, hogy ki a Lázár.