Keresés

Részletes keresés

bala Creative Commons License 2000.09.16 0 0 3281
Hát ugyláccik csak nem tanul ez az ember!!!Kiváncsi leszek a magyarázatokra: édes volt a bor,sok volt az utazás,valaki töményet csempészett a sörbe...stb :)
Mondjuk speciel én még nem láttam így az Endrét, de mostmá kiváncsi vagyok!
Hol is játszanak legközelebb??:)
Előzmény: DTheater (3280)
DTheater Creative Commons License 2000.09.16 0 0 3280
Én is jelen voltam ezen a bizonyos Metal Fesztiválon Debrecenben. Szerintem abszolút felháboritó volt, amit Endre itt művelt. Az Ossian koncert kezdése előtt néhány perccel volt szerencsém hallani a beszélgetését, amint éppen szokás szerint a zsidókat szidta, stb, úgyhogy sejthető volt már, hogy az ominózus pécsi Metal fesztiválhoz hasonló koncertet fognak adni. De az egész műsorban az volt a legszomorúbb, hogy az Ossian buli elejével egy időpontban játszott a kisszinpadon a Nemesis, amire ennek köszönhetően összesen tizen voltunk kiváncsiak. Pedig nagyon jók voltak, egyik legjobb élő teljesitmény, amit hazai csapattól láttam. Miután ők befejezték, akkor mentem ki az Ossiant nézni, éppen a Sörivókat próbálták elővezetni, ami abból állt, hogy a hangszeresek tették a dolgukat, közben Endre a dobot támasztotta, és néha széttárta a karját... dehát úgylátszik, a kb 500 ember erre volt kiváncsi inkább, mint a Nemesis koncertjére, akik pedig mindent beleadtak 10 ember kedvéért is. Nem tudom, hogy ezek után az Ossian megérdemli-e azt az óriási támogatást, amivel mögöttük áll a Hammer, hogyha ilyen hozzáállással hálálja meg a tisztelt énekesük.
Előzmény: araya (3277)
Törölt nick Creative Commons License 2000.09.16 0 0 3279
Vagy mindkettő...:)
Előzmény: bala (3278)
bala Creative Commons License 2000.09.16 0 0 3278
Pont most nézem a zmeget,valszeg ismétlés.Akkor mér beszél szasza arról amiről???Valami nem stimmel itt vagy ő beszél félre vagy ti emlékesztek rosszul!
Előzmény: supertzar (3270)
araya Creative Commons License 2000.09.16 0 0 3277
Gyerekek, tegnap milyen buli volt itt nálunk Debrecenben. Az Ossian és a Black-Out turnéja keresztezte egymást. Néhány jó, meg néhány bűn rossz előbandával. Pl. a Cool Head Clan még a hammeres stábnak is szívélyes üdvözletet küldött, az énekes gyerek kifinomult már-már Karinthyt idéző stílusában. :)))
De a fő show akkor is Endre barátunk volt, aki annyira benyomott, hogy az első szám közben felborította a dobszerkót, aztán meg alig bírt vmit énekelni. A zenekar többi tagja próbálta menteni a menthetőt, de a helyzet annyira ciki volt, hogy sokan már az első számnál elhagyták a termet.
A legjobb az egészben az volt hogy paksi egy két helyen vmi. fantasztikusan költötte át saját szövegeit, meg nyújtotta a mikrofont az első sorokban állókhoz azok meg ilyeneket mondtak: Énekelj bazmeg, meg kórusban Szégyeld magad.

A Black-Out viszont nagyon kellemes volt jópár régi nótát is elnyomtak. Ja és átszerelés közben Crowbar szólt elég kellemes hangerőn, már azért megérte kimenni.

supertzar Creative Commons License 2000.09.16 0 0 3276
Akkor még nem tudtam, hogy divatos lesz :-))
A legjobb a Last Resortban az a korai Maidentől lízingelt gitártéma!

Régi számok téma:
Nem egy nagy sztori. A személy anyagi érdekektől vezérelve eltulajdonítja B személy/ek/ tulajdonát egy pincéből.

Előzmény: SOWHAT (3274)
Törölt nick Creative Commons License 2000.09.16 0 0 3275
Neked bejön a QOTSA?
Előzmény: SOWHAT (3274)
SOWHAT Creative Commons License 2000.09.16 0 0 3274
QOTSA lassan sztárzenekar lesz, majd kb 1 év múlva behozzák ide is a lemezt.

superztar: Papa roach tetszik ? azt hittem ilyen divatos rap metalt nem hallgatsz :) mindenestre jobbak az átlagnál.

Előzmény: supertzar (3248)
Törölt nick Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3273
Neked ez a 40 Grit tetszett?
Előzmény: SATURNEMBRYO (3272)
SATURNEMBRYO Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3272
EZT TÉNYLEG HALLGASSÁTOK MEG:

www.totalrock.com

Eddigi felhozatal: Gathering, Iomi+Anselmo, Kyuss, Slo burn, 40 grit, Zeppelin, Acrimony, Entombed

... hé van itt minden, mindenbol, mindenkinek, ezt nevezem!

Törölt nick Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3271
Azt, persze, hogy melyik volt az a bizonyos nagykiadós csapat, nem mondod el.
Előzmény: supertzar (3270)
supertzar Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3270
Na pl. Szasza épp az az arc, aki még 1994-ben él szerintem. A kiadójuk valóban meg akarta venni a címlapot az utolsó albumukhoz (nem a Best Of-hoz, az azelőttihez), de nemet mondtuk. Ahogy 10 napja nemet mondtuk egy másik nagy kiadós hazai csapatnak is, akik októberi címlapot akartak volna.
És nem azért, mert nem szeretjük őket.
Posztert, saját szavaikkalt sosem adtunk el semmilyen összegért. Elég, ha én mondom?

Más.
Queens Of The Stone Age kritika lesz októberben, mert 32 DM-ért pár napja megvettem magamnak a lemezt.
Eminem poszter meg sosem lesz az MHH-ban. Remélem :-)))

Előzmény: atus69 (3266)
Törölt nick Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3269
Perfect Circle rulez.
Előzmény: SATURNEMBRYO (3268)
SATURNEMBRYO Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3268
Most olvasom igényesebb nyugati lapban:

BORÍTÓ A PERFECT CIRCLE (mi más?): THE SAVIOURS OF ROCK!!!!!!!!
- Hát nem igaz?

Benne: Fred Durst halálos fenyegetése egy hozzá "le nem merészelt szerzodni" bandához (Taproot):
" Hey man, you fucked up! You don't ever bite the hand that feeds in this business. Your manager slings our name around. He's going to be blackballed, and probably erased and you will too:"
- Ez a fickó sehol sem népszeru.

aztán,

Queens of the Stone Age: "Their new album is rumoured to be the most anticipated underground rock album since NEVERMIND"
Metál Hammerbe volt róluk legalább két sor. SE!

Hónap albuma: Hed (pe): Broke, hmmmmm

Visit: www.totalrock.com - igényes rockrádió...

Új King Crimson meg kapott 0 pontot, ezek is botfüluek.

Ja és van benne Eminem poszter - yeah.

Törölt nick Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3267
A legjobb Norbi interjú egyébként a '96 decemberi Slogan volt, na az agyeldobás, a mai napig is, egyik kedvencem, a Wanted-os Jesus Lizard mellett...:)

a lopott MHH-król én is szívesen hallanék ám!

Előzmény: atus69 (3266)
atus69 Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3266
Igazad van, Adamskij, az a Geoff Tate interju (by U. N.) tenyleg kiemelkedoen jo volt!
(Bar en tul elfogult vagyok ahhoz, hogy A legjobbnak minositsem..) De azert volt ott meg szamos jo interju ezen kivul is...
Előzmény: adamskij (3224)
atus69 Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3265
Az ujsagcikk megvetellel kapcsolatban: akkor miert mondt azt Szasza par napja a zepluszban,
hogy fizetni kell egy cimlapert, egy poszterert, vagy egy Sajat szavaikkal rovatert?
Ez azert igy van, nem, Supertzar?

PS. Ma este Black-Out!!! :-))))

prowler Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3264
Ez engem is érdekelne...
Előzmény: Csono (3261)
adamskij Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3263
wice, velünk nem ;-)

Ez a "metáltestvér" duma igen gáz szerintem is, ez teljesen a
kritizált Dáridó-style magyarmetal megfelelője. Mint ahogy
a "közösségben átélt metal érzés" is. Ha valaki megmagyarázná,
hogy ez mit jelent, annak igen örülnék. Én eddig csak jó,
vagy rossz koncerteken voltam, függetlenül az előadó stílusától.

Egész egyszerűen értelmetlen erről beszélni. Tessék már
észrevenni végre, hogy nem egy underground stílus van, hanem
több száz. Azért, mert a metal underground, nem leszek a
testvére senkinek. Azt, hogy hová tartozom, hadd döntsem el én.

Előzmény: wice (3260)
Wiseblood Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3262
Pedig snájdig gyerek az a Paksi.

Hajas

Előzmény: SATURNEMBRYO (3257)
Csono Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3261
Erről nem írnál többet supertraz?
Egyébként egy jó kis bolt, nehogy bezárasd!
Előzmény: supertzar (3253)
wice Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3260
adamskij "fuj, ez undorito, az en szuleim ilyet biztos nem csinalnak." ;-)
Előzmény: adamskij (3231)
Törölt nick Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3259
ezaz! kill, kill! hajrá szaturnfőtusz, folyjon a vér!!

mondjuk azzal egyet lehet érteni, hogy egy Pokolgép igényességben, cizellált mondanivalóban inkább illik a dáridóba, mint abba akategóriába, amit az n The Woods jelent (azért pont ők, mert ezt hallgatom, na ez igényes zene, nem részeges hőbörgés)

tököm televan a "szeressétek egymást" és a "metaltestvér" dumától.

supertzar Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3258
"Akkor már inkább Dáridó, mint metalrevival."

Ez örökérvényű mondás volt. Bravo!

Szerinted ha nem lenne metal revival, a Maiden management megalapította volna a Sanctuary kiadót, ahol októberben kijön az új COC lemez?
Ignorance is bliss...

Előzmény: SATURNEMBRYO (3257)
SATURNEMBRYO Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3257
Csak eszembe jutott az MH-s poszter, a Summerrocksos. Na amilyen arcot ottan produkál a Paksi, hát én szégyelleném - ezzel simán befutna a dáridóban, mondjuk Lajcsi mellett. Kb olyan mint egy fogorvosi lelet: "...bal tizesnél meglazult a tömés, ki kell húzni."
Meg a koncertismertetoben, azzal az ártatlan kislánnyal - Liliomtiprás.
Akkor már inkább Dáridó mint metalrevival. Vagy nyomhatnák az egészet együtt, úgyis mindketto ugyanarról szól.

Anneke interjú: Na azért a kiscsaj szerintem rendesen megszivatta szegény Norbit, olyan cinikusokat tudott mondani, pl: "És ez csuda kalandos és mókás vol, nagyon élveztük." jaj de ari...

Halfordot meg mintha lefizették volna, olyan "oszintén" szégyenli a múltját.

Amúgy jó az újság, szerintem igényesebb, tartalmát tekintve mondjuk sokat nem változott. Tömegközlekedésen rendesen vigyáznom kell olvasás közben, hogy az elottem ülo arcába nehogy már valami Nenandervölgyi arcok bámuljanak az újság másik oldalán, még azt hinné hogy antropológiából vizsgára készülök.

Előzmény: Törölt nick (3241)
iLane Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3256
A kereskedelmi tevek nagy atverese az, hogy a nezok azt hiszik, hogy azt latjak a TV-ben, amit szeretnek, pedig eppen forditva: azt fogjak szeretni, amit latnak.
Előzmény: Törölt nick (3243)
holdkölyök Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3255
és akkor most le fogtok csapni rá a rendőrséggel?
legalább holnapig várjatok, hogy bevásárolhassak!
Előzmény: supertzar (3253)
bala Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3254
Könyörgöm ez a szerencsétlent ne emlegessük itt!!!
Előzmény: holdkölyök (3252)
supertzar Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3253
Kösz az infót, azok lopott újságok, már régóta várjuk a felbukkanásukat :-(((
Előzmény: Csono (3250)
holdkölyök Creative Commons License 2000.09.15 0 0 3252
persze, ez már csak így van...
uhrin benedeknek is milyen kultusza van má'?
Előzmény: Fafara (3251)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!