Strapás lehet fűteni, majd hűteni. Úgy köllött volna telepíteni, hogy legyen benne lágyulásra hajlamos fajta, azt akkor le vóna a gond. Esküvésre lépne a szüretelőkádban.
Köszönöm, hogy aggódsz, szerencsére baj nem történt A boltokban -korábban- kapható volt un. merülő forraló, Z. Cini -foglalkozása: celeb- állítólag azzal főzte a levest vendégeinek az egyik kereskedelmi adó műsorában. Leválasztó trafó nélkül, nem rázott meg senkit és a hálózatot sem terhelte túl. Azonos elven működött a mi merülő bormelegítőnk is.
Általában jó az első recept, de most olyan hideg lett a présházban, hogy teljes erjedésben 13 fok a cefre hőmérséklete, az almasavbontás pedig 17-20 fok közt tud flottul menni, de 15 fok alatt csak vegetálnak a bacik és szinte alig dolgoznak, ez saját tapasztalat. Az elmúlt két évben nekem a szüret utáni nyáron mentek le az almasavak (fölmelegedett a pince), addig 0 kénen kellett tartanom a borokat, és végül nem lett semmi bajuk, de azért nem aludtam túl nyugodtan. Bár tudom hogy pl Burgundiában is így csinálják, de a totális létbizonytalanság szélén azért ilyen kockázatot nem szívesen vállalnék megint be. Ez az anyag meg 3,78 ph-s úgyhogy pláne szeretném mielőbb lekénezni.
Végül most az lesz a megoldás, hogy a katlanházzal fával fölfűtöm a présházat, ahol a cefre van.
Persze gyorsabban indul az erjedés magasabb hőfokon (20 fok már nagyon könnyíti), de nekem most pl 10 fok körül is elkezdett spontán erjedni minden úgy 4-5 nap után. Ha meg elkezdett ecetesedni, akkor pláne jobb ha nem túl magas a hőmérséklet.
Ecetesedés viszont talán nem fokozódik (jó esetben), de hogy már meglévő ecetsav már el nem tűnik, az biztos.
abban az infrás melegítőben pont az a tuti, hogy egyetlen csepp borban sem okoz túlmelegedést, egyenletesen oszlatja el a hőt állítólag.
Zoli,
Eddig mi is ezt csináltuk, de kegyetlen drága módszer, volt év hogy kb százas volt az áramszámla kb egy hónapnyi pincefűtés után, és ezt 400 palack borra vetítve nem volt túl nyerő anyagilag.
A legtöbb akváriumban azért van egy levegőztető és/vagy szűrő ne meg halak amik keverik a vizet Persze a fizika az fizika és meleg-hideg folyadékok hajlamosak keveredésre :) Mi simán berakunk egy fűtőtestet a pincébe, ha nagyon szükség van rá.
Én is gondolkodtam már azon, hogy hogyan tudnám melegíteni a mustot, bort. Van itthon egy 300l es akváriumom amiben olyan vízmelegítő van a mi hőfokszabályzós 18-32 c°-ig fokonként lehet beállítani és a kívánt fok elérése után kikapcsol. Én arra gondoltam hogy, mivel az akvárium vízét sem lehet egyenletlenül melegíteni (azaz hogy egyik felén 40 másikon meg 20 fok van) ezért mustban és borban is használható lenne. Még csak elmélet még nem próbáltam ki. Szerintetek alkalmazható?
Én kértem árajánlatot uszófedeles tartályt gyártó cégtől, és leirta külön a tartály árát + pumpa ár, tömlö ár ,porvédőtető ár+igény szerint ki mit kér még a tartályra.
Valakit érdekel:www.rit-poly.hu
Erről az oldalról kérhet árajánlatot mindenki a maga igénnye szeint.
Nekünk egy házi készítésű melegítő készülékünk volt, ami 220 V-ról működött. Nem volt vele semmi baj, sajnos egy "kedves" szüretelőmunkás elvitte. Lehet, hogy most vizet forral vele otthon a lavórban, mert hogy sem bora, sem hordója nincs.
Tudom hogy itt nagyobb horderejű dolgokról van szó mint az én pár liter fügeborom, de mostmár másodszor futok neki, az első tutira ecet lesz. Milyen hőmérséklet kell neki? Most egyébként vettem hidegtűrő, újraindító borélesztőt.
Ha egy kicsit is ecetszagú akkor már nem fordul vissza?
Nálunk csak reflektoros infralámpákat gyártanak azok a méretüknél fogva és a működtető feszültségük okán (230V) alkalmatlanok hordón belüli használatra. Talán megpróbálhatnád halogén lámpával fűteni a hordó belső terét, mert abból vannak törpefeszültségűek és az is sok hőt termel, de azt is célszerű a névleges feszültség alatt működtetni, hogy vörösesen izzon.
Kicsit pontosabban leírnán az útvonalat. A régi 7-es főúton Letenyén a Lenti- Tornyiszentmiklós irányba kell elkanyarodni, és Tornyinál kilépni Pince fele Szlovéniába. A bolt a Lendvához tartozó Csente (Centiba) nevű faluban van, Lendva előtt. Jól jelezve van nem lehet eltéveszteni. A bolt tulaja magyar nemzetiségű, így értelem szerűen mindent magyarul meg lehet tárgyalni.
A pálinkafőzőről annyit, hogy a nagy határnyítésok táján divatba jött regionális vásárokra a Szlovének természetszerűen hozták a pálinkafőzőiket is, amik csodák csodája, mind el is keltek. Aztán a fináncok udvariasan a tudomásukra hozták, hogy ezt mégse kellene,mert itt ez tiltott árú.
Még nem tartok ott, de 1-2 hét múlva aktuális lesz. És nem mindegy hogy az egész pincét kell fölfűteni valahogy (hősugárzó), vagy csak egy-egy hordó beltartalmát...Ha olcsó lenne az infrás cucc, megérné az első évben.
Ez, miután szaki pali paraffinos árára válaszoltam a tartály, lábazat, úszófedél, + porvédő?tető. (hívhatjuk ennek is, én ezt nem hallottam - pincében lenne por? ;) ) egy csappal az alján.
Ha bármikor hozzányúlok az úszófedélhez, leveszem, elmosom, a palástot is törzsoldatos szivaccsal, miután visszatettem, max törzsoldattal bespriccelem az egészet (olyasmivel amivel pl szobanövényeket is szoktak permetezni).
Valaki tud esetleg infrafénnyel működő bormelegítőről? Az akonán bele kell dugni a hordóba és úgy melegíti föl a bort hogy nem okoz területi túlmelegedést. Kb 4 éve hallottam egy borásztól hogy van ilyen de akkor még nagyon borsos ára volt (kb 50 ezer forintnyi euró Ausztriában)