A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
"A relativitást, vagyis a látszólagosságot, nem űzheted ki a valóságból."
Pedig ki kell űzni. Szakítani kell azzal a relativista felfogással, amely szerint mindenféle "látszatvalóság" ugyanolyan értékű valóságnak tekintendő. Ez a relativizmus legnagyobb tévedése. A jövő fizikájában csak egyetlen valóság létezhet, a többi csak látszat.
"Ami látszólagos valóság, és ami ténylegesen a hozzá tartozó valóság, az elme számára egyforma „valóság”."
De csakis a hibásan gondolkodó elme számára. A logikus elme meg tudja különböztetni a látszatot a valóságtól.
"Az a repülőgép, amire felülsz a reptéren, ugyanakkora marad, még ha a Földről bogár nagyságúnak is látod."
Igen, pontosan így van. Ez a példa nagyon jól rávilágít a relativizmus tarthatatlanságára. Mert ebben az esetben mindenki elismeri, hogy igazad van, mert tudjuk, hogy távolról nézve kisebbnek érzékeljük a repülő méretét. De a rapülő nem megy össze.
De miért nem tudjuk ugyanezt akkor, amikor más sebességű rendszerből nézzük a repülőt? Einstein szerint ha egy nagy sebességű megfigyelő nézi a repülőt, akkor rövidebbnek látja a repülőt, mert a repülő tényleg "megrövidül". De miért rövidülne meg a repülő? Nyilván semmiért. A repülő valóságos hossza ugyanannyi marad ebben az esetben is. Csak itt nem a távolságból, hanem a sebességkülönbségből adódik a látszólagos méretcsökkenés.
De egyik sem valóságos méretcsökkenés. A relativizmus tehát a fizika legnagyobb tévedése. A példád remekül mutatja ezt.
A relativitást, vagyis a látszólagosságot, nem űzheted ki a valóságból. Ami látszólagos valóság, és ami ténylegesen a hozzá tartozó valóság, az elme számára egyforma „valóság”. Az a repülőgép, amire felülsz a reptéren, ugyanakkora marad, még ha a Földről bogár nagyságúnak is látod.
A valóság szavunk is egy fogalom, amibe beletartozik a virtuális valóság is. Ami a tudatunk által „lecsapódik” az egónak, az a valóság, legyen az akár virtuális, látszólagos. Ami fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, a tudat híján nem létezőnek tekinthető, mivel nincs szemlélő alanya, befogadó elméje. Ebből kifolyólag, bármit odaképzelhetünk abba a téridő „tartományba”, amiben nem volt, nincs szemlélő alany. Az a tudomány dolga, hogy kiderítse hogyan „művelte magát” a szemlélő nélküli tartomány. Ez számunkra a legnagyobb kihívás, mivel csak a képzeletünkre vagyunk hagyatkozva. :)
"Azt hiszem, ezt nem lehet (ex katedra) kijelenteni, mert még nem rendelkezünk olyan érzékeny műszerrel, amivel igazolható lenne. "
Lehet akármilyen érzékeny műszered, az időnek és a térnek akkor sem lesz soha semmiféle fizikai tulajdonsága. Nem lesz szaga, íze, keménysége, nagysága, stb. Mert ezek csak fogalmak. És nem azért nem, mert nem elég érzékeny a műszered.
Az einsteini fizikának éppen az az egyik nagy tévedése, hogy a "téridőt" valamiféle fizikai anyagnak tekinti, ami tud görbülni. Ezt görbe téridőt Einstein fiatal korában találta ki, de a tévedésre idős korában rájött. Einstein 1952-ben leírta, hogy a téridő nem fizikai valóság, hanem csak mint egy fizikai mező struktúrája (szerkezete) képzelhető el.
Ezt az írást kevesen ismerik, és aki ismeri, az sem hangoztatja, mert ez tulajdonképpen az egész korábbi einsteini fizika megtagadását jelenti. Mert ha a téridő nem fizikai valóság (mint ahogyan nem is az), akkor a téridő nem lehet hatással az égitestek mozgására, nem kényszerítheti keringésre a bolygókat, nincs téridő-szövet, vagyis az egész lepedős szemléltető modell megbukik.
De akkor mi kényszeríti keringésre a bolygókat?
Nem más, mint a gravitáció. Vagyis vissza kell térni a helyes útra, és a gravitációs erőt a gravitációs mezővel együtt vissza kell hozni a fizikába és ezt kell valóságnak (valóságos anyagnak) tekinteni.
„A térnek és az időnek nincsenek ilyen fizikai tulajdonságai.”
Azt hiszem, ezt nem lehet (ex katedra) kijelenteni, mert még nem rendelkezünk olyan érzékeny műszerrel, amivel igazolható lenne. (Még a határozatlansági reláció sem jelenthet végső akadályt.) Amennyiben a tér, az idő, és az anyag nem a semmiből keletkezik, akkor egy közös fizikai hátterének, egy mozdulatlan potenciának kell a kiindulópontnak lennie./szerintem/
Másrészt pedig olyan objektumokat is megfigyeltek, amelyeknek a vöröseltolódás alapján mért távolodási sebessége a fénysebességnek a többszöröse. Ez megint csak nem illik bele az einsteini relativista fizikába.
