A két szakadt fószer stimmel, előbb néztem volna őket betörőnek, mint Matáv alvállalkozóknak.
Egyébként arra nagyon kíváncsi lennék, hogy kapott-e egyáltalán valaki 51-es telcsit ebből az akciójukból. Az a gyanúm, hogy nem túl sokan...
Azért várok még 2 hetet, panaszt is teszek, hátha...
Az 1212-es néni ma megvigasztalt, hogy árban nincs nagy különbség a két típus között, ne aggódjak - szépen megköszöntem neki a jó szavakat. :)
mikimaus: A FreeStart explicite kijelentette - olvasd el az oldalukon található infót -, hogy 64KBPS ISDN KAPCSOLAT (az analóg mellett) lehetőségét nyújtja!
Nem talalom. A felhasznalasi feltetelek kozott nem latom, ha meg el van dugva, akkor honnan tudjam?
mikimaus: Most egyáltalán miért kellett ezt reklamálni?!
Mert egy kicsit mast mondtak "maganice"... Meg decemberben.
Sot az az ugyfelszolgalatos is, akivel 9 nappal ezelott beszeltem, mast mondott. Szoval ugy tunik, kozben valamelyik marketdroidjuk kitalalt valami okosat... Egyebkent itt a modszer, hogy hogyan lehet megis 128 k-n menni. (Kis beruhazas persze kell hozza).
Van egy midpoint nevu szoftver(csalad). Ez azt tudja, hogy kulonbozo forrasbol eredo IP forgalmat osszevon. (Akar PPP-t LAN-nal is) Ezek utan csinalsz 2 accountot a freestartra. Az egyikre felmesz 1 csatornaval az NT-rol. A masikra felmesz 1 csatornaval az ISDN kartyadrol. (a kartya a beruhazas). A tobbit ki lehet talalni.
A midpoint-tal nem lesz siman 128 k az osszekottetes, hanem elosztja a lekereseket a 2 (4...8) csatorna kozott. Ha nagy file letoltesebe kezdesz, akkor az elso csatornan elinditja a letoltest az elejerol, a tobbin meg attol fuggoen, hogy hany csatornad van, valahonnan kozbulrol. Proxykent eltarolja a toredekeket, es amikor kesz, odaadja. A gyakorlatban ez 2 csatorna eseten ugy szokot kinezni, hogy latod, ahogy kuszik a letoltes csikja, mint a csiga, aztan egyszercsak elekzd rohanni a kozepetol, es mar meg is jott a letoltesed. Ajanlom a kiprobalasat, en eles uzemben 4 csatornan hasznaltam 4 modemmel, elosztva tobb tucat felhasznalonak.
Ja profiset 51 nincs, mi is azt kértünk.
Egyébként ez történt:
1. két mocskos kinézetú fószer be
2. a régi analóg számot valakivel összekötötték, este felhív egy mukső, hogy nála keresenek állandóan :) jó vicc volt, másnapra rendezödött ez a helyzet
3. a dobozt mondom ide kérem komák, erre szinte szétfúrták a fél falat a két csavar helyének, a doboz meg faszán ferdén lóg szegényem
4. mondom hun a profiset51, erre ők: a nincs, merthogy a papírjokun semmi sincs. Mutatom a megrendelőt, be van ikszelve a profi51. Mondom, nekem oszt mindegy, de én nem írok alá semmit, hogy elvégezték a munkát, amig ide nem hoznak egy telcsit. Erre ők: telefonálnak a fönöknek, innen mehet? Mondom: persze, ha kifizetik, mi közöm van hozzá, hogy valamit elbasztak? Erre csak elökerült az egyik szebéböl a mobil. Mondták: jó felhoznak egy telcsit, de csak 31-es van már. Mondom: a megrendelőt a matáv elfogadta, továbbra sem irom alá munkát, amig ide nem állitanak egy 51-essel. A vége, hogy valami fönököt felhívtak, átadták nekem, és fönök: sajnos de nincs már raktáron 51-es, én: miért fogadtál el a rendelést? ő: sajnos ők eről nem tehetnek, teljesen más cég ők mint akik felveszik. Jó, adják a 31-est. Még mondom: szétbaszták a falat két hülye csavar miatt, a vége, hogy majd küld valakit, aki rendbe teszi :)
Ennek 2 hete, mondjuk a doboz eltakarja, de még ez van hátra. A papírjukra ráírtam, hogy 51-es helyett 31-esrt adtak és szétbaszták a alat.
Bunkó, tehetetlen Matáv! És az ő paraszt-állat külső csövesei!
Tudom, hogy ez rajtad nem segít, de olyan, hogy EPT terület ma már nem létezik. (Ezért is kell az 1212-vel komázni).
Egyébként ez várható volt. A MATÁV belekezdett egy elképesztően nagy ISDN-t a magyarnak kampányba és ez rányomja a bélyegét a bekötésekre. A sok igény miatt sokat kell várni és gyengébb képességű alválalkozókkal kell dolgozni.
Nem lesz ez mindig így, biztos rendeződni fog az "ISDN helyzet", bár tudom hogy ez sok embert nem vigasztal.
Tavaly novemberben megrendeltem az akkori akciós ajánlatban szerepl? csomagot, melyben ISDN vonalhoz 2 db ISDN készülék (Siemens Profiset 30 vagy 51) is szerepelt (2 db 51-est választottam).
A megrendelést követ?en levélben tájékoztattak, hogy a technikai feltételek nem adottak, 2001 els? félévében kaphatok ISDN-vonalat. Budapesten, egykori EPT-területen, panelben lakom...
Január végén megjött a szerz?dés, felhívtam 1212-t, mondták minden OK, jönnek szerelni.
A szerel?k a megbeszélt id?ben (szabit vettem ki arra a napra) beestek, nézel?dtek egy kicsit majd kibökték, hogy "Ja, ha új vonal kell és nem csere, akkor nem tudjuk megcsinálni, a központtól ki kel húzni kábelt meg amúgy sincs kulcsunk ide az elemeti kapcsolószekrényhez..."
Másnap hívtak, hogy OK a dolog, jönnének. Be is kötötték, készülékeket nem hoztak, mondván, hogy 51-es nincs raktáron, de nemsokára jön, akkor majd kihozzák, de érdekl?djek az 1212-nél.
Az 1212 megadta, hogy hol érdekl?djek, felhívom és udvariasan megkérdezem, hogy mikorra számítsak a szerel?k által említett telefonok szállítására.
A pics@ a telefon másik végén flegmán válaszol, hogy nincs 51-es, nem is lesz. Arra a kérdésemre, hogy akkor a szerel?k miért mondták, hogy lesz, csak annyit mondott, hogy azok csak alvállalkozók... További kérdéseimet megel?zve közölte, hogy "Lehet panaszt tenni!" és lecsapta a telefont.
Mindezek után az 1212 azt tanácsolta, hogy várjak még 2 hetet, ha nem jön 51-es, akkor kihozzák a 30-asokat.
Nem az a bajom, hogy nem 51-es telefonjaim lesznek, mert benne van a szerz?dében, hogy azt adják amelyikb?l még készletük van, de miért kell az el?fizet?t így félrevezetniük, szívatniuk és lesz@rniuk?
A 1212-n lehet, hogy megmagyarázzák, de felhívnám figyelmedet arra, hogy az ISDN szerződésben aláírom azt is, hogy felmondom az analóg előfizetésem.
Márpedig két szerződés díjait gyakorlatilag szétválaszthatatlanul egy számlára írni nem túl etikus (még ha szabályos is). (Mellesleg én gyakorlatilag egyidőben kaptam két számlát, az első az analóg vége, a második az ISDN kezdeti időszakáról szólt. Igaz, ez majd egy éve volt, azóta már romlott a helyzet?)
Lehet, hogy igazad van... Sajnos már nem emlékszem és elég rég használtam a Freestart-ot...
Az viszont tény, hogy ott próbáltam ki a 128K-t, és csak linux alól nem ment... :(
Azért ne legyünk már telhetetlenek, kollégák! .-)))
A FreeStart explicite kijelentette - olvasd el az oldalukon található infót -, hogy 64KBPS ISDN KAPCSOLAT (az analóg mellett) lehetőségét nyújtja!
Most egyáltalán miért kellett ezt reklamálni?!
Ha zugdekóderrel veszed a HBO-t otthon, akkor is piszkálod őket, ha pl. elmegy az adás?!
És ez itt legálisan van ingyen!
Azért ez az ország tényleg olyan, amilyen: amikor valami jó is történik, tuti, hogy elkezdenek mocorogni sokan, hogy ez szar!
Én speciel egészen meg vagyok elégedve a FreeStart-tal (újabban már a Kiwwi is mintha használhatóbb lenne) és csak abban reménykedem, a Matáv (és mások se) ne törje le őket!
Amúgy az a hír járja, hogy a FreeStart-ot egy-két hét múlva nem csak BP-ről lehet 51-es behívással elérni!!!
A Freestartnal az elmult 8 napban tobb izben mutatkozo ISDN csatlakozasi problemaval kapcsolatban kaptam ma az alabbi levelet a helpdesk-juktol. Alatta az eredeti levelem. A 120 kB logreszletet, ami 5 perc alatt jott ossze, kozkivanatra mellozom.
Tisztelt Felhasznalo !
AZz ISDN vonalon ingyenesen csak az egyvonalas csatlakozast biztositjuk, a
ketvonalas csatlakozas csak a teszt idoszak alatt volt lehetseges. A
ketvonalas csatlakozasra hamarosan meg fogunk jelenni egy uj ajanalattal,
addig is turelmet es elnezeset kerjuk.
Kerem, hogy technikai es egyeb kerdesekkel forduljon bizalommal 24 oras
ügyfelszolgalatunkhoz a 225-6060 -as telefonszamon, vagy e-mailben tovabbra
is a helpdesk@freestart.hu címhez.
-----Original Message-----
From: oplab@qwerty.hu]
Sent: Saturday, February 03, 2001 10:54 PM
To: helpdesk@freestart.hu
Subject: 2 csatornas ISDN hiba
Mult vasarnapi hivasomban mar jeleztem a 2 csatornas
ISDN-kapcsolatfelepites hibajat, amely pontosan egy hete all fenn,
illetve a jelzesemet koveto 2 napban, tehat hetfon-kedden nem eszleltem.
Kuldok egy tipikus logot. A kapcsolodas utan 5 perccel latszolag
megszunik a ket IP-szam kozti eszement ide-oda kapcsolgatas, azonban egy
bit se be, se ki. Ugyanezzel a konfiguracioval december eleje ota
hibatlanul mukodott, tehat valami a mult szombati
rendszeratkonfiguralasnal lett elhibazva. A hiba egyebkent a
MATAVNET-nel egeszen oktober kozepe tajaig letezett, ott is, mint most
onoknel, csak elvetve lehetett 2 csatornas (ML-PPP) ISDN kapcsolatot
osszehozni. Ott egy meg tavasszal elkovetett routerkonfiguralas hozta be
a hibat. Naluk azota mukodik rendesen az ML-PPP.
A hiba nem csak akkor fordul elo, amikor nincs szabad masodik csatorna
(onoknel) rogton a kapcsolatfelepites elejen, mint jelen esetben
tortent! Ha veletlenul sikerul is ket csatornaval feljutni, egy bejovo
hivas miatti B-csatorna-bontas utan nem tud visszamenni a masodik
csatorna, akkor se, ha lenne hova, es az itt lathatohoz hasonlo modon a
ket IP-szam kozti ping-pongozas kovetkezik. Ez se fordult elo egeszen
mult het szombatig,
"akiknek nincs mindenkinek csomagjuk, a gatyájukat is kapcsolási díjra fizethetik. "
Írta korábban valaki. A MATÁV honlapon olvasható:
Az internetezőknek egy új díjjal is a kedvébe kívánunk járni. Február 1-jétől minden, 06 51 2xx xxx behívószámon elérhető internetszolgáltató ..........., kapcsolási díj nincs!
Tényleg csak a MATÁVNET-nek ennyi a száma, vagy más szolgáltatóknak is ?
Korábban íródott: ....új beléptető szerver vagy mi van a MATÁVNETnél, na azóta nincs olyan, hogy egy előfizetéssel akár egyszerre ketten, netán hárman is belépünk. Szigorúan csak 1 felhasználó...pedig rendszeresen használtuk többen, és működött!
Jut eszembe ennek semmi köze nincs az ISDN-hez, úgyhogy bocs.....
Ez pontos érték ? Próbáltam kideriteni, de a Matáv csak a nyilvános állomásról lefolytatott helyi beszélgetések "dijját", hosszát adja meg impulzusban ami 91,67 másodperc hosszú, ehhez ha hozzárendelném a 15 forintott akkor az kb jónak tűnik, mivel 1 perc 9 forint csúcsidőben. (Nálam 13.75) jött ki. De vajon az imp hossz nálam megeggyezik a nyilvános állomás impulzushosszával?
Van egy ISDN telefonom ami, úgy tűnik nagyon korrekten számolja az impulzusokat. Tudom, másodperc alapú a számla, de mégis szeretném megkérdezni hogy mennyibe kerül 1 impulzus amit oly lelkesen számol a készülékem. Ugyanis van rá lehetőség, hogy megadjam neki forintban , és akkor kiirná a közelitő költségét a beszélgetéseknek. Köszi.
Hi szasza_hungary!
Az első számla azért nagyon furcs, mert 100%, hogy szerepelnek rajta tételek az analóg vonalra vonatkozóan. Az 1212-n biztos elmagyarázzák, mi, micsoda, és a többi számla már egyértelmű lesz.
Üdv: HelpDesk
Olivér, telefonon nyújtott segítségedet köszönöm, működik. Kedves többiek, sokadszori próbálkozásra sem tudtam belépni a matávnetre. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, fél óra várakozás után egy helyes, energikus fiatal hölgy vette fel, pikk-pakk végignézette velem az összes beállításokat, végeztetett egy-két sikertelen próbát, majd közölte, hogy az ELCon-nal fel kell frissíttetnem a az NT-m firmware verzióját. Adott egy telefonszámot, onnan átirányítódtam egy másikra, ahol Olivér fogadott, közölte, hogy közreműködésem nélkül fel tudja frissíteni a förmveremet, de addig is *199*-gal reseteljem az NT-t és menni fog a dolog.
Nem. A netre Linux alól, kártyával lépek fel, és elvileg csak akkor bont, ha én azt mondom neki.
A dobozra nincs más eszköz kötve, tehát ilyen ok sem válthatta ki.
Mellesleg az is elég durva, hogy annak idején a rekordom egy Microcom modemmel 29 nap volt. Az ISDN még soha nem bírt ki ennyit. Ez a digitális vonal előnye? Kezdem érteni, miért dobták ki ezeket a dobozokat a DT-nél...
Csak talalgatok:
Nem lehet ennek valami olyan magyarazata, hogy pl. valaki hivni probalt teged es emiatt bontott az egyik csatorna?
Vagy az enyemen pl. azt is be lehet allitani, hogy akkor is bontson, ha pl. telefonalni szeretnek es felemelem a kagylot... (hacsak nem ertettem felre valamit a leirasbol ;-) )
Az utóbbi két hétben már egészen megszoktam, hogy átlag naponta egyszer elbont az ISDN, de amit pár perce tapasztaltam, az már egyenese röhely: leszakadtam az _egyik_ csatornával!
Az Interware log-ja szerint a kilépés oka: ismeretlen :)
Azért ennek a magyarázatára már kíváncsi lennék!
Hát úgy tünik, hogy a matávnetnél valami nagy probléma van. Két napja lehetetlen este 9 után felmenni, 8 után rendszeresen ledobja a 128-ból az egyiket.
Hozzáteszem, hogy cégem 128-ra fizet elő!!
Asszem ma faxon meg is reklamáljuk. Az egy dolog, hogy problémák vannak, mert előfordulhat.
De az szemétség, hogy kussolnak és semmi normális téjékoztatást nem adnak.
Ezek akarnak menni az EU-ba. Bunkók.
Most éppen megy, tegnap hajnalban is ment, igaz megszakadt egyszer és utánna már csak 64-el sikerült visszalépnem. A műlt héten végig nem ment :(( Lehet, hogy ezzel szórakoznak, azért áll a bál.