Bocsánat, TPMS szenzorra gondoltam végig, úgy pontosabb.
"Kétféle rendszert alkalmaznak a gyártók:
Az indirekt rendszer az adatokat az ABS szenzorból nyeri. Az abroncsok belsejében nincsenek szenzorok. A rendszer csak menet közben működik, alacsony nyomás vagy defekt esetén figyelmeztet.
A direkt rendszernél az abroncs belsejében elhelyezett, vezeték nélküli, elemes szenzorok mérik a nyomást. A szenzorok jellemzően a szelepbe vannak beépítve."
A 2018-as ráncfelvarráskor tehát indirekt rendszer került a C4 Spacetourer-ekbe.
Amit írtam, hogy az ABS figyeli a keréknyomást, az a C4 Spacetourer-ektől van, a ráncfelvarrás óta, amióta elhagyták a Picasso nevet 2018-ban.
2013-2018-ig volt bennük. (mondjuk azt nem tudom, hogy ez extra felszereltség volt-e kezdetekben) Én pl akartam venni egy használt Citroen könnyűfémfelnit novemberben, az pl egy 2015-ös kocsiról származott és adta volna hozzá az eladó a TPS jeladókat is. Azokra nekem nem volt szükségem, de nem ezért nem vettem meg, hanem mert annyiért kínálta a megjárdázottgarnitúrát, amennyiért új Dezentet vettem inkább.
Szerintem a 2013 előtti C4 Picasso modellekben előfordulhatott, ahogy az akkori sima C4-esekben is. Utóbbiak "exclusive" kivitelében biztos benne volt.
Az én kocsim 1.2 Puretech EAT8 automata, ötajtós C4 Spacetourer, 2019. május végi átvétel, most járok vele 11.000 km-nél.
- az automataváltó szuper, finoman vált: itt nekem is problémám ez a gondozásmentes duma, már az előző kocsinknál (Renault) is ezt írta a kézikönyv, aztán csodát tett vele egy olajcsere, meg még egy.. Olvastam erről 60-80 ezrenkénti tanácsokat szakiktól, de persze nem az EAT8 esetén, az még túl új. De ezirányú infó, tapasztalat érdekelhet majd itt párunkat a jövőben.
- csomagtérajtó gomb a kulcson: szerintem is egy baromság, nekem is nyitja az összes ajtót, mivel a miénkben nincs automata csomagtérajtó nyitás extra.. Miért nem tudja csak a csomagtérajtót nyitni, ahogy logikus lenne?
- ablak felhúzása a kulcs lakat gombjával: ez engem is megszívatott amikor átvettem az autót, még a szervizt is felhívtam.. :) Aztán ott mondták, hogy nyomjam hosszabban, így már működött. Mondjuk ha egész pontos akarok lenni, akkor addig kell nyomni, amíg fel nem húzódik az ablak. Ez egy kicsit elemgyilkos megoldásnak tűnik, a Renault-ban ha kétszer megnyomtam a zárás gombot, felment teljesen az ablak.
- 1.2-es motor: szerintem nyomatékos, erős és nagyon bízom abban a 3 vagy 4 "év motorja" díjban, amit a PureTech kapott.. :) Itt mondjuk az is számít, hogy ki miből ül át. Egy 2.0 HDI után gyenge lesz, nekem az előző kocsim fele ilyen nyomatékot tudott, szóval nekem erős, végre van némi erőtartalékom, bőven jó. Nekem a hangja is tetszik, de ez ízlés kérdése.
- ezt a Citroen appot én is letöltöttem még tavaly a saját telefonomra, aztán nem foglalkoztam vele. Mivel hétköznapokon a céges (Iphone, utálom) telefonnal van párosítva a kocsi és legtöbbször nincs kedvem hétvégente párosítgatni a sajátommal, így nem is frissülgettek az adatok. Aztán nyár végén gondoltam egyet és párosítottam a kocsit az androidos, citroen appos telefonnal és megdöbbentem: ott volt az összes valaha megtett utam benne.. Nagyon érdekes volt végig böngészni, de engem is elgondolkoztatott. Lopni nem ezzel kell járni.. :D
- az olajhőmérsékletet én is fixen kitettem a műszerfal-panelre még a legelején, mint petyaaa, nagyon szeretem, szerintem nagyon hasznos motorgyilkolás ellen. Ilyenkor a mínuszokban 5-10 km megtétele után is alig indul meg felfelé, szóval nagyon nem illik szétpörgetni a motort. De kb. 10-12 km után beáll szépen középre, utána elvileg mehet a tempósabb közlekedés. Nyáron persze nagyon hamar bemelegedett a víz és az olaj is.
- Keréknyomás szenzor: a C4 Spacetourer-ekben már nincs TPS jeladó, hanem az ABS figyeli a kerék forgását és abból következtet a nyomásra. Ezt még a szalonban megkérdeztem egy szerelőtől átvételkor és akkor mondta.
(a téligumi miatt kérdeztem tőle, hogy hogyan kell majd eljárjak) Most novemberben nem is volt semmi gond, simán, jeladó nélkül rendeltem rá Dezent felniket a Marsoban. (ott hitetlenkedett a munkafelvevő, de mondtam neki, hogy ebbe nem kell jeladó. Mondjuk az a marsós gumirendelésem is egy kálvária volt.. jajj..)
Hirtelen ennyi. Mindenkinek jó C4 szpézturerezést!! ;)
Igazatok lehet, de akkor is logikátlan. Más autóknál ezzel a funkcióval az értékeinket védjük, hiszen amíg hátul pakolok, addig a zárt első ajtókon keresztül nem vihetik elvihetik az értékeinket. Nem száradt volna le a keze a tervezőnek, ha egy kicsit finomít a dolgon ...
Logikailag nem következik az "egyes változatokon a csomagtérfedél kinyitása" részből, hogy csak a motoros ajtókra vonatkozna, de a tapasztalat az, hogy tényleg csak azoknál működik.
Szerintem (lehet, hogy tévedek) az a motoros nyitásra szolgál. Az én autóm esetén legalábbis, ha megnyomom, akkor nyílik a központi zár és felemelkedik a csomagtérajtó. Szerintem, ha nincs motoros nyitás az autódban, akkor csak a központi zárat nyitja.
Tavaly november eleje óta van meg a 7 személyes változat. Ma léptem át a 4000km-t, a dízel motorral 5,8-as átlagfogyasztás mellett (3-4 alkalommal autópálya is volt Pestig). Érdekes a hajtáslánc, néha kicsit tatásan lendül meg, de alapvetően OK az egész.
De nem erről szerettem volna beszélni!
Azzal szembesültem, hogy a kulcs középső gombja, ami csak a csomagtartó ajtaját hivatott nyitni, igazából nem működik. Röviden megnyomva nem nyit semmit, hosszan nyomva pedig minden ajtót kinyit. Ma voltam a Citroen-nél, mire a válasz az volt a tesztelés tán, hogy igazam van, de sajnos nem tudják orvosolni, mert a rendszerben nem találnak olyan opciót, amivel ezt be tudják állítani. Nem csak ez a típus érintett, hanem a Berlingo is (kipróbálták az össze szalonban levő autót).
Van valakinek ötlete, hogy mit lehet tenni? Az itteni szervizesek a bénák, vagy tényleg gyárilag szúrták el?
Ez kisbenzines-turbos, így szerintük fokozottan igénybe vett motor,15e a limit, és ehhez ragaszkodnak is. Btw az Applikáció és minden más szerint 25e a periódus.
Melyik volt meg előbb? Nekem azt mondták hogy egy év vagy 30ezer! Van egy travellerem is, azt most vittem szervízbe, lejárt az egy év, 16 ezer volt benne, és vagy ötször elmondtam hogy szeretnék olajat cserélni, nagyon nehezen értette meg, hogy nekem fontos a 15 ezrenkénti csere. Mindenáron 20 vagy 30 ezrenként akarta!
Nekem most épp 20e km-t működött. Az utolsó előtti verzió (nem tudom a számát sajnos) nagyon szuper volt. Két dologban tért el a korábbiaktól: 1 - csak és csak azokat az utakat rögzítette, amikor az adott telefon az autóban volt. 2 - ezt mindig megtette, nem voltak többnapos kihagyásai. Aztán Karácsony előtt egy telófrissítés kapcsán véletlenül hagytam befrissülni az 1.22.0-ra. Na azzal behalt minden. Azóta se működik. Vége. Tegnap letöröltem. Majd egyszer talán újra felteszem. Ti melyik verziót használjátok?
Én többször nekiduráltam magam, próbáltam különböző verzióit - volt ami egy évig is elment probléma nélkül, aztán egyszer csak valamiért leállt s többi semmi nem változott rajta. És minden verzióval előbb-utóbb ide jutottam.
A kommentekből nekem úgy tűnik, nagyon lutri, hogy kinek működik s kinek nem.
3 hónap alatt 5e km? Nem "ülsz" tétlenül, annyi szent :-)
Nekem 5 év után 8,5-re jön ki az átlag, de ennek fele rövid (< 5-6 km), városi út, amikor dúsított keverékkel jár a motor, így nem is csoda. Ja, és 1.6 THP, azaz benzines. De nyáron volt egy útszakaszom, amikor 931 km-t mentem vele egy tankkal, s csak azért tankoltam a végén, mert már én sem hittem el, hogy még mindig tudna menni (pedig tudott volna, mert bő 2 liter még maradt a tankban). Erre az utamra 5,9-es átlagfogyi jött ki, ami ettől a motortól s ilyen kasztnival nem rossz. Nyilván ez extrém jó fogyasztás volt, míg egy Hdi motor esetében csak egy alkalom lenne a sok "rosszabb" eredmény közül.... :-)
Neked is - és persze mindenki másnak is - minden jót az Újévre!
Nekem is ez volt a gondom.Ma foglalkoztam a fúvókákkal.Állíthatók.Ki lehet pattintani a helyéről,de a szélvédő felől is lehet állítani egy csavarhúzóval.
Ez nekem is feltűnt, de végül arra jutottam, hogy nem is bánom. Nem lövi át az autót és fröcsköli tele a mögöttem állót is. Az adaggal sincs baj, mert eddig szépen leszedte a dzsuvát, száraztörlés nélkül.
Sziasztok
Most hogy sokat esik az eső észre vettem, hogy az ablaktörlőre spriccel az ablakmosó. Nektek is ilyen? Szerintem nem lehet állítani mert fix fúvókás, ha jól láttam! Amúgy már van benne 4000km!
Én is kevés téli kilométeres vagyok, ezért úgy döntöttem, mikor elhasználom a téli és nyári garnitúrát, eladom a téli felniket, és nagyon jó minőségű négyévszakosakat rakok fel az eredeti felnire.