AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Tisztára a Parlamentben érzem magam. Itt is minden valami protokoll alapján működik? Annyira komolyan veszitek a külsőségeket. Ebből is látszik, hogy a zene is valójában miről szól.
Na jól van tiszteljük az idősebbeket, a bölcsebbeket. Én pl. Black Sabbathot is csak feldogozásokból ismerem, úgyhogy egy szavam sem lehet. Ki vagyok én?
Itt már nem is a zenei-, hanem személyességi ellentétekről van szó. Valaki komolyan veszi a kommentárokat, mert annyira a szivén viseli a dolgot, valaki nem.
Én legfeljebb akkor kapom fel a vizet, ha anyámat szidják. Azt tartom személyeskedésnek.
De majd, ha felnövök, biztos megtudom, hogy mindent komolyan kell venni, és nem szabad ám viccelődni.
A másik meg - hogy ezt is tisztázzuk már - az, hogy sokak véleményével ellentétben, én igenis metál-frontos vagyok, csak mondjuk nem olyan görcsös, és épp ezért állok ki a műfajért és éppen ezért bassza fel az agyam ez a sok régi-új szar, ami annyira lehúzza ezt a műfajt.
Küldetésem célja, hogy ezt a féregnyúlványképződményrosszindulatúdaganatot levakarjom a műfaj értékes törzséről, hogy az újra valódi értékét nyerje vissza.
Tegnap a magnóm egyik dekjében a Rhapsody volt a másikban az Eminem, csak hogy tudjátok, nem vagyok alaptalan megítélő.
Nyerset meg nem ismerem csak tévéből és még koncin sem láttam őket. Brit-popot meg nem szeretem. És nem tudom ezeket honnan szedted?
Szerinetm felejtsük már el ezeket a fonetikai, nyelvhelyességi biz-bazokat, és vitatkozzunk már egy kicsit a lényegről, a független olvasók szórakozatására.
András: eddig sem volt kihangsúlyozva a "true"-zás, meg ezután sem lesz, mert nincs rá szükségünk, hogy erre menjünk rá.Úgyhogy ez most teljesen felesleges, gyenge beszólás volt. Elvekről beszélek. Ennyi. Azt meg egy szóval sem írtam, hogy a Nyers britpop. Ezt hol olvastad ?
De ez sem lényeges.
Mint ahogy Saturn hülyeségei sem azok, csak az embert elragadja az indulat látva azt a sok "értelmes" dolgot amit leír.
Gyak: ha mindazon jelzők, amiket leírtál csak rám jellemzőek és hozzád semmi közük , vagyis, ha semmi közös nincs bennünk, akkor boldog vagyok.
Net:ok
németek? nincs nekem velük bajom. Krupps, Einstürzende, Rammstein, német gótok, Udo papa:) jó kis nemzet az, főleg az Oktoberfestjük.
Eminem: ezt csak a tisztelet, meg az aki érti akkor divatos, médiát is érti miatt. Egyébként teljesen ok. Mondjuk a Rhapsody szövegek nagyon sablonos fantasy klisék, de például a Blind Guardian egész jól ülteti át Tolkient. vagy a Summoning, bár az blekk métöl. A freanciák tök hülyék, náluk viszont nem is működik valamiért normálisan az anglicizálás oda-vissza, bár ahogy a heavy metalt kiejtik, az lazán megér egy akszont... Szvsz, nem gáz magában a metál, az adott adott előtaggal tényleg illik angolul hagyni: Azért utálni meg, mert az altik így fikáztak, hát...
Ami meg a netes cuccot illeti, nekem komoly aszándékom és nemes is, de ide ténylegesen beletartozik az adott balhék, elentétek, fikák beírása is, persze szándékaim szerint az összes adott fél megkérdezésével. Így úgyis kiderül, ki sumákol, ki nem. Egyébként nagy munka, lassan haaldok majd vele, de kösz előre is.
Kérdés: miért nem végzitek ki a lektorotokat? Még mindig sok az elütés, és Manson nevét címlapon rosszul írni elég gáz.(ez még az előző szám, az új este még nem volt a Krokodilban, oda nézem be, ejnye!)
De végül is, attól még, hogy metál, lehet hogy valaki nem gúnyolódik a szóval, nem?
Nem szeretek veled szócsatázni, mert nem veszed figyelembe az előzményeket, a tényeket. Pedig itt van leírva minden, vagy a Hammerben kinyomtatva.
Én nem azt mondtam, hogy "Death to Eminem", hanem azt, hogy aki Eminemet hallgat, attól nem is várható el a Rhapsody megértése. Más életérzés, más életfelfogás, más filozófia.
Eminem lehet jó MC, de amit mond, az nekem spec. nem jön be. Viszont a Rhapsody sztorizása igen, mert olyan értékeket közvetít, amiket magaménak vallok. Nuff said.
Metal-metál kérdés. Utóbbi írásmódot az általában alternatívnak nevezett hazai körök honosították meg, többnyire akkor, amikor a 90-es évek közepén szanaszét kellett cinkelni a műfajt.
Egyrészt ezért nem kedvelem, másrészt nem tudom elfogadni nyelvtanilag sem.
Ha azt írod, hogy nehéz vagy fekete metál, akkor még OK (bár hányok ettől is, hogy őszinte legyek), de a metal számomra a heavy/thrash/speed satöbbi szavak leírása nélkül is angol szó marad.
A németek sem mondják azt, hogy (heavy vagy black) metall, max. schwermetall
Jó, németeket helyből gyalázod, vegyük inkább a fransziákat.
Ők sem írják, hogy (heavy vagy black) métal, sőt, a franszia szaklapokban csak azt szoktam látni, hogy mondjuk metal traditionel, metal progressif, metal francais vagy metal vieille école.
Nyelvlecke over.
Netes ötlet érdekes, ha a szándék is nemes. Ha van már konkrétum, majd jelezz.
Nem is a jelentőségről volt szó. hanem a tiszteletről. Tudod, tiszteljük a régieket, és azok utánzóit. Nomeg Eminemet.
A hiteltelenségedet meg minek bizonygassam? Úgyis letagadod, nem? Akkor meg? Annyira azért nem vagy fontos ember, hogy ez igazából számítson. Ennek max. az adott zenészek és kiadók szemében van némi jelentősége és ők meg úgyis tudják. Mellesleg, nem akartam felhozni a témát, de te tudod. Jobban szeretek az aktuális hülyeségeken vitázni. De azért te is hiányoztál ám.
De a metálos kérdésre miért nem válaszolsz? Ezegyszer azt tényleg komolyan kérdeztem.
Ja, miért mentegetőzöl a NIN miatt? Kapsz tőlem egy pozitív megjegyzést a látóköröd szélesítése okán és erre te már megint gyanakszol? Ideje nyugdíjba menni.
De tudod mit? Ajánlok egy jó kis mókát. Arra gondoltam, készítek ide a netre egy ks lexikont az általam ismert zenészek, zenekarok, hammeresek, koncertszervezők karrierjéről, ügyes bajos dolgairól, saját meglátással, infókkal, máshonnan szedett pletykákkal, sok-sok egymásról szóló interjúval, cenzúrázatlan véleménnyel. És ha kész vagyok, elküldeném neked is, szakmai lektorálás és véleménynyilvánítás okán. Akár segíthetnél is. Ennek a sok esetleges anyázás meleltt annyi értlem azért lenne, hogy lenne egy jó kis gyűjtemény a fontos, vagy annak hitt zenekarokról, és jelenlegi ténykedéseikről, így a megfelelő ehylen elhelyezve felhívhatná rájuk a figyelmet.Ja, a másik két ember a Bánfalvy és az E-s Sebi lenne, őket szívesen megkérném még. Na?
á-á, nem mondom, hogy nagyon hiányoztál, de azért jó látni, hogy még egyben vagy :-)
Mintha azóta nem hallottam volna felőled, hogy valami állítólagos hiteltelenséget kellett volna bizonyítanod rólam, gyakmester.
Ha ez a NIN dolog lenne az, akkor ki kell ábrándítsalak, mert a '94-es kedvenceim listáján (MHH 95/1 asszem) ott a Downward Spiral a hetedik helyen (nem miattam lett a HP-n utolsó és nem is KP miatt, hi-hi), de továbbra is a Broken Ep a NIN-kedvenc.
Eminem jelentős? Persze, a kiadó számára, mert elad egy rakás lemezt, számomra azonban nem. Bocsesz.
visszatértem. haha! mert megtaláltam végre a fellépő kódomat. És most aratok egy kicsit.
supertzar: őtet nem kell komolyan venni, annyira azért nem szűklátókörű, amilyennek látszik. Anno a NIN Downward Spiralja elég alul végzett a HP-n, most meg ki írt róla? Supertzar. Két-három év múlva szerintem rájön arra, hogy az Eminem miért poén, és miért van jelentősége neki a sok szar rap, soul, hiphop zene között, és akkor ő is a médiát, trendet kenő-vágó naprakészek közé fog majd tartozni végre, s akkor majd megfejt, nem irigykedik :)
Na komolyan: szép duma volt ez a zene tiszteletéről, de te éppen élen jársz abban, hogy ne tiszteld a másfajta, neked nem tetsző zenét, így akkor meg ne prédikálj. Egyébként Eminem szövegei általában szórakoztatóbbak pölö a Pantera szövegeinél, mivel azok mögött iróniának még nyoma sincs, és az azért néha gáz, hiába nyomnak jó zenét azok a szétivott, dagadt déli bunkók, Paksi ENdréhez képest pedig egyenesen költői szintre vitt, modern társadalom és személyiségkritikák.
locus star: csúnya, gonosz, szemellenzős, ingerlékeny, hisztis, beszűkült, szűklátókörü, üldözési mániás kisfiú vagy. Most utálhatsz.
Espé: a metal(metál) scene tagjai között hatalmas fikázások mennek, ritkábban szemtől szembe, gyakrabban egymás háta mögött, vagy nick mögé bújva itt egyenesben. És ebbe szépen belefolytak kis hazánk szakújságírói is. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, ha ezek basznak összetartani, akkor a rajongók se teszik. Mi pedig, akik ide felírunk, mind gonosz, sznob bunkó dögök vagyunk. Te is, én is, a Lénárd is, a semlegesnek tünő egyéb arcok is. Na bumm, nem árt ám a torzsalkodás, ha már úgysincs egység, béke , brotherhood. Egyedüli kivétel a Vincent, ő szimplán az internetsátán. Hozzá képest mind kezdők vagyunk...:)
Régóta goglalkoztat a kérdés, miért baj, avgy cinkelés az, hogy a metal szót á -val írjuk. Én úgy hiszem, hogy ez a szó nyugodtan meghonosodhatott a nyelvünkben, fonetikus átírással, akárcsak az internetes szavad, a CD fonetikus cédé leírása, stb. Szóval ez nem cink, nem bunkóság, álmetáloskodás, csak a magyar nyelvtan helyes használata. Supertzar, mint a metal védelmezője, ellenben egyetemet végzett ember véleményére külön kiváncsi vagyok.
Ami pedig a metálműsorokat illeti, mindegyik borzasztóan rossz szerkesztésű, de az már külön vicc, hogy ezt a marharépa, énekesnek épphogy elcsúszó, médiaszemélyiségnek tökéletesen alkalmatlan Abaházit mikrofonközelbe engedték. Zenész maradjon a kaptafánál.
Manitu: nahát. hogy te hogy kiállsz a szólásszabadság mellett... Az azért szimpatikus, hogy kellő kritika éri egy sokak(?)által hallgatott műsorban ezeket az egykaptafa true zenéket.
És a végére még annyi hogy ezek a fantasy metal , egy fenét, metál zenék szövegileg annyira fantáziátlan szarok, mint egy Salvatore regény. Elfek a fák közt, korona, kard, vár, párbaj, orkok trallala...brrr. És akkor még nem tartunk a zenénél.
És még egy utolsó szurkapiszka, ha Lagzi lajcsi göndör parókát hordana, emgtévesztésig hasonlítana az ősellenség Luca Turilli-ra. Így meg akár a Hammerba is beférne, nem?
Bocs, hogy gonosz voltam, lehet anyázni.
És egy igaz guru üzenet a végére, ezt még a BDD topikba is átmentem: tisztelt arcvonalban lévő és ide is írogató zenészek és hammeres szerkesztő urak! Tanuljátok meg végre elviselni a negatív kritikát, legyen az akármilyen stílusú. A hiszis, sértődött reagálás túl nagy allűr a honi metál scene zsebsztárjainak, főleg a tehetséget nézve, amely nagyon ekveseknek adatott meg, mind zene, mind írás terén. Nem kaptok gyomorfekélyt. Akinek meg nem inge, ne vegye magára.
Albi:
Bár ez Saturnnak biztos új hír lesz, sok mindent meghallgatok, mielőtt véleményt nyilvánítok a témában. Ráadásul sok mindent szeretek is, de spec. Eminem nem tartozik ide.
Gondolhatod, hogy nem fejből idéztem :-)
Más. Generációs ellentétekről csak ti beszéltek. Attól, hogy valaki 25-20-15 vagy 10 éves, nem kell hogy leköpje azt, ami korábban történt a zenében. Semmilyen stílusban. Főnökéknek is ez a bajuk, ők a Metallicával, Slayerrel, a thrash-sel kerültek közel ehhez a zenéhez, ezért nem tisztelik a klasszikus metalt. Nem kell, hogy szeressék, tiszteletről van szó.
Ha járkálsz az utcán, láthatod a 16 éves Hammerfall, Strato, Rhapsody, Maiden, Manowar, Pokolgép pólós srácokat, akik bizony nem gondolkodnak azon, hogy melyik évtizedben, évszázadban született a zene, amit hallgatnak.
Szeretik és kész, mert van benne valami, ami örök.
A Mooddal kapcsolatos vádaskodás meg már nevetséges, ezt te sem gondolod komolyan.
Emlékszem, még a Hammerben Szegedi Andris is kiakadt, amikor Gábor eleresztett egy bulin pár szurkát a Nyers irányába a metal körökben népszerű
"elmúltak a buta zenék" szlogen kapcsán. Ez nem ma volt, de nem is tegnap. És nem egyedi eset volt.
Ki gitározott vendégként az első Moodon? Ja, a Moby Dickből Mentes Norbi.
Most hirtelen itt egy Ragyogás webzine-es interjú, jóval a Wombocosmic megjelenése előtti időből. Egyrészt nekem ez elég metalosnak tűnik ("Manowar összes"), másrészt Gábor elég jó véleménnyel volt a színtérről, rólatok különösen, de még a Napok Romjaint is kiemeli.
D.L.: Mi az általad legjobbnak és legrosszabbnak tartott öt lemez? Kedvenc borító, dalszöveg, zeneszerzo, szövegíró, egyszóval kedvenc zenészeid!
H.G.: "Legjobb öt lemez: nehéz kiválasztani, mert nem akarom egyik kedvencemet sem háttérbe szorítani. Írok többet: B.S.: 1-4; C.O.C.: Blind; CELTIC FROST: To Mega Therion, Morbid Tales; EYEHATEGOD: Take As Needed For Pain; METAL CHURCH: I; PINK FLOYD: The Piper At The Gates Of Dawn, Dark Side Of The Moon; NEUROSIS: összes; FLOODGATE: Penalty; CROWBAR: Odd Fellows Rest; DOWN: NOLA; THE OBSESSED: összes; ST. VITUS: Wino-val felvett lemezek; TROUBLE: Psalm, Trouble, Manic Frustration; SLAYER: Show No Mercy, Reign…, South…; SLEEP: Sleep’s Holy Mountain; THE HELLACOPTERS: Payin’ The Dues; METALLICA: Kill ’em All, Ride, Master; MANOWAR: összes, stb… Kedvenc borítóm nincs, de van néhány, amelyik nagyon tetszik: ST. VITUS: Born Too Late; C.O.C.: Blind; FLOODGATE: Penalty; DOWN: NOLA; meg a Vol. 4.-é. Kedvenc szövegíróm sincsen. Kedvenc zenészeim: Jimmy Bower, Kyle Thomas, meg az ős-SABBATH felállás, + az antialternatív köntösbe bújtatott Pepper Keenan. Legrosszabb öt lemezt nem tudok felsorolni. A műanyag, megcsinált undorító “egynyári” zenék mind szarok. Meg a ’90-es évek 3+2-je, a REPUBLIC. Persze mindez ízlés kérdése…"
D.L.: A ti zenei stílusotokban, tehát a súlyos doom zenében a CONVOY kezdi bontogatni szárnyait. Mi a véleményed róluk illetve a demójukról? Hogy tetszik a ZUHATAG? Róluk mit kell tudni?
H.G.: "A CONVOY szerintem nagyon jó csapat lesz. András viszi ott az egészet a hátán. A demójukat nagyon szeretem. Kiváló témákat írnak. A ZUHATAG inkább rock, mint doom vonal. Nagyon rendes srácok. Sokat játszottunk együtt. Még mindenképpen meg kell említeni a NAPOK ROMJAI nevu egri csapatot. Ok tetszenek még nagyon."
Szerintem ez lesz az a hozzászólásod, amit sajnálni fogsz. Ha hallgattál volna, bölcsebb maradtál volna. :-)
Zero: Az új On Thorns jött, kazetta nélküli MHH-ról sajna nincs most infóm. Biztos lesz holnaptól, ha ma még nem volt.
Nekem gyanús picit, hogy így kened-vágod az Eminem idézeteket...gondolom, folyamatosan ez szól, vagy különben hogyan? Én csak azoktól bírok ilyen hosszan idézni, akit sokat hallgattam/olvastam. Ejnye, bejnye.:)
Locus Star:
Nem a Saturn védelme miatt írok (Espé figyelsz?), csak ha valami bosszantó dolog van, arra reagálok, tehát: én is a grungeon (is) nőttem fel (britpop az más volt, kevered, öreg vagy már :)), hovatovább a Czutort is tök bírom, sőt (!!) nem tetszik egy sor Black Sabbath szöveg (és kiröhögöm a Bill Ward brutális piros gatyóját). És vagyunk még jó páran így. Na most akkor mi van? Úgyhogy légyszíves erről a dologról (a dolognak ezen oldaláról) szállj már le, nagyon unalmas, hovatovább téves. (Generációs ellentétek nyilván).
Azt, hogy "legyen valami egység", nos ezt Én erőltettem, mert erre szüksége lenne a scene-nek, és a külhoni csapatok is segítik egymást és tudjuk, hogy ez jó, mindenki csak jól jár vele. Ha Te ezt nem látod be, legyen. Ha Te nem veszed tudomásul, hogy vannak még itthon doomstoner zenekarok (nem, nem csak a C.), legyen. Vagy segítetted őket bárhogyan is? Én nem emlékszem. Na, ez a probléma. Azért, mert Te (szerintem) nevetséges és gyerekes módon haragszol 1 db. zenekari tagra, akkor már ne legyen egység, meg egymás segítése? Ez egy szamárság. És nem csak rólunk van szó, hanem arról a másik pár zenekarról is.
Ja, és még valami: érdekes módon a mostani metal revival előtt valahogy szóba sem került nálatok koncerteken ez a true metal dolog, aztán hirtelen Judas Priest feldolgi, metal kihangsúlyozása stb...hmmm, hmmm. Csak véletlen?Vagy ez régen is így volt? Nem hiszem, én nagyon sok koncerteteken ott voltam.
Megnéztem, akkoriban nem lehetett kapni még cicanadrágot :), had kötözködjek még: Vanilla fudge (1967) Ironbutterfly (1968) Steppenwolf: heavy metal thunder (1968) ezek kurva jó zenék, nekem ez már metal :) Igaz viszont sötét témájú rock zene talan a Sabbath volt az elsö.
én meg vmelyik nap Remorse klipet láttam az Omega tévén. meg régebben Sepu korszakos Ektomorfot, Prongot meg töméntelen mennyiségű Szekeres Tamást. Teljes döbbenet. Hova lesz így a világ...
Tegnap este épp állítottam be a rádiós ébresztőórámat, és hallom, hogy a Danubius-on(!!!) Egy kis rock, vagy valami ilyesmi címmel adtak műsort. A Remorse-szal beszélgettek (nemtom milyen sokat, én kb. két percet hallottam), és még egy számot is lenyomtak a végén az új albumról. A faszi megkérdezi: "És mégis mit vártok az új albumtól? Tízezer példány már jó lenne? Van esély aranylemezre?" Hátbazmeg, ezeknek aztán semmi fogalmuk nincs a mai állapotokról.
A következő nagy magyar internetjelenség Uhrin Benedek után az, hogy a metal táboron belül kenyértörésre került sor. Bazmeg, és ezt mind Saturn csinálta... Azért én azt mondom, srácok, vigyázzatok, nehogy a végén valami olyat mondjatok, hogy magatok is megbánjátok.
Mindenesetre ez elég elszomorító.
A nagy sikerre való tekintettel a holnap esti GoreZone-ban
megint lenyomunk egy Rhapsody nótát:)
A szegénységi bizonyítványokat a szabad véleménynyilvánítással
kapcsolatban pedig nem kívánom kommentálni.
Az elsö Heavy metal szám a You really got me volt a Kinkstol :) (1965) A Sabotage boritón bokalengetőjük volt, a cicanadrág a 80as években jött elö pl. Scorpions képeken lehet látni piros fekete csikos.
A Reinventing the steel meg a legjobb Pantera album nekem.
Javaslok Eminem feldolgozást, meg Lajcsit a doomfesztre. Biztos osztatlan siker lesz, tekintve, hogy csupa "naprakész" arc és zenekar lesz ott...
Csak azt tudnám, hogy ezzel a mentalitással miért nem egy fiúcsapatban próbálkozol. Azok igazán modernek...Tudod, haladnak a korral, ahogy mi nem.
Ja, még valami...Hallottál már a Black Sabbath nevű zenekarról, vagy csak "stoner " interjúkban olvastad ezt a nevet.
Tudod, ők azok, akik már 68-ban ("when the Wizard shook the world") ilyen számcímekkel operáltak, mint "Wizard",később meg "Iron man" "Hand of doom"
"Electric funeral", még később meg "Neon knights".
Jó dalcímek mi ? Röhejes nem ??? "Varázsló" hahaha!!!!!
Szóval valahol itt kezdődött a fantázia-szöveg.
Ez ugyanolyan tény, mint az, hogy ez volt az első heavy metal csapat, ha tetszik , ha nem.
lehet mesélni, hogy galopp,meg ez a metal nem az a metal, meg cicanadrág (láttad már Bill Ward-ot a Sabotage (nem a Beasty Boys-féle persze)borítóján? Ki a f***szt érdekel ez ??? Meg az ondolált haj ??? A zene a lényeg, röhöghetsz mondjuk Joey Demaio-on, meg Eric Adams-en, de akkor még soha nem hallottad a "Hatred"-et, meg a "Dark avenger"-t ahol egy Orson Welles nevű, a Manowarhoz hasonlóan igénytelen,színvonalat képviselő, ruppótlan színészecske is szerepet vállalt,valószínűleg keresetkiegészítés címén meg a "Bridge of death"-et. Kibaszott röhejes cock-rock !!!
Lefikázol mindenkit aki nem a britpopon, meg Czutor szövegein nőtt fel, aztán van képed itt arról írni, hogy nem személyeskedsz. Mást sem csinálsz.
Fel lehet ajánlani mindenféle idézettel a farkad, de ez nem az a fórum haver, attól tartok ...
Te vagy az egyetlen itt, aki papol mindenfélét, toleranciáról, meg véleményről, aztán a leginkább dobálja a szart, ész nélkül.
És ez az egész nem metal-kontra nem metal vita,nem erről van szó, hanem a nem létező elveidről.
Aztán majd megint jön a szöveg "egységről", meg , hogy "segítsük egymást".
Te mit teszel ennek érdekében ???
Sivárság felsőfokon...
te szupercár, egyébként sikerült megint egy orbitális baromságot mondanod, aszongyahogy:"francnak hiányzik egy újabb ami death metal banda, amikor abból van bőven, míg mondjuk Panterából csak egy van", na most ez úgy ahogy van hülyeség, mert egy más nézőpontból: Morbid Angelből meg Nile-ből is egy van, Pantera kópiából meg sokezer, úgyhogy nem kéne így lesarkítanod a dolgokat, bár tőled már megszoktam, ennyit tudsz.
És akkor mondjuk én még hozzátenném, hogy még most is true metalt játszanak, a szó legnemesebbik értelmében.
"Your trust is in whiskey, weed and Black Sabbath - it's goddamn electric".....
Ez true metal? A Pantera true metal?
Szerintem a true metal az:
"Your trust is in sword, in thunder, in beer, and leather, and Ossian"