Most olvastam Gasper nyilatkozatát a FB-on. Nekem nagyon talányos ez az egész. Remélem nem egy újabb sérülésről - sérülésekről van szó... Az már sok lenne.
A Falco két csoportellenfele, a Zaragoza és a Nyizsnij Novgorod is vezeti csoportját a 8 közé jutásért.
Ma a ruszkik sima 30 pontos zakót szabtak a Matt Lojeskivel, Keith Langforddal és Jonas Maciulissal (mind ex-euroligás játékosok) felálló AEK Athen ellen.
Év elején nagyon pörgött, ő irányított, sokat játszott, sok gólpassz, eladott labdák is voltak, de azt sikerült lecsökkentenie. Dobószázalék rossz volt, 1-2 meccsen tudott csak eredményesebb lenni. Aztán jött a sérülés, kis játék, pihenő, megint kis játék, aztán nagyobb pihenő.
Közben Beni lett az irányító, aki szép számokat produkált, a játékunk lelassult.
Majd visszajött Kyan, de nem kapta vissza az irányító posztot, hanem nagyjából 2-est játszik, nem ő hozta fel a labdát, gondolhattunk, hogy most kímélni akarják egy kicsit ezzel egy darabig. De aztán továbbra sem kapta vissza a posztját, viszont közben bőven 30 perc fölött játszik mégis. Most Beni vagy Zozó irányít jelenleg, Kyan szerintem dobónak is jó lenne, de nagyon kevés helyzet jön ki rá. Volt 3 meccse, amikor jól dobott triplából (11/23), az utóbbi 3 meccsen viszont megint rosszul (1/13).
Kyan szerintem olyan játékos, akinek sokat kell találkoznia a labdával ahhoz, hogy ritmusba kerüljön, de most nem ilyen szerepet osztottak neki, kiegészítő szerepben van, kevés érintésből kell megoldania, amit sikerül. Jók a betörései, és abból nagyon pontosan találja meg az üres társakat. Sok faultot tud kiharcolni, és szerintem triplából is képes 40% körüli teljesítményre. De most úgy látszik nem építünk rá.
Zozónak is jók a betörései, és egyre jobban tud ezekből passzolni is, úgy látom, akár kifelé is.
Beni betörése már erőltetett, inkább rombol. Sokkal szűkebben látja a passzlehetőségeket, főleg a centert próbálja megjátszani, ha erre nincs lehetőség, akkor általában nem tud jól rögtönözni. Közben a sok hiányzó közepette hátára vette a csapatot, és már dobásból is sokat vállal, igazából elsőszámú játékossá tette magát a csapaton belül. Ami jó hogy küzd és hajt, de közben meg nem hatékony, nem jól választja meg a dobásait. Illetve most már visszajöttek a sérültek, nem kéne már sok dobást vállalnia.
Szóval nálam Kyan-Zozó-Beni a sorrend passzképességben.
Én is úgy látom, hogy Kyannek jó zárások kellenének, azok mögül is szeret dobni, de egy az egy ellen is jónak tűnik, erre is kevés lehetősége van.
Az is érdekes, hogy támadásban képes gyors irányváltásokra, védekezésben meg nem. Az oké, hogy alacsony, de azt várnám, hogy legalább ott tud maradni a támadó előtt a gyorsasága miatt, de nem tud. Nem érti a védekezést. Az meg fura, hogy az erősségeit nem akarjuk kihasználni. Persze ez nyilván Okorn döntése, nem Kyan találta ki, hogy ilyen szerepe legyen.
Néhány statisztika még a végére, ebben a hibrid rendszerben így működnek február 27 óta:
Na vegre vannak epito hozzaszolasok is nem csak a vagdalozasok! Udv Diffenz!
Anderson temat sztem eleg jol kiveseztuk es Circo statisztikaja is arulkodo.
Annyiban egeszitenem ki, hogy itt az utolso masodperces szituk szinte kivetel nelkul Zozo feladatai amiket nagyon jo szazalekkal meg is tud oldani.
Beni, Zozo es Szili is fel tudja hozni a labdat gond nelkul. Ott pluszban Doki aki egyre jobban kezd beleilleni a kepbe es lathatunk tole szep dolgokat.
En tovabbra is azt gondolom, hogy Gasper nem szamitott arra, hogy Beni klasszisokkal jobb lesz iden. Ugy nez ki megszuntek a hullamvolgyei, szinte minden meccsen felfel log ki. Innentol kezdve Kyan is hatterbe szorult foleg a 2 honapos kihagyasa utan. Ahogy Diffenz is leirta, latszik a sracon, hogy lat a palyan es erti a jatekot de valoszinu ezt nem itt nalunk fogja mar bebizonyitani. Persze titkon bizom benne, hogy megcafol es a play offra meg a kupara hoz egy extrat de majd meglatjuk!
Még jobban körül járva ezt az Anderson-témát megnéztem, hogy tavaly a Göttingenben hogyan célzott, és mennyi dobással próbálkozott meccsenként.
Nos, ő volt a legjobb dobó 15,8 ponttal, a többiek utána következtek a sorban 12,6 - 10,9 - 10,7 ponttal. Tehát nem voltak ponterős társai.
A két pontosokat nagyon gyengén dobta a német csapatában mindössze 40,2%-kal és meccsenként 5,3 ilyen dobást vállalt, a Falcoban ez 50%, viszont csak 3,6 kísérlet.
Triplákat tekintve ott 37,3%, és meccsenként 6,4 kísérlet, itt 32% és 5 kísérlet.
Büntetők Göttingenben 91% és átlag 4,8-szer állhatott a büntetővonalra, itt nálunk 83%, viszont csak majdnem fele annyit 2,3-szer áll a vonalra, vagyis ez nagy eséllyel azt jelenti, hogy kevesebb faultot harcol ki nálunk, ami már egyértelműen a vezérszerep hiányát mutatja meg nála.
Szóval összességében az előző csapatában meccsenként 16,5 dobása volt (átlag 24,8 perc alatt) , nálunk ez a szám csak 10,9 dobás (átlag 27,9 perc). Ez pedig jelentős különbség. Hogy aztán ez tudatos, vagy ahogy itt írják önbizalomhiány, vagy látja vannak mások, akik majd megoldják ezt ugye nem tudjuk.
Nézzük Gasper szemszögéből, hogy miért választhatta Kyant:
- Lehet, hogy vezérszerepet szánt neki, de az okokról már beszéltünk, hogy ez miért nem alakult így.
- Viszont az is lehet, hogy tudta Andersonnak itt nem ugyanaz a szerepe lesz, mint volt Göttingenben, de azzal biztosan kalkulált, hogy egy Bundesligában közel 16 pontos játékos, ha kell a vállára veszi a csapatot, és ha nem is mindig, és nem is az egész meccs folyamán, de amikor nagyon kell - például szoros végjátékokban - akkor bevállal egy-egyezést vagy többször sül el a keze kintről sikeresen, mint sikertelenül. Ez az, amit eddig viszont nem igazán kapott meg tőle. Mi abban reménykedünk - mást nem tudunk tenni -, hogy majd , amikor a legfontosabb, akkor nagyot fog alkotni - és itt nem kizárólag a pontmennyiségre gondolok -, és akkor elégedettek lehetnénk vele. Nem mondom azt, hogy Anderson-függő a bajnoki cím, de nyilván jóval több lenne vele a sansz.
Ez mind logikus, amit írsz, de szerintem egyelőre még kevés azon játékosok száma - főleg a magyar csapatok igazolási lehetőségeit nézve - akik magasabbak, és tudnak irányítani. Valóban lehet a jövő (illetve ahogy írtad az NBA-ben már a jelen), hogy 195-198cm körüli - korábban bedobó magasságú - játékosok irányítsanak, de Andersonnal nem a magasság a gond (szerintem a szurkolók szívesen látnák Hookert is újra itt), de a többit már én is leírtam. Ha a magassága miatt nem érvényesülne, akkor tavaly a Bundesligában megbukott volna.
Valaki jól leírta nemrég, Beni, Zozó, Szili uralja a mezőnysort.
Önbizalomhiány, sérülés is biztos közrejátszott.
Csapaton belül is biztos más a szerepe, mint Németországban, igaz ezt magának köszönheti, hogy megelőzték a csapaton belüli hierarchiában.
Viszont azt becsülöm benne, hogy nem dob rá csak azért is 15 szar dobóhelyzetet olyan Westbrookosan, ha nem megy neki, hanem próbálja a társakat megtalálni.
Sokszor megindítja a figurát, de az nem rá jön ki, hanem a többiekre.
Ha a támadóidő végén visszakerül az utolsó másodpercekben hozzá a labda, már meg van lőve, mert nem hátrlál be a védője, tudja hogy vagy tripla jön (nem eszi meg a kamubetörés stepbacket) amit véd, és ha meg is veri lábbal, már nincs idő extra passzokra, így nyugodtan besegíthet a center, mert már nincs idő passzra.
Üdv mindenkinek, kicsit megkésve, de csatlakozok itt is hozzátok.
Ha már ennyire visszatérő téma az irányító kérdés, gondoltam kicsit más szemszögből közelítem meg.
Nagy NBA rajongó vagyok már a 90-es évektől, és ott is megfigyelhető, hogy egyre több csapat adja a karmesteri pálcát magasabb játékosok kezébe. Anno Magic meg Penny voltak az magas irányító prototípusai, de amióta Lebron meg Harden kb 5-6 éve full irányítót játszik, egyre több csapat követi ezt, és már a drafton is ilyen játékosokat keresnek. Luka, Lonzo, LaMelo, Ben Simmons stb…
Sőt sokszor pl. Giannis v. Zion típusú játékosok szabnak fazont a játéknak, vagy pl. egy center Jokic.
Az Iverson, Nash féle (6 láb, 6,1-6,2) magas irányítók kihaló félben vannak, vagy nagyon extrának kell lenniük, mint pl. Chris Paul, Trae Young, Lillard. Támadásban vagy gólpasszban vagy dobásban, de inkább mindkettőben extrát kell nyújtaniuk, hogy a védekezésben a hiányosságaikat kompenzálják. Egyik csapat sem dolgozik sok figurával, gyors missmatch kikényszerítés egy felső zárással, aztán egy egy, abból kiosztás, vagy Pick and Roll vagy Pop. Egy Simmons vagy Lebron úgy betol egy kisebb irányítót, ahogy akar. A kis irányítókat eddig el tudták dugni a sarokban egy gyengébb, passzív támadót fogva, csak a hárompontos forradalom óta, szinte minden mezőnyember beveri a triplát, nem kell jó betörőnek lenni.
Európába később csapódnak le ezek a trendek, tisztelet a kivételnek. Azért a Hanga sem véletlenül lett irányítóba tolva. Egy mai modern játékosnak szinte kötelező kettő, de jobb esetben inkább három pozíciót bejátszania.
Magyarországra még eltudják adni a managerek az 1,80-as amerikai irányítókat (Anderson, Ireland, Washington, Curry-Kaposvárból, Moody, Moore, Kinney, Gillon stb…), de szerintem már nem sokáig.
És akkor visszakanyarodva, miért is ilyen kiemelkedő a Beni. 1,95 cm, 95 kg, 1-3 ig használható, extrán védekezik, mezőnyben minden elváltható vele, de vékonyabb 4-eseket is simán kitol a konfortzónájukból, ha a festékben marad velük a körberotálás után. Tud lepattanózni, a kisebbeket bepozizza, jól passzol. Ebbe az irányba fog menni az up nevelés, a kisebbeknek meg nagyon extrán kell dobniuk, vagy nagy kosárlabda IQ kell, mint pl. Kálmán v. Wittmann.
NBA-ben soha nem volt ennyi tripladupla mint most, és ugye volt már itthon Beninek is, ami pedig nem nagyon fordult elő eddig Magyarországon.
Anderson gólpasszai mutatják, hogy érti a játékot, de mondjuk lehetne kevesebb eladott labdája. Neki mindenképp extra dobónak kell lennie ahhoz, hogy húzza a csapatot, és nem csak minden sokadik meccsen, hanem jóval gyakrabban.
Amit hiányolok nála (de ezt szinte mindenkitől hiányolom) ami pl. a Kálmánban megvolt. Ha nem ment a dobás (megesik), akkor is agresszívnak maradni. Pl. a Lacika ha bónuszban voltunk egy negyed felétől, tuti, hogy kihasználta, ha a védő rosszul lép ki rá, és már vezette is bele a labdát, vagy dobócsellel faultokat harcolt ki. Meccsenként mindig volt 7-8 pontja ilyen rutin-büntetőkből.
Én továbbra is bízok a csapatban és főleg a jó kupaszereplésben. Nagyot lendítene egy arany a rájátszásra. Lekerülne a csapatról egy hatalmas teher, és a rájátszásban ez sokat érne. Viszont egy esetleges kupakudarc görcsössé tenné Gaspert és a csapatot is.
De ha ők nyernék a bajnokságot ez érné a legtöbbet nekik, mivel akkor az a felállás lenne, hogy szurkolók nélkül covid helyzetben dupla annyit ér az arany! Ismerjük őket, megszakértik mindig..🤣
Szerintem két egyszerű módszerrel lehet viszonylag gyorsan oltáshoz jutni. Természetesen szerencse is kell hozzá. Az egyik, az üvegekben 10adag van, de sokszor kijön belőle 11 is. Ilyenkor a rendelő elkezd telefonálgatni, hogy keressen egy extra embert. Ez sokszor este van, amikor az öregek már nem mobilak.
A másik, amikor az oltás előtt pár órával valaki lebetegszik. Ilyenkor is kell gyorsan valaki. Erre lehet lecsapni.
Minf a két módszernek az a lényege, hogy beszéljen az ember előtte a háziorvososával, hogy szivesen lesz, olyan tartalék, aki azonnal mobilizálja magát.
Centerbe meg jövőre nem kell Keller Ákos. Jöjjön Shengelia. 10-ből 9-szer betli volt a pali. De emlékeztek egyszer a Körmendet szinte egyedül verte.... Tud jól játszani nem is kérdés
Én jövőre Ben Simonst szeretném látni 4-es poszton. Nagyon extra. Láttuk, mikor játszottunk Bonn-ban, és mikor Körmenden játszottunk másfél hete is sokat dobott. Az nem érdekel, hogy a meccsek 90%-ban teljes betli vagy használhatatlan, láttuk ott milyen jó volt, sőt extra volt tehát csak bízni kell benne! Ha hoz 1 vagy 2 ilyen meccset a szezonban jövőre nálunk a szurkolók fele imádni fogja, és a bajnokság végeig elevickél majd az 1-2 jó meccsével, mert benne van az extra, csak hát az akkor jött ki épp, ottvan bennevan simán dobhat bármikor egy 25/18-at, csak türelem!😊
Hasonlóan látom. Szerintem Andersonra többet kellene bízni, többször kellene hagyni, hogy ő diktátlja az iramot és a támadás menetét. Csak akkor meg nem használnánk ki a Váradiban rejlő elképesztő irányítói készséget. Azonban Váradi elég jól érvényesült eddig a 2-es poszton is, Anderson viszont egy autentikus 1-es. Neki nincs is meg a fizikuma, hogy más poszton játszon. Amit és láttam belőle a Bundesliga-ban, abból azt szűrtem le, hogy ő az egyik vezére volt a csapatnak, itt meg Perl és Váradi "elviszi" előle a rivaldafényt. Vagy komolyan azt gondoljuk, hogy a Bundesliga többszörös MVP-je elfelejtett kosarazni? Elég valószerűtlen. Hisz még mi is láttuk, hogy mit tud. Unalmas már a Zaragoza-val példálózni, de ott Anderson a hátára vette az egész csapatot. Azt az énjét kellene valahogy előhozni. De én a legutóbbi Körmend ellenin már felfedezni véltem a zaragozai Andersont. Az, hogy azt a meccset meg tudtuk fordítani, abban Andersonnak nagyon nagy szerepe volt. Szóval az, hogy Anderson tud-e játszani, szerintem nem vita kérdése. Én úgy látom, hogy Beni egyszerűen "kiszorította" Andersont a posztjáról. A tipikis, két dudás nem fér meg egy csárdában eset.
Neki nem ez a jateka! Mi nem tudjuk hasznalni ot es ezert nem is illik ebbe a csapatba ezt be kell ismerni. Beni akkora szintet lepett egy ev alatt hogy az csoda kategoriaba illik. Anderson gyorsabb nala de en ugy vettem eszre hatterbe kerult es ezt a helyzetet nem tudja kezelni. Utolso tamadasoknal Zozo kezdi a jatekot vagy fejezi be (jo szazalekkal), altalaban Beni az aki ha egyutt vannak palyan felhozza a labdat es sorolhatnank.
Sokan itt gunyolodnak rajt de azert egy Zaragoza ellen megmutatta mit tud.
Ma egész meccsen Andersont figyeltem és igazából az van, hogy egy full csapatember talán túlzottan is
Siman engedi hogy Beni vigye fel a labdát, fegyelmezetten jatsza a figurákat.
egy hibát nem kovet el tamadasban, ott van ahol lennie kell mindig, de ez iszonyatos túlzás amennyire fegyelmezett/passziv
rengeteg helyzetet nem vallal el, ha a center keri a labdát kb egyszer nem mondja nekik hogy gyere elzarast adni hanem bepasszolja
rengeteg zsenialis passzt ad de megneznem aggresszivebben jatszva mert túlzottan passzív hogy ez miért van nem ertem abszolút de lehet ezzel járunk csapatszinten jobban mintha dobna esz nélkül és lenne 15 pontos atlaga
viszont az azért alapelvaras lenne hogy amikor eg a haz legalább próbálja meg és ő bassza el ne nézze végig hogy mások
Ahhoz képest, hogy Andersont a szezon elején szinte minden szombathelyi szurkoló a magyar bajnokság egyik lehetséges MVP-jeként emlegette, hát mit ne mondjak...
Azt hittem Washington után nagyobb csalódás nem érhet minket.
Sajnos a mai meccs rávilágított mindenre, ez a mélynövésű labdazsonglőr maximum arra lesz jó havi 3,5 millió forintért, hogy Beni pihenni tudjon egy 10 percet minden meccsen.
Ezzel értek egyet. Mármint, ha Baracot megtartanánk, akkor csak is Keller mellé 5-ös posztra. Bár én inkább Ákos elé hoznék egy minőségi légióst (erről már írtam), de ha erre nem lesz anyagi forrás, akkor Barac tényleg jó lenne oda. 4-es posztra továbbra is Kovácsot favorizálnám cserének. Én is szívesen látnám őt többet a pályán, de Okorn nyilván már készül a rájátszásra, és tetszik vagy sem (ezen nem érdemes mérgelődnötök) de nyolc embert fog forgatni, ha mindenki egészséges lesz. Nyilván, ha lesz sérülés, akkor ez változik. Abba sem érdemes belemenni, hogyan teljesítsen valaki jól a rájátszásban, ha addig alig játszik ott pedig sérülés miatt hirtelen lesz bevetve, mert csak emiatt nem fog változtatni a stratégiáján Gasper.
A háziorvosra rámozdulni? Nekem azt mondta - pedig jól ismerem - , hogy még azt sem tudják megnézni fent vagyok e listán, mert ott csak az 1961-ig születettek vannak rajta, már amit ők látnak. Édesapám 72 éves, krónikus beteg, de még ő sem kapta meg az oltást. Szóval hagyjuk ezt a rámozdulást...
Azt meg el kell engedni, hogy idén megyünk meccsre, ez szerintem teljességgel kizárt. Amúgy eljátszva a gondolattal mit választanátok ismerve az alapszakasz végeredményét? Lehessen menni, de a csapatunknak akkor csökkenne az esélye a bajnoki címre, vagy inkább legyen nagyobb esély, és nem gond, ha nem tudnánk menni?
Azt nem tudom Okorn-nak mi lehet a gondja vele, de azért az edzői stábban van aki felfigyelt a tehetségére. Legalábbis nekem erről árulkodik, hogy Konakov a csatornájára egy szép nagy zsákolást K. Benedektől a ZTE ellen.
Én annyit módosítanék ezen, hogy szerintem Keller párjaként, centerben kellene megtartani. Mindene megvan hozzá: magassága, súlya, erőszakossága, ráadásul még a vonalon kívül sem lehet feladni, még ha nem is egy triplakirály.
4-esben Kovács Benedeket kellene egy légiós mellé beépíteni, akinek (ennyi kritika talán belefér Okorn felé) én ma (is) sokkal több lehetőséget adtam volna. Jól kezdett, egyáltalán nem lóg ki a csapatból, erre az 5. perc után legközelebb a 39.-ben láttuk a pályán. Nem tudom Okornnak mi a baja vele, valakinek van esetleg szakmai meglátása ehhez?
Még beolthatnak addig téged is. Ha mondjuk van egy kis krónikus betegséged, mondjuk magas vérnyomásod, akkor simán megkapod az oltást. Annyi, hogy a háziorvosra rá kell mozdulni. Engem ma 3 hete oltottak be először és jó eséllyel megkapom a 2. oltást is a jövő héten. Nem kell öregnek lenni, hogy oltást kapj. Kaphatsz védettségi igazolványt akkor is, ha átestél a betegségen. Nyilván az a rosszabb opció.