Az csak nekem tűnt fel, hogy mki azt mondja mekkora brand vagyunk, meg hűdekomolyszakmaimunkafolyik.... Közben meg sérült embert kell átöltöztetni, hogy meglegyen a minimálisan kötelező 10 fő. Ez kb Berény szint. Könyörgöm akkor vigyünk el egy ifistát, de ne égessük magunkat. Sokszor leirtam nekem ez a csapat nem nyerő típusú. Minimális esélyét látom akár 1 aranynak is. Persze bízom reménykedem és nagyon szurkolok. De nem haragszom meg ha meggyőztök az ellenkezőjéről.... FALCO!
Azt a különbséget viszont azért gondolom érzékeled, hogy amíg az Olaj az egész nemzetközi szereplését letudhatta 6 nap alatt, addig a Falco-nak el kellett utazni az összes ellenfeléhez (valakihez 2-szer is) és eleve kétszer annyi nemzetközi meccset játszottak, amik miatt karanténba is kerültek.
Az a gond, hogy Okorn csak azért jatszatja a fiatalokat, mert muszáj, amúgy ő nem számol velük és ez egy BL résztvevő csapatnál teljesen normális. Egyik játékos sem azért kerül a kezdobe és játszanak 20 percet, mert kiérdemelték Gasper bizalmat és jobbak, mint egy légiós vagy a magyarjaink, hanem mert kötelező a pályán tartani őket.
Tudom, hogy erre lehet azt mondani, akkor Ment volna el Gasper, ha ez nem tetszik neki, de ez nem így működik. Mondjon nekem valaki Európából olyan bajnokságot, ahol kötelező játszatni egy 23 év alatti játékost egy felidon keresztül ? Ez nem így működik.
Csak pontosan. Két naponta meccs. Ez tényleg komoly. Ilyen az NBA-ben sincs. Sok meccset játszott a Falco, sokat a többiek is. Kemény ez mindenkinek.
Falco: Idén 14 meccs. +4 négy válogatott. Ezen, ki több ki kevesebb meccset játszott. (Talán Perl és Keller 4 meccs)
Szolnok: Idén 14 meccs.
Ha megnéznénk lebontva, idén a Falco játékosok annyi meccsen léptek pályára, mint az Olajosok.
Vannak különbségek. Szolnokon nem rontották el a légiós választást, nem cserélnek az edző feje fölött, tehát nem kellett cserélni, nem kellett senkit beépíteni. ( most az ötödiket)
Szolnokon a fiatalok, a második félidőben is a pályára kerülnek nem a 4 légiós nyomja végig, tehát pihenhetnek a többiek.
Mindig hátrányként emlegetitek ezt a fiatal szabályt, aztán jobbak vagytok a második félidőben mint az elsőben (pl Debrecenben is így volt ez). Szerintem az nagyobb gond, hogy Okorn mereven ragaszkodik ahhoz , hogy a második félidőben nem teszi fel sem Kovács Bencét, sem Doktort, inkább egy szűk rotációt használ.
Ott a pont! Éljük túl (szó szerint) ezt a pár hetet és utána kupa+rájátszás. Ezek az apróbb sérülések pedig minden csapatot sújtani fognak, ennyire erőltetett menet egyik sportoló életében sem volt még, hogy 3 naponta meccseket játszanak heteken keresztül.
Okorn annyit mond mindig, hogy vannak gondjaink, amikkel együtt kell élni, nem foglalkozunk vele, talán majd visszaadja a sors
Nem tudhatunk rengeteg dolgot, amit teljesen jogosan nem hoztak nyilvánosságra. Szili családi tragédiája is itt derült ki a csapat/Szili láthatóan nem akart erről kommunikációt. Simán lehet, hogy a légiósaink vesztettek el családtagokat ebben a szarban, nézzük meg historikusan az idei szezont és látjuk, hogy november óta csak szopunk.
Elmentünk Novgorodba ott beszopattak minket, hazajöttünk covidos lett a fél csapat, utána jött Milosevics sérülése, lettünk kontaktok is megint kimarad egy rész, kiesett Milo jött Barac akit be kellene építeni és Keller, majd megsérül Anderson, amikor más csapatok még jobban összeszoktak és pihentek mi nem edzettünk teljes csapattal 2 napot sem, majd jön Bruinsma sérülése és Szili tragédiája, ezen kívül kétszer elmentünk Novgorodba és két naponta meccseket játszunk kb, edzeni nem lehet szinte semmit. Láthatóan egy hosszabb távú célt néz Okorn, hiszen Bruinsmát ha nagyon akarja biztosan játszathatta volna szombaton is, de inkább nem kockáztattak vele.
Körbeutaztuk Európát és nekünk van a legkevesebb lejátszott meccsünk, amivel utolérjük március végére a többi csapatot, ahonnan együtt indulunk mindenkivel.
Én valahogy jobban hiszek Báder Marcinak, aki elmondta sokszor, hogy lesznek botlások szépen nekünk, de a végén kijön a nemzetközi kupa. Nem hiszem, hogy egy olyan csapat, aki nem vall szégyent Zaragozában, Novgorodban, annak attól kell tartania, hogy ne adj Isten 3 meccsből 1-1-t ne tudna nyerni Szolnokon vagy Debrecenben.
Okorn nyilatkozataival kapcsolatban azért van fenntartásom. Az angolja finom szólva sem tökéletes, ebből volt is félrefordítás, amikor már pénzügyi gondokról beszéltek páran a fórumon, közben meg kiderült, hogy a játékvezetésre gondolt.
Rendben legyen így bár ebben a ledarálunk mindenkitben én sajnos kételkedek!
..de félre ne értsen senki 30 éve a Falconak szurkolók és amíg élek ezt fogom tenni ,úgy mint a Halival is teszem!
Szóval szerintem ahogy itt egyébként mindenki nagyon örülnék,ha végre kupát nyernénk és újra bajnokok lennénk!!
Viszont azért az ,hogy 1-2 ember hiányzik az nem a Szolnok akkori esete,mert ott ha jól emlékszem 4 vagy 5 ember eset ki a végére különböző okok miatt és ott egész szezonra szólt.
Szerintem ,ha meg valaki fáradt akkor érdemes lenne legalább pár percre a fiatalokat is alkalmazni..legfőképoen Kovács Benedekre gondolok,aki tegnap is kiváló 6 percet produkált utána meg nézhette a 22 pontos félidei vereségünket a padról..
Mondom legyen igazad,de szerintem nem olyan kiemelkedő a keretünk (főleg légiósok tekintetében),mit itt sokan gondolják,hogy mennyire a mezőny fölé nővünk.
Amikor az első vereségünk jött Sopronban én mondtam,hogy gázos lesz az első hely..sokan lehurrogtak és mi lett..már a második hely is necces..
Itt 1 hosszadalmasabb sérülés volt. Ott Milo egész szezonra kidőlt, Kovácsanak 2xtört el a lába. Az irányító (nem emlékszem már a nevére) hónapokig nem játszott. Benke megműttette magát.... Voja is volt sérült...
Pontosan tudja mindenki, hogy mennyi szarral nez szembe a csapat. Nem jatszottunk teljes csapattal 3-nal többször, csereltunk embereket akiket nem tudunk beépíteni. A covid miatt nem tudunk rendesen edzeni, rengeteg meccsunk tolódott össze, plusz a jatekosok csaladjaiban is bőven van szar eset ezen kívül nem tudunk készülni semmit mert a 4 válogatott nem volt itthon a meccsek meg 3 naponta vannak mert mi játszottuk a legkevesebb meccset
Akkora szivas van nálunk mint az Olajnal volt két éve csak még korán van és eselyes hogy kijovunk belole de kevesen vagyunk ezert fárad egyre jobban mindenki és sok játékos iszonyat Forman kívül is van
kupara legyunk rendben utana meg ledaralunk mindenkit. 2-3 hetet kell turelemmel túlélni
Tobbesszam elso szemelyben a pontossag kedveert de gondolom ertetted, hogy nem magamra rad vagy barmelyikunkre gondoltam itt a forumon ha csapatosszeallitasra gondolok. Ez olyan mint amikor azt mondjuk megvertuk a Kormendet! Tudja mindenki, hogy a csapat verte meg de valahogy azonosulunk veluk.
A masik meg pletykabol kiindulva gondoljak itt sokan, hogy Gasper Kelleres temara gondol. Mi van ha ez egy hulyeseg csak valaki hallotta valakitol akinek valaki mondta. Lehet csak a serulesekre, betegsegekre es mas olyan dolgokra gondol ami miatt nem tudja osszerakni azt amit minden evben elkepzel. Mert azt ugye tudjuk, hogy Gaspernel a kirako kb erre az idopontra szokott osszeallni viszont most valami mindig kozbejott eddig.
Gasper kétszer biztosan nagyon akarta Kellert. Két éve az egész csapatot rá építettük volna, elég szép fizuért. Kicsit nehezen áll nekem össze, hogy most hogy lehetőség volt Okorn által áhított játékost leigazolni, akkor ez az ő akarata ellenére történt. Azt hallottam, hogy Searcyvel nem voltak egy hullámhosszon, akadtak problémák vele. Ezért nálam logikátlan, hogy az edző feje felett döntöttek. Gráczer Gyuri mindig azt mondta, nálunk a csapat összeállítása a vezetőedző feladata és felelőssége. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, a klubvezetőt kérdőjelezi meg. A politikát próbáljuk a sporton kívül hagyni, tudom ez mostanában nem könnyű, hisz mindenhová betolta magát, ott is jelen van, ahol egy normális országban semmi keresnivalója.
Én is Zizouval egyetértek abban ,hogy nem kellene ködösíteni és akkor nem lennének találgatások vagy pletykák.
Nem mondok semmi kétértelműt vagy ha elkezdek valamit az befejezem.
..de visszatérve a csapathoz:
Akár még ,ha minden meccst tudnánk hozni elsők is lehetnénk(ha Szolnokon 5 ponttnál többel nyerünk,de ha sikerülne győzni az 5 pont+ is benne lehet).
Nagyon jó lenne a Szolnoki meccsig nem kikapni,hogy ki -ki meccst tudjunk velük játszani..természetesen ha ott kikapunk első hely szempontjából nincsen több kérdés..
Viszont a tegnapi és szerdai meccset látva ott a másik lehetőség is..
A tegnapi vereséggel és főleg azzal hogy az egymás ellenink is rosszabb lett..nagyon nehéz helyzetbe sódortuk magunkat..
Elvileg a Deac a két hátralévőt behúzza(talán a Kaposvárba bízhatunk egy kicsit még ,hogy otthon megverik a Deacot..de a Pécs elleni hazaiúk elég simának tűnik)..induljunk ki ebből..
Nekünk a hátralévő hat meccsünkből max kettőt bukhatunk akkor el(három esetén az egymás elleni miatt jobb a Deac)..
Sorolom a meccseinket:Kte(i);Mte(i);majd Sopron(o)..jön a Szolnoki rangadó(i)..Alba(i)..majd Mte (o).
Minden ellenfelünknek kell a győzelem talán a Kte kivétel egyedül(nekik a nyolc is elment már)..a többiek a nyolcért és a jobb pozikért küzdenek..
A két Mte elleni meccs mindig kétesélyes..a Sopron egyre jobb formában van..az Albának sok múlhat azon honnan kezd a rájátszásba..a Szolnok meg most a legjobb csapat jelenleg..
Szóval a kettőnél több vereség simán benne van..és akkor a rájátszásban kétszer pályahátrány..a harmadik helyről meg az első körben valószinűleg az Albával kezdenénk a négy közé jutásért..ami minimum nem három meccsnek igérkezne,ha egyáltalán megnyernénk..
Szerintem nagyon hülye helyzetbe hoztuk magunkat...és még a tegnapi Deac elleni vereség is belefért volna akár ,ha nem betlizünk egy megyert meccset Sopronba és egyet Kaposváron...
Mondtam akkor hogy ez sokba fog kerülni.
Remélem mindenki emlékszik!
Az utolsó hat fordulóban tegyünk csodát és legyen 6/6!!
Az a baj, hogyha nem javul Keller, akkor jövőre nagy pénzért van egy gyenge centered es ezen nem igazán tudsz változtatni, mert nem opciós szerződése van, ha jól tudom. Azt láthatjuk eddig Szolnokon, hogy komoly magyar mag nélkül is lehet bajnok esélyes csapatot építeni. Akkor látnám ertelmet ennek, ha jövőre biztosan távozik Benke es Gasper, így probaljunk a következő edzőnek segíteni, de ehhez meg Nagyon kora van.
Egyebkent meg mindig tartom azt, hogy mi vagyunk a legesélyesebbék a bajnoki címre, a PO-ban nem lesz fiatal szabály és a kupában sem, addig reméljük mindenki felépül és formába lendül. Akkor lenne baj szerintem, ha tényleg kiderülne, hogy Okorn nem akarta Kellert, mert akkor szerintem lenne feszültség az öltözőben, amiből nem jönnénk ki jól.
És Gasper 'sejtelmes' nyilatkozatai Keller leigazolása után kezdődtek.
Keller jó lehet/lesz, de jövőre. Én ebben a csapatban nem látom a helyét, BL-ben is azért voltunk jobbak, és jöttek itthon is a győzelmek, mert Gasper állította össze a csapatunk.
Ő rakja ki minden évben a kirakóst a saját puzzle darabkáiból, ha felülről odadobnak egyet neki,ami nem illik bele a megfejtésbe, akkor mit tud tenni?
Engem Falco ugyben sosem erdekelt, hogy balos vagy jobbos az illeto. Te tudod a legjobban, hogy a legnagyobb vitaim itt pont bal oldali erzelmu emberkekkel voltak.
Jelen pillanat viszont ugy erzem nem most van itt az ideje a pletykak elinditasanak! Nagyjabol 2-3 hetunk van arra, hogy osszerakjuk ezt a csapatot. Ha nem sikerul akkor kuka a szezon.
Es ezek a pletykak nem csak itt a forumon vannak leirva hanem az utcan is hallani ezt azt. Valaki elkezdi es a 10. ember akihez eler mar a felturbozott verziot hallja amibol kesobb kezdodnek a szarkeveresek!
Persze mindenki azt ir le amit akar csak nem biztos, hogy a csapaton most ez segit!