A tojásfehérjét "benne" lehet hagyni a borban ezek szerint hosszabb időre? Mert a bentonit és társairól az ülepedés után célszerű lefejteni a bort, mert hajlamos egy idő után "visszakeveredni". (Ezt nekem a gélbentont eladó forgalmazó mondta.) Szóval a tojásfehérjénél nem áll fenn ez a veszély?Van arra tapasztalatotok hogy mi az a legalacsonyabb hőm. amin még működik ez? Mert a bentonitoknál 8-10 fok a min. ami alatt már nem hatásos....
Valóban ez történik, de én nem szoktam a fejtés és fehérjekezelés után ismételten fejteni, csak akkor, amikor a bor érési folyamatával már elégedett vagyok és tartályba fejtem át. Ez általában a tavasz dereka, mielőtt még a nagyobb melegek megjönnek.
szunyog25 én is valami ilyesmire gondoltam. A tojásfehérje hab belekeverve pedig leülepszik az aljára a szennyeződésekkel együtt. A bor tükrösödik a tojás hab pedig eltávozik a borból a fejtéssel .
Na most kicsit összezavartál. Azt hittem, hogy úgy működik, mint egy normál derítés. Pl az én terveim szerint első fejtés után ~2 héttel mehet bele a tojásfehérje, majd ahogy a szakirodalom is írja derítés során: 10-14 nappal később lehet lefejteni újra. Szval ez akkor nem így működik?
Egy kérdésem lenne. A tojásfehérjés derítést az első fejtés után kell csinálni vagy az első fejtés előtt és úgy lefejteni ? Válaszotokat köszönöm............
Én vagyok a legújabb, de mindjárt van egy kérdésem. A nyár közepére egy vörös tőkén (Turán) ilyenek lettek a levelek. Nem hullottak le csak az első fagynál a többivel együtt. A tőkén egy vessző maradt, amin a termés beért a többi fürt leszáradt, de a vesszőn maradt. Hangsúlyozom, hogy a kb. 50 tőke közül ezen az egyen fordult elő a betegség, de fogalmam sincs (másnak se akit eddig kérdeztem), hogy mi ez. Lisztharmatra gyanakodtam először, de nem volt szürkeségnek nyoma sem. Ahogy látom a vesszők sem értek be. Lehet, hogy ki kell vágnom a tőkét?
-Lya! De csak azért, hogy tiszta legyen a kép is, a döglött porkénben nem a visszamaradt kén tisztít és fertőtlenít -mert az csak savas közegben- hanem a kálium lúgosító hatása. Bár tudni kell, ha jó az eredmény, akkor a hozzá vezető út nem számít. Amúgy meg: lúggal mosni, perecetsavval fertőtleníteni.(hihi)
Én régóta szinte kizárólag azt használom. A 1hl -enként 1,-1,5 tojásfehérjét kőkeményre felverek és azt a fehérje habot belekeverem a kádra fejtett vörörborba. A színét abszolut nem bántja ellenben olyan fényes lesz tőle , mint a Salamon töke (vagy a Hadik lovasszoboré a Schönherz kupakor a várban). Kb. ugyan annyi a tisztulási idő mintha kéneznél.
160 db Cserszegi fűszerest én ilyen csővel telepítettem.
Amire ügyeltem:
Este locsoltam (Csak az első 2 évben, évente 3x). Néha elfolyt benne a víz, feltehetőleg vakond vagy egyéb járaton, ezért nem szabad sokáig folyatni a vizet. Az 50 mm-es cső tetejét lezártam műanyag kupakkal. Bár ültetésnél előírásszerűen tettem az oltvány alá földet és tehén trágyát+a vélelmezett jövőbeni gyökérzóna környékére 1-1 db „Buviplant A” tablettát ennek ellenére a 3. és 4. évben tavasszal még kapott Wuxal extrát, 10 ml-t. (Tölcsért meghosszabbítottam 50 cm Bergmann csővel, ezt letoltam a locsolócső aljára a gyökérzónához; így kapott Wuxalt és 1 liter vízet.) Jövőre nem kap tőlem semmit, a kényeztetésnek vége, élnie kell, másszon le, keresse önmaga a nedvességet és a tápanyagot. Eredmény: 160 db-ból ezzel a dédelgetéssel 159 eredt meg. De kb. 30-40 db csak éldegél. Szerintem jó ideig nem fog normális termést hozni. Kétségesnek ítélem meg az igyekezetem eredményét, valószínűleg Apám ősi módszere jobb volt. Ő nem dédelgette, a 2. év őszén a nagyon gyengéket kihúzta és újat ültetett. Ha nem akar élni – mondta, köszönjük meg az üzenetét.
Azért ne dobd ki, ez a kén tökéletes a hordó akonanyílásán a virágzás megakadályozásában, valamit szép világosra lehet gyökérkefével sikálni a hordót ilyen kénes vízben. Én a poharakat, hébért, slagot is ebben mosom. Gyakorlatilag mindent.
A forrás végén vagyok lassan már alig pezseg és arra gondoltam hogy öntök rá egy kicsi parafint. Szerintetek akkor nem szükséges csak ha visszafejtettem az acélba a tiszta bort?
Szerintetek telepítésnél ha kis, alul perforált műanyagcsöveket teszek le az oltványok mellé a gyökérzónájukig (mint a parkokban a fáknál, csak persze kisebb átmérőjűeket) és ha kritikus az időjárás akkor így egy kicsit locsolom őket akkor jobb lesz az eredmény? Egy nagyon meredek déli, szinte talajréteg nélküli domboldalról van szó, ezért gondolkodom előre valami extra dolgon.
Olajból jó amit GENOM_66 írt, de akkor többször ellenőrizd,mert az edény falán ott marad a parafin.Szlovén ismerősök mondták,hogy ők úgy csinálják(nagyobb edényeknél,200-300l),hogy az úszófedél nélkül öntik rá a parafint,úgy ,hogy az lepje el az egész tetejét a bornak.Ez után teszi rá a fedelet, és így garantált,hogy lesz rajta elég parafin.
A seprő-vel kapcsolatban,hogyha kóredényben forralód a bort, akkor nem kell rá parafin.Ha meg fejtés után teszed a kóredénybe, akkor már nagyon minimális seprőd lesz(nálam a 150l-nél talán fél liter)
Olajból annyit kell a fedő köré tölteni, hogy folyamatos filmet képezzen a bor tetején. Ez zseblámpával, ha odavilágítasz jól látható. Mennyiségre az én 1-2 hl-es tartályaimnál kb. 0,5 deci volt.
A seprő olajtalanítását én úgy csináltam, hogy valami szűk szájú üvegbe áttöltöttem, megvártam míg az olaj a tetején összegyűlik, majd fecskendővel leszívtam róla. Kissé macerás. Pont ezek miatt én átálltam a tömlős zárású fedélre. Kicsit drágább, de lényegesen egyszerűbb a kezelése!
Volt már szó kb 1 hónapja úszófedeles és tömlőzárású tartályokról. Nekem egy úszófedeles van az idén vettem. Kérdésem lenne hogy a parafinból ti mennyit szoktatok önteni a fal és fedél közzé? Valamint a fejtést után visszamaradt seprő ami felett viszont olaj van mit lehet vele kezdeni? Ki kell önteni? Mert amíg nem ezt a technológiát használtuk addig mi kifőztük.
Még idei cucc, de valószínűleg akkor az lehet a baj, amit te is írsz. (Nem volt bekötve a zacskó szája, és gondolom én ez lehet a baja, hisz a csomagon is írják, hogy levegőtől elzártan tartandó. Gondoltam én nem lehet ennek semmi baja, csak újra össze kell törni //összeállt egybe az egész cucc//. Hát nem jól gondoltam.) Köszi.
Igen, a hatóanyag tartalma jelentősen tud csökkenni főleg a por alakúnak. Ezek szavatossága viszonylag rövid, szóval több éves cuccnál ne csodálkozz. Használj inkább kénessav törzsoldatot helyette -abból is a töményet- az viszonylag stabil sokkal könnyebb kimérni és nem növeli a bor káliumtartalmát sem.
Szerintetek van olyan, hogy "rossz" a borkén? Szombaton kapott egy 120 literes hordó 10 g ként, ami elvileg megközelítőleg 50 mg/l-el növeli a kénszintet. Ma megérkezett a borteszt csomagom, és ki is próbáltam, azonban csak 5 mg/l értéket kaptam. (még további 2x megismételtem a tesztet, mindig ez az érték jött ki) Hogy lehetséges ez szerintetek? Valamit én rontottam volna el? (kadarka a szóban forgó bor)